Népszava, 2018. május (145. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-01 / Szakszervezeti különszám

"­0T7 B­id f f AT­T A Szakszervezeti 111 SZaMTI ILAVl­ különszám I 2018. május 1., kedd. t -.­ Szociáldemokrata napilap • Alapítva: 1873-ban Kereskedelmi forgalomba nem hozható. H Apró lépésekkel előre BÉRHARC További béremelésről, az érdekegyeztetés megújításáról akarnak tárgyalni a szakszervezetek az új kormánnyal. Túl későn szánta rá magát a kormány a na­gyobb léptékű béremelésekre. Az utóbbi öt év folyamatos keresetnövekedése és a reálbérek tíz százalék fölötti tavalyi emelése ellenére alig javult a magyar munkavállalók helyzete nemzetközi összehasonlításban és itthon is csak épphogy érezhető előrelépést jeleznek az adatok a leghátrányosabb helyzetben lévő térségekben. Év végéig érvényes a konkrét bérmegállapodás a kormány, a munkaadók és a munkavállalók szervezetei közt, arról tehát, hogy mekkora bérnövekedés lehet 2019-ben, az új kormány megalakulása után szinte azon­nal meg kell kezdeni a tárgyalásokat. Az alábbi ábra világosan megmutatja a magyar munka­­vállalók helyzetét, hátrányát. Ahogy azt is jelzi: ezen a május elsején is csak egy percre lehet megpihenni az érdekvédőknek. N­ÉPSZAVA MAGYAR SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG Követeljük az ér­dekegyeztetés átalakítását, hogy munkavállalókat érintő döntéseket ne hozzanak meg nélkülünk. így kez­di a MASZSZ kor­­mánynak megfo­­galmazott követeléslistájának felsoro­lását lapunk III. oldalán a, . Kordás László, a kun-Szabolcs-Szatmár-­föderáció elnöke. (SS) MAGYAR SZAKSZERVEZETI SZÖVETSÉG KORDÁS LÁSZLÓ Hiányzik érdemi párbe­széd. A politika nem támogatja, hogy fontos tár­sadalmi kérdések rendeződjenek. A Liga Szakszer­vezeteket vezető Mészáros Melin­dával készült inter­jú mellett lapunk VII. oldalán az Európai Szakszervezeti Szövetség béremelési kampányáról is olvashatnak. LIGA SZAKSZERVEZETEK MÉSZÁROS MELINDA MUNKÁSTANÁCSOK SZÖVETSÉGE A statisztikák szerint nő a mun­kahelyi balesetek száma, miközben a foglalkozás-egész­ségügyi és munka­­védelmi ellenőrzés országos hálózata leépült. Minden tö­mörülés bekapcso­lódott a Munkásta­nácsok hívására a munkabiztonság hazai újratervezésébe. A részletekről beszél Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a VIII. oldalon. PALKOVICS IMRE ÉRTELMISÉGI SZAKSZERVEZETI TÖMÖRÜLÉS Az ÉSZT elnöke kiemelte, hogy a MASZSZ-szal és a SZEF- fel közösen rendezik meg az idei majálist,egy sátorban lesznek a Városligetben. Az összefogás jelzésértékű. Úgy gondolják, közösen kell megfogalmazni az elváráso­kat, hogy létrejöhessen az érdekegyeztetés eddigieknél korrektebb rendszere. A VI. oldalon olvashatják interjún­kat Kuti Lászlóval. SZAKSZERVEZETEK EGYÜTTMŰKÖDÉSI FÓRUMA A SZEF változtat az eddigi gyakorlaton, hogy a szakszer­vezeti vezető mondja meg, mit „akar a tagság". A kon­föderáció tagjai válaszoltak a kérdésekre: mit üzensz az új kormányfőnek, mit mutatsz be mai helyzetünkből, mit vársz, mit szeretnél, mit követelsz? Földiák András, a SZEF elnöke a válaszokból készített összeállítást ajánlja az olvasóknak a lap V. oldalán. --------------------------------------------------------------------------HIRDETÉS KUTI LÁSZLÓ

Next