Népszava, 2017. február (144. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-14 / 38. szám

Összegyűlt az olimpiai népszavazáshoz szükséges 138 ezer aláírás, de nem lehet hátradőlni Rákapcsolnak a hajrában Noha információink szerint már sikerült összegyűjteni az olimpiaellenes népszavazás ki­írásához szükséges 138 ezer aláírást a Momentum Mozga­lomnak, továbbra sem pihen­nek, a határidőig igyekeznek minél több szignót összegyűjte­ni, hogy biztosan ne lehessen megtámadni a kezdeményezést. Ehhez a momentumosok sze­rint nagyjából 180-200 ezer szignó kell. A fővárosiak egyér­telműen a referendum mellett vannak: a Momentum felméré­se szerint a lakosság több mint 60 százaléka elutasítja az olim­piarendezést, s ha lesz népsza­vazás, az emberek több mint 85 százaléka elmegy rá. A kam­pány is dübörög, a Magyar Két­farkú Kutya Párt (MKKP) egy a Magyar Időkre hasonlító újság­ban közölt álhíreket 2024-ből, az olimpia okozta károkról. Bár a kormánypárti lap pert indít a viccpárt ellen, Kovács Gerge­­lyék nem ijedtek meg: a vicc­párt elnöke lapunknak azt mondta, lehet, hogy 2024-ben már az övék lesz a Magyar Idők, „miért ne közölhetnénk le előbb egy akkori lapszámot”. BŐVEBBEN A 3. OLDALON Néhány napig még alá lehet írni, hogy legalább a döntés esélyét megkapják a fővárosiak fotó: molnár Ádám Szappanoperát csinál a Fidesz a metróbotrányból A választási kampányra időzített politikai színjáték bontakozik ki a négyes metrószerződések körül: Lá­zár János kancelláriaminiszter és Tarlós István főpolgármester most éppen bejelentették, hogy fel­függesztik az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése alapján gyanúsnak vélt 4-es metrószerződé­sek kifizetéseit. Azonban a jelentésből kiderül, hogy a magyar kormánynak évek óta tudomása volt a vis­­­szaélésekről, ám eddig minden gyanúba keveredett cégnek átutalták a pénzt. Szakértőnk szerint mivel az OLAF jelentése jogilag nem tekinthető „gyanúnak", így később az adófizetők pénze bánja, ha a kor­mány erre hivatkozva felrúgja a szerződést a cégekkel. (írásunk a 3. oldalon) fotóuóth gergő Szirénázó bálnák mentik meg a mentőket Két év alatt megduplázná a kor­mány az Országos Mentőszol­gálat (OMSZ) 36 milliárd forin­tos költségvetését, az összegből egyebek mellett több mint 300 új mentőautót, védőruhákat vá­sárolnak. Emellett soha nem látott mértékű bérfejlesztés kezdődik - tudta meg a Népsza­va kormányzati forrásból. A ter­vek több, a választási kampány évében kissé bőkezűnek tűnő, eddig csak vágyként megfogal­mazott fejlesztést szorgalmaz­nak: bálnákkal is bővítik ha­marosan a mentők eszközpark­ját. Olyan, bálnának nevezett kocsikkal is, amelyek 150 kilo­grammnál súlyosabb emberek szállítására is alkalmasak. Most egy ilyen van, de egy éve az is a szerelőműhelyben áll. Az előterjesztés hamarosan a ka­binet elé kerül. RÉSZLETEK A 2. OLDALON Párbeszéd: kiszállás beszállás előtt Bár Botka László személyét a Párbeszéd is tárgyalóképes ajánlatnak tartotta korábban, s eddig nyitottnak mutatkozott a tárgyalásokra, úgy tűnik, hogy máris vége a törékeny egységnek: tegnap ugyanis Szabó Tímea „Nem akarásnak nyögés a vége­­ a Párbeszéd ki­száll az előválasztási tárgyalás­ból” címmel hirdetett sajtótájé­koztatót mára. Alighanem ez is téma lesz majd az MSZP képvi­selőcsoportjának szerdai évad­nyitó ülésén, amelyen Majtényi László alkotmányjogász, a civi­lek és a demokratikus ellenzé­ki pártok által támogatott ál­lamfőjelölt és Botka László sze­gedi polgármester, a szocialis­ták miniszterelnök-jelöltje is fel­szólal. CIKKÜNK A 3.OLDALON Érthetetlen, ho­gyan lett összmagyar nemzeti ügy. egy székely SOIT-vitából Gál Mária írása a 7. oldalon Szociális otthon egyháznak átadó Bár folyamatosan tárgyaltak róla, az utóbbi hat évben csak egyetlen szociális intézményt tudott egyházi kézbe adni az állam. Ennek ellenére a kor­mány nem változtat a tervein, sőt egy napokban megjelent határozatban két évre lekötöt­te az átadásra szánt költség­­vetési forrásokat. 2018-ban 21 563 férőhely átadására ké­szül a kabinet. A szociális szakma semmit sem tud, mint ahogy a rászorulók sem, mitől is lesz jobb nekik. ► 4. OLDAL Trump felforgatja a világ kereskedelmét Donald Trump amerikai elnök intézkedései veszélybe sodor­ják a már megkötött és a ter­vezett szabadkereskedelmi megállapodásokat. Nem lehet tudni, hogy a multilaterális (sokoldalú) kapcsolatok helyé­be mi lép majd, egyelőre csak a bizonytalanság fokozódik. Az amerikai protekcionista in­tézkedéseknek Magyarország is könnyen kárvallottja lehet. ► 12. OLDAL Pisont a Honvéd tavaszáról Pisont István 1993-ban tagja volt a Budapest Honvéd mos­tanáig utolsó bajnokcsapatá­nak, az egykori középpályás szerint azonban még a jelenle­gi, ígéretes szereplés ellenére is korai arról beszélni, hogy a hétvégén folytatódó labdarú­gó-bajnokságot újra elsőként zárhatja a Honvéd. A korábbi 31-szeres válogatottal a vasár­napi, jótékonysági öregfiúk­­tornán beszélgettünk. ► 14. OLDAL Rendőri vezetők pere: pénzbüntetés Gergényinek Jogerősen 400 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte Gergényi Péter volt budapesti rendőrfő­kapitányt hétfőn a Fővárosi Ítélőtábla a 2006-os őszi ese­ményekkel összefüggésben el­követett katonai bűncselekmé­nyek vádjával magas rangú rendőrtisztek ellen indult bün­tetőperben. Bárándy Péter az eljárásról szólva elmondta: mi­után évek teltek el a tárgyalá­sig, emiatt az elévülés problé­májával is szembe kellett néz­nie a vádhatóságnak. ► 16. OLDAL 9 770237 378029 1­7038

Next