Népszava, 2015. szeptember (142. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-14 / 215. szám

Búcsú Fejes Endrétől Családja, barátai és tisztelői vettek búcsút Fejes Endre Kos­suth- és József Attila-díjas író­tól vasárnap Budapesten, a XIII. kerületi, Dráva utcai kikö­tőben. Az író hamvait egy hajó­ról a Dunába szórták. Búcsúbeszédében Balog Zol­tán emberi erőforrás miniszter kiemelte: nagy, korszakos írót temetünk. Életműve kitörölhe­tetlen része a magyar irodalom­nak. Fejes Endre írói tehetségét az első betűtől az utolsóig azok­nak az emberi drámáknak a le­írására szánta, amelyeket más csak kívülről láthatott, mondta Balog Zoltán. A búcsúztatón Törőcsik Ma­ri kétszeres Kossuth-díjas szín­művész is megemlékezett az augusztus 25-én, 92 évesen el­hunyt alkotóról. Felidézte: Pi­linszky János költő Fejes End­rét a 20. század egyik legna­gyobb prózaírójának nevezte. A Rozsdatemető című regényről elmondta: a Magvető kiadásá­ban megjelentetett kötet a kor munkásságáról szólt. Amiről akkor nem volt szabad beszél­ni, ma egy görög tragédia, ami­ből egy „a” betűt sem szabad kihagyni. E. Csorba Csilla, a PIM főigazgatója arról szólt, hogy Fejes Endre halálának hí­rére még a szabadságukat töltő irodalomismerő emberek is fel­kapták a fejüket, s a veszteség mellett a lelkiismeret-furdalás és az értetlenség érzete is meg­környékezte őket. Többen val­lottak arról, hogy újraolvasták Fejes Endre műveit, amelyek ma is pontosak és igazak. Szentmártoni János elmondta: „A rendszerváltás után elhall­gatott és visszavonultan élő író hiába volt számunkra megfog­hatatlan, mitikus ködbe burko­lózó fantom, amit elbeszélt, az elevenen élt bennünk továbbra is.” Spiró György a Rozsdateme­tő című regényről és a szerep­lők névválasztásáról beszélt. Mint mondta, „akármi legyen is a műfaja, a Rozsdatemető nagy mű. A valódi nevek használata szokatlan, és azóta sem tud­tam tisztázni, mit is jelent vol­taképpen. Élő vagy nemrég még élő embereket írt meg a valódi nevükön, kitálalva róluk min­den elképzelhető rosszat és jót.” Hozzáfűzte: „lehet, hogy a ne­vükön nevezni őket korrektebb eljárás, mint kulcsregényt írni róluk, ami ellen akkor sem til­takozhatnak, ha akarnak. Le­het, hogy a született realista író magát és az igazságot tagadná meg, ha elvenné a nevüket és mindazt, amit félig-meddig tu­dattalanul végigéltek. Ha kisa­játítaná azoknak a szűkös, ki­szolgáltatott életét, akik volta­képpen a szerzőtársai.” Koltai Lajos arra emlékezett, hogy Fe­jes Endre 30 évvel ezelőtt és ta­valy újra odaadta egy fantasz­tikus írását Szerelemről bolond éjszakán címmel. Elmondta: most már csak a gondviselésen múlik, hogy film legyen belőle. „Elképesztő írás, Fejes Endre életének, egyik legnagyobb ka­landjának a lenyomata.” MTI-INFORMÁCIÓ Gyászolók Fejes Endre temetésén fotó: mti/bruzák noémi KÖZELKÉP Felszállott a gyerek-Páva E­lkezdődött hát a Felszállott a Páva újabb vetélkedősoro­zata. Méghozzá most csupa gyerektáncossal, énekessel, zenekarral. A felnőttek versenyeit is jó volt nézni, gyak­ran egészen kiváló teljesítményeket nyújtottak, pedig a részt­vevők többsége amatőr, most meg egyenesen üdítő ezeket a tiszta gyermekarcokat látni. Akkor is tiszták, ha bizonyára közöttük is akadnak csibészségekre is hajlamos kisfiúk, egy­más copfját huzigáló lányok, de amikor a táncról, énekről be­szélnek, nagyon komolyak és nagyon szakszerűek. Miköz­ben egyáltalában nem „korszerűtlenek”. Jellemző, hogy az egyik kisfiú jövendő hivatásaként a számítástechnikát emle­gette. Igaz - kicsit meglepő módon - az első fordulóban a többség, nem úgy, mint talán gondolnánk, városokból és nem falvakból érkezett. S amit bemutattak, az egyenesen lenyű­göző. (Akadt közöttük még egy mindössze 6 éves kisfiú is, aki ugyancsak „odatette magát”, ahogy ezt mondani szokták.) A táncosok ruganyossága mintha meghaladná a felnőttekét is. Igaz, a