Népszava, 2018. április (145. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-13 / 85. szám
MOZAIK Hetvenéves a Gyermekvasút Szombaton ünnepli 70. születésnapját a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút. Ünnepi különvonattal és a hűvösvölgyi járműtelepen 10 és 17 óra között ingyenes nyílt nappal várják az érdeklődőket. NÉPSZAVA 880 millió forint két dinócsontvázért A várt félmillió euró körüli összeg helyett darabonként több mint 1,4 millió euróért kelt el két dísztárgynak szánt 150 millió éves dinoszaurusz-csontváz egy szerda esti párizsi árverésen. Mindkét őskövületet egy névtelenséget kérő külföldi magánszemély vásárolta meg. MTI NÉPSZAVA 2018. április 13., péntek Rekordszámú büfékocsit építettek idén Fél év alatt húsz új kocsi csatlakozott a Street Food Egyesülethez, ahol portugál és kubai nemzeti ételeket és Ázsia streetfoodját is lehet kapni. Az új kocsik a Food Truck Show-n mutatkoznak be a nagyközönségnek május 4-6. között a Kincsem Parkban. NÉPSZAVA Különleges kísérlet az űrben NÉPSZAVA Sajátos rakományt küld a NASA a Micro-11 nevű misszió keretében az űrbe: a héten induló SpaceX rakétán fagyasztott emberi és szarvasmarha-ivarsejteket és petesejteket küldenek fel 400 kilométerrel a fejünk fölött keringő Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Az ottani tudóscsoport azt fogja vizsgálni, hogy a mikrogravitációs környezetben pontosan milyen módon történhet a megtermékenyítés, illetve rejt-e ez valami kockázatot - írta a spanyol nyelvű ABC. A kérdés tétje, hogy képes lesz-e az emberiség egy napon önálló és önfenntartó kolóniákat létrehozni ! __ TUDOMÁNY Emberi és állati spermát vizsgálnak az űrhajósok, arra kíváncsiak, miképpen hat a súlytalanság a hímivarsejtekre. a Naprendszerben, vagy éppenséggel a kolóniák tagjainak a párosodáshoz vissza kell-e térniük a Földre, illetve legalább valamiféle földihez hasonló gravitációs környezetbe. Az esélyek kecsegtetőek, miután korábban egy japán tudóscsoport irányításával már patkán»ányok sikeresen megtermékenyültek az űrben, majd a Földre visszaszállított állatok időközben egészséges utódoknak adtak életet. Kérdés csak az, hogy magasabb rendű emlősök esetében is ugyanígy működik-e. Mint azt az általános iskolában megtanuljuk, a petesejttel történő egyesülés előtt a spermiumsejtek mozgásának fel kell gyorsulnia, illetve a sejtmembránnak folyékonnyá válnia. Korábban a tengeri sün és a szarvasmarha spermiumát vizsgálva a tudósok úgy találták, hogy a mikrogravitációs környezetben a spermiumok ugyan rendkívül mozgékonyakká válnak, viszont a megtermékenyülés igen gyakran elmaradt. A mostani kísérletben a tudósok mindkét faj - ember és szarvasmarha - számos egyedéből vettek ivarsejteket. Egyénenként ugyanis jókora eltérés mutatkozik az ivarsejtek mozgékonyságában. Ezt követően kémiai anyagokkal mozgásra késztetik a lefagyasztott ivarsejteket, majd a mintát újra lefagyasztják, és visszaszállítják a Egy bolygó, ahol csak robotok élnek Május 5-én indítja útjára a NASA legújabb projektjét a Mars felé a kaliforniai Cape Canaveral kilövőállomásról. Az InSight nevű űrszondát az Atlas V rakéta juttatja az űrbe, ezután a Centaur nevű egység szállítja a Marsra, pontosabban a bolygó egyenlítőjén fekvő Elysium síkságra. Az InSight - miután sikeresen landolt - befúrja magát a bolygó felső rétegébe, hogy hőáramlási és szeizmikus vizsgálatokat végezzen. Az InSight előtt sok űrszondát küldtek a