Népszava, 2015. augusztus (142. évfolyam, 179–203. sz.)

2015-08-24 / 197. szám

KULTÚRA 5 2015. AUGUSZTUS 24., HÉTFŐ A fi lm mint mozgás A fi­lm mint mozgás címmel – jelentős terjedelemben: 450 oldalon – könyvet írt Bokor Pál. (Újságíróként tudósí­tott Moszkvából és Washingtonból is. Ez utóbbinak is köszönhető, hogy két kitűnő könyvet írhatott Hollywoodról. Írt két forgatókönyvet, amelyekből fi­lm készült.) Ezen a mos­tani nagy művén tíz éven át dolgozott. Végigmegy a fi­lm történetén, és a legapróbb részletekig fel­idézi, milyen eszközökkel képes a fi­lm esztétikai értékeit lét­rehozni. Közben a fi­lmirodalom elmúlt évszázadában is ala­posan pásztázott Balázs Bélától Kovács András Bálintig. Előfordul azonban, hogy bizonytalan vagy többértelmű fo­galmakat használ. Mint például a „kinematikus mozgás”, a „telekinetikus”, a „kinetovizuális, a „mozgásnyelvi alap”, és így tovább. Mindennek az az oka, hogy a könyv – címének megfelelően – azt akarja bizonyítani, hogy a fi­lm esztétikai értékeinek létrehozója elsőrendűen a mozgás. Mint írja: „a fi­lm legbelső lényege a látható mozdulat volt és maradt.” Ami azonban nagyon vitatható meghatározás. Kétségtelen, moz­gás nélkül a fi­lm csak állóképek sorozata lenne. De hát a fi­lm mozgóképek sora, és sokak szerint ezek a képek a leg­fontosabb meghatározó elemei. Meg a vágás, mint a fi­lm idő-és térteremtésének sajátos eszköze. Persze mozoghat a ka­mera, mozoghat a színész, a maga módján mozog a cselek­mény a játékfi­lmben, de – mint nagyon jól leírja Bokor – a színek és a hangok mozgása is létezik. Ha a mozgást tartjuk elsőrendű elemnek, az olyan, mintha a regény legjellemzőbb vonásának a tárgyak leírását tartanánk, ahogy a francia „új regény” hívei ezt gyakorolták. Ám hogy mikor melyik elem, melyik pillanatban vagy rész­letben a meghatározó művészi eszköz, az az alkotó elképze­lésein múlik. (Bokor túl sokat időzik a fi­lmkészítők magya­rázó elméleteinél, pedig ezek csak a maguk módszereit iga­zolhatják és nem általánosíthatóak.) Mindennek ellenére a magyar fi­lmelmélet egyik nagyon fontos műve A fi­lm mint mozgás.�BERNÁTH LÁSZLÓ KÖZELKÉP Ha az ember borral foglal­kozik, akarva-akaratla­nul egyre közelebb kerül a kultúrához is – vallja Bacsó András, a Tokaj Oremus bir­tokigazgatója. Szerinte a bor­ban van valami irracionális, valami misztikus. „Engem a borkészítés mellett mindig is foglalkoztatott, hogy azokat a területeket közel hozzam, ame­lyek összefüggnek valamilyen formában a borral. Legyen az a gasztronómia vagy a művészet valamelyik ága, például a ze­ne.” A tolcsvai Oremus-szalon­ban évek óta tartanak koncer­teket a Zempléni Fesztivál ke­retében. Péntek délután La Siesta címmel Csereklyei Andrea és Megyesi Schwartz Lúcia adott dalestet a remek ízléssel felújí­tott, XVIII. században épült egykori kúriában. Az Oremus hagyományosan évek óta ki­nyitja a fesztivál idejére ezt a helyszínt, és egy szalonkon­certre vendégül látja a közön­séget. Példamutató, ahogy Ba­csó András és munkatársai fel­készültek erre az alkalomra. A vázákban frissen szedett, im­pozáns virágcsokrok, az aszta­lokon a borhoz köthető köny­vek és albumok várták a néző­ket, akik között visszatérő és most debütáló is bőven akadt. A könyvespolcon sok csábító, izgalmas csemege várta, hogy belelapozzunk. Találomra Pap Miklós A tokaji című kötetét vettem le a polcról, meg is je­gyezte az egyik mellettem ülő úr, aki családjával, kamasz lá­nyával és feleségével érkezett a koncertre, hogy remek kötet, neki, ahogy fogalmazott, Mik­lós bácsi által dedikált példá­nya van otthon. Nemcsak a környezet, de a műsor is igényes volt. Bellini, Debussy, Delibes, Fauré, Gou­nod, Rossini és Saint-Saëns műveiből énekeltek duetteket a művészek, a darabokat maguk választották, és Bizják Dóra kí­sérte őket zongorán. A bő egy­órás