Népszava, 2017. január (144. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-26 / 22. szám
rA NÉPSZAVA ÁRA: 220 FORINT 2017. JANUÁR 26., CSÜTÖRTÖK 144. ÉVFOLYAM 22. SZÁM www.nepszaVA.hu NÉPSZAVAI ® NÉPSZAVA. HU Szociáldemokrata napilap • Alapítva 1873-ban Az Orbán-rendszer jellemzőjévé vált az állami szintre emelt csúszópénzmozgás Felülről irányított korrupció Minden eddiginél nagyobbat zuhant Magyarország a Transparency International (TI) korrupciós értékelési listáján. Tavaly az egy évvel korábbihoz képest 7 hellyel csúsztunk lejjebb, így hazánk 57. lett a 176 vizsgált ország között. Holtversenybe kerültünk Romániával, bár keleti szomszédunk folyamatosan araszol fölfelé, míg a mienk éppen ellenkező előjelű mozgás. Az ábráról is leolvasható, hogy a legerősebb demokráciákban, a legátláthatóbb közintézményekkel rendelkező országokban a legkisebb a korrupció. A törvényesített korrupció gátolja a gazdaság fejlődését és rontja az ország versenyképességét - állították a TI szakértői a tegnapi tájékoztatón. Ezzel is magyarázható, hogy 2016-ban a Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorában is 6 helyet rontott Magyarország. A rendszer jellemzőjévé vált korrupció közpénzszivattyúkat működtet, amelyek magánzsebekbe terelik a forrásokat. A kormányszóvivő reagálásában azonban csak hátrafelé mutogatott. CIKKÜNK A 4. OLDALON Könyvpiac: feltételek nélkül kérnek mentőövet A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete mintegy hárommilliárdos mentőövet kér, hogy ne dőljön össze a könyvpiac. Kocsis András Sándor, a Kossuth kiadói csoport és a szakmai érdekvédelmi szervezet vezetője lapunknak elmondta, ők az elmúlt 27 évben több mint százmilliárd adót fizettek az államnak, s most a pénzért nem kívánnak feltételeket teljesíteni. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyelőre kész segíteni. Kocsis közölte, most nem foglalkoznak a jogi felelősségre vonással, de Matyi Dezső, az Alexandrát alapító és vezető pécsi üzletember nem úszhatja meg. (írásunk az 5. oldalon) fotó:molnár Ádám Nem csak Budapest udvarol Trumpnak Komoly versenyfutás indult Közép-Európában Donald Trump új amerikai elnök kegyeiért. S miközben Budapest arra törekszik, hogy az Európai Unió országain belül is kivételes bilaterális viszonyt alakítson ki az új amerikai adminisztrációval, a térségből is akadnak riválisai. Elsősorban Milos Zeman cseh államfő számít különleges elbírálásra, már csak amiatt is, mert Trump első felesége, Ivana egykor Csehszlovákiában, Zlín városában született. Több politikus azonban nem lelkesen, inkább riadalommal várja a múlt héten beiktatott amerikai elnök intézkedéseit. Vélhetően egy állam sem érzi majd meg oly mértékben s annyira közvetlenül Trump elnökségének viharait, mint az Egyesült Államok déli szomszédja, Mexikó. Trump falat építene a mexikói határon, amelyhez anyagi forrásokat is biztosított egy rendelettel. Ezzel aligha javítja a kétoldalú viszonyt a közép-amerikai állammal. RÉSZLETEK A 9. ÉS A 13. OLDALON Hargitay helyett Sós az úszók új kapitánya Hargitay András helyett Sós Csaba lesz az úszóválogatott szövetségi kapitánya, többek között erről döntött a szövetség elnöksége. Lapunkban január 12-én írtuk meg, hogy az új elnök, Bienerth Gusztáv nem kíván együtt dolgozni Hargitayval. Távoznia kellett az utánpótlás felkészítéséért felelős Petrov Ivánnak és a nyílt vízi úszók szakvezetőjének, Gellért Gábornak is. Az ülésen bejelentette lemondását a testületi tagságáról Kiss László korábbi szövetségi kapitány is. Távozott az elnökségből Sass Katalin, és lemondott a főtitkár, Szántó Éva is. INFORMÁCIÓINK A 14. OLDALON A Népszava az marad, ami volt, olyan ellenzéki újság, amely mindennap fellép a jelenlegi, autoriter rendszer ellen Németh Péter írása a 7. oldalon Kitart az olimpia mellett Budapest Ideiglenes öttusaközpont lesz a Kincsem Parkban, ha 2024- ben Budapest rendezheti meg az olimpiát. Erről döntött tegnap a Fővárosi Közgyűlés. Elbukott viszont az LMP-s Csárdi Antal javaslata arról, hogy vonják vissza az olimpiai pályázatot. ► 3. OLDAL Küzdenének a médiatúlsúly ellen Nem hagyják magukat a Fejér Megyei Hírlaptól elbocsátott újságírók, új megyei hírportált hoztak létre a Veszprém Kukac mintájára, amelyet szintén korábbi Pannon Lapok-alkalmazottak készítenek. Klecska Ernő, a Fehérvár Kukac főszerkesztője szerint a „kukacból” brand épülhet a Magyar Idők tartalmait közlő Mediaworks-portálok ellenében. ► 12.OLDAL Elázott emlékek a Budai Várban Csőtörés történt a Forster Gyula Örökségvédelmi Központ Táncsics utcai épületében, emiatt beázott az alagsor, és az ott tárolt dokumentumok nagy részét is víz érte. A Miniszterelnökség azt közölte, mindent sikerült megmenteni, ám a központ dolgozói szerint még most is zajlik a kármentés. ► 16. OLDAL NAPI KÉRDÉS Siker vagy kudarc a vb-hetedik hely? MOCSAI LAJOS volt kézilabda-szövetségi kapitány A hetedik hely rangot jelent, szerkezetileg azonban meg kell erősíteni a válogatottat, a megtanult játékrendszereket jól alkalmazzuk, de nincsenek válaszaink az ellenfél váratlan taktikai húzásaira.