vörös bolygó vizsgálatára, többen még most is készítenek felméréseket. A Marsa végül csak egy maréknyi jármű jutott el épségben, így ma összesen kilenc robot van a bolygón, ebből csak kettő, az Opportunity és a Curiosity működik. A NASA abban bízik, hogy az Insight által gyűjtött adatok elősegítik majd a Mars jövőbeni kolonizálását a Földre. Itt megnézik, megtörtént-e a megtermékenyülés, és történt-e mindez ugyanolyan módon, mintha a Földön végezték volna a kísérletet. Arra is kíváncsiak, hogy milyen hatással lehet a megtermékenyülő petesejtekre a csillagközi sugárzás, ami a Nemzetközi Űrállomás védett környezetében is a földfelszíni sugárzás kilencszerese. INSIGHT A robot hőáramlási és szeizmikus vizsgálatokat végez majd KÍSÉRLET Eric Yarns, a Micro-11 misszió kutatója spermamintákat vizsgál Képes lesz-e az emberiség egy napon önálló és önfenntartó kolóniákat létrehozni a Naprendszerben? Közkinccsé teszik az autizmusterápiát NEMZETKÖZI HÁLÓZAT Az egészséghez való jog első számú ellensége a kezelésekhez való hozzáférhetőség egyenlőtlensége. Ez áll az autizmusra is. Éppen ezért született meg idén április 2-án, az autizmus világnapján egy kezdeményezés, amelyben húsz ország orvosai és kutatói a római Bambino Gesú gyermekklinika vezetésével létrehoznak egy nemzetközi hálózatot, amelyen keresztül hozzáférhetővé teszik a szegény országok számára a kutatási eredményeiket, a kipróbált terápiákat - írta a La Stampa. Az eddigi kutatások nagy részét kevés, magas jövedelmű országokban végezték, ahol a világ népességének alig 20 százaléka él, zömmel angol anyanyelvű, fehér gyerekekkel, akiknek széles körű műveltségű szüleik voltak. Az azonosított autista esetek 86,5 százaléka az Egyesült Államokból, Európából, valamint Japánból származik. A költséges terápiák, a betegség sokfélesége ismeretének hiánya miatt a szegény országokban nehéz idejében felismerni és kezelni a bajt. A kezdeményezők a program első szakaszát négy évre tervezik. A következő fázisban szakemberek távoktatására is sor kerülhet. A segítségnyújtás ilyen formájára van már példa. A Bambino Gesú klinika Jordániában a karaki olasz kórházal együttműködve képezi ki a helyi orvosokat. Itt 600 gyermeket vizsgáltak meg 2013 óta, közülük 250-nél állapítottak meg az autizmusra utaló idegi zavarokat. A megfelelő terápiát a család, a szülők bevonásával állapítják meg. Az autizmus genetikai eredetű, de környezeti tényezők is okozhatják, például a terhesség során elszenvedett mérgező hatások. Kockázati tényező a szülők, különösen az apa előrehaladott kora, a koraszülöttség vagy a születéskor mért kis súly. A valószínűség, hogy egy gyerek autistának szülessen, meghaladja az egy százalékot. A fiúknál ez négy százalék. A betegség jelei korán, 14-18 hónapos korban válnak nyilvánvalókká. 50 százalékuk az autizmus mellett kognitív problémákkal is küzd. A betegségre utaló jelek: a kommunikációs készség hiánya, a szavak, mondatok ismétlése, a merev magatartás. GÖBÖLYÖS N. LÁSZLÓ ÍRÁSA A NÉPSZAVÁNAK KORAI FELISMERÉS A szakorvosok 2-4 éves gyermeknél is képesek diagnózist felállítani ► Megnéztük, hogy a falvakban miért tarolhatott a Fidesz a választáson ► Utánajártunk, hány fiatalt érintenek a rákos megbetegedések ma Magyarországon ► Felmértük, mit kaphatnak a rebellis államok a következő uniós ciklusban ---------------------------------------------------HIRDETÉS B VASÁRNAPI HÍREKA különvéleménySzombattól a hírlapárusoknál!