Népszava, 2015. október (142. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-19 / 245. szám

N­E­PSZ­AVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva 1873-ban 2015. OKTÓBER 19., HÉTFŐ 142. ÉVFOLYAM 245. SZÁM www.nepszaVa.hu NEPSZAVA@N­EPSZAVA.HU ÁRA: 220 FORINT Első lépésként a takarékszövetkezetek jelzálogleveleinek refinanszírozását végzi Spéder bankja Az FHB lesz az ellen-OTP? Privilegizált helyzetbe került az FHB Bank azáltal, hogy szep­tember végén csatlakozott a Szövetkezeti Hitelintézetek Szervezetéhez (SZHISZ), így a takarékszövetkezeti piacon egyeduralkodóvá vált a jelzá­loghitel-levelek refinanszírozá­sa révén. Az FHB nemcsak nyer azzal, hogy az SZHISZ tagja lett, hiszen a Budapesti Érték­tőzsdén is jegyzik, ezért is fur­csa, hogy a főtulajdonos Spéder Zoltán vezetésével ilyen kön­­nyedén lemondtak a bank ön­állóságáról. Az SZHISZ-nek ugyanis a jövőben módja lesz arra, hogy vezetőséget jelöljön az FHB élére és éljen egyéb, eddig a tulajdonosok által gya­korolt jogokkal; erről még tör­vényt is hoztak, bár az FHB- nek lehetősége van a szabályok alóli felmentésre. Mit nyer az ügyön az FHB? Szükség esetén részesülhet abból az állami 136 milliárd forintból, amelyet ere­detileg a takarékszövetkezetek likviditásának helyreállítására szántak. A kormány az FHB- nek az ellen-OTP szerepét szán­hatja: egy magyar kézben lévő pénzintézeti hálózatot épít. RÉSZLETEK A 4. OLDALON Ha Földi háború­nak látja a mene­külők hullámát, akkor nyugodtan elutálhatja a női vezetőket Őrült be­széd , de van benne rendszer Németh Péter írása a 7. oldalon Furcsa, hogy a főtulajdonos vezetésével ilyen könnyen lemondtak az önállóságról fotó Róth Gergy Utcabútorok vagy jelentés nélküli szobrok Se szeri, se száma azoknak a köztéri szobroknak Budapesten és az ország számos nagyvá­rosában, amelyek nem a szó szorosan vett értelmében műal­kotások. Bár ezek a munkák művészi kifejezőeszközök útján közvetítenek üzenetet, a mon­danivalóik mégsem nevezhető­­ek igazán mélyenszántónak. Két szobrászművész is egyetért, igenis van funkciójuk még azoknak a munkáknak is, amelyeket nem tudunk sehova sem elhelyezni, bár ők sem tartják különösebben mara­dandónak az ilyen műveket. A festőművész szerint a köztéri szobrászat helyzete elkesere­désre ad okot, a nyugat-euró­paihoz képest kifejezetten alul­reprezentált a hazai kínálat. Összeállítás a 11. oldalon A Groupama Aréna előtti Fradi Sast mintázó szobor Szőke Gábor Miklós munkája fotó Tóth Gergő Norvégia ellen juthat ki az Eb-re a válogatott Teljesült Bernd Storck szövet­ségi kapitány kívánsága, és ide­genben kezdi meg a párharcot a magyar futballválogatott, ám ennél több jó nem mondható el a tegnapi, svájci sorsolásról. Norvégia került ugyanis a mi­eink útjába a 2016-os konti­nensbajnoki szereplésért vívott pótselejtezőn, s az északi csa­pat minden, csak nem „álomel­­lenfél”. A H csoportban az ola­szok és a horvátok mögött vég­ző norvég nemzeti együttes el­len hét győzelem, valamint öt­öt döntetlen és vereség a mie­ink mérlege, ám a legutóbbi magyar sikerig 1981-ig kell vis­­­szamenni az időben. Azóta ki­lenc alkalommal csaptak össze a felek, piros-fehér-zöld szem­pontból öt döntetlen és négy kudarc a mérleg. A párharc no­vember 12-én, Oslóban kezdő­dik, visszavágó három nappal később Budapesten. ÍRÁSUNK A 14. OLDALON Merkel szolidaritást vár a kelet-európai tagoktól Angela Merkel szerint a mene­kültválság miatt eljött az ideje, hogy a kelet-európai uniós tag­országok viszonozzák az EU bővítésével kapott szolidaritást. A német kancellár még pénte­ken figyelmeztetett, nem lehet, hogy az emberi méltóság csak azt illeti meg, aki keresztény, „egy muzulmánt is megillet, és igen szerencsétlen, hogy ezt muszáj külön elmondani”. A német Focus hírmagazinban ugyanakkor Orbán Viktor azt fejtegette, „az iszlám soha nem volt Európa része, hanem bejött ide”. Szinte eseménytelenül tel­tek az órák a magyar-horvát zöldhatár lezárása és a ma­gyar-szlovén határon szomba­ton bevezetett ideiglenes határ­­ellenőrzés életbe lépése óta. CIKKÜNK A 3. OLDALON INTERJÚ Hegedűs István Azt mondták, lelövik a családját • Bizonyos erők nem szeretnék, hogy kiderüljön az igazság a szervezet körüli ügyekben • 122 milliós hiányt talált a ko­rábbi gazdasági működésben • Megdöbbent, hogy az ORÖ- nek milyen ingatlanjai vannak, az egyik lakásban a volt hiva­talvezető lánya lakik • Évek óta van egy balatonbog­­lári tábor, ami gyakorlatilag az enyészeté • Van egy kastély is, amire hatá­rozatlan idejű szerződést kö­töttek • Ha nincs ORÖ, nincs ügy, így vannak törekvések a szervezet bedöntésére ► 12. OLDAL Életbe lépett az iráni atommegállapodás Kezdődhet a Hatok és Teherán történelmi nukleáris megálla­podásának végrehajtása. Le­telt a 90 napos várakozási idő, életbe lépett az egyezség. Irán­nak megkezdi atomprogramja korlátozását, engedélyezte a Nemzetközi Atomenergia Ügy­nökségnek a további ellenőr­zést, az Egyesült Államok és az Európai Unió pedig feltéte­lesen feloldotta a szankciókat. A tényleges továbblépés még több hónapba is beletelhet. A NAÜ december 15-én teszi közzé értékelő jelentését. ► 8. OLDAL Remekművekkel vettük be Milánót Nagy sikert aratott eddig a Szépművészeti Múzeum Raffaellótól Schieléig című mi­lánói kiállítása - a magyar közgyűjtemény európai alko­tásai mellett hazai alkotókkal megismerkedhet a tárlaton az olasz közönség. Milánó nagy attrakciója természetesen az expó, ahol a sok vitát kavaró magyar pavilon is nagy látoga­tottságnak örvend. ► 13. OLDAL

Next