gyermekkorban minden tánc nélkül is nagyon szeret­nek ugrabugrálni a gyerekek, és ezeket a megkoreografált ug­rásokat, pörgéseket, padlót ütögető sarkazásokat igaz élve­zettel, látható örömmel hajtják végre. Pedig semmit nem kön­­­nyítettek a betanító táncpedagógusok az eredeti mintákon. Az énekesek pedig gyönyörűen, tisztán, pontosan dalolnak el ismert vagy alig ismert szép nótákat. A műsor televíziós készítői szerencsésen alkalmazkodtak a produkció jellegé­hez, ennek megfelelő a szerkezet. Nagy teret kapnak a be­szélgetések a gyerekekkel, és néha-néha bepillantást kapunk az edzésekbe, próbákba is. Bizonyságát láthatjuk annak a néha túlzásnak tűnő vélekedésnek is, hogy a magyar folklór hagyományai talán a legélőbbek Európában, de valószínűleg Közép-Európában is, pedig itt több versenytársunk is akad. (Például Románia.) A Röpülj Páva talán a legrokonszenvesebb műsora a sokat és legtöbbször joggal szidott állami televízió­nak. ► BERNÁTH LÁSZLÓ KULTÚRA NÉPSZAVA , 2015. SZEPTEMBER 14., HÉTFŐ Magyar stábtagokkal nálunk forgatott film két díjat is nyert a 72. Velencei Filmfesztiválon Dél-amerikai tarolt A Velencei Filmfesztiválon a legjobb film Arany Oroszlán díját a dél-amerikai rendezőnek, Lorenzo Vigasnak ítélték a Desde allá (Távolról) című filmjé­ért. Dél-amerikai lett a legjobb rendező díjának tu­lajdonosa is: Pablo Trapero kapta meg A klánért. Brady Corbet elsőfilmes nálunk forgatott Egy vezér gyerekkora című művének, amely magyar kopro­dukcióként jött létre, két díjat ítélt a zsűri. A­z idei versenyfilmes me­zőnyben 21 produkciót mutattak be a Lidón. Al­berto Barbera, a filmfesztivál igazgatója korábban kijelentet­te, színvonalas volt a váloga­tás, idén a latin-amerikai al­kotók erős filmekkel jelentkez­tek. Ezt igazolta a díjkiosztó: a Birdman című filmjével Oscar­­díjas Alfonso Cuaron vezette zsűri a venezuelai Lorenzo Vigas filmjét díjazta Arany Oroszlánnal. Személyében elő­ször képviseltette magát Velen­cében a dél-amerikai ország. Filmje, a Desde állá (Távolról) két férfi viszonyát vizsgálja. A film középkorú szereplője sze­retne kapcsolatot teremteni egy fiatalabb férfival, ám talál­kozásaikkor csak távolról né­zi, nem akarja megérinteni, egy idő után mégis valamilyen érzelmi kötődés alakul ki kö­zöttük. A rendező korábban el­mondta: nagyon érdekelte egy férfi küzdelme azért, hogy ké­pes legyen érzelmileg kapcso­lódni másokhoz. Ugyancsak Dél-Amerikából érkezett a másik versenydarab: vitathatatlan volt az argentin Pablo Trapero sikere, aki A klán című mozijáért a legjobb rendezés Ezüst Oroszlán-díját kapta. A zsűri Nagydíját vi­szont kritikusan fogadták, mi­után ezt a magas elismerést egy animációs film nyerte: a Nagydíjat a műfajban elsőfil­mesnek számító Charlie Kauf­­mannak (a John Malkovich­­menet, az Adaptáció és az Egy makulátlan elme örök ragyo­gása forgatókönyvírója) és ren­dezőtársának, Duke Johnson­­nak ítélték az Anomalisa című munkáért. A színészi díjak Eu­rópában maradtak: a francia Christian Vincent Hermelin cí­mű mozijának főszereplője, Fabrice Luchini kapta a leg­jobb férfialakításért járó Coppa Volpit, a legjobb színésznői díj az olasz Valeria Golinóhoz ju­tott a Szerelmetekért (Per amor vostro) című filmért. A Magyarországon forgatott Egy vezér gyerekkora című film a Horizont szekcióban el­nyerte a legjobb rendezőnek já­ró díjat, s első filmként meg­kapta a Luigi De Laurentiisről elnevezett elismerést is. A sze­replők között van Robert Pat­­tinson és Liam Cunningham, s a stáblistán szerepel Takács Nóra látványtervező, Flesch Andrea jelmeztervező, Jancsó Dávid vágó is. A fesztiválon igazi mester­művet is láthatott a közönség, a versenyen kívül vetített Hu­mánt Yann Arthus Bertrand rendezőtől. Az eredetileg fotog­ráfus szerző madártávlatból készült képeivel vált világhírű­vé. Lenyűgözően szép képso­rokban örökített meg termé­szeti tájakat, emberi