Népszava, 2016. december (143. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-01 / 282. szám

Lezárul egy korszak az úszószövetség életében, Gyárfás Tamás 23 év után lemondott Hosszú a parton is győzött Elérte tetőpontját a hetek óta húzódó „úszóháború”: tegnap reggel Gyárfás Tamás, a Ma­gyar Úszószövetség (MÚSZ) el­nöke közleményében bejelentet­te lemondását. A szervezet élén 1993 és 2016 között 26 évet töl­tő sportvezető azzal indokolta döntését, hogy úgy érzi, most ezzel teheti a legtöbbet a sport­ágért. A Gyárfást korábban éle­sen kritizáló Hosszú Katinka, valamint Gyurta Dániel is elé­gedetten reagált a lemondás hí­rére. A sportvilágban már azt találgatják, ki veheti át a lekö­szönő vezető megüresedő tiszt­ségét. Sajtóhírek szerint esélyes Sós Csaba korábbi Európa­­bajnoki bronzérmes úszó, a MÚSZ szakmai alelnöke és Czene Attila egykori olimpiai bajnok is. A jelenlegi hazai vi­szonyokat ismerve nem zárha­tó ki az sem, hogy a politikai életből érkezik a következő el­nök. Noha a szerdai közlemény nem tért ki rá, a Népszava úgy értesült, Gyárfás napokon be­lül dönt - és várhatóan távozik - a jövő évi vizes világbajnok­ság szervezőbizottságának társelnöki posztjáról is. RÉSZLETEK A 15. OLDALON Hosszú ideig volt elnök, aztán hosszú ideig gondolkodott a távozáson, de végül Gyárfás meghajolt Hosszú akarata előtt fotó: szalmás Péter Növekedhet az olajár az OPEC-megállapodás után Megállapodtak a kőolaj-kitermelő és -exportáló országok a kitermelés csökkentéséről szerdán Bécsben. Az OPEC tagállamai 1,2 millió hordóval csökkentik napi kitermelésüket, 32,5 millió hordóban korlátoz­zák az összkitermelést. A szeptember óta zajló egyeztetéseken egyértelművé tették, hogy ugyanezt a mérsékletet elvárják a nem OPEC-tag olajkitermelő országoktól is. Oroszország jelezte is, beáll a megál­lapodás mögé. Az egyezmény januártól lép hatályba, egyelőre hat hónapra, de meghosszabbítható. A hír­re szárnyalni kezdett az olaj ára, a Brent hordónként 50,80 dolláron állt. A 2014-ben kezdődött zuhanás előtt meghaladta a 110 dollárt. (írásunk a 8. oldalon) fotó: népszava Szegények és gazdagok között nőtt a szakadék A magyar kormánynak újra kellene gondolni a szociális se­gélyezés politikáját, mert az utóbbi években nőttek a társa­dalmi különbségek hazánkban - ránk nézve ez a legfontosabb üzenete a világ legfejlettebb or­szágait tömörítő OECD rövid szociális jelentésének. Világten­dencia, hogy a gazdagok még gazdagabbak, a szegények hoz­zájuk képest még szegényebbek lettek, de abban világelsők va­gyunk, amilyen ütemben a ma­gyar kormány kivonult a bér-és tőkejövedelmek újraelosztá­sából a szociális kedvezmények egy részének megszűnésével vagy csökkentésével. Egy uniós felmérésből az is kiderült, az Európai Unió 9 országában, köztük Magyarországon élő ro­mák majdnem 80 százalékát fenyegeti szegénység, nem sike­resek a felzárkóztató progra­mok. Balog miniszter mégis úgy látja, 2010 óta sokat javult az ország szociális állapota. CIKKÜNK A 2. OLDALON Egyelőre nem sztrájkol a szociális ágazat Elmarad a jövő hétfőre meghir­detett munkabeszüntetés a szo­ciális intézményekben, mert a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgála­ti Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) belement a kompro­misszumba, hogy nem jövőre, hanem 2018. januárban emel­kednek egyharmaddal az ága­zat átlagkeresetei. Az akció 5 ezer új tagot hozott a szervezet­nek, amelynek vezetője, Boros Péterné a többi szakszervezet­tel együtt szeretné folytatni az életpálya 18 nyitott kérdésének tárgyalásait. A PDSZ szolidari­tási sztrájkja is elmarad. BŐVEBBEN A 3. OLDALON AJÁNDÉK ELŐFIZETÉSI AKCIÓ! Kedves nyugdíja­sok, találtunk egy madzagot, amire rákentünk egy kis mézet, tessék nyugodtan lenyalni Sebes György írása a 7. oldalon Tarol a HIV-vírus Magyarországon Évről évre növekszik a regiszt­rált HIV-fertőzöttek száma ha­zánkban, ám továbbra is na­gyon sokan vannak, akiket nem tartanak nyilván. Többsé­gük nem is tud arról, hogy be­teg. Ma van az AIDS elleni küzdelem világnapja, a szak­emberek ismét felhívják a fi­gyelmet a szűrés jelentőségére. ► 11. OLDAL Rendőröket sújtó járvány a határon Erőátcsoportosításokat kellett végrehajtania a rendőrségnek, miután egy eddig ismeretlen eredetű fertőzés támadta meg a határvédő feladatokat ellátó Baranya megyei rendőröket. Eddig harminchárman bete­gedtek meg, közülük hárman kórházba kerültek. Botrányo­sak a körülmények a határon, civilek gyűjtenek gyógyszerre. ► 16.OLDAL NAPI KÉRDÉS Megéri manapság új napilapot indítani? PÓLYÁK GÁBOR, a Mérték Médiaelemző Műhely veze­tője A jelenlegi piaci viszonyok is­meretében egyértelmű, hogy a nyomtatott Ripost elindulá­sakor nem az üzleti szempon­tokat vették figyelembe, a nyomtatott sajtó ugyanis iszo­nyatos leszállóágban van. Nyilvánvalóan politikai ala­pon dönthetett. Kíváncsi va­gyok, hány Paksi Atomerőmű­vagy Szerencsejáték Zrt.-hir­detést láthatunk majd a ha­sábjain. Biztos lesz néhány, enélkül ma nem lehet életké­pes egy ilyen lap.

Next