Népszava, 2019. szeptember (146. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-19 / 218. szám

Három év spórolás az önerőhöz !FOVÁROSI NEGYEDI HOLNAP! “MUOU Ttumv&aX __ OLDAL __ MELLÉKLETI»&fe­egállomás Nyitott mondat és a Budapesten, valamint Pest megyében terjesztett FŐVÁROSI NEGYED NÉPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva: 1873-ban 1. szeptember 19., csütörtök 146. évfolyam, 218. szám www.nepszava.hu nepszava@nepszava.hu Ára: 310 forint Nem oldotta meg a választás a politikai patthelyzetet Izraelben Az új koalíció megalakításának legnagyobb gátja maga Netanjahu 7. oldal Fütyül a Fidesz a klímára ! T. HÁZ Nem vállalta a kormánytöbbség a védhetetlen megvédését, el sem ment az ellenzék által kezdeményezett parlamenti politikai vitanapra. HARGITAI MIKLÓS Nehéz lett volna meggyőzőbben de­monstrálni, mit gondol az Orbán­­párt a Magyarországot kiemelten sújtó globális klímakrízisről. Míg másutt a politikát sürgető iskolások vonnak kordont a helyi parlamentek köré, nálunk a kétharmados több­séggel rendelkező kormánypárt az országgyűlési munkával szemben hirdetett bojkottot, hogy elkerülje a szembesítést a felmelegedés, illetve az azzal kapcsolatos kormányzati fe­lelősség kérdéseivel. A fideszes kép­viselők képtelen helyzetbe kerültek volna, ha ki kell állniuk az ellenzék és a nyilvánosság elé: az a klímapoli­tika ugyanis, amelyet az Orbán-kor­­mány 2010 óta követ, egyszerre vállalhatatlan és védhetetlen. Orbá­­nék 2014 óta a rezsicsökkentéssel kampányolnak (amibe beletartozik az is, hogy ártámogatást kap a föld­gáz vagy gázzal/szénnel termelt áram segítségével a medencét vagy a kocsifeljárót fűtő milliárdos is), Európa viszont hatalmas lépésekkel halad a szénalapú energiatermelés leváltása és az energiafogyasztás drasztikus csökkentése felé. Ma egy magyar háztartás átlagosan kétszer annyi - jórészt fosszilis - energiát használ fűtésre, mint egy osztrák vagy egy német, ennek ellenére a kormány kijárta Brüsszelben, hogy az EU-tól lakossági energiahaté­konysági programokra kapott pénzt intézmény-korszerűsítésre (például a TEK-székház modernizálására) költhesse. A nulla kibocsátású szél­erőműveket betiltották - 2011 óta nem épült újabb idehaza -, a nap­elemeket megadóztatták, és min­dent feltettek annak az atomerőmű­nek a felépítésére, amely (mivel az ENSZ szerint legfeljebb tíz évünk maradt, hogy a szén-dioxid-kibo­­csátás megfelezésével megfékezzük a felmelegedést, Paks 2 viszont nem készül el 2032 előtt) semmilyen szerepet nem fog tudni játszani a klímaválság megoldásában. Hatá­rozatképesség és kormányoldali jelenlét híján a minderről az LMP kezdeményezte vita elmaradt, hatá­rozat sem született, és az sem derült ki, hogy a kormányérdekek között lavírozó Áder János köztársasági elnök milyen magyar álláspontot képvisel a jövő heti New York-i klí­macsúcson. 2011 óta nem épült itthon szél­erő­mű, mindent Paksra tettek fel FOTÓ: MTI/SOÓS LAJOS POFON A JÖVŐNEK Olasz-magyar szópárbaj a menekültekről MIGRÁCIÓ Az új, baloldali arcélű olasz kormánykoalíció magatartá­sának tudja be a magyar vezetés a Róma és Budapest között kiélező­dött feszültséget, holott a mene­kültek európai szétosztását Orbán Viktor politikai barátja, Matteo Salvini, a Liga vezére, a korábbi olasz miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter is szenvedélyesen követelte. Itália vészhelyzetben él Magyarország közönye miatt is Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a minap sajná­latosnak nevezett „minden olyan döntést, amely megnyitja Európa határait az illegális bevándorlók előtt, ahogy ezt az új olasz kor­mány teszi”. A magyar miniszter szerint ez csak az első lépés, hi­szen akik beengedik az illegális bevándorlókat, azok szét is akarják őket osztani a tagállamok között. Ez újabb nyomásgyakorlás, hogy a tagállamok fogadják el a migráns­­kvótát - állította Szijjártó. Luigi Di Maio olasz külügymi­niszter, az Öt Csillag Mozgalom vezetője erre reagálva visszauta­sította, kifogásnak minősítette a magyar kormány véleményét. Az olasz diplomácia új vezetője hangsúlyozta, hogy „Itália évek óta vészhelyzetben él, amit elsősorban olyan európai partnerek közönye okoz, mint Magyarországé”. KÁLVÁRIA Az Ocean Viking Lampedusán Di Maio szerint „Olaszország nem képes és nem is fogja többé egyedül vállalni az egész Európai Uniót érintő problémát”. Szerinte a tranzitországokban európai iro­dákat kell létrehozni, amelyekben a migránsok menedékkérelmet tud­nak benyújtani, hogy onnan Euró­pába - és ne kizárólag Olaszország­ba - lehessen őket áthelyezni. Az új olasz kormány - amely­ben az Öt Csillag most a balkö­zép Demokrata Párt oldalán vesz részt, szemben az előző kabinettel, amelyben a „csillagosok” partnere a szélsőjobbos Liga volt - abban hajtott végre radikális fordula­tot, hogy immár engedi kikötni a tengerből kimentetteket szállító hajókat. Abban viszont semmi új­donság nincs, hogy Róma az olasz partokra érkezettek európai elosz­tását követeli. K. J. O Választási körkép: jelöltek, vizsgálatok CSATA Minden huszadik lakó pol­gármester lenne Hermánszegen, ahol kilencen is megméretik magu­kat az október 13-i választáson. Az érdeklődés nem véletlen, a telepü­lésen sokaknak csak közmunka jut, így a több mint 200 ezer forintos juttatás öt évre szóló perspektívát nyújt. Két településen viszont sen­ki sem jelentkezett polgármester­nek. A jelöltség mindenesetre gyak­ran kormányzati össztűzzel jár, ezt mutatja Pikó András VIII. kerüle­ti ellenzéki jelölt esete is, akinek kampányközpontjában múlt héten házkutatást tartott a rendőrség. Nem csak Pikó András kampány­központjában nyomozott a rendőr­ség: 21 eljárás van folyamatban. RÉSZLETEK A 2. OLDALON PIKÓ ANDRÁS IRODÁJA A rendőrségi házkutatás azért ritka Függőben maradt a Fidesz a néppártban EU Az Európai Parlament keresz­ténydemokrata frakciójában to­vábbra sem tölthetnek be vezető po­zíciót fideszes képviselők. A politikai csoport keddi ülésén a résztvevők egy litván és egy lengyel politikust választottak meg a két megüresedett alelnöki tisztségbe. Mint a Politico brüsszeli hírportál beszámolt róla, a magyarok nem adták fel, hogy irá­nyító posztokhoz jussanak az Euró­pai Néppárt (EPP) frakciójában. Erre legközelebb novemberben lesz lehetőségük, amikor ismét pályáz­ható lesz egy alelnöki pozíció. A Fidesz tavaly márciusi felfüg­gesztése óta tagjai nem tölthetnek be tisztséget sem a pártcsaládban, sem az EPP parlamenti csoportjá­ban. Kicsi az esély rá, hogy ez meg­változna, mielőtt a pártcsalád meg­hozza a döntést a magyar tagpárt további sorsáról. Erre azonban még várni kell. Mint beszámoltunk róla, a néppárti vizsgálat valószínűleg el fog húzódni, a tervekkel ellentétben az EPP novemberi kongresszusán várhatóan nem lesz napirenden a Fidesz jövője. A párt EP-képviselői ugyanakkor jogosultak vezető tiszt­ségeket betölteni az EP-ben és szak­­bizottságaiban, más kérdés, hogy megszavazzák-e őket. HALMAI KATALIN (BRÜSSZEL)

Next