Népszava, 2019. augusztus (146. évfolyam, 177-202. szám)

2019-08-02 / 178. szám

KULTÚRA Recirquel negyvenkétszer Két produkcióval, összesen 42 előadással tér vissza az Edinburgh Fringe Fesztiválra a Recirquel. A magyar újcirkusz-társulat a teljes nemzetközi Edinburgh-i fesztivál ta­valyi programjában a legjobbnak értékelt előadása, a My Land mellett a Párizs Éjjelt is színpadra viszi. NÉPSZAVA Élre tört a Fonó A Fonó kiadó két lemeze vezeti a rangos nemzetközi világzenei listát, a World Music Charts Europe-ot. Az első helyen a Boban Markovic Orkestar Mrak című albuma, a má­sodikon Lajkó Félix és a Volosi le­meze szerepel. NÉPSZAVA CSEPREGI EVELYN A Love Revolution (a szeretet forra­dalma­ számunkra nem csupán egy szlogen. A programok kiválasztásá­nál is törekszünk arra, hogy a négy fő üzenet - az emberi jogok tiszte­letben tartása, a békéért és a hábo­rúk ellen való kiállás, a rasszizmus­sal és az idegengyűlölettel szembeni fellépés, valamint a zöld bolygó, a környezettudatos életmód szem előtt tartása - érvényesüljön. Idén hatvankét országból érkeznek fellé­pők, és körülbelül ezer program lesz a fesztivál egy hete alatt - mondta lapunknak Kardos József, a Sziget programigazgatój­a. A fesztivál idén is kiemelt sze­repet szán a civil projekteknek, vi­tafórumoknak, ismeretterjesztő és politikai beszélgetéseknek, színházi és cirkuszi műsoroknak, képzőmű­vészeti workshopoknak. Ebben az évben is nagy attrakció lesz az ut­caszínházi előadás: a Les Comman­dos Percu Silence! (Csend) című bemutatója keretében egy nagy, vulkánszerű installációt láthatunk majd, amit egy látványos tűzijáték és dobshow kísér. A Színház- és Tánc­sátorba, illetve a Cirque du Sziget helyszínre is a világ különböző pont­jairól érkeznek fellépők: többek közt Japánból, Ausztráliából, Malajziá­ból, Etiópiából és Kanadából. Új helyszínként jelenik meg a FullDome, egy ukrán művészcso­port installációja: a félgömb alakú, áttetsző borítású sátorban babzsá­kokon heverészve pihenhetnek a látogatók, miközben a 360 fokos vetítés segítségével virtuális való­ságban nézhetnek filmeket és vi­deóinstallációkat - mesélte Kardos József. Megemlítette még az ame­rikai SharecL Studios Sziget_Portal nevű projektjét, mely élő közvetítést biztosít a világ több pontja közt.­­ A szitizenek többek között beszélget­hetnek egy gázai palesztin mene­külttábor lakóival, észak-afrikai csa­ládokkal, vagy éppen egy amerikai fiatallal, akik mind a saját lakóhelyü­kön elhelyezett portálon keresztül kommunikálnak. Idén először a Nagyszínpadon is megjelennek a legfontosabb tár­sadalmi ügyek. 8-án este Dr. Jane Goodall világhírű csimpánzkutató beszél majd a sokszínű élővilágról és annak fontosságáról, 9-én pedig a The Climate Reality Project kör­nyezetvédelmi szervezet alapítója­ként. Al Gore volt amerikai alelnök videóüzenetét láthatjuk, melyet a szervezet aktivistáinak élő prezen­tációja követ. Kardos József hangsúlyozta, a Sziget - akárcsak az elmúlt huszon­hét év során - olyan változatlanul Paloznak és Fábián Juli Október 4-ig lehet licitálni Fábián Juli éne­kesnő portréjára a neten. A bevételt a ze­nészeket támogató Fábián Juli ala­pítványnak ajánlják fel. Hullán Bea festményét tegnap mu­tatták be a Paloznaki Jazz­­pikniken. NÉPSZAVA Menekültekkel is beszélhetünk a fesztiválon CIVIL Kisebbségi jogok, LMBT, környezetvédelem, fogyatékkal élők: az idei Sziget Fesztivál sem csak a zenéről fog szólni, fontos értékeket képvisel, mint az emberi jogok, a tolerancia és az el­fogadás. - Továbbra is megpróbáljuk ezt közvetíteni, arról nem tehetünk, hogy a körülöttünk lévő világ mi­lyen, de mi nem szeretnénk olyanná válni. - Hasonlóan jelentős üzene­tek köré szerveződő programoknak ad teret a Civil Sziget, illetve az XL Land. A két programhelyszínen nyolcvan civil szervezet képviselte­ti magát. - A civil szervezetek jó te­repnek találják a Szigetet arra, hogy megmutassák a tevékenységüket - mondta lapunknak Vidó Andrea, a Sziget cégvezető helyettese. - Bár a hetijegyeket, bérleteket a külföldiek veszik nagyobb részben, de a napije­gyeknél a magyarok kezdik behozni őket, reméljük idén már fele-fele arányú lesz az érdeklődés. Ugyan­akkor a szervezetek közül sokaknak fontos, hogy a külföldiek is lássák, hazánkban milyen kérdések foglal­koztatják a civil szférát. Az XS Land nevű (korábban Abi­lity Parkként ismert) helyszínen a fogyatékosügyi szervezetek jelen­nek meg, a helyszín élményparkként működik - hangsúlyozta Vidó And­rea. - Játékokon keresztül próbáljuk megismertetni az emberekkel, ho­gyan élnek a mozgássérültek, gyen­­génlátók, siketek. Ehhez a területhez csatlakozik egy mozgássérülteknek kialakított, ingyenes kempingezési lehetőség is az Easy XL Campingben. Itt a Mozduljunk ki! Egyesület egy rendkívül egyedülálló megoldást, személyi asszisztenciát kínál, az előzetes regisztrációval rendelkező mozgássérült látogatóinknak. A Civil Szigeten nagyon sokszínű a programkínálat: van HIV-szűrés, európai diákcsereprogram, részt vesznek LMBT, kisebbségi jogvé­dő és az Európai Unióval foglalko­zó szervezetek is - számolt be róla Vida Andrea. - Megszaporodtak idén a zöld ügyekkel, a fenntartha­tó fejlődéssel foglalkozó résztvevők is: van például egy egyesület, ami alapvetően fogyatékosok sporttevé­kenységével foglalkozik, de ide egy műanyag-feldolgozó gépet hoznak, és a helyszínre hozott műanyagpa­lackokat azonnal átalakítják újra­­használhatóvá. Míg mások arra biz­tatják a látogatókat, hozzák el saját használt, megunt farmernadrágju­kat vagy pólójukat, és abból készít­senek valamit. NYITOTTSÁG Nyolcvan civil szervezet lesz jelen A csimpánzok ismerője Dr. Jane Goodall világhírű főemlőskutató, ENSZ bé­kenagykövet és aktív környezetvédő amellett, hogy a Sziget vendége lesz augusztus 9-én, Szegedre is el­látogat, ahol Máté Bence természetfotó-kiállításának megnyitóján vesz részt. A kutató évente háromszáz napot utazik, hogy felhívja a figyelmet a természet- és környezetvédelem fontosságára, az élőhelyek pusztulására, fogyasztási szokásaink környezetkáro­sító hatásaira. A tanzániai Gombé Nemzeti Parkban végzett kutatásainak nagy szerepe volt mai tudá­sunkban a csimpánzok egyéni és szociális viselke­déséről. 1977-ben megalapította a világ számos or­szágában működő Jane Goodall Intézetet, amelynek magyarországi szervezete a Szigeten is jelen lesz. NÉPSZAVA 2019. augusztus 2., péntek TOLERANCIA ES ELFOGADÁS KARDOS JÓZSEF A programigaz­gató szerint a fesztivál nem fog az intoleráns külvilághoz haso­nulni Hajós András műsora függővé tesz FÜRDŐS ZSANETT ÍRÁSA A NÉPSZAVÁNAK VILÁGHÁLÓ Adott egy zeneszer­ző, egy szövegíró, egy producer és egy énekes. Adott a teljes ismeret­lenség és a sötétben tapogatózás, és adott egy nap stúdiózás, ahol a végeredmény egy működő dal. Ez a Dalfutár, Hajós András műsora, ami kétségkívül az idei nyár egyik nagy befutója. Úgy jött a Dalfutár az életünkbe - de legalábbis a ha­zai zenei műsorgyártás életébe -, 1 Dalfutár Új részek hétfőnként a YouTube-on mint egy falat kenyér. Minőségi tartalom, minőségi technikával fel­véve és minőségi körítéssel tálalva - mindez a YouTube-on. A Dalfutár persze nem egy egynyári sláger, tör­ténete egészen 2016-ig megy vissza, amikor is a Super TV2-n, lehetetlen időpontban nézhettük, hogy négy, általában kevésbé ismert zenész mit hoz ki egymásból, mit hoz ki egy dallamból és hogyan készít be­lőle világslágert. Mert miről is szól igazából ez a műsor? Arról, amiről keveset beszélünk: hogyan készül egy sláger. Mindannyiunknak van vélemé­nye egy-egy dalról, előadóról, tud­juk, miért szeretünk valamit, mikor hallgatunk meg bizonyos számo­kat, de a történetből egy képkocka hiányzik. A műsor ötletgazdája, ve­zetője, Hajós András pontosan ezt a hiányt tölti be és segít megérte­ni, egy egyszerű akkordból hogyan épül fel a kész mű, milyen változá­sokon megy át és az énekesen kívül mennyien vesznek részt az elkészí­tésében. A műsor persze sokkal többről szól, mint egy dal megszületése. Megmutatja nekünk, hogy négy (többnyire egymásnak) idegen mit hoz ki egymásból, hogy milyen az, amikor valaki a hivatásának él. Megmutatja az alázatot, a komp­romisszumkészséget és azt, hogy a közös cél érdekében érdemes engednünk az egónkból. Persze ez nem mindig sikerül, de izgalmas megfigyelni, hogyan formálják az alanyok a zenén kívül saját ma­gukat is, hogyan simulnak össze, hiszen nem egy esetben komfort­zónán kívül kerülnek. Hajós András ötlete egyedi és ígéretes, minél több részt nézünk meg belőle, annál jobban vágyunk az újabbnál újabb részekre, komoly függőséget okoz. De vajon a dalok tényleg elérik a legelső évadban megfogalmazott célt? Valóban el­jutnak a rádiókig és slágerré vál­nak? A rádiólejátszást rögtön meg is kérdőjelezhetjük, hiszen a ze­nekedvelők inkább a YouTube és a Spotify bűvkörében élnek. Fontos kérdések ezek, amik vá­laszra várnak. De addig is: a hétfő estéinket érdemes a Dalfutárral töltenünk. FOTÓ: YOUTUBE HAJÓS ANDRÁS KÉT KERÉKEN Ingázva egy-egy dal alkotói között

Next