Népszava, 2017. október (144. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-24 / 248. szám

41 NÉPSZAVA I 2017. október 24., kedd Nem merült fel Balázs Péter neve ÁLHÍR Nem tárgyalt Balázs Péter­rel, nem egyeztetett a személyéről sem - mondta lapunknak Molnár Gyula. Az MSZP elnöke tehát cáfol­ta, hogy felmerült volna a korábbi külügyminiszter, mint lehetséges miniszterelnök-jelölt. Balázs Péter is cáfolt az atv.hu-nak: nem kereste meg egyetlen párt sem, nem vállal­ná, hogy a DK-MSZP miniszterel­nök-jelöltje legyen. A hét végén a bl-blogon bukkant fel a „hír”, hogy az MSZP és a DK közös miniszter­­elnöknek jelölheti az egykori uniós biztost, a CEU oktatóját. Informá­cióink szerint azonban Balázs nevét még az Együtt sem vetette fel, pedig Bajnai Gordon korábbi külügymi­nisztere a párt alapító tagja volt. Az Együtt viszont most ismét a Pár­beszéddel indul a választáson, s nem kívánnak közös ellenzéki minisz­terelnök-jelöltet állítani, ahogyan most a szocialisták számára sem ez a prioritás. Molnár Gyula a Népsza­vának megismételte a három héttel ezelőtti választmányi ülésükön ho­zott döntéseket: nem folytatnak kor­­mányfő-jelölti castingot, de minden lehetőséget megvizsgálnak. Molnár állítja: elnökként ő tárgyalhat, most még a 106 egyéni jelöltről akarnak megállapodni más pártokkal. Botka László távozása után igyekeztek ren­dezni soraikat, így a volt kormányfő­jelölt által „behozott” civil és ellen­zéki szereplők - Komáromi Zoltán, Szent-Iványi István, Ács Sándorné és Andor László - partnerei marad­nak a szocialistáknak, akik új kom­munikációs csapattal - Bangóné Borbély Ildikó, Kunhalmi Ágnes, Bá­rány Balázs, Gőgös Zoltán és Korózs Lajos aktívabb részvételével -, a volt pártelnökök, Lendvai Ildikó és Mes­­terházy Attila bevonásával készül­nek a 2018-as választásra. NÉPSZAVA LAPSZÉL Lefokozták a kritikus orvost Visszavonták a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház szülé­szet-nőgyógyászati osztályát ve­zető főorvos megbízatását - tudta meg a Hír Tv. Zákány Zsolt az el­múlt hónapokban nyíltan kiállt a város vezetőivel szemben, hogy ne épülhessen Berettyóújfaluban bör­tönkórház. NÉPSZAVA A Fidesz a Fidesz ellen Értelmetlen a „bulinegyedben” a Fidesz által kierőszakolt helyi nép­szavazás, mert a fővárosi kormány­­hivatal fideszes vezetője, György István úgy nyilatkozott: a keres­kedelmi törvényből következően a helyi önkormányzat a világöröksé­­gi részeken nem jogosult a nyitva­­tartás szabályozására - adta közre szombat este Oláh Lajos, a kerület országgyűlési képviselője (DK) a polgároknak írott személyes levél­ben. NÉPSZAVA V4 szakszervezetek az egyenlő bérért Az ugyanazon a helyen azonos munkakörben foglalkoztatottakat egyenlő bér illesse meg - ez a cél­ja a munkavállalók kiküldetéséről szóló európai bizottsági irányelv felülvizsgálatát kezdeményező ajánlásnak. A törekvést a visegrádi országokban működő szakszerve­zeti szövetségek közös állásfogla­lásban biztosították támogatásuk­ról a pénteken Varsóban rendezett tanácskozásukon. NÉPSZAVA BELFÖLD Rejtélyes ütések, félbehagyott mondatok CSERDI Bogdán László polgármestert sokan tisztelik az országban, ezért is furcsa, miért nem sikerül vele tisztázni, valóban leköpték, inzultálták-e, el akarták-e gázolni egy lakossági fórum után. UNGÁR TAMÁS ÍRÁSA A NÉPSZAVÁNAK Leköpték, megütötték és el akarták gázolni