Népszava, 2015. szeptember (142. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-11 / 213. szám
Kedden dönt a kormány - Lázár: 3800 katona megy a déli határra, de nem lesz tűzparancsuk Válsághelyzetet hirdethetnek Kedden várhatóan kihirdetik a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet. Erre a Belügyminisztérium tett javaslatot a kormánynak, és a kabinet aznap dönt. A déli határon mégsem lesznek tranzitzónák, saját ötletét a kormány elvetette, bár múlt pénteken erre felhatalmazást adott az Országgyűlés. Belépési pontokat viszont felállítanak, ezekről a regisztrált menekültek szabadon távozhatnak az ország belsejébe. Keddtől három év börtön jár a kerítés átlépéséért. Szeptember végén már 3800 katona lesz a déli határnál, de Lázár János miniszter szerint nem kapnak tűzparancsot. Közben helyszíni beszámolók szerint valami épül Röszkénél, vagy az, amit a kormány korábban tervezett, a Szerbia felé nyitott, Magyarország felé zárt, U alakú „zóna”, vagy nem az, mint Lázár szavaiból kiderült. A bizonytalanságban annyi biztos: továbbra is ezrével érkeznek a menekültek, akiknek az esőzés csak megnehezíti az útját. A röszkei állapotokról a Human Rights Watch emberi jogi szervezet azt közölte, elfogadhatatlan, hogy embereket állatként kezeljenek Európa küszöbén. A magyar rendőrség ezt a véleményt egyszerűen hazugságnak nevezte. RÉSZLETEK A 23. OLDALON Röszke térségében tegnap is a síneken meneteltek a gyűjtőpontról kitört menekültek fotó: europress/getty images/christopher furlong Szeptember 11.: a világ új korszakának kezdete Ma tizennégy éve hajtották végre New Yorkban az ikertornyok elleni terrormerényletet. Az Egyesült Államokat ért terrortámadás-sorozat sokkolta a világot. Hihetetlen volt, ami történt: nem csak a World Trade Center felhőkarcolói omlottak össze élő adásban, milliárdnyi tévénéző szeme előtt, új korszak kezdődött a világpolitikában is. Ma már alig emlékszünk arra, milyenek is voltak a 9/11-es katasztrófa előtti békeidők. Azóta emlékmúzeum létesült a Ground Zero helyén, Obama lezárta Bush háborúját, perükre várnak a merénylet kitervelői, de a döbbenet és a dilemmák maradtak. Mint ahogy a terrorfenyegetettség is, csak az al-Kaida helyére az Iszlám Állam lépett (háttér a 13. oldalon) fotó: europress/getty Images Egymás megfigyelését várják el a tanároktól Egymás ellen hangolhatja és még inkább leterheli a pedagógusokat az új minősítési rendszer - írja egy 25 éve a pályán lévő tanerő, aki levélben számolt be arról, hogy az eljárás meglehetősen kényelmetlen helyzetbe hozza a tanárokat, miután a porfóliókészítés bonyodalmain és tanfelügyeleti vizsgálódásokon kívül belső ellenőrzéseken is át kell esniük. Utóbbi keretében a pedagógusoknak egymást is értékelniük, minősíteniük kell. Mint ismert, a hamarosan bevezetni kívánt, az állami és önkormányzati iskolákra kötelező érvényű tanári etikai kódex is arra buzdítja a pedagógusokat, hogy figyeljék egymást, s ha valaki vét a kódex szabályai ellen, azt jelentsék fel. A pedagógusszakszervezet szerint az ellenőrzés ilyen formában teljesen elfogadhatatlan. CIKKÜNK A 11. OLDALON Ismét megpróbálkoznak az ukrajnai rendezéssel Az iskolakezdéssel egy időben elhallgattak a fegyverek Kelet- Ukrajnában. A tartós béke feltételeinek megteremtése, a politikai rendezés még hátravan. Ennek érdekében a hét végén Berlinben egyeztet a német, francia, ukrán és orosz külügyminiszter, október 2-án, Párizsban pedig újra összeül a minszki tűzszüneti egyezményt is tető alá hozó, úgynevezett normandiai négyes: Angela Merkel, Francois Hollande, Petro Porosenko és Vlagyimir Putyin. A legkényesebb rendezésre váró kérdés a szeparatista régiók különleges státusa. Olyan kérdés, amely az ukrán társadalom egészében vihart kavar, s ami miatt a szélsőjobb fegyveres felkeléssel fenyegetőzik. ÍRÁSUNK A 8. OLDALON Ácsi! Ezt üzente Orbánnak ÁCS roma polgármestere, amikor bejelentette, hogy kilép a Fideszből Veress Jenő írása a 7. oldalon NAPI KÉRDÉS Mi a következménye az újabb, MOB ellen megnyert perének? TÖRÖK FERENC kétszeres olimpiai bajnok öttusázó Budapestnek jelenleg nincsen legitim támogatása a 2024-es ötkarikás játékok megrendezéséhez, pedig a NOB előírja, hogy a pályázó város mellé kell állnia a nemzeti olimpiai bizottságnak. Korábban megsemmisített alapszabály alapján hozott döntéseket a MOB, és nem hajlandó a régi szerint működni, vagy megalkotni egy újat. Tartani kell egy új közgyűlést, és akkor lehetne érdemben döntéseket hozni. INTERJÚ Gárdos Péter Az élni akarás himnusza • A Hajnali láz című regény kiadási jogát 30 kiadó vásárolta meg • Országhatárokon átívelő történet, a világban sokfelé érdeklődést válthat ki • Apja és anyja leveleiből indult ki, ezeket ötven éven át rejtegették, titkolták • A levelekből meghökkentő és legyőzhetetlen erő sugárzott, különleges emberi tartás • Kötelességének érezte, hogy megörökítse élni akarásuk himnuszát ► 12.OLDAL Kft* Hacw! A szombati szám tartalmából • Lázár András: A weimari úton • Kovács Bálint: A nyugdíjbomba története • Mészáros Márton: Egy magyar nő Albánia trónján • Bóta Gábor: Az étel szeretete • Rónay László: Vasárnap együtt a család