koncert után megnyílt a szalon kapuja, és a kertben ugyancsak igényes, csábító gasztronómiai fi­nomságok kö­zül választhattak a koncertlá­togatók. Persze járt hozzá az Oremus Pincészet borkóstoló­ja is. Minél több dologgal foglalko­zik az ember, annál gazdagabb – jegyezte meg Bacsó András már a kertben. „Nem szeretem azokat a koncerteket, amelyek­nek a végén az emberek gyor­san hazamennek, ezért mi egy kicsit ehhez szeretnénk még hozzátenni, kinyitjuk a szalon ajtaját, kijövünk a teraszra, egy-két falatkát kóstolunk, azokkal a borokkal, amelyeket készítünk” – magyarázta a bir­tokigazgató. „Fontos a szintézis­teremtés, hogy különböző dol­gok eggyé váljanak, gazdagít­sák az embert” – tette hozzá. És ezeket a gondolatokat jól hang­zó szlogenként is felfoghat­nánk, de aki egy ilyen szalon­koncerten részt vesz, könnyen megtapasztalhatja, hogy ezút­tal nem reklámszövegről van szó. Tolcsván átélhetővé válnak Bacsó András szavai, aki egyéb­ként még arra is fi­gyel, hogy a hölgy vendégek egy-egy szál vi­rággal távozzanak. A dzsesszprogramok kiemelt helyet kaptak idén is a feszti­válon. A helyszín is bevált, hi­szen a sárospataki művelődési ház előtti Makovecz téren ad­tak koncertet a különböző for­mációk. Ha az előadók névso­rát végigböngésszük, könnyen megállapítható, hogy a szerve­zők minőségi programokat kí­náltak a műfaj kedvelőinek. Szerepelt ugyanis mások mel­lett Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalomduója, Vörös Janka és a Swing Á La Djangó. Augusztus 20-án a tizennyolc tagú Budapest Jazz Orchestra lépett fel László Attilával, aki, mint elmondta, majdnem mind­egyik zenésztársát tanította az egyetemen. A Budapest Jazz Orchestra tagjai big band gya­korlatra jártak hozzá. Most el­sősorban a mester saját szerze­ményeit játszották. Volt közöt­tük olyan, amely több mint harminc éve született, és egé­szen újak is akadtak az alkal­mi repertoárban. Mint elhang­zott, egy big band tud nagyon hangos is lenni, ha minden hangszeres „betámad” a hang­szerével, de a zenekar tagjai ezúttal vigyáztak a fülünkre, és nem mutatták meg a teljes hangerőt. Azt viszont igen, hogy miként lehet egymásra fi­­gyelve, érzékenyen zenélni, úgy, hogy közben majdnem mindenki szólóban is megcsil­logtatja a tudását. A ráadás számért különösen hálás volt a publikum, mert Horváth Char­lie népszerű slágere, az Egy szippantás a jóból big band változatát szólaltatták meg. A színpad közelében működött a borterasz, így aki egy fi­nom ne­dűvel a kezében szeretett volna dzsesszt hallgatni, annak ez most megadatott. László Attila és kollégái pontban este kilenc­kor befejezték a műsort, így aki a tűzijátékot is szerette volna élvezni, az ezt is megtehette. Az Esti Jazz sorozat záró koncertjét szombat este a Szak­csi Quartet adta, a hűvös és esős idő miatt a program be­költözött a szabadtérről a mű­velődési házba, és nyugodtan állítható, hogy a Pocsai Krisz­tina (ének), Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Orbán György (nagybőgő), Pecek Lakatos András (dob) alkotta formáció a sorozat egyik legjobb kon­certjét adta. A műsor alapját a néhány évvel ezelőtt készített „But Beautiful” című lemez ké­pezte, de végül ennél jóval szé­lesebb repertoárból adtak ízelí­tőt a zenészek. Szakcsi Laka­tos Béla úgy egy óra múltán megkérdezte, mennyi az idő, Pocsai Kriszta válaszolt rá, hogy ő képben van, de játsza­nak csak nyugodtan. Igen, ez a koncert bebizonyította, hogy ha jó a csillagállás – és szom­baton este ez így volt –, a dzsessz, az improvizáció együt­tes öröme képes kizökkenteni az időt, és ennek mi, nézők há­lás nyertesei lehettünk a sá­rospataki éjszakában. Bacsó András birtokigazgató szerint a Zempléni Fesztiválon fontos a szintézisteremtés Egy szippantás a jóból Idén is gazdag kínálattal és több ingyenes programmal jelentkezett a 24. Zempléni