Cserdi polgármesterét - legalábbis erről szólnak napok óta a hírek. Az ügynek különös aktualitás adott az: Bogdán László polgármes­ter nem sokkal korábban jelentette be, hogy ő szívesen látná azokat a menekülteket, akiket - helyi viták, botrányok miatt - végül nem fogad­tak Őcsényben. A történtek kapcsán azonban egyre több a kétség és kér­dés, Bogdán László pedig nem segít tisztázni az esetet, ígérete ellenére sem nyilatkozik. Az ügy akkor került nyilvánosság­ra, amikor a Hír TV portrét készített Bogdán Lászlóról. A műsor szer­kesztője, Péterfi Judit ugyanis az egyik közösségi oldalon - még a ri­portfilm leadása előtt - azt írta, hogy Bogdánt egy fórum után a közönség néhány tagja szidalmazta, leköpte, megrugdalta, és el akarták gázolni. Ezt olvasva megkerestük Bogdánt, hogy mondja el, pontosan mi tör­tént, ám ő kérte, hogy előbb hadd menjen le a film, abból mindent megtudunk, s utána nyilatkozik. A film lement, és abban Bogdán el­mondta, hogy bántalmazták, azon­ban a bűncselekmény elkövetőit, he­lyét, idejét nem árulta el. A film után új­ra hívtuk Bogdánt, ám ő nem vette fel a telefont, igaz, sms-ben vissza­hívást ígért. Erre hiába vártunk, és telefonját később se vette fel. Az eset kapcsán az Indexnek nyi­latkozott Horváth Aladár, a Roma Parlament Egyesület elnöke, s el­mondta, hogy Bogdán szeptember 25-én náluk tartott fórumot, ám a rendezvényt követően nem történt atrocitás, a fórum szervezői kísér­ték ki a taxiig Bogdán Lászlót, már csak ezért sem érhette őt támadás. Az egyesület elnökének szavait a fórum közönségéből többen - név nélkül, de - megerősítették. Hor­váth hozzátette, hogy ha Bogdán nem tisztázza a nyilatkozatában el­mondottakat, akkor feljelentik őt, mert szavai sértik a fórum és az azon megjelentek jó hírét. Amúgy a Hír TV stábja valóban elkísérte az említett fórumra Bog­dánt, ám a vitáról és a polgármester távozásáról nem készült felvétel. A polgármestert azért próbáltuk szóra bírni, mert úgy véljük, hogy amikor bántalmazásáról beszélt, akkor azzal a társadalom jóérzésű tagjait megrettentette, elkeserítet­te, felháborította. Különösen annak tükrében igaz ez: mindez óhatatlanul összefüggésbe kerül azzal, hogy nem sokkal korábban jelezte, befogadná a menekülteket. Ám ha az esetről semmilyen - legalább közvetett - bi­zonyítékot nem oszt meg a világgal, akkor szimpatizánsait és törekvései­nek támogatóit elbizonytalanítja. Csakhogy, amikor Bogdán elmu­lasztotta megtenni a feljelentést, a történet valódiságát tette kétségessé - amint azt megtapasztaltuk - a pol­gármester feltétlen hívei körében is. Szerettük volna elmondani Bogdán Lászlónak azt is: ő eddig - a romákért küzdve és a migránsokról empátiá­val beszélve - sokat tett a társadal­mat hiszterizáló erők ellen, viszont mostani, félbehagyott mondataival a hiszterizálóknak ad tápanyagot. Az eset és a polgármester hallga­tása azért is különös, mert Bogdánt sokan tisztelik országszerte. A falu függetlenként megválasztott, roma polgármestere ugyanis sokat és sok­szor beszélt arról, hogy a cigányság tanulással, munkával, gyermekei okos nevelésével és törvénytiszte­lettel tehet legtöbbet önmagáért. Bogdán évek óta hangsúlyozza ezt, s óv attól, hogy a romák nehéz hely­zetüket a többségi társadalom ki­rekesztő magatartásával mente­gessék. A főképp romák lakta, 400 lelkes Cserdiben a helybéliek köve­tik ezt