Népszava, 2018. november (145. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-08 / 259. szám

Milliárdos mentőöv Tiborcznak KORRUPCIÓ Az EU valódi nyomozást várt az Elios-ügyben, de a rendőrség nem talált bűncselekményt. Az esetnek komoly gazdasági következményei lesznek. HALMAI KATALIN, BATKA ZOLTÁN, HARGITAI MIKLÓS Újabb uniós vizsgálat kezdődhet Magyarország ellen, ráadásul ko­moly gazdasági következmények­kel is számolni kell amiatt, hogy a magyar rendőrség látványos gyor­sasággal, mindössze néhány hónap alatt megszüntette a nyomozást az Elios Innovatív Zrt. uniós közbe­szerzési csalási ügyében. A mind­össze néhány hónapos eljárás azért is különös, mert a gyanús körülmé­nyek ismertek voltak: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ta­vasszal kiszivárgott jelentésében ugyanis hosszan részletezte, hogy az Elios milyen szervezett sza­bálytalanságok, összefonódások és összejátszások eredményeképpen nyerhetett éveken át vaskos milli­­árdokat uniós közbeszerzéseken. A cég Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekelt­ségébe tartozott, ezért Ingeborg Grässle, az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságá­nak néppárti elnöke már hónapok­kal korábban jelezte, hogy „valódi nyomozást” vár az ügyben. A rend­őrségi eljárás megszüntetésének hírére a politikus lapunkkal azt kö­zölte: az általa vezetett parlamenti testület az Európai Bizottság Re­gionális Főigazgatóságával együtt meg fogja vizsgálni, hogy a rendőr­ség miért szüntette meg az ügyben a nyomozást. Grässle egyben azt is leszögezte: az OLAF jelentése komoly bizonyítékokat tartalmaz arra, hogy csalás történt. Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője szerint biztosra vehető, hogy az ország elbukja az Elios-ügyben érintett pályázatok­ra adott 13 milliárd forintnyi uniós támogatást. FOLYTATÁS A 3. OLDALON Orbán Viktor korábbi reakciója: „Nem foglal­kozom üzleti ügyekkel" 13 milliárd adóforintba kerülhet a „nem bűncselekmény" FOTÓ: TÓTH GERGŐ ROKONOK Családi tabló­kép a parla­menti páholy­ból, háttérben a drága nővel Engedett a néppárt a Fidesznek HÁTRAARC A magyar kormány finn testvérpártja hajlandó lenne kezdeményezni a Fidesz kizárását az Európai Néppártból (EPP) - közölte a szervezet elnöke, Petteri Orpo az EPP Helsinkiben tartott kongresszusán. Ehhez azonban meg kellene nyernie másik hat tag­­szervezet támogatását: a néppárt szabályzata szerint ugyanis öt tag­állam hét pártja terjeszthet elő fel­függesztésre vagy kizárásra vonat­kozó javaslatot. A kongresszuson az eredeti tervek szerint olyan nyi­latkozatot fogadtak volna el, amely kiáll a magyar kormány által sokat bírált liberális demokrácia értékei mellett. A délelőtti egyeztetésen azonban - nem sokkal azután, hogy kiderült, lezárják az Elios-ügyben indított nyomozást - módosítottak a szövegen. A dokumentum jelenre és a jövőre vonatkozó részeiből így A dokumentumból kikerültek a liberális demokrácia értékeire való kikerültek a liberális demokrácia értékeire való hivatkozások (csak a múltra vonatkozóan maradtak benne), helyükre a keresztényde­mokrácia került. hivatkozások ÍRÁSUNK A 3. OLDALON FOTÓ: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD TESTVÉREK A finn csúcsje­lölt pártja kizár­ná a Fideszt Verbális brutalitás TISZTÚJÍTÁS Az evangélikusok soraiba beférkőző liberális szelle­miséget kárhoztatja Font Sándor fideszes parlamenti képviselő, aki lapunk információi szerint elindul az egyház országos felügyelői, azaz világi vezetői posztjáért. A tisztséget két ciklus óta betöl­tő Prőhle Gergely harmadszor is vállalja a megmérettetést: őt nem­rég menesztették a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről. A fideszes sajtó­ban pont azzal vádolták, hogy mű­helyében „tobzódnak a liberális vé­leményformálók”. A közeljövőben esedékes evangélikus tisztújítás­nak tehát politikai vetülete is van. Zsinati beszámolójában Prőhle Gergely arról is beszélt, hogy a po­litikai közbeszéd radikalizálódott, a mérlegelő érvelés ellehetetlenült. A „haragvó verbális brutalitás” szerinte civilizációs károkat okoz az országnak: kérdés, ez hogyan egyeztethető össze a keresztény­demokrácia gyakran hangoztatott értékrendjével és stílusával. Közben a fideszes kormány arra készül, hogy megújítsa az állam és az evangélikus egyház közötti meg­állapodást. BŐVEBBEN A 4. OLDALON Prőhle Gergely a Petőfi Irodalmi Múzeum után egyházi tisztségét is elveszítheti Feltételekkel, de marad a kisebb lakásáfa HOSSZABBÍTÁS Fellélegezhet­nek azok a lakásvásárlók, akik a ter­vezői asztalról vásároltak új építé­sű lakásokat, de az építkezéseknél jelentős csúszásokat tapasztalnak. Gratulálhatnak maguknak azok a beruházók is, akik a kedvezményes lakásáfa körüli bizonytalanság el­lenére úgy döntöttek, belevágnak további lakásépítési projektekbe. Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán ugyanis bejelentette: a 2018. november 1-jén végleges épí­tési engedéllyel rendelkező lakó­­ingatlanok értékesítésénél 2023. december 31-ig még alkalmazható lesz az ötszázalékos kedvezmé­nyes áfakulcs - amennyiben eddig az időpontig eladják ezeket a la­kásokat. A Pénzügyminisztérium a parlament törvényalkotási bi­zottságán keresztül várhatóan ma benyújtja ez irányú javaslatát, és amennyiben elfogadják - márpedig efelől a parlament működési gya­korlatát tekintve nem sok kétség lehet -, egy jelentős jogbizonyta­lanságot rendez. FOLYTATÁS A 6. OLDALON

Next