Népszava, 2015. szeptember (142. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-25 / 225. szám
Tömegpánik tört ki a zarándokok között - Sok afrikai vesztette életét - Több száz áldozat Tragédia Mekkában Szörnyű tragédiába torkollott a mekkai zarándoklat. A legutóbbi adatok szerint 717 ember vesztette életét, s 805-en sérültek meg - közölték a szaúdi hatóságok, amikor tömegpánik tört ki, s összetaposták egymást a résztvevők. A halálos áldozatok többsége megfulladt. A csütörtöki tragédia Mina közelében történt, ahol az iszlám hívők zarándoklatuk harmadik napján jelképesen megkövezték az ördögöt. Mekkában már számos alkalommal történtek hasonló tragédiák, ezért a szaúdiak óvintézkedéseket léptettek életbe, több olyan építkezés történt az eltelt évek folyamán, amelyek révén kordában akarták tartani a zarándokok áramát. Minában is több ilyen biztonsági intézkedést hoztak a súlyos, 2006-os balesetet követően. Az akkori tragédiában 350-en vesztették életüket. Egyebek mellett azt próbálták meg elérni a hatóságok, hogy a zarándokok ne keresztezzék egymás útját. A szaúdiak emellett egy ötszintes építményt emeltek, ennek köszönhetően biztonságosabban zajlott le a megkövezés rituáléja. A mekkai infrastruktúra egyébként jelentősen javult az eltelt években, manapság évente körülbelül 15 millió zarándok látogat el ide. Úgy tűnik azonban, hogy ezek az óvintézkedések sem tökéletesek. Szaúdi adatok szerint a mostani mekkai zarándoklaton idén is kétmillió muzulmán vett részt, közülük 1,4 millióan más országokból érkeztek. Mohamed próféta szülőhelyén, a mekkai zarándoklaton való részvétel a Korán szerint minden „egészséges” iszlámhívő számára, nők és férfiak számára is kötelező, legalább egyszer az életben. Az idei mekkai zarándoklatot már eleve súlyos tragédia árnyékolta be. Több mint százan vesztették életüket és legalább 300 személy sérült meg az előkészületek során, amikor a viharos időjárásban leszakadt egy daru, s rázuhant a nagymecsetre, amelynek egy szárnya beomlott. A muzulmánok éppen itt imádkoztak: a naplemente után a Kába szentélynél gyűltek össze. Ez a mekkai nagymecset belső udvarán álló szentély, falának része a fekete kő néven ismert meteorit. A darut Németországból szállították Szaúd-Arábiába. Hírek szerint a tragédiáért részben a kivitelezőt terheli a felelősség. A munkálatokkal azt az építkezési céget bízták meg, amelyet Oszama bin Laden volt al-Kaida-vezető apja alapított. A tegnapi tragédiát követően a szaúdi hatóságok 4000 segítőt, orvosokat, ápolókat, önként Egyszer kötelező elzarándokolni Mekkába • Évente 15 millióan látogatnak el ide • 2 millióan vettek részt a mostani zarándoklaton teseket küldtek a helyszínre. A sérülteket a környező kórházakba szállították. A szaúdiak egyelőre nem közölték, hogy a halálos áldozatok milyen nemzetiségűek, csupán annyit mondtak, hogy „különböző országokból érkeztek”. A BBC tudósítója úgy tudja, hogy sok zarándok afrikai, nigeri volt. NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ Korábbi tragédiák 1990. július 2. Tömegpánik tört ki egy Mekkából Minába vezető alagútban, miután tönkrement a szellőztetőrendszer. Legalább 1400 ember halt meg, többségük megfulladt, illetve halálra taposták egymást az emberek 1994. május 23.270-en haltak meg, amikor a minai Dzsamarat hídon tört ki pánik 1997. április 15.TŰz ütött ki a zarándokok sátorvárosában, legalább 300-an haltak meg 1998. április 9. Ezúttal is a sátán megkövezésénél történt a tragédia, amely 118 ember életét oltotta ki 2004. február 1. Minában 251 embert tapostak halálra 2006. január 5. Összeomlott egy szálloda, amelyben zarándokok tartózkodtak: 76-an haltak meg 2006. január 12. Ismét a minai Dzsamarat hídon tört ki tömegpánik. 