Népszava, 2015. október (142. évfolyam, 230–255. sz.)

2015-10-12 / 239. szám

– Miért ír valaki a szerelem­ről, a vágyakozásról? – Drámai volt a kezdet: első látásra beleszerettem egy férfi­­ba. Tudtam, hogy nem kapha­tom meg ezt a férfi­t, s ez arra inspirált, hogy megírjam A vá­gyakozás enciklopédiáját. Csakúgy, mint ahogyan Beat­rice Portinari arra ösztökélte Dantét, hogy megírja hatalmas művét, az Isteni színjátékot. – És miért választotta a betű­rendes enciklopédikus szerke­zetet a hagyományos regény­formula helyett? – A hősnőm beszélt helyet­tem, azt mondta, írjak enciklo­pédiát. Nyilván van egy mé­lyebb jelentése is a dolognak, mindig is imádtam az enciklo­pédiákat! Úgy gondolom, az en­ciklopédia szomorú kísérlet ar­ra, hogy az egész világot egy könyvbe sűrítsük. A feje tetejé­re akartam állítani az enciklo­pédia műfaját, próbáltam az enyémet úgy megalkotni, hogy átszűrődjön rajta a világom. Ha az ember szerelmes, akkor A-tól Z-ig megtapasztalja a lük­tető, valódi világot; az érzései meghatározzák a létét. A szere­lem egy grandiózus csoda! – Végzett bármiféle kutatást? – Történész vagyok, eszme­történetből doktoráltam, sok kutatást végeztem. Az alki­mistákról szóló történetem a Shakespeare-kutatásaimon alapszik, amin három évig dol­goztam. Más történetek eredeti vonatkozásaira az interneten bukkantam rá. Rengeteg kuta­tást igényelt az a történet is, ahol a labdarúgás a meghatá­rozó. Amikor a szerkesztőm el­olvasta ezt a fejezetet, nagyon húzta a száját, mondván, az, amit leírtam, nem egészen úgy van a fociban, mint ahogyan ír­tam. Végül kénytelen voltam még több sportcikket olvasni, világbajnokságokat is vissza­néztem, hogy tisztába jöjjek a játékkal, de még mindig nem igazán értem a szabályait. A lé­nyeg az: sokat kell tudni ahhoz, hogy jó hazudozóvá válj! – Tudatosan lett a könyve megbotránkoztató, stílusát te­kintve pedig szarkasztikus? – Nem érdekel, hogy mit gon­dolnak az emberek. Azt kellett írnom, amit leírtam. Azért ír­tam, mert meg akartam érteni, hogy mi valójában a szerelem és a szex. Gyakran szerelem­nek interpretáljuk a szex irán­ti vágyunkat, holott az sokkal spirituálisabb, szellemi érzés annál. Dante Alighieri esetében például valódi szerelmi pezs­gésről beszélhetünk. Természe­tesen mi, a 21. század lányai és fi­ai már civilizált emberek va­gyunk, de mondjuk ki nyíltan: az egész történelmük során az emberek szerettek, szeretkez­tek, maszturbáltak és fájdal­mat éreztek. Kulturáltak va­gyunk, de emellett bennünk van az állati ösztön is. Megpró­báltam elképzelni, mi történt volna, ha én lettem volna Beat­rice. Szerelmes lettem volna a fi­ckóba, ő meg csak írná azt a rohadt könyvét, ahelyett, hogy megkettyintene. – Kifejezetten ellenséges a könyve a vallásokkal. Ez nem váltott ki megütközést egy olyan katolikus országban, mint amilyen Norvégia? – Nagyon csalódott vagyok, hogy nem provokáltam a könyvvel senkit Norvégiában. Ott olyan egyházunk van, amely csak három hete fogadta el a melegházasságot. Jézust melegként jelenítettem meg, de a homoszexualitást tartalmazó történeteimmel azt akartam bi­zonyítani, hogy a melegszere­lem egyenértékű a „hagyomá­nyos” szerelemmel. – „Norvégiában nem könnyű egyszerre kereszténynek és leszbikusnak lenni”, írja. Válto­zott azóta a helyzet, hogy két éve papírra vetette ezt? – Nem igazán, a mai napig sok homoszexuális lesz öngyil­kos. Melegnek lenni egy keresz­tény társadalomban nagyon nehéz, erre elkeserítő példa Oroszország. Egész életemben kultúrákról és történelemről tanultam, nagyon tisztelem a Bibliát és Jézust is, akit a sze­relem papjának tartok. Az én interpretációmban Krisztus határozottan a melegszerelem mellé állna, a könyvemben is szerepelnie kellett, hiszen szá­momra ő valóban a szerelem követe. És ezt úgy tudtam leg­jobban megmutatni, hogy ho­moszexuálissá tettem. Úgy ír­tam a könyvet, hogy különböző módon értelmeztem a tényeket. Elvégre sok mindent magunk mögött hagyunk, miután meg­halunk, de a belső érzelmeink szinte a legtöbb esetben látha­tatlanok maradnak. Tehát nem tudjuk, mi volt az emberek szí­vében. – Regényének legtöbb feje­zete be nem teljesült szerel­mekről szól. Valóban ilyen le­hangoló az ön értelmezésében a szerelem? – Tudnék írni a boldog szere­lemről is, de halál unalmas len­ne, ha azt írnám le, milyen egy békés vasárnap a barátommal. Másrészt azt akartam kideríte­ni, hogy mi történik akkor, ha igazán vágysz valamire, de nem jutsz hozzá. Olyan társadalom­ban élünk, ahol a szórakozás, a vásárlás és a pornó áll a köz­pontban. Sajnos abban a pilla­natban, amikor akarsz valamit, már meg is kapod. De szerin­tem van abban valami jó, ami­kor nem kapod meg azt, amire vágysz. Engem nagyban befo­lyásol Bret Easton Ellis – a könyveiben az emberek min­dent megkapnak, amit csak akarnak, és emiatt rémes dol­gok történnek. A vágy hajtóerő. Képzeljen el egy ősembert táv­irányítóval és rendelt kajával a barlangjában. Nem lennénk se­hol! Minden, ami körülöttünk van, a vágy által lett. Egyéb­ként sokan úgy értelmezik, hogy a hősnőm számára nincs jó vége a történetnek, de ez nem igaz. Megpróbálja megölni ma­gát, de kisétál a vízből, és új­jászületik. Legtöbbünk nem Ophélia, aki beleöli magát a tengerbe. Ha elveszítjük a sze­relmet, végül tovább tudunk lépni. – Nem tűnik annak a tipikus lánynak, aki oda van a klasszi­kus románcokért... – Nem szeretem Bridget Jonest! Az lenne a happy end, hogy a nő megkapja a pasit, és kész? Ez lealacsonyít minket, nőket! – Ha ennyit foglalkozott a szerelemmel, talán tud vála­szolni az utolsó kérdésemre: milyen a szerelem illata? – A szerelem illata egyet je­lent a férjem bőrének, a kisba­bám hajacskájának illatával! A vágyakozás enciklopédiáját, Hilde Østby regényét először magyar nyelvre ültették át Hazudozóvá válni jó A norvég Hilde Østby első regénye, A vágyakozás enciklopédiája a közelmúltban jelent meg magya­rul. A kötet bemutatójára Budapestre látogató szerző könyvében a világtörténelem legnagyobb szerelmeit néhány kevésbé ismert, de jól csengő szerelemi históriával egészíti ki. A szócikkek alter­natív valóságról mesélnek: értelmezésében Beatrice a maszturbálásba halt bele, Rómeó megerőszakol­ta Júliát, Jézust pedig melegként ábrázolja. MÉSZÁROS MÁRTON – 1970-ben virtuóz cimbal­mos nagybátyja hatására kez­dett komolyabban foglalkozni a hangszerrel, majd 1980-ban szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Nem értem pontosan, hogy milyen eseménynek is ünnepli most a négy évtizedes jubileumát. – A táncházi-népzenészi mű­ködésemnek, amit egész pá­lyám szempontjából meghatá­rozónak érzek. Miskolcon, ahol felnőttem, 1975-ben volt az el­ső táncház, akkor ismertem meg a Kárpát-medencei népze­nét, bekerülve az Avas és a Szinvavölgyi táncegyüttes mu­zsikusainak körébe. Népze­nészként Vavrinecz András prí­más, zenekarvezető – ma a Ha­gyományok Háza munkatársa – volt az első mesterem: szala­gos magnón, kazettán mutatta meg a gyűjtéseit. A napokban rendezett zeneakadémiai kon­cert a népzenét helyezte a kö­zéppontba, ezért nem hívtam például saját zenekaromat, a Gipsy Cimbalom Bandet, illet­ve olyan produkciókat, amelyek kívül esnek a népzenén. – És kiket hívott? – Vavrinecz mellett fellépett Herczku Ágnes énekesnő, Be­recz András énekes-mesemon­dó s barátom, Lukács Miklós cimbalmos. Két fi­atal muzsi­kussal, a brácsás Papp Endré­vel és a nagybőgős Bognár Andrással magyarországi és erdélyi népzenét játszottunk. Saját zenekaraim közül a Cimbalogh Triót – vagyis Laka­tos Róbert hegedűs-brácsást és Novák Csaba nagybőgőst – hív­tam, akikkel időnként elkalan­doztunk a balkáni vagy a jazz­zene irányába is. – Voltak időszakok, amikor a hagyományos népzene háttér­be szorult a pályáján. – Igen, mert nagyon sok fel­kérést kaptam más műfajokból – Brahms Magyar táncaitól a kortárs zenén át a jazzig és kü­lönböző világzenei produkció­kig –, amelyekkel beutaztam a világot. Idősebb fejjel jöttem rá, hogy nagyon jó visszatérni az aktív népzenéléshez, és benne akartam maradni a népzené­szek közösségében. Ezért is szeretek például a Dobroda ze­nekarban játszani, ott egysze­rű cimbalmos vagyok, nem én határozom meg a repertoárt. – Említette tizennyolc évvel fi atalabb kollégáját, Lukács Miklóst, akivel a közelmúltban kapták meg a Magyar Örökség Díjat. Duójuk egyfajta mester­tanítvány viszonyra épül? – Nem, mert a generációs kü­lönbség egyáltalán nem látszik a gondolkodásunkban, muzsi­kálásunkban. Dolgoztunk már együtt korábban, és éreztük, hogy egy hullámhosszon va­gyunk, de elfoglaltságaink so­káig nem engedték, hogy közös produkciót hozzunk létre. Az­tán 2009-ben elkészítettük a Négykezes cimbalomra című duólemezt. Annak ellenére, hogy két külön stúdióhelyiség­ben vettük fel a szólamunkat, és nem is láttuk egymást, pilla­natok alatt rátaláltunk a közös hangra, s improvizálni is tud­tunk együtt. Amikor elérkezett az utómunka, mi is meglepőd­tünk, hogy egyáltalán nem kel­lett javítani a felvételen. Miklós­sal játszani igazán különleges lehetőség. Idén jelent meg a má­sodik duólemezünk, Összehan­golva címmel. – Nyolc éve tanít a Zeneaka­démia népzene tanszékén. Mi mindenre kell felkészülnie egy fi atal cimbalmosnak? – Ebben a képzésben a fő csapásirány az autentikus nép­zene, de egy mai fi­atalnak, ha tényleg a pályán akar maradni, több műfajban helyt kell állni. Az nem elég, hogy valaki kivá­ló táncházi muzsikus: a Háry János-szvitet vagy a Kállai ket­tőst éppúgy el kell tudni játsza­ni, mint a modernebb feldolgo­zásokat, s rögtönözni