Népszava, 2015. október (142. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-17 / 244. szám
KULTÚRA NÉPSZAVA 5 Pi 2015. OKTÓBER 17., SZOMBAT Réz Pál memoárjában érezni a tiszteletet, amivel pályatársai felé fordul, de ha szükségesnek érzi, finoman megmondja az igazat Nyakig a magyar irodalomban Réz Pál Széchenyi-díjas irodalomtörténész, a Szépirodalmi Könyvkiadó legendás szerkesztője, a tavaly megszűnt Holmi főszerkesztője felvillant szinte minden fontosabb mozzanatot eseménydús életútjából a Bokáig pezsgőben című memoárkötetben. Mégis, amit magáról mond, az soha nem válik kényszeres önértékeléssé, éppen ez a visszafogottság, a diszkréció adja meg a könyv báját. Világos, lényegre törő mondatokkal bepillantást enged a Rákosi-korszak és a Kádár-éra irodalmi kulisszái mögé, de az öregség, a meg nem valósult álmok sem tabuk. MÉSZÁROS MÁRTON Memoárokra és úgy általában az emlékezés kultúrájára szüksége van minden népnek - a magyarnak talán különösen. Egy olyan gazdag irodalommal rendelkező kis ország, mint amilyen mi vagyunk, egyszerűen nem tagadhatja meg a múlt felidézését. Az idén 85 éves irodalomtudós, műfordító és szerkesztő Réz Pált nem faggatni pedig észveszejtő luxus lenne. Parti Nagy Lajos író-költő a magyar rádió felkérésére 1992-ben kezdte el kérdezni a szerkesztőt annak Jászai Mari téri lakásán, s később továbbgondolva az életútinterjút, memoárrá bővítették a visszaemlékezéseket. A Magvető Kiadó pedig szeptember közepén megjelentette a Bokáig pezsgőben című kötetet, amely nemcsak a régi beszélgetést, hanem 2000-ben, 2015 kora nyarán kiegészített vallomásokat is tartalmaz. Az már az első pillanattól feltűnik, hogy Réz Pál emlékezései nem szokványos visszaemlékezések. Formáját tekintve sem nevezhetjük annak, alcíme is „hangos memoár”, amely arra utal, hogy ahelyett, hogy ától cettig leírná, hogyan alakult az élete, inkább hagyja, hogy Parti Nagy vezesse, ő kérdezzen. A kérdezz-felelek forma dinamikussá teszi a könyvet, de egyúttal garanciát vállal arra nézve is, hogy az interjúalany nem fog elkalandozni, nem fog átsiklani fontos vagy netán kényes dolgok felett. Kétségkívül nem Réz Pál az az ember, aki bármit is elhallgatna, könyvéből is kiderül, hogy számára nincs mit és miért titkolni. S ez már a kötet legelején igen rokonszenvessé teszi alakját. Roppant érdekes az énkép, amelynek mibenlétére néhol csak félmondatokból lehet következtetni: egy ízben gyávának nevezi magát, elmondja, hogy volt olyan időszak az életében, amikor mérget tartott otthon magánál, hogy adott esetben önkézzel vethessen véget életének, de felfedi azt is, hogy általában másként tekintenek rá, mint amilyen valójában. Mert milyen igazából? Szemérmes, mondja magáról. Olyan ember, aki egy oszlopos életművel maga mellett (korántsem a háta mögött) képes nevetséges kisembernek titulálni magát, s elégeti, a vécén húzza le a korai szerelmes leveleit, feljegyzéseit, mert azokat nem tartja értéknek. Minden muzsikáló vagy mesterkéltség nélküli jelző ellenére, a könyv elsősorban azt állítja: Réz Pál az a személy, aki a magyar irodalomban fürdött. Ahhoz, hogy ezt mi is átérezhessük, valóban le kell merülnünk annak legmélyére, Réz Pálhoz fogható irodalmi idegenvezetőt pedig már keveset találhatunk. A régi nagy öregek ideje lejárt, ahogyan ezt a szerző is megemlíti, bár őszintén hozzáteszi, talán csak ő gondolja úgy, hogy már nincsenek Adyhoz, Kosztolányihoz mérhető fiatal költőink. A kötet Bokáig pezsgőben című világháborús anekdotát idéz, de mégiscsak árulkodó az a jelenet, amikor a gyermek Réz felháborodásában beront értelmiségi szülei kamrájába és összetöri a sok drága pezsgőt, mert végtelenül igazságtalannak tartja, hogy kilakoltatásuk után azok másokhoz kerüljenek. Ez az epizód előrevetíti Réz markáns tulajdonságait is: konokságát, hajlíthatatlanságát, igazságérzetét, őszinteségét. Visszaemlékezéseiben tisztességes mindenkivel, még a történelmi időkkel is: nem akart bosszút állni a holokausztért, de az 1956-os szabadságharcot is úgy meséli el, ahogyan azt átélte. Habár az urbánus legendák elengedhetetlenek, Réz Pál mégis azt tartja fontosnak elmesélni, amiről másról nem tudhatnánk. Nyíltan kimondja, sajnos a politika nagyon fontos Magyarországon, de őt különösebben soha nem érdekelte, ellentétben Parti Nagy Lajossal, aki értelemszerűen kíváncsi bizonyos dolgokra. „Azt szokták kérdezni mostanában tőlem, nagy idők nagy tanújától, vén hülyétől, hogy hát ez hogy van, nem szégyellem-e?” (ön)ironizál Réz Pál, s hozzáteszi, ha szégyell valamit, akkor csak intellektuálisan szégyenkezik. Azoknak az embereknek teljesen más volt az életük, a gondolkodásuk, a társadalmi múltjuk, akik az 50’-es években éltek, ez nem kérdés. Réz nem az öregek egyoldalú véleményét pufogtatja, hanem kellő objektivitással mesél múltjáról: nem szégyelli, hogy marxista volt, hogy hitte, reformálható a kommunizmus. Azt is elismeri, hogy politikailag nagyon rossz időszakban volt a csúcson. Többször mesél arról, hogy bárkit elvihettek, az érték helyett az ideológia vált fontossá a kultúrpolitikában. Az akkori viszonyokról árulkodnak azok az apró történetek, amelyek tulajdonképpen a könyv legfőbb értékét képezik. Ferenczy Béni szobrászművészt arra kérték, készítsen Sztálin-szobrot, de a művész azzal tagadta meg a felkérést, gyilkosról nem készít szobrot. Aczél elvtárs politikai utasításai meghatározták az egész könyvkiadást: Márai indexre került, több társa pedig sokáig nem jelenhetett meg, de Rézt is leváltották csoportvezetői pozíciójában. „Barátainkat néha lecsukták, zömét nem csukták azért le, és ment valahogy az élet” - évtizedek távlatából keserűen summázza. Igazán érdekesek azok az íróportrék is, amelyek Réz pályatársait mutatják be. Kassákot nagyképűnek látta, Szép Ernő meleg szóra vágyó, szegény öreg úr, Tersánszky Józsi Jenő laza és nagyivó volt, Tamási imádott szivarozni és sétálás közben, fejben fogalmazott, a történet egyik legszerethetőbb figurája pedig Füst Milán, akivel szintén jó kapcsolatban állt az elbeszélő. Herczeg Ferenc azt felelte az írószövetség levelére, amelyben értesítik, hogy kizárták az egyesületből, hogy őt nem lehet kizárni, mert soha nem is volt tag, utóiratként pedig, csak úgy mellékesen, hozzábiggyesztette, a levél szerzőjével soha nem tegeződtek. Nem köztudott az sem, hogy 56-ban Örkény volt az egyetlen az írók közül, akinek volt autója, éppúgy, mint az sem, hogy Juhász Ferenc felesége