362-en vesztették életüket 2015. szeptember 11. Legalább száz zarándok halt meg, s több mint 230 megsérült, amikor egy daru zuhant a mekkai nagymecsetre A sorozatos óvintézkedések ellenére az idei zarándoklatot két tragédia is beárnyékolta fotó europress/gettyimages/afp RÖVIDEN Novemberben újabb hitel Ukrajnának Az Ukrán Nemzeti Bank elnöke, Valeria Hontareva bejelentése szerint a Nemzeti Valutaalap (IMF) által nyújtott hitel következő részlete akár már november folyamán megérkezhet - írta a karpatinfo.net. A hitel következő részlete 1,7 milliárd dollárnyi lesz majd. Az IMF által kidolgozott program jelenlegi szakasza szeptember 22- től október 2-ig működik majd, és segítségével Ukrajna költségvetési tervet dolgoz ki a 2016. évre, ezenkívül napirendre tűzi az adóreformok végrehajtását is, olvasható a portálon. Az Ukrán Nemzeti Bank tegnapi jelentése szerint 2015 utolsó negyedévére 44-45 százalékos infláció várható, az ország bruttó hazai termékének mértéke is 11,5 százalékkal eshet vissza a jelenlegi gazdasági helyzet mutatói alapján. A népszava Obama-Putyin-csúcs New Yorkban? Vlagyimir Putyin elnök hétfőn, az ENSZ Közgyűlés alkalmával találkozik és kétoldalú megbeszélést folytat Barack Obama amerikai elnökkel, jelentette be tegnap délután Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő. A Fehér Ház lapzártánkig nem erősítette meg hivatalosan a találkozó hírét. A két elnök találkozójára utoljára 2013-ban került sor a G8-ak csúcstalálkozóján, 2014-ben Pekingben, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozón már fagyos volt a viszony, nem került sor kétoldalú tárgyalásra. Az ukrán válság megoldatlansága tovább mélyítette az ellentétet, a most következő ENSZ Közgyűlés kapcsán is kérdéses volt, tárgyalóasztalhoz ülnek-e. A két államfő, amennyiben a találkozóra valóban sor kerül, az ukrajnai, valamint a Szíriai helyzetről fog egyeztetni. Putyin eddig három alkalommal mondott beszédet az ENSZ Közgyűlés előtt - 2000-ben, 2003- ban és 2005-ben. 2009-ben Dmitrij Medvegyev volt az államfő, akkor ő képviselte Oroszországot, az utóbbi években pedig következetesen Szergej Lavrov külügyminiszter, a népszava várható lesz az ókori Via Appia Helyreállítják és látogathatóvá teszik a Rómától a dél-olaszországi Brindisi városáig vezető Via Appia római kori utat, amely jelenleg csak rövid szakaszokon járható. A Via Appia „megnyitásához" Paolo Rumiz olasz újságírónak a La Repubblica napilapban nyáron folytatásokban megjelent cikksorozata vezetett. Rumiz - ahol lehetett - gyalogosan végigjárta az egykori római országutat, így derült ki, hogy az ókori Róma egyik legjelentősebb útvonala teljesen feledésbe merült, több szakaszon gaz borítja, miközben idegenforgalmi látványosság is lehetne. Rumiz felfedezte, hogy Capuában a Via Appia a pincékben épségben fennmaradt. Az eredetileg 530 kilométeres utat Kr. e. 312 és Kr. e. 191 között építették. ►mti/népszava FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES Cáfolja az orosz légi csapásokat a szóvivő Moszkva lépéselőnyben A véletlenszerű összecsapások elkerülése végett Izrael és Oroszország megkezdi katonai lépéseinek összehangolását Szíria területén, állította izraeli katonai forrásokra hivatkozva az ABC News. A két ország katonai vezetői két hét múlva találkoznak, hogy kidolgozzák az együttműködési mechanizmust, ami kiterjed a Szíria területén végzett légi és vízi műveletekre egyaránt, mondta a neve elhallgatását kérő izraeli tisztségviselő. A körvonalazódó együttműködés Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök múlt heti moszkvai látogatásának eredménye. Az izraeli kormányfő Oroszország szíriai szerepvállalása tisztázása végett utazott az orosz fővárosba. Moszkva katonai jelenlétének hangsúlyos megerősítése nemcsak Jeruzsálemben, hanem Washingtonban és a nyugat-európai kormányzati központokban is aggodalmat szült. Izraelt elsősorban az aggasztja, hogy a Bassár el-Aszad hadseregének nyújtott orosz támogatás, a korszerű orosz fegyverzet a Hezbollah libanoni síita milíciához, illetve más terrorcsoportokhoz kerülnek, növelve Izrael fenyegetettségét. Több nemzetközi szereplő fejezte ki az utóbbi időben aggodalmát amiatt, hogy Oroszország egyre tevékenyebben jelenik