is tudni kell. Önkritikus látásmódra nevelem a tanítványaimat. Ma­gammal szemben is ilyen va­gyok. – A cimbalmot sokan a kávé­házi cigányzenével azonosítják, ami viszont már korántsem olyan divatos, mint néhány év­tizede. – Ez sajnos így van – külö­nösen, ha végigtekintünk a hangszer sok évszázados tör­ténetén. A barokk korban a cimbalom az arisztokraták kö­rében és a templomi zenélés­ben is népszerű volt. Az 1800-as években a magyar verbun­koszenében és a cigányzené­ben nagy fejlődésnek indult a játékmódja, főleg azután, hogy 1874-ben Schunda Vencel Jó­zsef létrehozta a pedálos cim­balmot, ami meghódította a vi­lágot. Liszt Ferenc is pártolta a hangszert, amit „magyar zon­gorának” is neveztek. Aztán a 20. században jött Rácz Ala­dár, aki a klasszikus zenében nagyon magas rangra emelte a cimbalmot, de a halála után ennek sajnos nem lett folytatá­sa. A városi cigányzenei hagyo­mány hihetetlenül gazdag, de mára odáig jutottunk, hogy a fi­atalabb nemzedék nem isme­ri, nem érdeklődik iránta, ezért remek muzsikusoknak, régi ci­gányzenész-dinasztiák tagjai­nak alig van munkájuk. Félek, hogy ez az értékes tradíció – hacsak nem lesz valamilyen divathullám – hamarosan el­tűnik. – Más műfajokban több a le­hetőség? – Én azért nem lettem ci­gányzenész, mert fi­atalon meg­érintett a népzene. Biztos va­gyok benne, hogy a magyar folklórkincs előadásában he­lye van a cimbalomnak. Lu­kács Miklósra pedig azért lehe­tünk különösen büszkék, mert Charles Llloyd zenekarának tagjaként a legmagasabb jazz­körökbe vitte el a hangszert. Ha a közeljövőben létrejön az elekt­ronikus alapú cimbalom (ami­re látok esélyt), az új távlatokat nyithat, mert akkor basszusgi­tárral, dobbal együtt is meg tud szólalni, bekerülhet az értéke­sebb popzenébe. – Mire készül a zeneakadémi­ai koncert után? – Október 22-én, a Müpában Lukács Miklóssal duóban ját­szunk a budapesti Womex nyi­tó gálaműsorában. Ez újabb le­hetőség a magyar cimbalom számára, hiszen a Womex a népzenei-világzenei szakma legjelentősebb eseménye. No­vember 13-án, a Nemzeti Szín­házban mutatkozik be új zene­karunk, az Esszencia, amely­ben Csík Jánossal, Dresch Mi­hállyal, valamint Kacsó Hanga énekesnővel, Bognár András­sal, Kunos Tamással, Lakatos Róberttel játszunk együtt. A Gipsy Cimbalom Band mosta­nában nem volt annyira aktív, de jövőre tervezünk egy új le­mezt. A cigányzenének a világ­ban elfoglalt helyét szeretnék bemutatni – Indiától Andalú­ziáig. RETKES ATTILA ÍRÁSA A NÉPSZAVÁNAK Balogh Kálmán cimbalomművész pályájáról és hangszerének új lehetőségeiről Több műfajban helyt kell állni Az 56 éves nemzetközi hírű cimbalomművész, Balogh Kál­mán négy évtizede megszakítás nélkül színpadon van. Zene­akadémiai jubileumi koncertjén a Kárpát-medencei népzenét helyezte a középpontba. Továbbra is nyitott a kortárs zene, a jazz, a world music felé, novemberben pedig bemutatkozik új zenekara, az Esszencia. Balogh Kálmánt fi atalon megérintette a népzene FOTÓ: RAFFAY ZSÓFIA A szerelem és a szex természete érdekelte FOTÓ: TÓTH GERGŐ 12 HÁTTÉR www.nepszava.hu belfold@nepszava.hu 2015. OKTÓBER 12., HÉTFŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék