Népszava, 2015. június (142. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-16 / 139. szám

www.nepszava.hu6 NÉPSZAVA VÉLEMÉNY 2015. JÚNIUS 16., KEDD SOMFAI PETER H a rajtam múlna, azonnal elcsapnám a képviselőségből azokat az urakat, höl­gyeket, akik „utólag lepődnek" meg azokon a marhaságokon, amikhez a voksukat adták. Tavaly a mezőgazdasági tárca parla­menti államtitkára i!­ lepődött meg, amikor ki­derült, hogy lelkesen megszavazott egy olyan törvényt, amit ha elolvasott volna, minimum tartózkodik. De nem olvasta el, bele sem né­zett, „túl vastag volt a javaslat". Emiatt aztán megannyi mezőgazdasági vállalkozó rende­sen szívhat. Most a KDNP éltes korú jogásza adta a tud­tunkra, hogy ő bizony nem is hallott arról, hogy a parlament megszüntette az ügyvédi irodák pénzügyi beszámolóinak nyilvánossá­gát. Arról meg végképp sejtése sem volt, hogy ezt voltaképpen ő javasolta. (Ha már itt tar­tunk, tisztelettel megkérdezném az örökké bi­zottsági elnök ügyvédtől: nem is érdekli, mi­lyen papírt nyomnak a kezébe, akik a „nevé­ben" előterjesztenek?) írjuk mindezt - némi jó­indulattal - a korral járó feledékenység szám­lájára. De ha nem ő és nem is a minisztérium csempészte be az elfogadott törvénymódosí­tások közé ezt az újabb „nyilvánosságbarát" módosítást, akkor alighanem az ügyvédlobby azon tagjai tették, akiknek nem akaródzik or­szág-világ elé tárniuk azokat a milliárdos be­vételeiket, amelyek forrása - az esetek túlnyo­mó többségében - állami megbízatásokból csordogál. Az átláthatatlanná tett, csalással tarkított trafik- és földpályázatok után most itt van az ügyvédmutyi. Hogy átmehetett a javaslat a bi­zottságon, ahhoz kellett némi szenilitás, ra­vaszkodás (Papcsák helyettest küldött maga helyett szavazni) és lezser nemtörődömség, ahogy a bizottság szocialista szakembere el sem ment az ülésre. Utólag neki is csak megle­pődésre futotta. rw nr A SZERKESZTŐTŐL Ügyvédmutyi .EZ ITT AZ ÉN HAZÁM...’ Ha még egyszer kinyitná a száját... Ha még egyszer elkezdene beszélni! Alighanem az MTK vezetésének háza táján is akadnának néhányan, akik elgondolkodnának, mit tudhat róluk az öreg Béla bácsi. Mert mint mondta, egy kis vaj van mindenkinek a füle mögött. Ezt akár Deutsch Tamás, az MTK elnöke is tudja, akinek jelenlétében avatták fel Budapesten az 50 éve elhunyt komikus, örökös MTK-rajongó Salamon Béla emléktábláját fotó mti/balogh Zoltán SZERINTEM... Kinek van szüksége egy önreklámra? Szerencsénk van nekünk, kár­pátaljai magyaroknak, hogy le­­hetőségünk van nézni a magyar tévéadásokat. Ez egy nagyon fontos dolog, mert így is tudjuk, hogy mi történik az anyaország­ban, és ezenkívül láthatjuk a sok szórakoztató műsort. Így volt ez a minap is, amikor rákapcsol­tunk a Fókusz című adásra. Sze­rintem a műsor szerkesztői nem értik, hogy itt Ukrajnában, pláne a beregi vidéken rengeteg ma­gyar, ukrán, szlovák, ruszin, orosz ember él, akik szintén né­zik az adást. Szóval még az ele­jén a műsorvezető elmesélte a nézőknek, hogy kétségbeesés és kilátástalanság jellemzi Ukraj­na magyar lakta településeit, gondolom, hogy egész Ukrajná­ban ez van. Elmondta, hogy az orosz-ukrán konfliktus tovább­ra sem csillapodik, jönnek a ka­tonai behívók, szétesnek a csa­ládok. Következnek a több mint egy évvel ezelőtt felvett film­kockák a Dombász régióból, a harcokról, robbantásokról. Azt sem veszik figyelembe a szer­kesztők, hogy a képek régiek, hogy esik a hó, most meg 30 fo­kos hőség van. Egyszóval a né­zőnek az a benyomása, hogy ez az egész itt, a magyar határtól 1-2 kilométerre van, és nem 1200-1300 kilométerre Keleten. Ezek után a nézők látják a másik műsorvezetőt, aki szintén mesél a borzalmakról, de a kamera a nagyon szépen felöltözött óvo­dás gyerekeket mutatja, akiknek az egyik budapesti önkormány­zat küldött egymillió forint ado­mányt étkezésre. (Köszönet a segítségért!) A képeken, Mezőkaszonyban, béke van és nyugalom, a magyar határ 800 méterre van innen. Semmi köze a kezdetén bejátszott borzal­maknak, a gyerekeknek fogal­muk sincs „az oroszbarát szepa­­ratistákról" meg a harcokról, amelyek „napi 5-6 millió dollár­ba kerülnek". Igen, a helyzet Uk­rajnában nagyon nehéz és tragi­kus, erről beszélni kell és képe­ket mutatni. De a valóságot! Ne­künk, az itteni magyaroknak itt kell élni, és ezért minden szó, minden „történelmi felsorolás" nem tesz jó benyomást az itt élő más nemzetek között. Ezekben a nehéz időkben nagyon fontos a tolerancia, de nem a képmuta­tás. POPOVICS LÁSZLÓ, BEREGSZÁSZ-KASZONY LAPSZEMLE A brit hírügynökség most számolt be azokról a ha­talmas plakátokról, amelyeket a magyar kormány helyezett ki az adófizetők pénzén a bevándorlók el­leni közhangulat felszítására. A liberális és baloldali ellenzéki pártok viszont annyira felbőszültek az álta­luk idegengyűlölőnek tartott mondandón, hogy ak­tivisták vagy letépik, vagy ahol csak érik, átírják a feliratot. A tudósítás néhány példát is említ. Mint ír­ják, így lesz többek között az eredeti szöveg konzul­táció szavából inzultáció. A kampánnyal a hatalom támogatást akar szerezni a kemény, új törvények­hez, amelyek rendeltetése, hogy korlátozzák a be­vándorlást. Ideértendő az is, hogy jó eséllyel hama­rosan kerítést építenek a déli határon, és visszafor­dítják a Szerbiából érkező menekülteket. Az ellentá­bor szövetségest is talált: az ENSZ Menekültügyi Fő­biztosságát. A tudósító megjegyzi, hogy jelentősen megugrott a migránsok száma, de ezzel egyidejű­leg több tízezer magyar fiatal, szakember hagyja el az országot. MÚLTUNK Népszava, 1928. június 16. A Játékszín új bemutatója A Játékszín azt hirdeti, hogy az ötletek színpada helyett a gondolat színpadát hozza. Egyelőre nem színház, ha­nem a megalkuvás nélkül va­ló színház próbatétele. Me­rész vállalkozásnak látszott ez az elindulás. A céllal egyet­értők derekas munkát végez­tek. A próbatétel sikerült. Ezt igazolja a péntek este meg­tartott és beszámolónak jel­­zett harmadik bemutató is. Kárpáti Aurél egyfelvonásos verses mesejátéka, „A bűvös kaptafa" költői szépségű munka. A „kételkedő kritikus" darabját nagy tetszéssel fo­gadta a bemutató közönsé­ge. A sikerből méltán részt kérhet magának Pongrácz László zeneszerző is, aki Ko­dályra emlékeztető zeneszá­maival arról győzött meg bennünket, hogy fogunk még róla hallani. A szereplők­ről is elismeréssel lehet csak szólni. Paulini Béla rendezése új oldaláról mutatta meg ezt a sokoldalú művészembert. Kevésbé sikerült azonban Szi­lárd János palócvirtust be­mutató „Megyen a nyáj"-a, amely egyfelvonásosnak túl hosszú és logikailag érthetet­len. A műsor többi számai ez alkalommal is sikert arattak. Harkányi Miklós rendezése