öngyilkossági kísérlete után a Lipótmezőre került. Réz Pál memoárjában érezni a tiszteletet, amivel pályatársai felé fordul, de ha szükségesnek érzi, finoman megmondja az igazat. Emlékmondóként soha nem járhatunk el teljesen tisztességesen, de Réz Pál látszólag mindent megtesz azért, hogy megfeleljen az elvárásoknak. Nem kizárólag az ő hibája, hogy életének bizonyos aspektusai kevésbé szélesvásznúak. A rendszerváltás előtt népszerű Tények és Tanúk sorozat feltámasztásának első kötete izgalmas vállalkozás, kellemes stílusú irodalom- és társadalomtörténeti csemege. • Luxus lenne nem emlékezni • Nem szégyelli a múltat • Nincs komoly tényező a kortárs lírában Réz Pálhoz fogható irodalmi idegenvezetőt már keveset találhatunk fotó: molnár Ádám Magyar színházi siker Hamburgban Négy estén lépett fel Hamburgban a napokban az Experi- Dance táncegyüttes és a 100 Tagú Cigányzenekar a Fergeteges című produkcióval. A közös előadás Magyarországon és a világban más helyeken már nagy sikert aratott. Román Sándor, az Experi- Dance művészeti igazgatója, a közelmúltban egy dunai hajón mondta: ... „megtiszteltetés számunkra, hogy ezt az egyedi stílust már több fontos nemzetközi színpadon bemutathattuk, így ma már a hazai és külföldi közönségünk is a magyar tánckultúra utazó nagyköveteiként gondol ránk. Küldetésünk továbbra is az, hogy minden kontinensen meghódítsuk a nézőket. Az ExperiDance tánckarának tagjai mind magasan képzett, hivatásos táncosok, akik estéről estére képesek a legjobbat kihozni magukból. Az ő teljesítményükön túl a koreográfus, zeneszerző, jelmez- és díszlettervező, dramaturg és technikusok professzionális összhangja a garancia a biztos sikerre.” Beke Farkas Nándor, a 100 Tagú Cigányzenekar elnöke és menedzsere a Népszavának elmondta, hogy ... „a zenekar folyamatos próbákkal készült az előadásokra”. Számukra a Fergeteges története immáron 2013 óta van az előadások között. Értelmezése szerint ez a táncdráma, amelyet egy legendás szerelem ihletett. „Ez az ExperiDance Production táncosainak és a 100 Tagú Cigányzenekar szólistáinak közös produkciója. A táncdráma hősei egy lázadó királyné, egy vakmerő gróf és egy csodaszép cigánylány, akik eltáncolják a soha be nem teljesülő szenvedély hol felfokozott, hol gyötrelmes pillanatait a zenekari szólisták hangszerelésében. Annak a zenekarnak a produkciója alatt, amelyet 2014 tavasza óta hivatalosan is elismert hungarikumként jegyeznek.” A „Fergeteges” táncshow a Sissiként ismert Erzsébet királyné szerelmi kalandozását mutatja be. I. Ferenc József császár felesége 1854-ben, 16 éves korában vált az Osztrák Birodalom első asszonyává. A gyönyörű, érzékeny és vadóc nő egész életében a szerepével járó fullasztó kötöttségek elől menekült. A boldogságot és a szerelmet Magyarországon találta meg, ahol a nemesi udvar rajongott érte, különösen az ország legszebb férfijának tartott Gróf Andrássy Gyula. Vonzalmuk azonban soha nem teljesülhetett be... Németországi fellépésük után az ExperiDance Production és a 100 Tagú Cigányzenekar előadását ismét Magyarországon láthatják a műfaj iránt érdeklődők a RAM Colosseumban. NÉPSZAVA-INFORMÁCIÓ Ez a táncdráma, amelyet egy szerelem ihletett fotó: e.várkonyi Péter