Népszava, 2015. július (142. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-13 / 162. szám
Casillas sírva köszönt el a Real Madridtól Gracias, Iker! - hálálkodik minden létező csatornán a Real Madrid, amely 25 év után lemondott a zseniális kapus, Iker Casillas szolgálatairól. Ami hetek óta téma volt, az szombaton realizálódott: a 34 éves labdarúgó búcsút int a spanyol fővárosnak, a jövőben a Porto játékosa lesz. A világ- és Európa-bajnok spanyol klasszis tegnap megtartotta-játékosként legalábbis - utolsó madridi sajtótájékoztatóját, amely telis tele volt érzelmekkel. „Huszonöt évig védtem itt, ez a klub nemcsak labdarúgóvá, hanem emberré is nevelt, és ezért nagyon hálás vagyok - kezdte Casillas, már az első pillanatokban is könnyes szemmel. - Mintha tegnap lett volna, hogy először magamra öltöttem a Real Madrid mezét. Ez idő alatt voltak nehéz idők, együtt sírtunk, és együtt nevettünk. Ez a klub sokat adott hozzá a fejlődésemhez, megtanultam, mi a tisztelet, a barátság és az alázat.” Minden idők egyik legjobb kapusa nyolcévesen került a Real utánpótlásába, az első csapatban 1999 szeptemberében - 18 esztendősen - mutatkozott be. Villámgyorsan ívelt felfelé a karrierje, hiszen egy évre rá már kiszorította a kapuból a német válogatott Bodo Ilgnert, 2000-ben pedig minden idők legfiatalabb kapusaként léphetett pályára a Valencia elleni BL-döntőn, melyet 3-0-ra meg is nyertek a királyiak. Casillas még csak 21 volt, s már kétszeres Bajnokok Ligája-győztesnek mondhatta magát, akkoriban aligha gondolta, hogy a harmadikra 2014- ig várni kell. Iker Casillas 19 különböző serleget nyert a Reálnál, amelyben 725 alkalommal szerepelt, öt alkalommal választották meg a világ legjobb kapusának, és a sportteljesítményéért Asztúria Hercege díjat kapott. A madridiak egyik legendája furcsa körülmények közt távozik. Casillas szülei az El Mundo című lap tegnapi számában borították ki a bilit, mondván, Florentino Pérez, a Real elnöke valósággal elüldözte Madridból a fiukat. „Lorenzo Sanz és Calderón ideje alatt a fiam boldog volt, Pérez viszont sosem kezelte méltóan - magyarázták. - Sosem szerette őt, többek közt azért, mert alacsony (185 cm - a szerző). Iker ellenben sokáig tartotta magát, olyan helyzetekben is, amiről a sajtónak fogalma sem volt. Pszichésen is nehéz volt ez az elmúlt öt év a számára, gonosznak, téglának állították be a szurkolók szemében, igazságtalanul. A lejáratókampány az ő és néhány újságíró haverjának a műve, amivel most végül elérte a célját. Péreznek nagy szerepe van abban, hogy Iker elhagyta a Real Madridot.” így vagy úgy, a csapattársak elérzékenyülve köszöntek el a kapitánytól, csaknem minden Real-futballista kiemelte, hogy büszkeség és megtiszteltetés volt számára együtt játszani Iker Casillasszal. A 162-szeres spanyol válogatott kapus hozzátette: bár mostantól a Porto játékosa, nem búcsúzik örökre, nem szakad ki a Real Madrid családjából. „Biztos vagyok benne, hogy a jövőben találkozunk még - mondta a kapus a tegnapi sajtótájékoztatón. - Remélem, hamarosan újra élvezhetjük egymás társaságát. Addig is, bármerre járok a világban, azt kiáltom: Hala Madrid!” S.T.R. 25 év, 725 mérkőzés, 19 trófea - Iker Casillas legendaként távozik Madridból fotó: europress/getty images/gonzalo arroyo moreno Legyőzte a Gyirmót az AS Romát A Magyar Labdarúgó Szövetség arra hivatkozva csökkentette az NB I létszámát, hogy ezáltal nőhet a bajnokság színvonala. Bár a hazai pontvadászat még el sem kezdődött, máris egy világraszóló siker fűződik magyar csapat nevéhez. Ráadásul nem is első osztályú klub érte el, hanem a második vonalbeli Gyirmót FC. A 2014/15-ös NB II-es szezon harmadik helyezettje a Roma együttesét fektette