portrékat férfiakról, nőkről, gyerekekről, akikkel világjáró útjain talál­kozott. Pár másodperces miniinter­júk is fűszerezik a portrékat, amelyekből kirajzolódik az a sokszínűség, amely az emberi­séget jellemzi. Néhány arc: egy bennszülött Maliból, aki min­denkit a sátrába invitál a dzsungel szélén; egy tizenöt éves afro-amerikai fiatal, aki akkor értette meg, mi a szere­tet, amikor börtönbe került; egy zsidó nő, akit egy német katona mentett meg kislány­ként a Shoah idején, majd ne­velt fel a családjában; egy mu­zulmán asszony, aki csodával határos módon túlélte, amikor a férje megkéselte; egy palesz­tin apa, akinek szeme láttára lőtte le lányát egy izraeli kato­na; egy izraeli apa, aki öngyil­kos palesztin merénylet során vesztette el lányát, egy derűs brazil fiú, akit hétévesen el­hagytak a szülei, s meggyőző­en állítja, hogy nem fél a halál­tól sem. A rendező a film moti­vációjáról mondta: „Egy vagyok a hétmilliárd ember közül. Az utóbbi 40 évben földünket és különböző népeket fényképez­tem, az az érzésem, hogy az emberiség egyetlen lépést sem tett előre. Nem tudunk egy­mással együtt élni. De mi­ért?” A Velencében bemutatott leg­erősebb filmek közé tartozik Jerzy Skolimowski alkotása, a 11 perc, a rendező Varsójának lélegzetelállító utolsó sóhajtá­sa, amely visszautal a New York-i két torony tragédiájára. Egy olyan jelenbe vezet, ame­lyet még nem szoktunk meg, de nem a fantázia világa ez, hanem egy valóságos thriller, amelyben a feszültség az első­től az utolsó képsorig tart. A fülrepesztő hanghatások az el­­viselhetőség határáig nőnek. Az egymást követő apró törté­netek olykor összefonódnak, de valamennyi együtt vibrál a nagyváros mindennapi lükte­tésével. Videotelefonok, ránk szegeződő kamerák, pornóvi­deók, videojátékok, megfigyelt földiek és földön kívüliek egy kaotikus világ kellékei, ahol többé semmi sem biztos. Nagy­szerű példája a film a speciális effektek alkalmazásának. Kiváló film Atom Egoyané, a Remember (Emlékezz), amely­ben Christopher Plummer egy demenciában szenvedő holo­­kauszt-túlélőt alakít, aki még halála előtt fel akarja kutatni az Auschwitzban családját ki­irtó náci tisztet, hogy bosszút álljon. Nem egyedül vállalko­zik a veszélyes kalandra, társa Martin Landau, aki azonban ágyhoz kötött beteg, viszont el­méje tökéletesen ép, így telefo­non irányítja öreg barátját. Ko­mikus és szürreális gégék, hir­telen fordulatok egyaránt jel­lemzik ezt a sajátos road mo­­vie-t, amely eljut céljáig, a bosszúig, ám a befejezés újra­éleszti a vitát a történelemről, etikáról, barátságról, szenili­tásról s nem utolsósorban az Amerikában korlátlan fegyver­­használatról. VINCENZO BASILE ÍRÁSA A NÉPSZAVÁNAK Velencei díjak: Arany Oroszlán: Lorenzo Vigas - Desde álla (Távolról) Ezüst Oroszlán a legjobb rendezésért: Pablo Trapero - El Clan (A klán) A zsűri Nagydíja: Charlie Kaufman és Duke Johnson - Anoma­lisa A zsűri különdíja: Emin Alper- Abluka (Őrület) Coppa Volpi, a legjobb női alakítás díja: Valeria Golino - Per amor vostro (A szerelmetekért) Coppa Volpi, a legjobb férfialakítás díja: Fabrice Luchini - L'hermine (Hermelin) Marcello Mastroianni-díj a legjobb fiatal színész, illetve szí­nésznő alakításáért: Abraham Attah - Beasts of No Nation (Hontalan állatok) A legjobb forgatókönyv: Christian Vincent - Hermelin A Horizont szekció díjai: Legjobb film: Free in Deed (Valóban szabad), r.: Jake Mahaffy Legjobb rendező: Brady Corbet (The Childhood of a Leader) Egy vezér gyerekkora A zsűri különdíja: Gabriel Mascara - Boi Neon Legjobb színész vagy színésznő: Dominique Leborne - Tempéte (Vihar) Legjobb rövidfilm: Belladonna (Nadragulya), r.: Dubravka Turic Legjobb elsőfilmesnek járó Luigi De Laurentiis-díj: Brady Corbet Életműdíj: Bertrand Tavernier A két férfi barátságáról szóló Távolból című venezuelai film Arany Oroszlánt nyert csapata fotó: europress/getty images

Next