Fesztivál, amely tegnap zárult. A kamara- és szalonkoncertek mellett kirándulókoncerteket és dzsesszesteket is tartottak a zempléni kistelepülése­ken és a nagyobb városokban, Sárospatakon, Tokajban és Sátoraljaújhelyen. BALOGH GYULA A megérthető zene Azok a nézők, így jó magam is, akik egy kissé nehezteltek Hol­lerung Gáborra, a Budafoki Dohnányi Zenekar zeneigazgatójá­ra, karmesterére, mert bevállalta nagyzenekarral, kórussal, énekesekkel a Retro Symphonic Rock című produkciót, mely­nek keretében popzenét adtak elő szimfonikus változatban, azonnal megbocsátottak neki, ha részt vettek a sárospataki művelődési házban. A megérthető zene című családi progra­mon Hollerung ugyanis szintén nagyzenekar, kórus, énekes szólisták közreműködésével Rossini Stabat Mater című darab­ját dirigálta, úgy, hogy közben beszélt a műről, a szerzőről és még nagyon sok mindenről. Valóban érthetővé tette a zenét, ugyanakkor szórakoztató, könnyed, de mégis mély és fi lozofi ­kus is tudott lenni. Tényleg mesterien. Ezt a sorozatot csak ajánlani tudom mindenkinek! A borban van valami misztikus Minél több dologgal foglalkozik az ember, annál gazdagabb Az improvizáció együttes öröme képes kizökkenteni az időt � � � Csereklyei Andrea és Megyesi Schwartz Lúcia a tolcsvai Oremus-szalonban tartott dalestet FOTÓ: NAGY KÁROLY ZSOLT Kettős magyar sikerrel zárult augusztus 22-én este a 21. al­kalommal megrendezett szara­jevói fi­lmfesztivál. A balkáni térség legfontosabb nemzetközi fi­lmes eseményén a játékfi­lmek és dokumentumfi­lmek verse­nyében is magyar fi­lmeket dí­jaztak a zsűrik. Nemes Jeles László Saul fi­a című első játékfi­lmje a játékfi­l­mes zsűri különdíját nyerte el Szarajevóban. A rangos elisme­rést a rendező Clara Royer társ­forgatókönyvíróval együtt sze­mélyesen vette át a szarajevói nemzeti színházban. A doku­mentumfi­lmes mezőnyben Al­mási Tamás legújabb alkotása, a Tititá nyerte a nemzetközi zsűri különdíját. Almási leg­újabb fi­lmjében Anti, a tizen­nyolc éves, fanatikus gitáros történetén keresztül vizsgál olyan kérdéseket, hogy mi kell álmaink megvalósításhoz, élni tudunk-e lehetőségeinkkel és hogy mi is tesz valakit jó zenész­szé. Anti egy borsodi romatele­pen él, nem ismeri a kottát, nem szokott hozzá a rendszeres gyakorláshoz, így amikor felvé­telt nyer a Snétberger Zenei Te­hetség Központba, hamar rá­jön, hogy csoda helyett élete egyik legnagyobb kihívása vár rá. Nagyszerű zenei betétek és emlékezetes „tábori pillanatok” színezik az egész estés doku­mentumfi­lmet. NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ Magyar sikerek Hetvenhárom éves korában el­hunyt Sudlik Mária operaéne­kesnő, a Magyar Állami Opera­ház örökös tagja. A művészt hosszan tartó, súlyos betegség után szombat hajnalban érte a halál. Sudlik Mária 1942. má­jus 25-én született Budapes­ten. Énektanulmányait a Bar­tók Béla Zeneművészeti Szak­középiskolában, majd a Zene­akadémián végezte, ahol Sipos Jenő növendékeként diplomá­zott. 1967-ben Monteverdi Pop­pea megkoronázása című mű­vének címszerepében debütált a Magyar Állami Operaházban. Bemutatkozását követően hosz­szú évekig az intézmény vezető énekesnője volt, szoprán fősze­repek egész sorát formálta meg hitelesen, magas művészi szín­vonalon. Verdi hősnőinek – Ai­da, Erzsébet (Don Carlos), Des­demona, Leonora (A trubadúr, A végzet hatalma) – megformá­lásával jelentős színpadi sike­reket aratott, de emlékezetes alakításai között volt a Tosca címszerepe és a Figaro Gróf­néja is. Szakmai pályafutását 1974-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1984-ben Székely Mihály-plakettel és érdemes művész címmel ismer­ték el. NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ Elhunyt Sudlik Mária A Saul fi a rendezője, Nemes Jeles László FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék