Népszava, 2016. december (143. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-03 / 284. szám

A legnépszerűbb rádióműsort, a Morning Show-t Andy Vajna adója igazolta le Mészáros Lőrincé az Echo Tv is A Mediaworks mellé most az Echo Tv-t is megszerezte Mészáros Lőrinc. A ko­rábbi tulajdonos, Széles Gábor saját lapjában, a Magyar Hírlapban kifejtette: mindenképp olyan vevőnek akarta eladni a tévét, aki megtartja a szellemisé­gét, a felcsúti polgármester erre ígéretet tett. Eközben Andy Vajna Rádiói­ e le­igazolta Sebestyén Balázsék műsorát. A kormány legújabb média­mogulja, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester ér­dekeltségébe került az Echo Tv is. Információink szerint a tévé szakmai igazgatója Szikszai Pé­ter lesz, aki korábban Simicska Lajos Hír Tv-jének vezérigazga­tó-helyettese volt, majd a Ma­gyar Idők online verziójának társfőszerkesztője lett. Azt is a tévé közeléből tudjuk, hogy az augusztusban kinevezett vezér­­igazgató, Farkas Boglárka meg­bízatása csak egy évre szól, így Mészáros érkezésével az ő jövő­je kérdéses. Az eladást az eddi­gi tulajdonos, a szintén Fidesz­­közeli Széles Gábor jelentette be lapjában, a Magyar Hírlap­ban. A szerződést december 1- jén írták alá. Széles ugyanak­kor nem száll ki teljesen a tévé­ből, az öttagú igazgatóságban szerepet vállal, hogy „a Fidesz- KDNP szellemiségének megfele­lő, a kormányhoz legközelebb álló csatorna maradjon az Echo” - a vállalkozó ezt azért hangsúlyozta, mert szerinte a tévé nem jobboldali, ugyanis a Jobbikról jelenleg nem lehet el­dönteni, melyik oldalon áll. A Videoton Holding Zrt. elnök-ve­zérigazgatója már korábban is pedzegette, hogy megválik a csatornától - erről elsőként a Népszava írt -, most pedig ki­fejtette: csak olyan vevő jöhetett számításba, akinek az érték­rendje hasonló az övéhez, Mé­száros pedig szerinte „korrekt és szerény ember”, aki abban érdekelt, hogy az Echo Tv to­vábbvigye az eddigi szellemisé­gét. Az Echo Tv 2,8 millió ház­tartásban fogható, és Széles szerint várható, hogy bekerül a szolgáltatók ingyenes csomag­jába, ami plusz egymillió ház­tartást jelent. A felcsúti foci­akadémiát is vezető polgármes­ter érkezésével technikai fej­lesztésekre kerülhet sor, új ka­merákat vesznek, áttérnek a 16:9-es képarányra, és a stúdió vezérlőjét is kicserélik, a beígért létszámbővítéssel és fizetés­­emeléssel együtt ez több mint másfél milliárd forintos beru­házás. Az Echo Tv-t még 2005- ben alapította Széles, kezdet­ben gazdasági csatornaként, de az évek során politikai-közéleti adó lett belőle. Mióta Simicska Hír TV-je a kormány bírálója lett, a közmédia töltötte be a fideszes hírcsatorna szerepét. Sokak szerint ez most megvál­tozhat. Széles azt is kijelentette, a Magyar Hírlapot nem akarja el­adni, sőt, a szerkesztőségben technikai fejlesztések követ­keznek, bővítik az újságírógár­dát és rendezik a béreket. Az ufóhívő milliárdos „a legna­gyobb példányszámú országos politikai napilapként” aposzt­rofálta a Magyar Hírlapot. Mindez azért különös, mert ha valóban így lenne, akkor au­­ditáltatná a lapot, nem titkolná a terjesztési adataikat. Jelenleg ugyanis erről nincsenek nyilvá­nos számok, ám szakmai forrá­saink becslése szerint sem a Hírlapból, sem a szintén kor­mánypárti Magyar Időkből nem fogy több 5-6 ezernél, ami per­sze nem akadályozza meg az állami cégeket abban, hogy több tízmilliókért hirdessenek a lapokban. Arról Szélesék nem tettek említést, hogy a Mészároshoz köthető Opimus Press Zrt.-e a vevő. Mindez azért nem mellé­kes, mert ha a vállalaté lesz a csatorna, ahhoz a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) beleegye­zése is kellhet, hiszen a gázsze­relőből lett milliárdos polgár­­mesternek a tévé mellett lapki­adója is van: az Opimus Press vásárolta meg a Mediaworks ki­adót, miután az október 8-án felfüggesztette a Népszabadság kiadását. A vállalatnak számos magazinja van, tucatnyi vidéki napilap is hozzá köthető. Is­mert, még a tulajdonosváltás előtt a Mediaworks bekebelez­te a Pannon Lapok Társaságát is. A vidéki újságok politikai irányváltását az is jelzi, hogy a héten a legtöbb megyei lap fő­­szerkesztőjét lecserélték, vala­mint megváltak az ezek köz­ponti tartalmáért felelős főszer­kesztőtől. Ha valóban kormány­baráttá alakítják a vidéki újsá­gokat, azzal a számítások sze­rint több millió háztartást is el­érhet az Orbán-kormány. Eközben, ahogyan már so­kan pedzegették, Andy Vajna Rádió1-éhez igazolt Sebestyén Balázs, Rákóczi Ferenc és Va­don János, a Class FM korábbi reggeli műsorának, a Morning Show-nak a műsorvezetői - je­lentették be egy tegnapi sajtó­­tájékoztatón. A „Reggeli Show” nevű műsor a jövő héten star­tol. Elmondták, a Class FM a frekvenciája elvesztése után már csak online érhető el, ők pedig ebben nem látják a jövőt. A rádiósok többször is hangsú­lyozták, a kormánybiztos rádió­jánál is megmarad a független­ségük, nem lesz „kézi vezérlés”. A lépés sok hallgatót hozhat Vajna adójának, amely egyéb­ként nemrégiben vidéki hálózat kiépítésére kapott engedélyt. NÉPSZAVA-IN­FORMÁCIÓ A volt Morning Show, Vadon János, Sebestyén Balázs és Rákóczi Ferenc Andy Vajnához igazolt fotó Tóth Gergő Az MTI válasza Újhelyinek „Biztosíthatjuk önt arról, hogy a nemzeti hírügynökség továbbra is magas színvonalon, a vonatkozó törvények és a Közszolgálati Kódex betűjének és szellemének megfelelően végzi munkáját, így van ez még akkor is, ha tevékenységünk nem minden eset­ben felel meg az ön politikai indíttatású elképzeléseinek és igé­nyeinek" - válaszolta Kobza Miklós, a közmédia sajtófőnöke Újhelyi István lapunkban is megjelent nyílt levelére, amelyet Gazsó L. Ferenc MTI-vezérigazgatónak küldött. Az MSZP európai parlamenti képviselője az MTI részrehajlását kérte számon, vala­mint azt, hogy ellenzéki politikusokról nem számolnak be. Kob­za szerint a „nemzeti hírügynökség munkája során továbbra is élni fog azzal a szerkesztői szabadsággal, amelyet számára a jogi keretek biztosítanak". (Megette a fene, ha az állami hírügynökség a jogban kimondott sajtószabadságot kizárólag az elhallgatás jogaként értelmezi, s így szelektál, amikor a valóságban történtekről hírt ad-a szerk.) Kormányhoz közeliek Nyomtatott lapok (és ezek online verziói): • Magyar Idők • Magyar H­írlap • A Mediaworks tucatnyi megyei lapja • Világgazdaság • Lokál • Ripost Tévék: • Echo Tv • TV2-csoport (11 tévécsatorna) • MTVA-csatornák (7 csatorna) Rádiók: • Közszolgálati rádiók (3 adó) • Karc FM • Rádiói Kizárólag online lapok: • Origo.hu • Faktor.hu • 888.hu • Pesti Srácok RÖVIDEN MSZP: újabb ingatlanmutyi Újabb fideszes ingatlanmutyinak tartja az MSZP a zánkai és a fo­­nyódi üdülőközpontok ingyenes magánkézbe adását. Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője köve­telte: a kormány adjon garanciát arra, hogy a táborok tulajdono­sa, az Erzsébet a Kárpát-meden­cei Gyermekekért Alapítvány ve­zetése az ingatlanokat soha nem játssza át a fideszes haveroknak, sem Garancsi Istvánnak, sem Mészáros Lőrincnek. Bangóné szerint „az urizáló fideszes elit" egy gyors márciusi törvénymó­dosítással adta át az üdülőköz­pontokat az alapítványnak. Tóth Bertalan frakcióvezető pert nyert, és most kapta meg a tulajdonjog átadásáról szóló szerződést. Eszerint a Balaton melletti ingat­lanok 17,5 milliárd forintot érnek, az állam ennek ellenére egy fil­lért sem kért azokért, amit Súlyos milliárdokat utaltak haza Elképesztően sok pénzt, 1223 milliárd forintnak megfelelő ös­­­szeget (4,2 milliárd dollárt) küld­tek haza tavaly a külföldön élő magyarok - derült ki a Világbank adataiból. A mezőnyt a Német­országban dolgozók vezetik 893 dollárral, őket követi az Egyesült Államokból érkező 627 millió dollár, majd Kanada 393 millió dollárral. Nagy-Britannia a ne­gyedik helyre szorult, de az ös­­­szeget tekintve csak kevéssel maradt le: az itt élő magyarok 373 millió dollárral segítették itt­honi hozzátartozóikat. Magyar­­országról ehhez képest nagyság­rendekkel kevesebb pénzt utal­tak haza az itt élő külföldiek, en­nek összege tavaly 941 millió dollár (275 milliárd forint) volt. ► NÉPSZAVA Bodnár már nem tagja az MLP-nek Már egy hónapja nem tagja a Fo­dor Gábor vezette Liberális Párt­nak (MLP) Bodnár Zoltán, a poli­tikus ezt