meg katonailag is Szíriában. Moszkva azzal érvel, hogy Aszad kormányhadserege nélkül nem lehet legyőzni az Iszlám Államot és nem lehet újrateremteni a térségbeli stabilitást. Noha az orosz-izraeli katonai tevékenység összehangolásáról szóló döntés még e múlt heti moszkvai találkozón megszületett, az mégis váratlannak számít, hogy máris kezdődik a tényleges összehangolás, ugyanis Washington, Jeruzsálem stratégiai partnere még nem alakította ki végleges álláspontját a szíriai orosz szerepvállalás kapcsán. A Bloomberg tegnap arról írt, hogy Oroszország légi csapásokat kezdeményez Szíriában, ha nem sikerül megállapodnia az Egyesült Államokkal. Putyinhoz közeli források szerint Moszkva már el is juttatta javaslatát Washingtonba, választ azonban még nem kapott, ami feszélyezi Putyint, aki akár egyedül is kész megkezdeni a légi csapásokat. A Bloomberg hírére reagálva az orosz elnök szóvivője cáfolta az orosz légi csapásokról szóló állítást. NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ Ferenc pápa történelmi beszéde Mindenféle fundamentalizmus elutasítását sürgette Ferenc pápa az amerikai kongresszusban elhangzott tegnapi, történelmi jelentőségű beszédében. A katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy akár vallási, akár más gyökerű fundamentalizmussal szembe kell szállni, de a szélsőség elleni harc sohasem mehet az emberi szabadságjogok rovására. Az AFP hírügynökség tudósítása szerint az angolul beszélő Ferenc pápa arra kérte az amerikai törvényhozókat, hogy ne féljenek a bevándorlóktól, utasítsák el „az ellenséges gondolkodást” a bevándorlással szemben, és ne ismételjék meg a múlt „hibáit és bűneit”. Emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államokat is bevándorlók alapították. A maga is olasz bevándorló család gyermekeként született 78 éves egyházfő azt hangsúlyozta, hogy a bevándorlókkal emberséges, igazságos és testvéries módon kell bánni. A halálbüntetés világszintű eltörlésére szólított fel, de az eutanázia és az abortusz engedélyezésének kérdésében úgy fogalmazott, hogy „fejlődése minden szakaszában oltalmazni kell az emberi életet”. Ferenc pápa az első római katolikus egyházfő, aki beszédet tartott az amerikai törvényhozásban. NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ A civil társadalom athéni győzelme Lemondott az a kedden kinevezett görög kormánytag, aki nyíltan antiszemita tanokat hirdetett a közösségi oldalakon, s egyebek mellett a „zsidók összeesküvését” sejtette a 2001. szeptember 11-ei, Egyesült Államokkal szembeni terrortámadások mögött. Alekszisz Ciprasz pártjában, a Szirizában valóságos lázadás indult Dimitrisz Kammenosz ellen. Ciprasz, miután értesült a miniszterhelyettesnek kinevezett politikus posztjairól, felszólította Panosz Kammenoszt, a Független Görögök párt elnökét, vizsgálja ki, valóban párttársa nevéhez fűződnek-e a keddre egyébként eltüntetett bejegyzések. Dimitrisz Kammenosz kedden késő este jelentette be lemondását, s névrokona tegnap azt közölte, nem volt tudomása párttársa szélsőséges nézeteiről. Az ANEL sajtóközleményt is kiadott, amely szerint a leváltott miniszterhelyettes Auschwitzról szóló júniusi bejegyzései „az ő személyes véleményét képviselik”, s nem a pártét. A botrány nagyon rosszul jött Ciprasznak, hiszen uniós illetékesek, köztük Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, már a botrány kirobbanása előtt bírálta a kormányfőt, hogy ismét a populista ANEL-lel szövetkezett, ahelyett, hogy bevette volna kormányába a szocialistákat és a szociáldemokratákat. Az új koalíció nem áll szilárd lábakon, hiszen 155 mandátummal rendelkezik a 300 tagú törvényhozásban, ami Görögországban semmiképpen sem tűnik stabil többségnek. Sokan ugyanakkor úgy értékelik, hogy a szélsőséges politikus gyors visszaléptetése a görög civil társadalom győzelme, s annak erősségét mutatja, hiszen a közösségi oldalakon fedezték fel az inkriminált mondatokat. NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