két vállra 2- 1 arányban. A Pinzolóban, 4000 néző előtt vívott mérkőzésen a magyar együttes a 28. percben szerzett vezetést Beliczky Gergő révén. A szünet után Simon Attila találatával tovább növelte előnyét a Gyirmót. A Francesco Tottit is felvonultató olaszok Mattia Destro jóvoltából már csak szépíteni tudtak. Ugyan barátságos felkészülési meccsről van szó, azért az figyelemreméltó, hogy a patinás olasz sportnapilap, a Gazzetta dello Sport is hosszasan foglalkozott a találkozóval. Ráadásul nem is második csapat lépett pályára, hiszen az olasz együttesben a kezdőben kapott helyett a kapus De Sanctis, továbbá a védelemben Maicon, a középpályán Iturbe, elöl pedig a Roma ikonja, Totti, illetve Gervinho. A Gazzetta dello Sport honlapján hozzászóló szurkolók nem kis cinizmussal írtak Rudi Garcia együttesének teljesítményéről, de akadtak olyanok is, akik úgy nyilatkoztak, hogy inkább veszítsék el a „farkasok” az összes előkészületi meccsüket, de a Serie A-ban végezzenek legalább a második helyen. NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ SPORT NÉPSZAVA 15 2015. JÚLIUS 13., HÉTFŐ A férfiaknál Novak Djokovic, a nőknél Serena Williams hódította el a wimbledoni trófeát Vegyes magyar sikerek Hatodik alkalommal emelhette magasba a wimbledoni serleget Serena Williams, miután a döntőben két szettben legyőzte a 20. helyen kiemelt spanyol Garbine Muguruzát. A férfiaknál Novak Djokovic megvédte a címét. A fináléban - akárcsak egy évvel ezelőtt - a hétszeres bajnok svájci Roger Federert győzte le négy játszmában. Ami a magyarokat illeti, Babos Tímea az osztrák Alexander Peyával az oldalán két szettben kikapott a Martina Hingis, Leander Paes svájci, indiai duótól a vegyes párosok döntőjében. A wimbledoni nyílt teniszbajnokság férfi döntője az előzetes várakozásoknak megfelelően kezdődött. A szerb Novak Djokovic és a svájci Roger Federer is magabiztosan hozta adogatásait. Az első szett ötödik játékánál a svájci teniszező három bréklabdához jutott, és az elsőt ki is használta. A világelső szerbnek majdnem sikerült hárítania, de a háló mellől nem tudta átütni a röptét, így a játékot elveszítette. Azonban Federer brékelőnye nem tartott túl sokáig, mert a következő játékban elveszítette az adogatást. Egészen 6:6-ig fej-fej mellett haladtak, így megkezdődött a rövidítés. Rögtön egy minibréket láthattunk. Djokovic szenzációs lábmunkával futott be egy röptét, és sikerült úgy a sarokba ütnie, hogy Federernek nem volt esélye odaérni. A svájci klasszis érezhetően gödörbe került, és Djokovic nem kegyelmezett, minden hibát kihasznált, és az első szettet megnyerte. (7:6) A második játszmában sem lehetett okunk a panaszra, ugyanis ismét csodás első szervákat láthattunk. És ismét az ötödik játék. Djokovicot egy vonalon megcsúszó labda megzavarta, és Federer kétszer is bréklabdához jutott, azonban nem tudott élni egyikkel sem. A szerb teniszező végül egy kemény tenyeressel befejezte a játékot. Most bréklabda nélkül, de jöhetett az újabb rövidítés. Ez a rövidítés is a szerb számára kezdődött kedvezőbben. Egy tenyeressel sikerült minibréket szereznie. Egyre feszültebb lett a meccs, és izgalmasak voltak a labdamenetek. A szerb a hetedik szettlabdát sem tudta kihasználni, és végül 10-10-nél jött a fordulat. Federer remekül fogadott, és egy minibrékkel sikerült játszmalabdához jutnia. Most láthatóan jobban ment a svájcinak, és végül egyenlített. (6:7) A harmadik játszmában úgy tűnt, hogy Federer simán hozni tudja adogatását, de kétszer is hibázott, és 40-40 volt az állás. Egy labdamenettel később pedig már Djokovicnak bréklabdája volt. Egy csodás röptével sikerült megtréfálnia Federert. A svájci második szervára kényszerült, amelyet