Népszava, 2019. május (146. évfolyam, 100-125. szám)

2019-05-02 / 100. szám

Orbán Trumphoz készül DIPLOMÁCIA Legutóbb 2005-ben fordult elő, hogy magyar miniszterelnök hivatalos elnöki meghívásra a Fehér Házba látogatott GARAMVÖLGYI FLÓRA Bár már tavaly augusztusban fel­röppentek hírek arról, hogy Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor kormányfő találkozója lét­rejön, pontos dátumról nem esett szó. Washingtoni források szerint május 13-án megtörténik a látoga­tás, amelyet egyelőre a magyar kor­mány még hivatalosan nem erősí­tett meg. A találkozó különös jelentő­séggel bírna Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatában, legutóbb ugyanis 2005-ben Gyur­­csány Ferenc ment hivatalos el­nöki meghívásra a Fehér Házba. Orbán nem az egyetlen a régióból, aki találkozik Trumppal ebben az időszakban: a cseh miniszterel­nök, Andrej Babis március elején járt Washingtonban, a szlovák kor­mányfő, Peter Pellegrini pedig má­jus 3-án utazik majd. Orbán három évvel ezelőtt az elsők között volt, aki gratulált Donald Trump beikta­tásához, ám az amerikai elnök ezt a gesztust 2018-ban feltűnően későn viszonozta. A magyar-amerikai viszonyban több ügy is feszültsé­get okozott, mint az orosz fegyver­­kereskedők kiadatásának ügye, a CEU-ügy vagy a Budapestre költö­ző Nemzeti Beruházási Bank. David B. Cornstein amerikai nagykövet már korábban is célzott arra, hogy a találkozó, amennyiben bizonyos feltételek megvalósulnak, lehetségessé válhat - mint például a védelmi együttműködési megál­lapodás, amelyet április elején Szij­­jártó Péter külügyminiszter és az amerikai külügyminiszter-helyet­tes, John Sullivan alá is írt. Nagy­követség-közeli forrásaink szerint Cornstein és csapata nagy erőkkel dolgozik azon is, hogy az amerikai elnök is ellátogasson majd Buda­pestre. „Ha úgy látom, hogy mindezen dolgok révbe érnek, boldogan el fogok beszélgetni egy másik régi barátommal a Fehér Házban, és javasolni fogom neki, hogy hoz­zunk létre egy találkozót” - mond­ta egy korábbi rádiós interjújában Cornstein amerikai nagykövet. „Bizonyos feltéte­lek” meg­valósul­hattak FOTÓ: AFP/DANNY GYS TALÁLKOZÓ Az ameri­kai elnök és a magyar kormányfő a NATO brüsszeli csúcsán 2017 májusában Május elseje illúziók nélkül ÜNNEP Az egész ágazatra kiter­jedő pedagógussztrájkot hirdetett május 29-re Szűcs Tamás a Város­ligetben rendezett szakszervezeti majális nagyszínpadán. A Pedagó­gusok Demokratikus Szakszerve­zetének elnöke megjegyezte, nem kerget illúziókat, tudja, hogy akció­juk nem lesz elég arra, hogy kikény­­szerítsék a dolgozók munkakörül­ményeinek javulását. Azt viszont jelezni akarják, hogy nincs vége a tavaly év végén, idén év elején még látványos aktivitásnak. A május elsejei felvonulás ugyanakkor azt mutatja: a lelkesedés nem tartott ki májusig, a Kodály köröndről a Városligetbe tartó meneten keve­sen, nagyjából kilencszázan vettek részt. A sztrájk egy időben lesz az idei országos kompetenciamérés­sel. Ha tehát nem enged az állam, valószínű, másik időpontra kell át­tennie a felmérés elkészítését. A baloldali ellenzéki pártok egy része szintén a Városligetben ün­nepelt. Az MSZP és a Párbeszéd majálisán Tóth Bertalan MSZP-el­­nök úgy fogalmazott, Orbán el­vette a cafeteriát, felszámolta a lakástakarék-pénztárakat, a rab­szolgatörvénnyel pedig azt üzente: „ha többet akarsz keresni, dolgozz többet”. Az MSZP azért küzd, hogy a nyolcórás munka mindenkinek biztosítsa a megélhetését. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője emlékeztetett, május elsején azt is ünnepeljük, VÁROSLIGET A jövő majálisa hogy 15 éve lettünk az EU tagjai. Úgy vélte, Orbán gyűlöli az Európai Egyesült Államok eszméjét, mert hazatérnének a kivándoroltak, akik Orbán ellen szavaznának. RÉSZLETEK A 4. OLDALON Titkolja a PM a kereseti statisztikákat MEDIÁNBÉREK Bürokrati­kus akadályokat gördít a valós kereseti adatok megismerése elé a Pénzügyminisztérium (PM). A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) ugyanis hónapok óta hiába kéri a tárcától a mediánbérek vagy a létminimum kiszámításához szükséges adatokat, csak ígérete­ket kapnak helyette - mondta el la­punknak Kordás László, a MASZSZ elnöke. A tárca felügyelete alá tartozó Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat évente bekéri a cégektől az egyéni kereseti információkat; a legutób­bi határidő tavaly november volt. Az adatok tehát elméletileg a tár­ca rendelkezésére állnak, mégsem adja ki azokat, pedig az érdekvédők szerint közérdekű adatokról van szó. Ezeket a MASZSZ azért sze­retné megkapni, hogy azok alapján tudja érdekvédelmi stratégiáját felépíteni, és megalapozott szá­mokkal tudjon készülni például a bértárgyalásokra. A KSH által a kormány egyfajta győzelmi jelen­téseként havonta közölt átlagbér­adatok ugyanis Kordás László szerint meglehetősen távol állnak a valóságtól, a dolgozók tényleges keresete annál alacsonyabb lehet. FOLYTATÁS A 6. OLDALON Kordás László MASZSZ-elnök: adatok helyett csak ígéreteket kapnak A kormányfő a néppártról és Európa elsüllyedéséről EU Nem győzte dicsérni az olasz populista Matteo Salvinit a La Stampa című lapnak adott inter­jújában Orbán Viktor. Úgy vélte, hogy Salvini „ma Európa legfonto­sabb embere”, hisz „ő az a hős, aki elsőként állította meg a tengeren keresztüli migrációt, mi a száraz­földön tettük ezt”. Salvini mai, csü­törtöki budapesti látogatása előtt a magát patriótának nevező Orbán arról is beszélt, hogy az európai néppárt „öngyilkosságra készül”, mivel „össze akarja kötni magát a baloldallal, hogy aztán így, együtt süllyedjünk el”. A kormányfő úgy látja, hogy a néppártnak azzal a szövetséggel kell együttműködnie, amit Salvini próbál létrehozni. Er­ről még nem tudni, milyen lesz, de - idézzük Orbánt - „reméljük, hogy egy erőset sikerül”. A néppártban valóban vita van arról, hogy a baloldallal működ­jenek-e együtt vagy nyissanak a radikális jobboldal felé. Semmi rendkívüli nincs abban, hogy a vi­tába Orbán is szeretne beleszólni - mondta lapunknak Tóth Csaba politológus, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója. Orbán állás­pontja közismert: nem kilépni sze­retne a néppártból, hanem a saját „öngyilkosságra készül a Néppárt, ha összefog a baloldallal” képére formálni a pártszövetséget - folytatta a politológus. A maga szempontjából logikusan cselek­szik. A baloldallal kötött szövetség esetén Orbán a néppárt jobboldali szélén találná magát, ha viszont a Salvini-féle formációval jönne létre együttműködés, akkor a centrum­ban. Más kérdés, hogy Orbán Viktor ezt a csatát nagy valószínűséggel el fogja veszíteni - állította Tóth Csa­ba. FOLYTATÁS A 3. OLDALON

Next