Népszava, 2018. június (145. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-27 / 147. szám

NÉPSZAVA 2018. június 27, szerda Közös lista? Felejtsük el! « IDEA H­etente az Echo Tv egyik vitaműsorában (Angard) egy liberális elemző­vel próbáljuk nemcsak felvenni az elemzői és (nyelv)politikai küzdelmet a másik oldalon ülőkkel, hanem egyúttal ele­get tenni annak a minimális intel­lektuális kötelezettségnek is, hogy megismerjük a politikai ellenfél logikáját. Nem állítom, hogy ilyen­kor nem sérül a politikai elemzői integritás, de a politikai elemzés a NER-ben eleve olyan szintű érték­­mentességet és fegyelmezettséget kívánna meg, amilyen egy vitamű­sorban, ahol az egyik szemben ülő a Magyar Idők főszerkesztője, szinte kivitelezhetetlen. Számos esetben így nem is törek­szünk erre, ha pedig mégis, úgy egy­­egy „pozitivista” megjegyzésünk után azonnal felhorkan a közösségi médiában a Közéleti Antiorbánista Értelmiség: „Már te is?!” De ahe­lyett, hogy azzal foglalkoznánk, mit gondol mások politikai-erkölcsi integritásáról az évek óta egyetlen célnak élő, önéletrajza számos ele­mén lazán túllépő morális jakobinus értelmiségi, inkább érdemes átgon­dolni, milyen (politikai) céllal ül be az ember a stúdióba. A műsor legkellemetlenebb per­cei nem azok, amikor egy-egy Né­meth Szilárdtól vett mondatra kell reflektálni értelmesen (az csupán kihívás), hanem amikor az ellenzéki (értelmiségi) ötletbörze újabb, már megszületése pillanatában lejárt szavatosságú, leginkább a politikai tehetetlenséget és meggondolatlan­ságot tükröző megoldás javaslatára kell úgy reagálni, hogy abból ne a po­litikai (diszkurzív) mező túloldalán ülők jöjjenek ki győztesen. Ilyen volt legutóbb az EP-választás bojkottja (Ungváry Krisztián vetette fel) és a közös, de Jobbik nélküli ellenzéki EP-lista kérdése. Jelen írásomban csupán az utóbbival foglalkozom, tekintve, hogy előbbihez nem tar­tózkodtam még eleget a tűző napon. Az utóbbi ötletet az MSZP új vá­lasztmányi elnökétől, Kunhalmi Ágnestől hallottam először egy kon­ferencián: úgy vetette fel mindezt, hogy semmilyen stratégiai megfon­tolást nem rendelt mellé. Ha létezik arányos választás, akkor az EP-vá­­lasztás az, és bár számos specialitása miatt csak óvatosan jelenthető ki. Azt illető­en messze nincsen konszen­zus - le­számítva az orbáni „nemzet­államok Európá­jának” el­utasítását­­, hogy milyen Európá­ban él­jünk hogy a pártok valós erejét repre­zentálná, a verseny lehetősége ettől függetlenül adott, és a kisebb pártok nem járnak rosszul a 21 mandátum arányos elosztásakor. Jóllehet az MSZP ma minden lehetséges megméretéstől tart, egyelőre kevés esélye van arra, hogy belátható időn belül elveszítené a harmadik „legnagyobb” párt stá­tuszát. Ugyanakkor érezhető a bi­zonytalanság a tekintetben, hogy vajon meddig fenntartható annak látszata, hogy az MSZP referencia­­pont a baloldali-liberális ellenzéki térben. Négy éve éppen annyi man­dátumot szereztek a szocialisták az EP-választáson, mint a DK (21-ből négyet, ami megint nem a közös lista melletti érv), s nyilván valamelyest eltakarná a párt aktuális krízisét, ha létrejönne egy közös ellenzéki lista. A választópolgár számára nem tisztázott és nem is érthető, hogy a minden, nyilvánosan ismertetett stratégiai megalapozottság nélküli ötlet hogyan kivitelezhető, azaz mi­ként egyezkedik Tóth Bertalantól Szél Bernadetten át Fekete-Győr Andrásig az ellenzék a lista helyeiről. Ez pedig elégséges érv is amellett, hogy egy arányos választás (amelyen például magyarországi listákra nem szavazhatnak a határon túli magya­rok) alkalmával hagyjuk, hogy a pár­tok az elemi logika alapján járjanak el, azaz ne csak versenyezzenek a Fi­desszel, hanem különböző Európa­­(így részben Magyarország)-víziók bontakozzanak ki. Merthogy azt illetően messze nincsen konszenzus - leszámítva az orbáni „nemzetállamok Európá­jának” elutasítását -, hogy milyen Európában éljünk. A magyar libe­ralizált baloldal Európa-képe ele­ve számos tekintetben egy képzelt Európa, a DK-s Európai Egyesült Ál­lamoktól kezdve az Újhelyi István-i uniópártiságon át a technokrata, a meritokratikus elit Európáját hir­dető Momentumig terjed a paletta. Ugyanakkor az LMP éppen ezekkel az uniós (eszmei) automatizmusok­kal szemben foglal állást: erőteljesen elkötelezett a föderális, nemzeti szu­verenitást negligáló Európa-model­­lel szemben. Ne legyen illúziónk, egy közös - Jobbik nélküli - ellenzéki lista ötlete nemcsak a fentiek figyel­men kívül hagyásáról szól, hanem a konstruktivitás látszatáról, annak felmutatásáról és hirdetéséről, hogy „az én pártom a legelkötelezettebb az együttműködésre”. A szavazók - számos esetben indokoltan és helyesen­­ igénylik a legszorosabb együttműködést, és ez minden olyan választás esetén szükséges is, amelynek „Orbán-rezsim-meg­­mozgató” jellege van. Ha az arányos EP-választás alkalmával az ellenzék külön-külön jól szerepel, az uniós színtéren erősíthetik azokat a frak­ciókat, amelyek szemben állnak az orbáni politikával. Arra viszont, hogy egyetlen lista esetén - illetve a Jobbiké mellett - az ellenzék job­ban szerepelne, semmilyen garan­cia nincsen, nem beszélve a „kicsi­ket” segítő arányosítási szisztéma előnyeiről. A közös EP-lista olyan gondolat, melyhez hasonlókhoz évek óta hoz­zászokhattunk: cél van, de az oda vezető út nem létezik. S amíg ez így marad, addig könnyű lesz az Echo Tv-ben G. Fodor Gábornak és Gaj­­dicsnak lenni. _A__________ BÖCSKEI BALÁZS politikai elemző, az IDEA Intézet vezetője FOTÓ: NÉPSZAVA A túlélés záloga H­azánk kormánypárti médiumai csalódottsá­guknak adtak hangot amiatt, hogy a brüsszeli migrációs minicsúcson az újdonsült olasz miniszterelnök is a menedékkérők arányos szét­osztása mellett foglalt állást az EU országai közt. Holott nincs ebben semmi ellentmondás. Az egyéb­ként populistának nevezhető ró­mai kabinet a rá nehezedő óriási nyomás alatt az egész kontinenst sújtó migrációs válság mielőb­bi megoldására törekszik, míg az Orbán-kormány éppenséggel a bevándorlás miatti európai káosz és tanácstalanság elhúzódásában érdekelt. A szóban forgó brüssze­li találkozóról, melyen a visegrádi négyek nem vettek részt, úgyszól­ván dolguk­végezetlenül távoztak a részt vevő állam- és kormányfők, reményt ébresztve a budapesti ve­zetésben. Orbán Viktort egyetlen dolog motiválja, amikor rendre megtor­pedózza a válság megoldására tett összeurópai kísérleteket. Minusz­ Orbán stratégiá­jának lé­nyege: per­manenssé tenni a menekült­­válságot terelnökünk időben felismerte, hogy önnön politikai túlélésének zálogát jelentik a balkáni útvonal lezárása óta főként a Földközi-ten­geren át tömegével érkező szeren­csétlenek. Vissza kell mennünk az időben nyolc évet, ha meg akarjuk érteni a magyar kormányfő ész­járását. Orbán autoriter vezetési stílusából adódik, hogy a fontos posztokra csaknem valamennyi szakterületen hozzá feltétlenül lojális, ám szakmai szempontból többnyire alkalmatlan személye­ket helyezett. Ezen mamelukok ha­mar megmutatkozó dilettantizmu­sának komoly szerepe volt abban, hogy mélyrepülésbe kezdett a ha­zai gazdaság, a tönk szélére jutot­tak a társadalmi ellátórendszerek, járványszerűen terjedt szét a nyo­mor, a társadalmi mobilitás pedig gyakorlatilag megszűnt idehaza. A magyar társadalom közvetle­nül a migrációs válság kirobbanása előtt már felismerte Orbán admi­nisztrációjának inkompetenciáját; a sorozatban bekövetkező három kormánypárti vereség (Újpest, Veszprém, Tapolca) az időközi vá­lasztásokon megfosztotta a Fideszt alkotmányozó többségétől, s elő­revetítette „a nemzet miniszterel­nökének” bukását. A bevándorlási hullám röviddel később azonban új helyzetet teremtett. Az Orbán Viktor által kijátszott „migráns­­kártya” jolly jokernek bizonyult; a kormányfő a félelem- és gyűlölet­keltés révén újból megerősítette belpolitikai pozícióit és legitimitá­sát, s minden eddiginél magabizto­­sabbnak mutatkozik. Ha belföldön gyakorlatilag nem is maradt Orbánnak komolyan vehető ellenfele, a nemzetközi porondon annál inkább. Immáron nem csupán az EP liberális, illetve szociáldemok­rata frakciójából kap esetenként he­ves bírálatokat, hanem az Európai Néppártból is kifelé áll szekerének a rúdja. Stratégiájának lényege: per­manenssé tenni a menekültválságot, hogy a jövő évi európai parlamenti választásokon szignifikánsan meg­erősödjenek a populisták, akiknek nem áll majd érdekükben a 7-es cik­kely szerinti eljárás megindítása a jogállamot lebontó Orbán-kormány ellen. Az „Orbán-Salvini-tengely” eltűrése a brüsszeli minicsúcson azonban arról tanúskodik, hogy már potenciális szövetségesei is fel­ismerték: hazánk miniszterelnöke a megoldás keresése helyett a zava­rosban halászik. BECKTAMAS publicista Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére. VELEMENY SZERINTEM Zsebpénz Vajszló, egy Baranya megyei 1800 fős kisfalu 2,4 milliárd fo­rintot kapott Orbán Viktortól. Volt ő ott a választások előtt is, kampányolt, hogy neki szavaz­zanak bizalmat, és a győzelem után visszament megköszönni szavazataikat, egyúttal pénzt is tett az asztalukra. Régi magyar mondóka jutott eszembe a hír hallatán: „Aki nem lép egyszer­re, nem kap rétest estére.” Vajsz­ló ezek szerint egyszerre lépett, kapott is rétest. Nekem nem az a bajom ezzel, hogy kaptak, ha­nem az, hogy miért. Ha egy 18 ezres kisváros is Orbánra sza­vazott, akkor nekik 24 milliárd jár, egy 180 ezres városnak meg 240 milliárd?Hogy bírná el ezt a költségvetés?Az EU-s pénzek se­gíthetnének, de akkor mi marad Orbán csókosainak? A másik probléma az, hogy Orbán mint az ország miniszterelnöke arra nem kapott felhatalmazást, hogy az adófizetők pénzét sajátjaként kezelje, mint a zsebpénzét. Vadászat MOLNÁR ISTVÁN Semjén miniszterelnök-helyet­tes minden, a vadászatai utáni érdeklődésre konokul azt haj­togatja, hogy senkinek semmi köze, magánemberként hol és mikor, mire vadászik. Pedig nem afelől érdeklődnek az újságírók, hogy miért Svédországban, mi­ért nem Oroszországban, miért rénszarvasra, miért nem mókus­ra vadászott, hanem csak arra kíváncsiak, hogy miből? Semjén szándékosan elfelejti, hogy ő történetesen közszereplő, mivel miniszterelnök-helyettes. Már­pedig egy közszereplőnek egy ilyen esetben magyarázatot kell adnia. Vagy saját zsebből fizette, ekkor vagyonnyilatkozatában tisztán kellene látni, hogy a va­dászatai neki mennyibe kerültek - márpedig a teljes keresete sem lett volna elég ezekre. A másik esetben kutya kötelessége meg­nevezni a finanszírozót, hogy látható legyen, ő nem került-e közel valamelyik állami zsíros­­bödönhöz. Ha igen, a kör bezá­rult, és nyilvánvaló a korrupció. BAITZ GÁBOR Ruházat Miniszterelnökünkről elképesz­tő fotók jelentek meg, melyeket nem lehet másként minősíteni: röhejesek! Nem beszélve gesz­tusairól, a zsebben tartott kezé­ről. A nemzetközi politikában vannak elvárások, szokások, melyeket tiszteletben kellene tartani, elvégre a kormányfő nem celeb, hogy röhejes ruhák­ban szerepeljen, melyek saját magát, környezetét és egyben az országot is lejáratják. Ennyire semmibe venni alapvető dolgo­kat, ez nagyon szánalmas, más­részt épp elég közpénzt kapnak a kormánytagok és a képviselők is, hogy ruházatukat megfelelő módon rendben tartsák. Vezé­rünknek nyilván nem az angol minőségi használtruha-kereske­désben kell beszereznie a ruháit, megvan arra a keret szép szám­jegyekkel, mégis ilyen elszabott öltözékekben jelenik meg. Jót rö­hög rajta és rajtunk is mindenki. MAKOVICS JÁNOS Olvasóink leveleit a következő címre várjuk: olvasoilevelanepszava.hu

Next