Népszava, 2019. augusztus (146. évfolyam, 177-202. szám)
2019-08-02 / 178. szám
16 NÉPSZAVA 2019. augusztus 2., péntek A málna és a gesztenye a nyerő Az idén Tóth Norbert dunaföldvári cukrászmester alkotása, a Boldogasszony csipkéje lett Magyarország tortája. Fő alkotóeleme a málna. A cukormentes versenyt Gyuris László szegedi cukrászmester nyerte a Kicsi Gesztenye tortával (képünkön). Ízvilágát az áfonya és a mogyoró teszi teljessé. A tortákat augusztus 18-tól lehet megkóstolni több száz cukrászdában. NÉPSZAVA Fehér, szélesszájú rinocérosz született Mesterséges megtermékenyítéssel született a San Diegó-i állatkertben egy rinobébi, amely az első Észak-Amerikában és a harmadik a világon. A tudósok remélik, hogy a déli dinók kihordhatják az északiak utódait, amelyeknek már csak két példánya maradt. NÉPSZAVA Összementek a darazsak A spanyol kutatók több évtized alatt összegyűjtött rovarok nagyságát hasonlították össze. Az eredmények szerint az erdei darazsak az idők folyamán egyre kisebbek lettek. Méretcsökkenésük összhangban volt az Ibériai-félsziget emelkedő átlaghőmérsékletével. NÉPSZAVA A globális klímát is veszélyezteti az erdőtűz OROSZORSZÁG Hárommillió hektáron ég a növényzet, négy régióban rendkívüli állapotot hirdettek. A kormot a szél az északi sarkkör felé viheti. NÉPSZAVA Már a hadsereget is bevetik Oroszországban, és az amerikaiak is felajánlották a segítségüket, hogy megfékezzék a szibériai erdőkben tomboló tüzeket. Bár a klímakutatók szerint korábban is voltak spontán erdőtüzek a területen, de a 3 millió hektáros égés rendkívülinek számít. A probléma az, hogy a tűz miatt keletkezett kormot a szél az északi sarkköri régióba viheti, és ott a jégre telepedve tovább gyorsíthatja a globális felmelegedést. Az erőtüzek azért terjedtek el, mert helyi szinten nem tették meg idejében a szükséges erőfeszítéseket a tűzfészkek elfojtására - jelentette ki Szergej Abanyin, az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma katasztrófaelhárítási központjának helyettes vezetője. Csupán a Volga mentén és Közép-Oroszországban keletkezett tüzeket sikerült idejében elfojtani. Már négy régióban rendkívüli állapot bevezetését rendelték el. Jelenleg 147 erdőtűz ellen folyik a küzdelem, több mint 300 nehezen megközelíthető tűzfészket viszont nem oltanak a rendkívüli helyzetek kezeléséért felelős regionális bizottságok döntésének értelmében. „Ez közönséges természeti jelenség, harcolni ellene értelmetlen, akár káros is lehet” - mondta Alexander Ussz, Krasznojarszk i terület kormányzója. A környezetvédők szerint viszont aggodalomra ad okot, hogy a füst és az szén-dioxidot elnyelő erdők pusztulása hozzájárulhat a hőmérséklet emelkedéséhez. Véleményük szerint egész Szibériára vészhelyzetet kellene hirdetni, a füst és szmog ugyanis kockázatot jelent az emberek egészségére. A közeljövőben a tűzvész sújtotta területeken nem várható olyan jelentősebb eső, amely segíthetné az oltást. A klímaváltozás miatt egyre súlyosabb lesz az erdőtűzhelyzet Oroszországban. Szibériában az átlaghőmérséklet egyes területeken az elmúlt években 8-10 fokkal haladja meg a sokéves szintet. A tüzek túlnyomó többsége természetes úton keletkezhetett, de 40 százalékban emberi tényező tehető felelőssé. Az árvizek is károkat okoztak Szibériában, környezeti katasztrófa szélére sodorva a Bajkál-tavat, amelyet mérgező sárfolyamok értek el. A mérgeket egy volt bajkálszki papírgyár területéről mosta ki a víz. Irkutszk környékén több tucat település került víz alá, emiatt sokakat kitelepítettek. Június vége óta 25 ember halt meg, hét eltűnt. A károkat több milliárd forintnak megfelelő összegre becsülik. ŰRKÉP FORRÁS: NASA A Suomi NPP műhold - amelyet a NASA és a NOAA(Nemzeti Óceán és Atmoszféra Felügyelet) üzemeltet - fotóján jól látható, hogy a hatalmas kiterjedésű szibériai erdőtüzek füstje július utolsó napjaiban már Észak-Amerikát is elérte FOTO: AFP/JEVGENYIJ JEPANCSINTSEV/SPUTNIK Boldog névnapot, Lehel! A Lehel magyar eredetű keresztnév, jelentése: a szó maga. Hajléktalan túravezetők BOLOGNA „Gira La Cartolina”, azaz „Fordítsd meg a képeslapot” - ezzel a névvel indult úttörő kezdeményezés az észak-olaszországi Bolognában abból a célból, hogy a helyi hajléktalanok kitörési lehetőséghez jussanak, így a látogatók egy teljesen új oldalát ismerhetik meg a városnak, hiszen az utcán élők saját tapasztalataikat is megosztják az idegenvezetés alatt. Nemcsak a napos oldalát, hanem azt a részét is láthatják, ahová máskülönben nem jutnának el. A túravezetők, miközben a csoporttal sétálnak és a város történelméről beszélnek, felhívják a figyelmet az ott élő hajléktalanokra is. „Ne tegyetek úgy, mintha nem léteznének. Mosolyogjatok rájuk, üdvözöljétek őket, ahogy azt másokkal is tennétek” - mondják a turistáknak. NÉPSZAVA MOZAIK Szakítás előzte meg a kőbányai gyilkosságot BRUTÁLIS Elvágták a nyakát, így végeztek azzal fiatal lánnyal, akit kedd délután találtak meg kőbányai lakásán. A gyilkosság gyanúsítottját, a 23 éves Cs. Dánielt Frankfurtban fogták el, a Blikk úgy tudja, féltékenységből, szakítás miatt végezhetett barátnőjével. A bulvárlap szerint Kata és Cs. Dániel, a későbbi elkövető hosszabb ideig jártak egymással. Egy Facebook-bejegyzés szerint a férfi márciusban a közösségi portálon próbálta megtalálni az eladóként dolgozó lányt, miután szemet vetett rá az utcán - később pedig Kata munkahelyén is többször megjelent. Tragikus módon sikerrel is járt, megismerkedtek, a Akár hónapokig is Németországban maradhat a kőbányai gyilkosság vélt elkövetője lány azonban a közelmúltban szakítani akart. Párja képtelen volt tudomásul venni a döntést, állítólag többször megfenyegette a lányt azzal, hogy elvágja a torkát. A gyilkosság előtt is azért mehetett el a barátnőjéhez, hogy meggyőzze a kapcsolatukról. A Fővárosi Főügyészség soron kívül indítványozta az európai és nemzetközi elfogatóparancsot, amelyet a bíróság ki is bocsátott. A külföldön elfogott férfi Németországban áll elsőnek - az átadásról döntő - bíróság elé, ahol nyilatkozatától is függ az átadási eljárás menete. Ha a gyanúsított férfi beleegyezik az egyszerűsített átadásba, akkor két héten belül Magyarországon lehet. Ha azonban nem járul hozzá, akkor akár hónapokat is igénybe vehet a kiadatása. NÉPSZAVA Hyperloop épül Indiában KÖZLEKEDÉS India Maharashtra államának kormánya megadta a végső engedélyt arra, hogy Hyperloop-vonal épüljön Mumbai és Puné között, a világon először. A két város 150 kilométerre van egymástól, és jelenleg 3,5 óra az út vasúttal, ez 25 percre csökkenhet a hipermodern közlekedési eszközön. Jelenleg 75 millióan utaznak a városok között évente, 2026-ra számuk 130 millióra nőhet. A Hyperloop Elon Musk ötlete volt, aki a föld alatti - vagy feletti - légmentes alagútban mágneses mezőn több mint 1000 kilométer/ óra sebességgel suhanó kapszulák ötletét szabadon felhasználhatóvá tette. Azóta többen is dolgoznak a gyakorlati kivitelezésen, de a Richard Branson érdekkörébe tartozó Virgin Hyperloop One volt az első, amely 2016 májusában tesztelte, igaz, emberek nélkül, a technológiát. Ők vállalkoztak most a Mumbai-Pune vonal kiépítésére, amely akár 150 millió utast is szállíthat évente. Az egyik legfőbb előny az alacsony környezeti terhelés lenne, de a Musk jósolta zéró kibocsátás valószínűleg nem tartható. NÉPSZAVA FORRÁS: VIRGIN.COM / ÖTLET Elon Musk a légmentes alagútban, mágneses mezőn suhanó kapszulák ötletét szabadon felhasználhatóvá tette NÉPSZAVA FEJTŐ FERENC 1909-2008 Tiszteletbeli főszerkesztő: NÉMETH PÉTER Főszerkesztő: HORVÁTH GÁBOR ANDRASSEW IVÁN 1952-2015 • Főszerkesztő-helyettesek: FRISS RÓBERT, NAGY B. GYÖRGY • Szerkesztők: HARGITAI MIKLÓS, MARKOTAY CSABA • Rovatvezetők: BERNAU PÉTER (sport), BODA ANDRÁS (belpolitika), HOMPOLA KRISZTINA (kultúra), KÖVESDI PÉTER (Visszhang), MUZSLAI KATALIN (mozaik), N. KÓSA JUDIT (publicisztika), RÓNAY TAMÁS (külpolitika), RÁCZ I. PÉTER (Nyitott mondat), SIMON ZOLTÁN (Szép Szó), HÁRS KATALIN (fotó), TÖRŐ ANDRÁS (gazdaság), OLASZ ANDREA (online) • Főmunkatársak: BALOGH GYULA, CZENE GÁBOR, DANÓ ANNA, KUCZOGI SZILVIA, MARNITZ ISTVÁN, SZALMÁS PÉTER Kiadja a XXI. Század Média Kft. • Felelős kiadó: a kft. vezetője • Szerkesztőség: 1066 Budapest, Jókai utca 6. • Telefon: 477-9000 • Központi telefax: 477-9020 • Elektronikus levélcím (e-mail cím): nepszava@nepszava.hu • Hirdetés: hirdetes@nepszava.hu, telefon: 999-9528, 489-8811 • Internet URL-cím: http://www.nepszava.hu • Terjeszti árusításban a LAPKER Zrt., előfizetésben a Magyar Posta Zrt. Megrendelés és reklamáció: 06/1-767-8262 • Kiadói megrendelés, reklamáció: 477-9008,477-9000/008,508, telefax: 477-9025. • Előfizetési díj egy hónapra 4950 Ft, negyedévre 14 550 Ft, fél évre 28 800 Ft, egy évre 56 400 Ft. • Nyomdai előállítás: I Partnerünk^^ Mediaworks Hungary Zrt. • Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató • www.mediaworks.hu • ISSN Bp 0133-1701 ISSN Vidék 0237-3785 • A NÉPSZAVA példányszámát a MATESZ hitelesíti I IMEDIA