csodásan kivitelezett, és még ziccerbe is került a hálónál, de ezt hosszúra ütötte, és szerb ellenfele került brékelőnybe. Ezek után Djokovic simán hozta az adogatását, de Federer sem hibázott, az ötödik játékban ő is simán hozta a szerváját. És ekkor eleredt az eső. Negyedórára megszakították a mérkőzést, de a tetőt végül nem húzták be, így rövidesen folytatódhatott a meccs. Ezután is mindketten magabiztosan adogattak, de a brékelőny Djokovic mellett szólt, és be is húzta a harmadik szettet. (6:4) Az utolsó szettre érezhető volt, hogy Federer fárad. Többet is hibázott, ami sokba került a svájci klasszisnak. Az ötödik játékban egy fonákot elhibázott, és ezzel bréklabdához juttatta Djokovicot, és ezt a szerb ki is használta. Megvolt a brékelőny, és Djokovic magabiztosan adogatott. 5:3-nál Federer a játékban maradásért adogatott, de ez láthatóan sok volt neki. A végén a szerb két meccslabdához jutott, amiből az elsőt ki is használta. (6:3) Novak Djokovic így 2011 és 2014 után harmadszor diadalmaskodott Wimbledonban. A nőknél Serena Williams magához képest gyengén kezdett. A 20. helyen kiemelt, 21 éves spanyol Muguruza az első játékban elvette az amerikai adogatását. Az előnyét egészen 4:2-ig sikerült megőriznie, de a játszma hajrájában Williams elkezdett javulni. Kiválóan és koncentráltan játszott, remek első szervákat ütött, melyek szinte kezelhetetlenek voltak. Ellenfelét 4:4-nél érte utol, és ezután meg is nyerte a nyitószettből hátralévő két játékot. Az első szett után a nyolcadik wimbledoni döntőjét játszó amerikainak már jobban és simábban ment a játék, mint a meccs elején. Elkapta a fonalat, és adogatóként és fogadóként is remekelt és irányította a játékot. A világelső 5:1-re elhúzott, és úgy tűnt, hogy a mérkőzés hamar véget ér. Ekkor jött a meglepetés. A kellemesebb fajtából. Az élete első Grand Slam-fináléját játszó Muguruza keményen és becsületesen küzdött tovább, és mindent vagy semmit alapon kezdett el játszani. Csodás ütésekkel lepte meg Williamst, és örvendeztette meg a közönséget. Ennek eredményeként az amerikai kétszer sem tudta kiszerválni a mérkőzést. Azonban 5:4-es hátránynál a spanyol nem hozta az adogatójátékát, a második meccslabdát már nem tudta hárítani, így Serena Williams behúzta hatodik Wimbledoni sikerét. Muguruza mutatott játékával joggal érdemelte ki a közönség és ellenfele tiszteletét. A díjátadó előtt a közönség és Williams felállva tapsolta meg Muguruzát. Alig tudom elhinni, hogy újra elértem a „Serena Slamet” - utalt a mérkőzés utáni nyilatkozatában Williams a 2003-as teljesítményének megismétlésére, amikor az Australian Open megnyerése után először birtokolta egyszerre a négy Grand Slam-torna bajnoki címét. Ez a nők közül Williams előtt csak Maureen Connolly Brinkernek, Margaret Smith Courtnak, Steffi Grafnak és Martina Navratilovának sikerült. NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ Novak Djokovic megvédte címét Wimbledonban fotó: europress/getty images/clivebrunskill Serena Williams mindent vitt fotó: europress/getty images/karwaitang Baboséknak nem volt esélyük a döntőben Magyarokért is szoríthattunk a wimbledoni fináléban. Babos Tímea az osztrák Alexander Peyával az oldalán léphetett pályára Martina Hingis, Leander Paes ellen. A mérkőzés azonban meglehetősen egyoldalúra sikeredett, a svájci, indiai duó két könnyed szettben (6:1,6:1) legyőzte Babosékat. A magyar teniszezőnek nem sikerült a győzelem, ám honi diadalnak így is örülhettünk. A juniorok között a Stollár Fanny, Gálfi Dalma kettős győzött a női páros versenyben. A sikerrel történelmet írtak hazánk fiataljai, ugyanis először nyert olyan páros Grand Slam-tornát, amelynek mindkét tagja magyar.