Népszava, 2015. május (142. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-30 / 125. szám
NEPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva 1873-ban ÁRA: 230 FORINT 2015. MÁJUS 30., SZOMBAT 142. ÉVFOLYAM 125. SZÁM www.nepszaVa.hu NÉPSZAVAI ® NEPSZAVA. HU RÉSZLETEK A 3. OLDALON Orbán Viktor szerint Magyarország „magyar ország lesz, kis betűvel és két szóval" Konszolidáció „kitiltással” Annak ellenére, hogy a Népszava újságíróját és fotósát megfosztották a helyszíni tudósítás lehetőségétől - ami a rendező Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány nevével szemben nem épp polgári attitűdöt jelez lapunk fontosnak tartja, hogy beszámoljon Orbán Viktor értékelőjéről. A miniszterelnök erő helyett figyelmet ígért „a munkába igyekvő, bérből és fizetésből élő embereknek” kormányzása ötödik évfordulóján. A Budapesti Történeti Múzeum udvarán beszélt szűk körben, s noha a háromnegyed órás szónoklat lágyabb és semmitmondóbb volt a szokásosnál, azért volt benne hajó, zátony, fregatt és néhány „kimagasló oszlop” is. Összesen talán két meglepő fordulata volt: Orbán beszélt a kabinet által elkövetett hibákról, s a Jobbik előretörésére is reflektált. A miniszterelnökre eddig nem jellemző önkritikai él is felfedezhető volt, amikor közölte: el kell hárítani a bizalom aláásásának a kísérletét. Ugyanakkor Orbán az urizáló fideszesek ügyében a kommunizmus örökségének titulálta az „irigységet”, mely szerinte szintén nem fogadható el, s amely a sikeres embereket éri. A kormányfő ugyan meglepően EU-barát hangot ütött meg, de a bevándorlóellenesség nem hiányozhatott mondataiból. Becsapott, kisemmizett a szociális ágazat Elégedetlenek az elmúlt öt év kormányzati teljesítményével a szociális ágazat dolgozói, ezért közülük több ezren Budapesten tüntettek tegnap, de kisebb csoportok vidéki városokban is utcai akciókat szerveztek. A „Becsapva és kisemmizve” címen meghirdetett országos demonstráció résztvevői a miniszterelnöknek címzett petícióban még idén béremelést, jövő januártól pedig kiszámítható életpályát követeltek, hiszen ezekkel az ígéretekkel hitegette őket a kormány hónapokon keresztül, ám az új bértábla fedezete mégsem került be a jövő évi költségvetésbe. A szociális államtitkár nem állt szóba a tüntetőkkel, csak az MTI-nek nyilatkozott, hogy érti és megérti őket. Szakszervezetek sora csatlakozott viszont a demonstrálókhoz. Az ágazatban nő az elégedetlenség, biztosan lesznek további akcióik, július 1-jén pedig ismét utcára készül az egészségügy. Néhány tüntető már az általános sztrájk igényét is felvetette. ÍRÁSUNK A 2. OLDALON A szociális ágazat dolgozói megelégelték a kormány hitegetéseit fotó:molnár Ádám Blatter tovább építheti birodalmát a FIFA élén Hiába a botrányok, a szerdai őrizetbe vételek, a csalást egyértelműen igazoló bizonyítékok, Sepp Blattert újraválasztották a FIFA elnökének. Az első szavazási forduló után ugyanis visszalépett egyedüli ellenfele, az elsősorban az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által támogatott jordániai herceg, Ali bin al-Husszein, miután hatvan szavazattal kapott kevesebbet Blatternél. Az első körben ugyan Blatter nem érte el a szükséges kétharmados többséget, hét vokssal maradt el a 140 szavazattól, fölénye mégis akkora volt, hogy al-Husszein értelmetlennek látta a második kör lebonyolítását, amelyben már egyszerű többség, 105 voks is elegendő lett volna. Blatter beszédében köszönetet mondott a jordániai hercegnek, méltó ellenfélnek nevezte. A svájci sportdiplomata ezzel ötödik mandátumát kezdheti meg, kérdés azonban, hogy kitölti-e ezt, hiszen közvetlen környezetét, jelenlegi és volt FIFA-alelnököket is érintettek a letartóztatások, s nem kizárt, egyes sportvezetők Blatter ellen vallanak. ► FOLYTATÁS A 15. OLDALON Nagybanki forgalmat adnak a takarékok Egy nagybank forgalmát mutatja az egy éve viharos körülmények között létrejött takarékszövetkezeti integráció mérlegfőösszege. A nyereség viszont kezd a csoporton belüli központhoz, a Takarékbankhoz „vándorolni”. A jövedelemátcsoportosítás eme formája ellen tiltakozott a takarékszövetkezetek érdekvédelmi szervezete is. Az adózott eredmény túlnyomó részét osztalékként fel is vehetik a részvényesek, a legtöbbet a takarékbanki többséget szintén vitatott körülmények között megszerző Magyar Takarék tagjai kapják. Az integráció ügye a tegnapi közgyűlések hurráoptimizmusa ellenére sem lezárt, ugyanis a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán per van kilátásban, amit tulajdonrészük elértéktelenedése miatt magánszemélyek kezdeményeztek. BŐVEBBEN A 4. OLDALON Ezúttal nem fújta meg a harci kürtöket Orbán Viktor Sebes György írása a 7. oldalon NAPI KÉRDÉS Egyetért Orbán Viktorral abban, hogy sikeres öt évi a kormány mögött? TÓBIÁS JÓZSEF, az MSZP elnök-frakcióvezetője Orbán Viktor szétzilálta az országot, s felszámolta azokat az igazodási pontokat, amelyek Európához, a kormányzati szakmaisághoz és a társadalmi kontrollhoz vezettek volna. Az Orbánkabinet tehát az elmúlt negyedszázad legrosszabb teljesítményű kormánya, autoriter hatalmak örököse, a miniszterelnök sikerjelentéséből pedig semmit sem tudott tényekkel alátámasztani, csak kétségbeesett és sikertelen kísérletet tett a kormányzati válság és a Fideszen belül dúló belháború rendezésére. INTERJÚ Ceglédi Zoltán „Nyílt törésre hiába tesz valaki sebtapaszt" • Orbán értékelője sikerpropaganda volt enyhe önkritikával • Már nem tudott csak győzelmi jelentésekbe menekülni • Nem oldotta föl a problémát, hogy a Fidesznek ma nincs politikai öndefiníciója • Egyetlen szempontja volt és maradt, ő birtokolja a hatalmat ► 12. OLDAL Renzi erőpróbája Komoly erőpróba előtt áll Matteo Renzi olasz kormányfő. A hétvégi részleges regionális választásokon ki kell derülnie, mögötte áll-e a közvélemény, támogatja-e reformjait. ► 8. OLDAL YA az A tartalomból • Pomogáts Béla: Trianon • Rozsos Erzsébet: A szociális ellátás csapdái • Bóta Gábor: A gyilkos kés és a civil kurázsi • Az ízlelőbimbók örömünnepe • Kőbányai János: Egy regény születése