Népszava, 2016. május (143. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-23 / 119. szám
NÉPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva 1873-ban ÁRA: 220 FORINT 2016. MÁJUS 23., HÉTFŐ 143. ÉVFOLYAM 119. SZÁM www.nepszaVa.hu NEPSZAVA@NEPSZAVA.HU A hatalom kommunikációs támadásai Soros, valamint Amerika, Európa és a baloldal ellen Összeesküvést vizionálnak Miközben a Fidesz-KDNP egyre-másra gyártja az összeesküvés-elméleteket a kormányfő útmutatásai nyomán, elsiklik a figyelem afelett: a mostanság fő ellenségként emlegetett Soros György korábban az akkor még ultraliberális Fidesz nagy támogatója volt. „A száj (Bill) Clintoné, de a hang Soros Györgyé” - vázolta mégis pénteken Orbán Viktor a volt amerikai elnök magyarországi folyamatokat érintő kritikáira adott, egyetlen válaszát. Korántsem kizárólag a magyar származású amerikai milliárdos, mára már egész Amerika, valamiféle „háttérhatalmak”, de az „európai baloldal” is újfent a Fidesz- KDNP kommunikációs paneljeinek központjába került főellenségként, hogy ezzel hitelesítse a kabinet a ma is körülhatárolhatatlan uniós menekültügyi kvóta ellen tervezett népszavazását. Miközben a kormányoldal egyre durvábban ostorozza a nemzetközi szövetségeseket, az ellenzék a diplomáciai kapcsolatok veszélyeztetésének és a putyinista agitprop terjesztésének befejezését követeli. BŐVEBBEN A 3. ÉS A 13. OLDALON Az országot elárasztották ezek a plakátok, amikről nem derül ki, mit is kellene megértenie Brüsszelnek, és kik az ők fotó: molnár AdAm Tíz magyar aranyérem a londoni úszó Eb-n Tíz első-, négy második- és öt harmadik hellyel zárta a londoni kontinensviadalt a magyar úszóválogatott, ezzel pedig az éremtáblázat élén végzett. A hétvégén is potyogtak az aranyak. Kapás Boglárka (képünkön utolsó győzelmének örül) 400 és 1500 méter gyorson. Cseh László 100 méter pillangón, míg Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen nem talált legyőzőre. Szilágyi Liliána pedig 200 méter pillangón állhatott a dobogó második fokára úgy, hogy mindössze egy századdal kapott ki a német Franziska Hentkétől. A fiatal sportolónő első felnőtt érmét szerezte. Cseh László már 35 diadalnál jár Eb-n és vb-n, összesen pedig 69-szer állhatott dobogón világversenyen, amihez foghatót férfiúszó még nem produkált az európai úszósport történetében (Cikkünk a 14. oldalon) fotó:mti/kovAcsanikó: A bóvlikorszak véget ér, de a jövő kérdéses A három meghatározó hitelminősítő közül egy, a Fitsch Ratings javított Magyarország osztályzatán. A pénteken, tőzsdezárás után bejelentett felminősítéssel javulhat az ország adósságának finanszírozhatósága. A bóvlikorszak 2012 eleje óta tart és még nincs vége. Legalább még egy hitelminősítőnek ki kell mondania, hogy befektetésre ajánlottak a magyar állampapírok. Különben továbbra is elkerülik Magyarországot a valódi nagybevásárlók, a nemzetközi intézményi befektetők. Legközelebb július 8-án a Moody’s mond ítéletet hazánk gazdasági kilátásairól. A bóvlikorszak nagyobb részt az Orbán-kormány unortodox gazdaságpolitikájának köszönhető. A főként 2011-ben meghozott intézkedései verték ki a biztosítékot a hitelminősítőknél. A több mint négy év alatt leírt vargabetűért drágán megfizetett az ország. RÉSZLETEK A 4. OLDALON Fej-fej mellett a bécsi elnökválasztáson Ma este derül csak ki, hogy a Zöldek jelöltje, Alexander Van der Bellen, vagy jobboldali radikális kihívója, Norbert Hofer ülhet-e az elnöki székbe Ausztriában. 99,8 százalékos feldolgozottság után ugyanis 50,0- 50,0 százalékon állt mindkét jelölt, így a végeredményt majdnem 900 ezer levélben leadott voks dönti el. Ezeket a mai nap folyamán dolgozzák fel. Szakértők szerint e tekintetben Van der Bellen esélyei jobbak. Európa számára rossz üzenet lenne a szélsőséges Osztrák Szabadságpárt jelöltje, Hofer győzelme. ÍRÁSUNK A 8. OLDALON az elszegényedő középosztályról nem kell tudomást vennie a hitel: // // minősítőnek. A kormány pedig már régen nem teszi. Törő András írása a 7. oldalon Nem tudni, mit akar az állam Biztos, hogy a jövő évi büdzsé sem a legalacsonyabb jövedelmű gyermekes családok költségvetése - állítja a Gyermekesély Közhasznú Egyesület. Velük együtt 16 civil szervezet készített elemzést, megállapítva: a kormány nem csökkenti, hanem éppen növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket. ► 2. OLDAL Matolcsy körül forr a levegő A megkérdezettek kétharmada hallott a jegybank és alapítványai körüli, mintegy 260 milliárd forint közpénzt érintő botrányról. Akik hallottak róla, azok kétharmada felháborítónak tartja az ügyet. ► 3. OLDAL Összes gyerekét éheztette az anya A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a másfél hete elhunyt gyöngyösi kislány szüleit. Bár az anya és az apa is azt állította, rendesen ellátták gyermeküket, az orvosszakértő is kimondta, hogy halálra éheztették a gyereket. ► 16.OLDAL Tárgyalásokra várnak a vasutasok Érdemi tárgyalásokat követel a Vasutasok Szakszervezete a MÁV vezetésétől a vasútnál kialakult krízishelyzet megoldására. Mint közölték, ha a július 9-i vasutasnapig a cégvezetés nem reagál követelésükre, országos figyelemfelkeltő akciósorozatot indítanak. ► 16. OLDAL 9 770237 378012 16119