és szereplése dicséretet érde­mel, úgyszintén Koppány Er­zsi alakítása is. (gy. m.) Óriásplakátok Számtalan helyen lehet az utak mentén látni a kormány által közpénzekből finanszírozott óriásplakátokat. De miért van szükség egyáltalán ezekre a rasszistaízű plakátokra? Orbán nyilván el akarja terelni a figyel­met az egyre ijesztőbb hazai va­lóságról. Ilyenkor nagyon jól jön egy kis uszítás a külföldiek ellen. Orbán mindenkit, aki más, eset­leg iszlám országból érkezik hozzánk, eleve terroristának tart? Ez felháborító! Netán egy karon ülő csecsemő is biztonsá­gi veszélyt jelent? Itt is tetten ér­hető a Fidesz kettős beszéde: egyrészt melegen üdvözli az idelátogató arab üzletembere­ket, másrészt a legszívesebben azonnal megszabadulna vala­mennyi menekülttől. Nem ér­tem a Fidesz ellenszenvét sem a gazdasági menekültekkel, sem az EU által hozott kvótarend­szerrel szemben. A gazdasági menekültek legtöbbje napi 1-2 dollárból tengeti életét, az éhha­lál elől menekülnek, és nem jószántukból vándorolnak egyik földrészről a másikra. Magyaror­szág nem viselkedhet magányos szigetként a kontinens közepén, részt kell vennie a közös tehervi­selésben. Orbánnak tudomásul kell vennie, hogy a magyar la­kosság józanabbik része nem ért egyet vele (lásd a rengeteg gú­nyos megjegyzést, mémeket az interneten, a támadásokat a pla­kátok ellen). Miután támaszra nem talál, elkezd hát vagdalkoz­­ni a kabinet. Most már bűncse­lekmény az, ami tegnap még nem számított annak, mindös­­­sze szabálysértésnek: a plakát­rongálás. Sokan segítik a fiatal plakátrongálókat, mindez azt mutatja, a lakosság kezd eszmél­ni kikerülni a Fidesz bűvköréből. Úgy legyen! SZÁSZ TIBOR Anyagcsökken­tés ? A Nemzeti Pedagóguskar na­pokban közzétett tanulmánya azt javasolja, hogy az általános iskolákban vizsgálják meg a tan­anyag csökkentésének lehető­ségét. Szeretném megkérdezni tőlük, hogy ezt valóban komo­lyan gondolták-e? Amikor meg­kérdezik az utca emberét, hogy tudja-e, mire emlékezünk októ­ber 6-án, és az illető azt feleli: „nem tudom, nem vagyok ide­valósi", akkor mit akarnak még csökkenteni? Nulla szintről hova velemeny@nepszava.hu ÖREG SAM Klíma Figyelmeztetett a kormányzatt­ói: óvakodjunk, klímaváltozás lesz, jön a hidegfront, az idegeink is megérezhetik. Nem szokatlan, a po­litika, és benne a Fidesz rendszerint a hőmérő szeszélyeire is játszik. Fia éppen enyhülés van, fagyaszt, ha hidegre fordul, mesterségesen befűt. Flogy minél tovább őrizhessék Orbánék hisztériahangulatát, a nemzetközi tévé gyakorlatánál jóval hosszabban közvetítik a ka­tasztrófavágásokat. Tudatosan borzolják az izgalmat. Néha azon­ban rajtavesztenek. Legutóbb a hétvégén, amikor a nálunk is ostro­­moltabb Szerbiában az illetékesek nem Orbán riasztó mondatait szajkózták, azt mondták, az áldozat nagy, az erőfeszítés gyakran emberfölötti, de ők mindent megtesznek a szerencsétlenek keser­veinek az enyhítésére. Új sátrakat szereznek be, takarókat vásárol­nak, különösen a menekült nők és gyermekek védelmében. Kérke­dés nélkül. Humanista sugallatra teszik azt, ami a módjukban áll. Ki így, ki úgy, természete szerint. n // BLOG NEZO Találtuk: http://egyenlito.blog.hu/ A kormánypárti médiamágnás osztja a neonácik véleményét „A fehér nemzetek együtt állítják meg az inváziót, akkor Sion kígyó­ja is letérdel népeink előtt!" Az addig oké, hogy a Magyar Hírlap minden módon tolja a kormány idegengyűlölő kampányát, ez a dolguk, ezért kapják az állami zsét. De úgy tűnik, már az se számít nekik, hogy kikkel kerültek egy oldalra. A kormánypárti médiabiro­dalom tulajdonosa, a fő Békemenet-szervező, Orbán Viktor nagy ra­jongója, Széles Gábor (vagy valaki, aki a Facebook-oldalát kezeli) fontosnak tartotta azzal indítani a hetet, hogy megosztott az MNA (Magyar Nemzeti Arcvonal) cikkecskéjét, amelyben olyanok szere­pelnek, mint a fenti idézet. (...) Ez nyilván nettó náci szöveg, nem is titkoltan. A Magyar Nemzeti Arcvonal korábbi szkinhedszervezet, ma is vállaltan neonáci. (...) Széles és birodalma eddig se mérsékelt­­ségéről volt kimondottan híres. Évek óta zsidózik, cigányozik és bu­zizik ott Bayer havi kétmilláért. Mikor Simicskától kirúgták, azonnal alkalmazták Lovas Istvánt minden antiszemita paranoiájával együtt. Ott értekezik hétről hétre Bogár professzor a globalo bellér háttérhatalmi komprádorokról. Illetve egy Szaniszló nevű beteg ember osztja meg látomásait a párhuzamos univerzumból. (...) Várjuk olvasóink leveleit az alábbi címünkön: NÉPSZAVA szerkesztősége, 1146 Budapest, Thököly út 127. vagy a nepszava@nepszava.hu e-mail címen lehet még csökkenteni bármit is? Nem csökkenteni kell a tan­anyag mennyiségét, hanem ész­szerűbben elosztani. Általános iskolában például teljesen feles­leges valószínűségszá­mítást és informatikát tanítani, főleg alsó tagozatban. Először tanuljanak meg a gyerekek írni, olvasni, számolni, aztán jussanak el oda, hogy meg is értik, amit olvas­nak. A többit bőven ráér azok­nak megtanítani, akiknek a munkájukhoz szükségük lesz rá. Informatika helyett pedig az in­ternet és az „okos eszközök" biz­tonságos használatát kéne meg­tanítani. De ha már itt tartunk: a tananyag mennyisége helyett az interneten töltött idő men­­­nyiségét kéne csökkenteni. Azt kell megértenie mindenkinek, hogy semmi fontosról nem fog lemaradni, ha öt óra helyett csak hármat tölt internetezéssel, és fél órával később értesül valami­lyen eseményről. Sőt, akkor ma­radnak le emberek a fontos dol­gokról, ha állandóan az interne­ten lógnak. De ha már minden­képpen internetezni akarnak, használják a tanuláshoz. Renge­teg hasznos, érdekes és pon­tos(!) információ is van a világhá­lón, ha az ember tudja, hol ke­resse. Ha pedig játszani akarnak, keressenek memóriafejlesztő já­tékokat. A közösségi oldalak he­lyett pedig csatlakozzanak olyan oldalakhoz, fórumokhoz, ame­lyeken hasonló érdeklődésű em­berek közösségével találkozhat­nak. DÁNYI TAMÁS Ujjé, a Ligetben... A Liget-projekt körül sok vita fo­lyik: csökken-e a zöld terület? Ki­tervezze, ki zsűrizze, ki építse? A királyi várat újjáépítése idején múzeumi célokra tervezték. Hogy azóta sok minden történt, való igaz, többek között sok-sok szakmai fejlesztés. Több kelle­ne? Való igaz, mint ahogy az is, hogy ezek a fejlesztések a pro­jekt költségvetésének töredéké­ből fedezhetők lennének. S vé­gezetül talán a legnagyobb kér­dés: mire használnánk azt a sok ezer négyzetméter és még több légköbméter teret, amit a királyi vár magába zár? Reprezentáció­ra? Mit akar ez a kis ország ab­ban a nagy épületben reprezen­tálni? Nem elég, hogy miénk a világ legnagyobb (vagy máso­dik?) parlamentje? FÜZÉRI BÁLINT

Next