a Facebook-oldalán kö­zölte. Bodnár egykoron a Magyar Export-Import Bank (Eximbank) vezérigazgatója, majd a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke volt. 2014-ben őt indította buda­pesti főpolgármesternek a Libe­rális Párt. A gazdasági szakem­ber az Indexnek azt mondta, azért döntött a távozás mellett, mert az MLP szerinte politikai ka­ranténba került az ellenzéki ol­dalon, és nem látja „hogyan le­het ebből kijönni". ► népszava Világelsők között az elnök védelmezői Előkelő helyezést ért el a Készen­léti Rendőrség Köztársasági El­nöki Őrségének csapata a kom­mandósok világversenyén az egyesült államokbeli Orlandó­­ban. 61 csapat közül a 11. helyen végeztek, összetettben 2. helye­zést értek el, egyéniben szerez­tek egy harmadik helyet, és a legjobb nemzetközi csapat cí­mét is ők hozták el. A világverse­nyen kizárólag rendvédelmi, speciális, terrorelhárító vagy mű­veleti egységek érkeznek a világ minden pontjáról. A tavaly létre­hozott Köztársasági Elnöki Őrség fő feladata Magyarország köztár­sasági elnökének és családjának védelme, amit Zárolták Vahl Rezső vagyonát Zár alá helyezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fideszes vonalhoz köthető Vahl Rezső vál­lalkozó vagyonát - írta a delma­­gyar.hu. A férfi dohányboltjait üzemeltető cége, a Traficum Bt. is szerepel a be nem jelentett al­kalmazottat foglalkoztató adó­zókat összesítő nyilvános listán. A Szegeden két trafikot is mű­ködtető üzletember volt érintett abban a vadasparki játszótér­építési ügyben is, ami miatt már több mint egy éve nyomoznak pénzmosás és csalás gyanúja mi­att. ► NÉPSZAVA FOTÓ: NÉPSZAVA Szavazzon Az év emberére a Népszavában Szavazást indított november 24-én a Népszava a lap online oldalán Az év embere címre. Arra vagyunk kíváncsiak, az olvasók, kit tartanak Az év em­berének Magyarországon és a világon. Szavazni december 15- ig lehet a nepszava.hu portá­lon. Tegnap lapzártakor az állás: Hosszú Katinka úszó (3975), Kovács Gergely, Kétfarkú Kutya Párt (2475), Orbán Viktor kor­mányfő (1508), illetve Ferenc pápa (2735), Angela Merkel né­met kancellár (2163), Donald Trump megválasztott amerikai elnök (1758). NÉPSZAVA-IN­FORMÁCIÓ Erzsébet tér: visszadobta Áder a törvényt Megfontolásra visszaküldte a parlamentnek Áder János azt a törvényt, amely állami tulaj­donba vette volna a budapesti Erzsébet teret. Az államfő a Kövér László házelnöknek címzett levelében azzal indokolt, hogy vagyonát­adás nem történhet meg a tu­lajdonos fővárosi önkormány­zat döntésének mellőzésével, s a törvény előkészítése során sem a Fővárosi Közgyűléssel, sem a főpolgármesterrel nem egyeztettek. Áder arra kérte az Ország­­gyűlést, hogy a jogszabályban előírt eljárás lefolytatását köve­tően tárgyalja meg és fogadja el ismét a törvényt. MTI-INFORMÁCIÓ Új polgármesteri bértábla készül a belügyben A kormány javaslatot tett a Bel­ügyminisztériumnak, hogy ké­szítsen teljesen új bértáblát a polgármesterek fizetésének ren­dezésére - közölte a Miniszter­­elnökséget vezető miniszter. Lázár János emlékeztetett: ötpárti egyeztetés zajlik a helyi önkormányzati törvény módo­sításáról, az 1500-nál kevesebb lakosú települések polgármes­terei fizetésének rendezésére. A kormány azonban arra tett ja­vaslatot a Belügyminisztérium­nak, hogy olyan, teljesen új bértáblát állítson össze, amely minden polgármester fizetésé­nek rendezését célozza - ismer­tette, hozzátéve, a kormány igazságos és méltányos megol­dást javasol. Az önkormányzati törvényt 2014-ben módosították, ennek értelmében akár háromszoros különbség is lehet a megyei jo­gú városok és kistelepülések vezetőinek fizetése között. A Belügyminisztérium korábban azzal magyarázta a bértábla változását, hogy a helyhatósá­goktól több feladat az államhoz került, így a polgármesterek­nek is kevesebb dolguk lesz. Schmidt Jenő, a Települési Ön­­kormányzatok Országos Szö­vetségének (TÖOSZ) elnöke azonban úgy látta, az érvelés nem állja meg a helyét, hiszen az iskolákat átvette ugyan az állam, de az önkormányzatok új feladatokat is kaptak: a rendvédelmet, a közfoglalkoz­tatást. NÉPSZAVA-IN­FORMÁCIÓ

Next