Népszava, 2016. október (143. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-01 / 231. szám
Vigyenek szemüveget, ha szavazni akarnak, mert egy rossz vonással akaratuk ellen ikszelhetnek Ha kevesen mennek, mégis csalhatnak Változatlanul tart a találgatás, részt vesz-e a voksoláson több mint 4 millió 136 ezer választópolgár, hiszen ha ennél sokkal kevesebb szavazó tartja fontosnak a részvételt, Orbánnak komolyan fájhat a feje a 2018-as választások miatt. Többen csalásoktól tartanak, de a szavazatszámlálók már a leadott voksok kinézetén is összeveszhetnek. Lezárták a szavazóköri névjegyzéket péntek délután 4 órakor, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) ezt az állapotot figyelembe véve azt jelentette meg a honlapján, hogy a vasárnapi népszavazáson 8 272 878 személy vehet részt. Ennek fele plusz egy fő kell a népszavazás érvényességéhez. Nőtt a szavazási hajlandóság a népszavazás előtti napokban a Republikon Intézet tegnapi adatai szerint. Felmérésük alapján a választók 51 százaléka jelezte, hogy részt akar venni a voksoláson, további 23 százalék pedig valószínűnek tartotta, hogy elmegy szavazni. Korábbi felmérések ennél jóval kisebb érdeklődést mutattak, ezért pánikolhatott a fideszes vezérkar, jöttek is a névre szóló e-mailek és telefonhívások, a köztisztviselők bevonása a kampányba, a végkimerülésig faluról falura hajszolt Fideszvezetők ámokfutása és a miniszterelnöki interjú-vízcsap megnyitása. Az ellenzék nem egységes, hogy mit tegyenek vasárnap a szimpatizánsaik. A Jobbik „nem” szavazatokra biztatta híveit, az LMP, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa), az Együtt, a PM és az MSZP távolmaradásra, a DK bojkottra szólított fel, egyedül a Liberálisok gondolják úgy, hogy az „igen” szavazat a jó válasz a kormány kérdésére. Ha közelebbről nézzük, aki nem vesz részt a népszavazáson, egyértelműen jelzi, hogy nem érdekli a téma vagy nem ért egyet a kormány álkérdésével, netán nem győzte meg a sokmilliárdos állami kampány sem arról, hogy az Unió menekültekkel kapcsolatos politikáját épp egy ilyen magyar lépés befolyásolhatja. Sokan ugyanakkor a fel nem használt szavazólapokkal való visszaéléstől tartanak, ezért inkább azt javasolják a kormányzati politika ellenzőinek, hogy menjenek el szavazni, de adjanak le érvénytelen szavazatot. Ha valaki ezt választja, annak nagyon oda kell figyelnie, hogyan jelezheti egyértelműen a szándékát, mert a szavazóbizottsági tagok könnyen trükközhetnek az érvényes vagy érvénytelen szavazatok megállapításával. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) hónapok óta azt javasolja a magyaroknak, érvénytelen szavazattal üzenjenek a kormánynak és erre biztat a Kétfarkú Kutya Párt is. A vicceskedő alakulat külön matricákat gyártott, amivel hívei felcímkézik majd a szavazólapokat, a voksolás sorait pedig letépik. Ezt a változatot valóban nem lehet hamisítani. A higgadtabb elemzők abból indulnak ki, hogy a szavazólapok manipulálásához a kis szavazókörök bizottsági tagjaitól a Nemzeti Választási Irodáig majdnem 200 ezer fős és soklépcsős összeesküvésre lenne szükség, ami már csak azért is veszélyes, mert egy ekkora rendszerből biztosan „kibeszélne” valaki. Az otthon maradó szavazók helyett kitölthető lapokkal pedig utolsó pillanatig várni kell, hiszen bármikor megérkezhet az illető, s annak a jegyzőkönyvekben is nyoma van, ha az utolsó fél órában megugrik a szavazási kedv egy körzetben. Elemzők arra hívták fel a figyelmet, hogy a szavazók szállításával, a voksolás napján egyéni megkeresésekkel és „meggyőzésekkel” mégis tudja befolyásolni a kormány a végeredményt, s mivel a folytonos versenyre kényszerített fideszes választókerületi elnököknek, képviselőknek létkérdés, hogy hozzák a kitűzött létszámot és az Orbán által elvárt eredményt, valóban elképzelhetőek ilyen túlkapások. A kormány minden feltételt megteremt, hogy mindenkit el lehessen cipelni szavazni: a hétvége mindkét napján kinyitnak minden kormányablakot, ahol ideiglenes okmányokhoz juthatnak a voksolni akarók. NÉPSZAVA-ÖSSZEÁLLÍTÁS Érvényes „NEM" szavazat Érvényes „NEM" szavazat Érvényes „IGEN" szavazat Foglalt a Kossuth tér Több ezren gyűltek össze tegnap este a Kossuth téren, hogy csatlakozzanak a bajba jutott emberek iránti felelősséget hangsúlyozó civil szervezetek és művészek megmozdulásához. A színpadot az Aleppo című kép díszítette, amit napközben a helyszínen varrtak össze. A Demokratikus Koalíció (DK) ma délután 4-től szintén az Országház elé várja azokat, akik készek élőlánccal üzenni a kormánynak: Európában akarnak maradni. Előtte 11-től a PM és az MSZP tart közös demonstrációt a Nemzeti Választási Iroda Alkotmány utcai épületénél, tiltakozva a szervezet döntései ellen. Vasárnap 4-től is együtt szerveznek rendezvényt a Kossuth téren, miután a választási bizottság betiltotta a PM politikainak minősített programját, szolidaritásból csatlakoztak hozzájuk a szocialisták is. FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM Jó tudni • A népszavazás reggel 6 órakor kezdődik és este 19 óráig tart. Ha a hivatalos zárás pillanatában még sokan várakoznak, a számlálóbizottság egy tagja beáll a sor végére, és az előtte állók még leadhatják a voksukat. • A szavazatszámláló bizottságok három tagjának folyamatosan a szavazóhelyiségben kell tartózkodnia. • A bizottsági tagok a sajtónak arról adhatnak felvilágosítást, hányan szavaztak a körzetben, de senkinek nem mondhatják meg, ki szavazott és ki nem. • A szavazóhelyiségekben nem használhatnak sem mobiltelefont, sem laptopot, tabletet, de még diktafont sem a számlálóbizottsági tagok, a korlátozás megszűnik, ha kimennek az épület elé. Bár az adatok kiadása súlyos törvénysértés, ha nem hallja senki, bármit elmondhatnak és biztosak lehetünk benne, a vonal másik végén a „mozgósítani" vészjelzést fogadók a népszavazás sikere érdekében a szabálytalankodóval szemben nem tesznek feljelentést. • A névjegyzékben szereplők azonosítására alkalmas az új kártya formájú vagy a régi könyv alakú személyi igazolvány, ideiglenes személyi vagy jogosítvány és útlevél - de nem fogadják el az igazolványcserénél kapott A4 alakú átvételi elismervényt. Szükség van még a személyi azonosító számot igazoló hatósági bizonyítványra vagy a lakcímkártyára. • A szavazás napján délután 3 óráig lehet mozgóurnát kérni. • A rontott szavazólapot a bizottság egyszer cserélheti. BELFÖLD NÉPSZAVA 3 2016. OKTÓBER 1., SZOMBAT Érvénytelen szavazat Ikszelési tanácsok, kezdőknek „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?". Erre kell az „igen" vagy a „nem" közül kiválasztott válasz fölött látható körben egyértelműen elhelyezni két egymást keresztező vonalat. Ha valaki mérgében kétszer áthúzza az egész szavazólapot, de a vonalak véletlenül épp a „nem" karikájában keresztezik egymást, az érvényes „nem" szavazatnak minősül, mint ahogy az is, ha az illető mindkét kört ki akarta ikszelni, de az „igen" fölötti vonalak a kör szélén keresztezik egymást, a „nem" fölöttiek pedig körön belül. Mivel csak a keresztezett vonalak adnak érvényes szavazatot, bármilyen egyéb jelzést vagy szöveget írnak a lapra, azokat nem veszi figyelembe a számlálóbizottság. Érvénytelen lesz a szavazat, ha egyik körbe sem tesz jelzést az illető, mindkettőbe keresztet rajzol, kipipálja, besatírozza, netán kívülről bekarikázza valamelyik válaszlehetőséget, vagy a körön kívül húzza a vonalakat. A Nyugat „önjelölt rémképe” _________Orbán Viktor eszközt lát a népszavazásban, f 1r I , hogy megrengesse az Uniót. A referendum betetőzi a miniszterelnök egyéves küzdelmét az ellen, hogy az országnak be kelljen fogadnia 1294 menekültet - áll a Financial Times cikkében. Ha sikeres lesz, akkor megint akad egy szokatlanul erős nemzeti vezető, aki a nemzeti érzelmek felkorbácsolásával szembemegy az EU-val. Egyben erősíti a miniszterelnök egyre erősödő hírnevét, mármint hogy Orbán önjelölt rémkép a nyugati liberális rend számára. Megfigyelők szerint a kormányfő igen jó lehetőséget szimatol, hogy korlátozza az Európai Bizottság hatalmát és visszavegye a jogkörök egy részét nemzeti kézbe. De legalábbis szeretné Angela Merkel német kancellár ellenpontjaként feltüntetni magát. Sőt az is lehet, hogy az Európai Tanács elnökének tisztségére ácsingózik. A magyar népszavazással Orbán Viktor leginkább azt akarja megmutatni, hogy ki a főnök Brüsszelben, egyben kihívja Merkelt, aki pártolja a kvótákat. Ezen túl azt szeretné, ha az EU szuverén államokból álló kereskedelmi tömb lenne, amely távol tartja magát olyan kérdésektől, mint a migráció és az emberi jogok. Úgy gondolja, hogy a vele rokonszenvező visegrádi országok segítségével érvényre tudja juttatni saját vízióját Európa jövőjéről. A referendum ugyanakkor nagyrészt a népszerűség növelését szolgáló trükk a populista kormányfő részéről, kötelező jogi ereje nincs. Süddeutsche Zeitung a magyar kormány a népszavazás előtt, hogy Brüsszel és a menekültek ellen hangolja a közvéleményt. Merthogy Orbán különleges felhatalmazást akar magának. A tudósító végig ülte Kósa Lajos egyik vidéki kampányrendezvényét, amelyen a politikus másfél órán át adagolta a túlzásokat és a hamis állításokat. Németországban ilyen propagandashow-t csakis a jobboldali radikálisoktól hallani. Például, hogy a migránsok, akiknek csupán az 5 százaléka menekült, el akarják foglalni Európát. Meg hogy amerre megfordulnak, tömegesen erőszakolják meg a nőket. A propaganda azt eredményezte, hogy a kimutatások szerint a magyarok immár több mint 70 százaléka elutasítja a bevándorlókat. De ha nem sikerül elég embert mozgósítani, az jócskán árt a Fideszről alkotott képnek. Az egész leginkább arra megy ki, hogy mozgósítson a radikális bezárkózási politika mellett. ► SZELESTEY LAJOS/KLUBRÁDIÓ FINANCIAL TIME*