a nézetet. Horváth Aladár: Bogdán nálunk tartott fórumot, a rendezvényt követően nem történt atrocitás BOGDÁN LÁSZLÓ Hiába kerestük, nem értük el Tanárhiány - értelmetlen helyettesítések LYUKASÓRA A Nemzetgazda­sági Minisztérium (NGM) által fenntartott középfokú szakképző intézményekben a nevelési-ok­tatási feladatellátás zavartalanul biztosított - közölte megkeresé­sünkre az NGM, miután arról ér­deklődtünk, a szakképző iskolák hogyan küzdenek meg az ország­szerte tapasztalható pedagógushi­ánnyal. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az NGM fenntartásában mű­ködő intézményekben mennyi a betöltetlen pedagógus-álláshely, ám erről nem kaptunk tájékozta­tást. Megírtuk: a Klebelsberg Köz­pont adatai szerint az általuk fenn­tartott iskolákban 1300 státusznyi tanórát látnak el túlórában a taná­rok. A Pedagógusok Szakszerveze­te (PSZ) szerint - mivel egyetlen pedagógus heti óraszáma 22-26 óra - ez tízezernél is több tanórai helyettesítés is lehet hetente, mi­közben a PSZ úgy tudja, túlóra­pénzt az esetek többségében nem kapnak a pedagógusok. Az NGM közlése ellenére a szakképző intézményekben is vannak gondok. A Magyar Köz­oktatási és Szakképzési Szakszer­vezet (MKSZSZ) elnöke szerint a minisztérium nem állított valót­lant, ám nem bontotta ki a való­ság minden részletét. Tóth József lapunknak elmondta: a feladatel­látás valóban biztosítva van, ám a tanárhiány miatt ez sokszor a mi­nőség rovására megy.­­ Mindig is volt, most is van pedagógushiány ezen a területen. Ám míg régebben lehetett tervez­ni a túlórákkal, sőt egyesek örül­tek is, hogy több pénzt kaphatnak, ma ez már nincs így. Túlórapénzt nem fizetnek, és a 22-26 órás fel­osztás bonyolítja a helyzetet. Ha a tantárgyfelosztásban mindenki számára egyenlően 22 óra szere­pelhetne, jobban lehetne tervez­ni, nem lennének ekkora gondok - állítja az MKSZSZ elnöke. Tóth József szerint a tanárhiány akkor mutatja meg „igazi arcát”, amikor több pedagógus van távol beteg­ség miatt. Ilyenkor a helyettesítés csak akkor oldható meg szaksze­rűen, ha van megfelelő szaktanár, ám a legtöbbször az a helyzet áll fenn, hogy nincs.­­ A diákok fi­gyelmét persze le lehet kötni, arra bármelyik pedagógus képes, hogy őrizze a gyerekeket. De a helyet­tesítések sokszor zsúfoltak, gyak­ran előfordul csoportösszevonás, aminek a szakmai minősége to­vább vitatható. Egy ács szakoktató nem fog egy komplett informati­kaórát levezényelni - mutatott rá az érdekvédő. Mindemellett a pedagóguso­kat eleve a legmagasabb terhelési szinten foglalkoztatják. Tóth Jó­zsef szerint a nyugdíjazásból ere­dő fluktuáció is nagy, a fiataloknak pedig nem vonzó a pálya, ami a szakképzésben azért is nagy baj, mert a számos részterület megfe­lelően képzett szakembereket, sok pedagógus jelenlétét igényelné. JUHÁSZ DÁNIEL Nem alkalmazták, mert kritizálta a kormányt Elmarasztalta az Egyenlő Bánás­mód Hatóság (EBH) azt a szakkö­zépiskolát, ahová azért nem vet­tek fel egy tanárt, mert kiderült, hogy a Facebookon a kormány oktatáspolitikáját kritizálta. Az állást végül egy olyan jelentkező kapta meg, akinek tanári végzett­sége sincs. A Társaság a Szabad­ságjogokért (TASZ) szerint az elutasított tanerőt politikai véle­ménye alapján diszkriminálták, ezért fordultak az EBH-hoz. A hatóság nekik adott igazat, ám az iskola megtámadta a döntést, így az ügy még nem ért véget.

Next