Népszava, 2015. augusztus (142. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-14 / 190. szám
Az aranykor tanulságai Amikor az ókori görögök arról meséltek, hogy egy, a tenger színén vágtató bika hátán megérkezett hozzánk egy Europé nevű szép leány, aligha gondolták, milyen nagy karriert fut majd be ez a név az idők során. A név ma is izgalmas kihívást jelent a kontinens minden lakójának, mert jelentésköre a kor legfontosabb kérdéseit veti fel. Európa jelenti egyrészt a kultúrát, a szabadságigényt, a felvilágosodást, az életszínvonalat, az életminőséget - másrészt pedig jelent egy nemzetek feletti államot, a jövő egy lehetséges útját, amit önkéntes alapon, közvetlen külső kényszer nélkül mi magunknak kell létrehoznunk. A kérdés az, hogy Európa (és benne Magyarország) politikai erői mennyire veszik komolyan ezt a kis szócskát: „kell”? Hogy ez a „kell” belső meggyőződés-e náluk? A gazdaságpolitikusok arról írnak, csak egy integrált európai gazdaság veheti fel a versenyt a távol-keleti és amerikai riválisainkkal. Ha az Európai Unió pusztán a „nemzetek Európája” (ahogy ezt a jobboldali radikálisok hirdetik itthon és külföldön), akkor menthetetlenül elszegényedünk, és a feltörekvő piacok alárendeltjeivé válunk, ettől kezdve nem leszünk sorsunknak az ára, rólunk máshol, mások döntenek majd. Most még a kezünkben van a lehetőség, hogy az egyre szorosabb, egyre nagyobb távlatokat nyitó európai gazdasági és politikai együttműködéssel befolyásoljuk a jövőt. Ha viszont mindenféle jogi csűrcsavarással, kiskapuk keresésével, anyagilag nehéz helyzetben levő tömegek heccelésével, nemzeti érzelmek tüzelésével megtorpedózzuk az Európai Unió egyesülési folyamatát, akkor kizárjuk magunkat az önmagunkról szóló döntések meghozatalából. Lehetséges azonban egy nem gazdasági megközelítés is. Induljunk ki a sokak által az Európai Unió előképének tekintett Osztrák-Magyar Monarchia XIX. század végi történetéből. Ez az államalakulat létrejöttét nemcsak hosszas harcoknak, hanem érdekegyeztetéseknek is köszönheti (gondoljunk csak például a magyar szabadságharcra és a magyar kiegyezésre), de miután létrejött, nemcsak békét teremtett egy hatalmas régióban, nemcsak fantasztikus gazdasági fejlődés előtt nyitott teret, hanem az itt élő, számtalan néphez, etnikumhoz, valláshoz tartozó emberek számára a korban elérhető egyenjogúság igen magas szintjét is létrehozta. Jó volt a XIX. század végén a Monarchiában élni. Nem véletlenül emlegették ezt az időt nagyszüleink „a régi béke” aranykoraként. De nemcsak az tanulsága ennek az aranykornak, ahogy és amiért felvirágzott, hanem az is, ahogy és amiért elpusztult. A Monarchiának az I. világháború vetett véget, a fellobbanó nacionalizmusok tüze elégetett minden új integrációt sürgető elképzelést. E tekintetben egyformán súlyos felelősség nehezedik a cseh, a román, a szerb és a magyar nacionalizmusra. Az igazság azonban az, hogy a mi saját nacionalizmusunknak van egy a mai napra vonatkoztathatóan nagyon fontos tanulsága. Ez röviden abban foglalható össze, hogy amíg például a cseh nemzeti törekvések összefonódtak a polgári demokrácia megteremtésével (mint nálunk száz évvel korábban, a reformkor idején), addig a Horthy-korszak a Tisza István-féle múltba néző hagyományt vitte tovább. Tisza István, akinek most újra felállították óriási szobrát a Parlament előtt, valóban nagy formátumú és meghatározó személyiél múltba néző nacionalizmus nyomorúsághoz és tragédiához vezetségű államférfi volt, de egyrészt szerepe volt abban, hogy belesodródtunk az első világháborúba, másrészt, és ez talán még súlyosabb vád: Tisza a magyar érdekek érvényesítését a reformok elodázásával kötötte össze. Ő is tudta, hogy választójogi