Népszava, 2016. szeptember (143. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-17 / 219. szám
NÉPSZAVA 2016. SZEPTEMBER 17., SZOMBAT 143. ÉVFOLYAM 219. SZÁM www.nepszaVa.hu NEPSZAVA@NEPSZAVA.HU ÁRA: 230 FORINT Szociáldemokrata napilap a Alapítva 1873-ban A kormányfő szerint sikertelen volt a pozsonyi csúcs - Nem biztos, hogy sikert akart Orbán Szőnyeg alá söpört Európa Sikertelennek nevezte a pénteki pozsonyi EU-csúcsot Orbán Viktor abból a szempontból, hogy nem sikerült megváltoztatni Brüsszel bevándorláspolitikáját - ezt a miniszterelnök nyilatkozta az uniós tagállamok vezetőinek informális találkozója után. Kiemelte: továbbra is a korábbi „önsorsrontó és naiv” bevándorláspolitika uralkodik az EU-ban, most is többet beszéltek a szétosztás gyorsításáról, mint a migránsok megállításáról a schengeni övezet határán. Meglehet, Orbán nem örült volna a „sikernek”, mert akkor okafogyottá vált volna az október 2-i népszavazás. Az unió 27 vezetője - először Nagy-Britannia nélkül - hivatalosan a Brexit utáni tervekről és a menekültkérdésről tárgyalt. A találkozó utáni Merkel-Hollande sajtótájékoztatóból sem derült ki, történt-e valami lényeges a színfalak mögött. Az első benyomások alapján a kelet-nyugati ellentéteket sikerült ismét szőnyeg alá söpörni, bár a mögöttünk lévő hét ideges diplomáciai háborúja mást vetített előre. Ami biztos: asztalhoz ült Orbán Viktor és Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, amiről a magyar kormányfő úgy nyilatkozott, „nevezhetjük tárgyalásnak is”. CIKKÜNKA 3. OLDALON Orbán Viktor „több tiszteletet" kért Martin Schulztól Magyarországnak fotó mti/miniszterelnöki sajtóiroda/szecsödi Balázs Felminősítette Magyarországot az S&P Óriási meglepetésre tegnap felminősítette Magyarországot a Standard & Poor’s (S&P) hitelminősítő, amely Londonban bejelentette, hogy Magyarország a fennálló államadósság osztályzatát az eddigi „BB plusz/B” szintről „BBB mínusz/A-3”-ra emelte. Csaknem öt esztendő múltán mondhattunk búcsút a bóvli kategóriának. Magyarország már korábban teljesítette a magasabb besorolás feltételeit, ám az Orbán-kormány befektetőellenes magatartása, kamarillapolitikája óvatossá tette a hitelminősítőket. A mostani adósbesorolás a befektetésre ajánlott kategória alapszintje. Az S&P pénteki döntése azt jelenti, hogy az intézményi befektetők szempontjából Magyarország ismét befektetésre ajánlott adós lett. A nemzetközi gyakorlat alapján ugyanis a befektetési társaságok általában két hitelminősítő osztályzatát veszik figyelembe. A Fitch Ratings már tavasszal átsorolta a befektetési ajánlású osztályzati sávba a magyar államadósságot. A döntés nyomán Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is arra emlékeztetett, hogy a gazdasági mutatóink javulnak. RÉSZLETEK A 4. OLDALON Tét nélküli választás Oroszországban Parlamenti és helyhatósági választásokat tartanak vasárnap Oroszországban. A voksolás minden bizonnyal nem változtatja meg az orosz politikai erőviszonyokat. Előrejelzések szerint a Vlagyimir Putyin mögött álló kormányzó erő, az Egységes Oroszország párt annak ellenére gond nélkül megszerzi a többséget, hogy a lakosság helyzete igencsak romlott a 2011-es választások óta. Elemzők szerint nem várható különösebb választási csalás, mert a hatalomnak ezúttal nincs szüksége rá. HÁTTÉR A 13. OLDALON Útépítés: aranyat érő aszfaltkeverők Újabb több százmilliárdos uniós forrást fagyaszthat be Brüsszel. Az útépítésekre kiírt közbeszerzési pályázatoknál ugyanis a környezetterhelési pontok értékelésénél kizárólag az aszfaltszállításnál keletkező szén-dioxidot veszik figyelembe. Sem a kő, sem a földmunkákhoz szükséges anyagok nem szerepeltek a feltételek között. A pályázati feltételek módosítása miatt az a cég a legesélyesebb a tender elnyerésére, amelyiknek az adott beruházáshoz legközelebb van aszfaltkeverő üzeme. Nem csak az a gond, hogy a pályázati metódusban önkényesen kiragadtak egy anyagot a többi közül, és csak annak környezeti hatásait veszik a bírálatkor figyelembe, hanem az is előfordulhat, hogy aki bennfentes információkkal rendelkezik, idejekorán bevonhatja a legközelebbi aszfaltkeverő céget a pályázatba, és így előnyre tehet szert versenytársaival szemben. így előfordulhat például, hogy a Simicska Lajoshoz köthető Közgép 10,4 milliárd forintos árajánlatával alulmarad a Strabag-Hódút 14,8 milliárd forintjával szemben az M4-es beruházásnál. BŐVEBBEN A 4.OLDALON Orbán tudja, mi lesz október 3-án, de nem mondja meg Németh Péter írása a 7. oldalon NAPI KÉRDÉS Mozgósítja-e a romákat a kormány- LAKATOS BÉLA, Ács polgármestere Szégyen, amit a kormány csinál. Kihasználják a cigányság nagy részének aluliskolázottságát, és félelmet keltenek a segélyek megvonásának belengetésével. Ránk hivatkozva mondanak mindenféle badarságot a menekültekről, pedig amit a kormányzati időszak alatt tettek a romák integrációjáért, az nulla. A cigányságot ismét másodrangú állampolgárként, eszközként használják. Jó lenne ezt befejezni. ProPa jCD ganda? A INTERJÚ Rónay László Nem lehet hallgatni bizonyos dolgok láttán • Felháborító, hogy a püspöki kar nem emelte fel szavát • A legtehetségesebbek fordítanak hátat Magyarországnak SZÉP SZÓ A tartalomból • Szanyi Tibor: Hazudj, tükröm! • Török Ferenc: Teszt a lelke mindennek • Várkonyi Tibor: Rét Pál, eltérő utakon • Bóta Gábor: Lehoczky nyilvános születésnapja • Marton László: In memóriám Csoóri Sándor • Szüdi János: Kereszt a lépcsőn