reformra, földreformra, adóreformra, egészségügyi és oktatási reformra, valamint az ország föderális átalakítására van szükség, de teljes erejéből akadályozta a társadalom modernizálását. Ezért rettenetes árat fizetett a magyar lakosság (világháborús emberveszteség) és a magyar nemzet (Trianon). A Horthy-rendszerben szinte föl sem vetődött, hogy modernizációs lépésekre egyáltalán szükség volna. A szociális problémákat is csak akkor kezdték érdemben enyhíteni, amikor a zsidóktól elrabolt vagyon egy részét a társadalom megvesztegetésére fordították. Külön kérdés, hogy miként fogadhatták el az emberek ilyen tömegesen a zsidó vagyonból nekik kiutalt juttatásokat, hiszen ez gyakorlatilag rablógyilkosságban való együttműködést jelentett - ez bűn volt, olyan bűn, aminek az elkövetésével a mai napig sem néztünk szembe. A fő probléma azonban az, hogy a máig szívósan élő Tisza István-féle magyar nacionalista hagyomány (ellentétben a liberálisan gondolkodó kossuthi hagyománnyal, amely a „haza és haladás” jelszavát hirdette) nem tette magáévá az Európa lényegét jelentő, emberjogi alapú, a piacgazdaságot és a tényleges demokráciát hirdető értékrendet. Nálunk a bankellenes hisztériakeltés, az idegenekkel szembeni bizalmatlanság sulykolása, a nagy társadalmi alrendszerek (egészségügy, oktatásügy, lakásügy, földkérdés) reformjainak elodázása, a társadalomirányítás ásatag centralizálása összekötődik a nemzeti szólamokkal, és a választópolgároknak a nemzeti sérelmekre jogosan érzékeny része elfogadja ezt, ezzel közös jövőnket veszélyezteti. A múltba néző nacionalizmus nyomorúsághoz és tragédiához vezet. Aki fellendülést akar, annak Európa és a modernizáció ügyére kell igent mondania. újságíró A tévedhetetlenség árnya Thornton Wilder „A teremtés nyolcadik napja” című művében írja, hogy „a történelem egyetlen óriási szőttes. Senki sem láthat át belőle arasznyinál többet”. Hiszen a történetíró is csak néhány alakot, egy-egy rövid időszakaszt képes nehézkes ollójával kivágni ebből a hatalmas szőttesből, miközben „a metszés fölött és alatt, jobbra és balra tőle eltépett szálak tiltakoznak a jogtalanság, a turpisság ellen”. Nem meglepő tehát, ha a közvélemény még ennél is kevesebbet tud átfogni áttekinteni a közelmúlt politikailag amúgy is túlterhelt folyamataiból, a napi történések előzményeiből. Sokszor eszünkbe juthat ez a megbocsátható, de komoly következményekkel járó hiba, amikor hazai közállapotainkról egyoldalú ítéletek születnek, s a rendszerváltást követő, viszonylag rövid, mindössze huszonöt év távlatában a tanulságos előzmények is feledésbe merülnek. Különösképpen így van ez akkor, amikor a központi kommunikáció elfogultsága ugyancsak téves ítéletek irányába tereli a közvéleményt. Készpénznek vesszük a kormányzat ítéletét, hogy ki tartozik a nemzethez, s kik azok, akik nemzeti létünk kérlelhetetlen ellenségei. Így aztán a figyelem átsiklik még olyan tarthatatlan kijelentéseken is, amilyenek legutóbb Tusványoson a nemzeti konzultáció értékelésével kapcsolatban hangzottak el, nevezetesen, hogy az egymillió beérkezett válasz túlnyomó többségének állásfoglalása nem a menekültek, hanem a magyar családok megsegítését kívánta; az ebből levont kormányfői következtetés, hogy ez a nemzet akarata. Ezúttal nincs szükség múltbeli összefüggések fárasztó áttekintésére, a legfelsőbb helyről elhangzott értékelés önmagáért beszél. A tévedhetetlenség és a megfellebbezhetetlenség igényével mond ítéletet a kormányzati kommunikáció a nemzethez való tartozásról, egyben elvitatva a vele szemben állók tisztességét. Különös dolog ez, minthogy a Fideszben és közvetlen környezetében vannak egykori liberálisok, sőt, általuk most nagyra értékelt volt kommunis A legfelsőbb helyről elhangzott értékelés önmagáért beszéltek is, akiknek a múltja immár foltmentesnek minősül, semmilyen jelentőséggel nem bír korábbi szerepük. Újszerű elköteleződésük révén részesülnek abban a „kegyelmi” állapotban, amelyben egykor a Fidesz is részesült, hátrahagyva ifjúkommunista múltját, majd liberális eszméit. Ezáltal a kormánypártban összpontosul a felmentés és egyúttal a szemben állókat sújtó ítélet joga egyaránt. Csakhogy történt valami, ami ezt a „tévedhetetlenséget” árnyékolja: az Orbán-Simicska-ellentétről van szó. Ebben az esetben a Fidesz ítélőképessége csődöt mondott, vagy már akkor, amikor megbízott egykori pénztárosában, vagy most, amikor szakított vele. S ha ez megtörténhetett, akkor vajon a sorjázó ítéletdömping megbélyegző állításai nem kerülnek-e bele ugyanígy a tévedések kosarába? A kommunista, az ügynök és a hazaáruló jelzővel ellátott címkézések, amit a kormányzat bírálóinak léptennyomon osztogat s amely nem a tények, hanem a Fideszhez való viszonyulás alapján zajlik, a Bibó-kollégista nagyvállalkozóval történő szakítás után még a legelkötelezettebbekben is kétséget támaszthat az eleddig felhőtlenül működtetett ítélőerő igazságosságát s legfőképpen csalhatatlanságát illetően. Ki fogja most már megmondani, hogy hol van, merre van a hiteles igazság? közíró VÉLEMÉNY NÉPSZAVA , 2015. AUGUSZTUS 14., PÉNTEK Kerítés Bazár Nem, nem valami piacról van itten szó, ahol különböző rendű-rangú, anyagú, kiállítású kerítéseket árulnak és vesznek; a cím a Várkert Bazárra akar emlékeztetni. Arra jelesül, hogy hányszor is kellett - ünnepélyesen - átadni a megújult létesítményt, mert az ugyan nem készült el időben, de azt kellett eljátszani, mintha igen... Miért is? Pusztán azért, mert a mi miniszterelnökünk megálmodott egy időpontot - a Várkert Bazár esetében a közelgő választás volt a meghatározó -, és mert ő ezt az időpontot megálmodta, hát úgy kellett csinálni, mintha... Most is ez van: Orbán Viktor Tusnádfürdőn azt találta mondani, hogy a magyar-szerb határon már augusztus végén állni fog a kerítés, ezért most mindent ehhez a dátumhoz kell igazítani. Hiába mondták szakértők, hogy fizikai lehetetlenség alig egy hónap alatt felállítani egy ilyen - a tervekben és a nyilvánosság előtt is bemutatott - létesítményt, az teljességgel lehetetlen, hogy a kormányfő tévedett, netán hülyeséget mondott. Normális helyeken, ha már ragaszkodik egy kormány(fő) a határzár megépítéséhez - micsoda paradoxon: normális kormány és kerítés... -, és netán rosszul kalkulál, akkor kiáll a népe elé, és vállalva a tévedését, korrigál: kérem szépen, mondaná az ilyen kormányfő, az augusztus lehetetlen, de novemberre meglesz. Nálunk azonban egy ilyen szcenárió a lehetetlen: ha Orbán Viktor augusztus végét mondott, akkor az egész államapparátusnak ehhez kell igazodnia, és meg kell találnia azt a megoldást, amelyben úgy teszünk, mintha a miniszterelnök pontosan fogalmazott volna. És amikor már az is kiderül, hogy még a rabokkal sem lehet kivitelezni augusztus végéig a dolgot, akkor jön a mentő ötlet: a Várkert Bazár szindróma. Építünk egy Patyomkinkerítést, egy olyat, mintha állna, mintha elkészült volna, és eljátsszuk, hogy szükség van a duplázásra, a drótháló megkettőzésére, amely persze csak novemberre készül el. Igaz, hogy azt nem tudjuk, még hány milliárdot kell rá elkölteni, de úgy teszünk, mintha mindig is ez lett volna a terv. így válik igazzá az orbáni állítás és így folytatódik a nép hülyének nézése. Az lenne csak igazán szép, ha a kerítést is ünnepélyesen adnák át (persze, minimum kétszer); az utolsó darabot maga Orbán Viktor illesztené be a hálóba. A nagy Hóman-átverés veressj@nepszava.hu Hóman Bálintnak nem lesz emlékműve. „A zsidótörvényeket előkészítő, majd megszavazó egykori kultuszminiszter nem olyan példakép, akinek emlékművet kellene állítani”. Ezt zárt ajtók mögött szerdán el is mondta a Zsidó Közösségi Kerekasztal résztvevőinek két miniszter, Lázár János és Balog Zoltán. Ugyanakkor azt is jelezték, hogy Hóman Bálint személyének megítélése nem politikai, hanem történettudományi kérdés. Hóman Bálintnak lesz szobra, hiszen Orbán Viktor májusi székesfehérvári látogatásán azt közölte, hogy Hóman kultuszminiszter volt Székesfehérvár képviselője, akit nemsokára rehabilitálnak. Hóman Bálintnak nem lesz emlékműve, hiszen a Magyar Tudományos Akadémia - Hóman posztumusz bírósági felmentése ellenére - nem kívánta napirendjére tűzni a rehabilitáció kérdését. A tudós testületnek ugyanis egyetlen tagja sem akadt, aki ezt kezdeményezte volna. Tartják magukat korábbi álláspontjukhoz, mely szerint „Hóman Bálint a nemzetiszocializmusnak Németországban történt uralomra jutása után szálláscsinálója volt hazánkban a horogkeresztes eszméknek s hosszú vallás- és közoktatásügyi minisztersége alatt az ország szellemi életét minden erejével a német érdekek szolgálatába törekedett állítani. Ezáltal egyik legfőbb okozója lett az országot ért történelmi katasztrófának.” Hóman Bálintnak lesz szobra, hiszen Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára azt mondta, hogy a szoborállítást civilek kezdeményezték. Az Igazságügyi Minisztérium adott ugyan rá 15 milliós támogatást, de kormányzati döntés nem volt mögötte. (Vélelmezzük, hogy eszerint az igazságügyi tárca a kormánytól teljesen független civil szerveződés.) Hogy fölállítják-e a nyilván már rég készen álló szobrot? Ne legyen kétsége a kedves olvasónak. December 29-én, születése 130. évfordulóján e férfiú bronzból való mása ott néz majd Fehérvár népére, és az országra, ahogyan hívei megálmodták. Mert figyeljünk a potentátok szavaira: ha állami emlékműve nem is lesz, azt senki nem mondta, hogy privát szobra se lehetne. Ha erőből nem megy, megoldják sunyisággal. Ma Magyarországon csakis e két módon viszik véghez az előre elhatározott szándékokat. FEJTŐ FERENC 1909-2008 Főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Főszerkesztő-helyettes: SEBES GYÖRGY, SIMON ZOLTÁN ANDRASSEW IVÁN 1952-2015 :Vezető szerkesztő: BÍRÓ MARIANNA, RÓNAY TAMÁS • Lapszerkesztők: MUZSLAI KATALIN, PODHORÁNYI ZSOLT, TÓTH JENŐ • Vezetőszerkesztő-helyettes: FRISS RÓBERT Szerkesztők: BALOGH GYULA, BONTA MIKLÓS,TÖRŐ ANDRÁS, OLASZ ANDREA (online) • Parlamenti stábvezető: FAZEKAS ÁGNES • Képszerkesztő: SZALMÁS PÉTER • Publicisztika: SOMFAI PÉTER Főmunkatársak: BÁRSONY ÉVA, ELEKES ÉVA, VERESS JENŐ •Vezető tördelőszerkesztő: GASZT DÓRA, ZSIGOVICS ZSOLT Kiadja a NÉPSZAVA Lapkiadó Kft. • Ügyvezető igazgató: LÁPOSI ELZA •Terjesztés: FODRÓCZY ELVIRA • Hirdetés és marketing: SIMON ZSUZSA • Szerkesztőség: 1146 Budapest, Thököly út 127. • Telefon: 477-9000, központi telefax: 477-9020 • Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu • Hirdetés, telefon: 477-9030, telefax: 477-9033 • Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu «Terjeszti árusításban a LAPKER. Zrt., előfizetésben a Magyar Posta Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/80-444-444 • Kiadói megrendelés, reklamáció: 477-9008, 477-9000/130,118, telefax: 477-9025. • Előfizetési díj egy hónapra 3500 Ft, negyedévre 9900 Ft, fél évre 19 800 Ft, egy évre 39 600 Ft. Nyomdai előállítás: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. • Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató • www.mediaworks.hu • ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 • A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti NÉPSZAVA