Népszava, 2019. október (146. évfolyam, 228-253. szám)

2019-10-19 / 244. szám

A szíriai háború kurd szemmel TOROK OFFENZÍVA „Mint már számos alkalommal leszögez­tük, pártunknak nincs szervezeti kapcsolata a Kurdisztáni Munkás­párttal (PKK). De természetesen kurdok vagyunk, és kapcsolatban állunk a többi kurd párttal is. Tö­rökország szemében ha egy kurd szervezet nem a PKK ellen, akkor velük van, ami teljesen téves meg­közelítés. Mi viszont nem fogunk fegyvert ragadni egyetlen kurd ellen sem, csak hogy kielégítsük Törökországot” - mondta el la­punknak Szalih Muszlim, a De­mokratikus Egyesülés Pártjának (PYD) korábbi elnöke, akit még a török offenzíva szüneteltetése előtt értünk el a támadás alatt álló Észak-Szíriában. A szíriai ellenzék meghatározó alakja figyelmezte­tett: az Iszlám Állam elvesztette minden területét, de Törökország újjá akarja szervezni, hogy a saját céljaira használhassa a szervezetet. FOLYTATÁS A 7. OLDALON FOTÓ: AFP IDEIGLENES FEGYVERCSEND Mike Pence amerikai alelnök és Erdo­­gan török elnök: tűzszünet Szíriában Döcögősen halad a banki adategyeztetés HATÁRIDŐ Két héten belül le­jár a banki adategyeztetés nyáron meghosszabbított végső határideje is, ám még mindig jelentős számú ügyfél nem mutatta be a szükséges dokumentumokat. A Magyar Bank­­szövetség szerint az október 31-ei határidő után is lesznek még olya­nok, akiknek hiányoznak majd az adataik. A hosszú hétvégén bank­számláik zárolása meglepheti őket. BŐVEBBEN A 6. OLDALON FOTÓ: AFP/KISBENEDEK ATTILA SZÁMLÁK Sokakat kelle­metlen megle­petés érhet 2019. október 19., szombat 146. évfolyam, 244. szám www.nepszava.hu nepszava@nepszava.hu Ára: 350 forint Megkérdőjelezték a választók a Fidesz hatalmi dominanciáját Jávor Benedek a zöldpolitikát képviselné Brüsszelben 5. oldal «.OLDAL JM­ELLÉKLET A MAI LAPSZÁMUNKBAN NÉPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva: 1873-ban ZOLDTERITO Egyél m­agyart, tovább élsz! HAZAT Nehéz vegyszermentes gyümölcsöt vásárolni, de az itthon termesztett portékák a nemzetközi átlagnál sokkal jobban teljesítenek. HARGITAI MIKLÓS A biogyümölcsöt nem mindenki en­gedheti meg magának, de a „vegyél hazait, vegyél helyi termesztésűt, vegyél szezonálisát” szabályok be­tartásával látványosan csökkenteni lehet a vegyszerkockázatot. Minél közelebbről érkezik a termék, il­letve minél rövidebb idő telik el a fogyasztás és a betakarítás között, általában annál kisebb az akarat­lan vegyszerfogyasztás veszélye. Ez általánosságban is igaz az élelmi­szerekre, a zöldség- és gyümölcs­­félékre pedig olyan ökölszabály al­kalmazható, amely alól leginkább csak egyes peszticidek lebomlásá­val összefüggésben akadnak kivé­telek (előfordul, hogy egy növényi táplálékban a polcra kerüléskor még túl sok a vegyszer, majd idővel csökken a lebomlás miatt, de ha így van, az eleve szabálytalan­­ határ­érték feletti szermaradványt tar­talmazó élelmiszer nem kerülhet­ne az üzletekbe). Aki tudatosan és egészségesen szeretne táplálkozni, annak le kell számolnia azzal az il­lúzióval, hogy a termesztésben csak az emberi egészségre veszélytelen szereket használnak, hogy minden esetben betartják a mennyiségi és az időbeli korlátozásokat, és hogy az üzletekbe (beleértve a multina­cionális láncokat) csak olyan gyü­mölcs juthat, amely nem tartalmaz határérték feletti szermaradékot. A magyar mezőgazdaság ugyanakkor ebből a szempontból kedvezőbb ké­pet mutat az európai átlagnál. FOLYTATÁS A 2. OLDALON NAGYÍTÓ ALATT Le kell számolni az illúziókkal Orbán a néppárti bölcseknél A holokausztról BRÜSSZEL Újra találkozott Or­bán Viktor kormányfő az Európai Néppárt (EPP) által kinevezett „bölcsek tanácsával”, amely a Fi­desz tavaly márciusi felfüggeszté­se óta azt vizsgálja, hogy a magyar tagpárt politikája megfelel-e a ke­reszténydemokrata pártcsalád ál­tal vallott elveknek és értékeknek. A tegnapi volt a második találkozó a magyar kormányfő és a néppárti bizottság között. A megbeszélés té­nyét megerősítette a pártcsalád ál­tal a Twitteren közzétett bejelentés is. Az EPP nem kívánt részleteket elárulni a tárgyalásról. A bölcsek jelentésben foglalják majd össze ajánlásaikat az EPP irányító testü­leteinek, amelyek dönteni hivatot­tak a magyar párt tagságáról. Míg Orbánnak a „bölcsek tanácsa” előtt volt jelenése, addig folytatódott Hidvéghi Balázs fideszes képviselő vesszőfutása. Lapunk úgy értesült, hogy az EPP európai parlamenti frakciója ismét Hidvéghit jelöli az állampolgári jogi bizottság harma­dik alelnökének. A testület eredeti­leg jövő hétfő este hét órakor szavaz a jelölésről, de forrásaink szerint ezt el fogják halasztani. Hidvéghi megválasztását - az EPP kérésére - már háromszor elhalasztotta az állampolgári jogi bizottság, mert a politikusnak és a Fidesznek nagy az ellentábora a jogállamiság kérdése­ivel is foglalkozó grémiumban. RÉSZLETEK A 3. OLDALON EU-CSÚCS A magyar kor­mányfő találko­zott a néppárti bölcsekkel - a csúcson sem a költségve­tésről, sem a bővítésről nem állapodtak meg FORRÁS: NOVÁK KATALIN TWITTER-OLDALA másként EMLÉKEZETPOLITIKA Amíg a társadalmi és politikai megítélés úgy tartja, hogy a múlt kizárólag az épségben tartandó nemzeti iden­titás miatt fontos a köz számára, a történetírás sem töltheti be mara­déktalanul a holokausztkutatásban rá váró feladatot - állítja Gyáni Gá­bor történész, aki három szakfolyó­irat - a Századok, a Múltunk és a Regio - nemrég, szinte egy időben megjelent holokauszt-összeállítá­­sát elemzi. Az összeállítások szerzői szakítanak a hazai közbeszédnek megfelelő történeti előadásmóddal - egyetlen szó sem esik írásaikban a holokauszt magyarországi tette­seinek a felelősségéről, bűnösségük mértékéről meg vannak ugyanis győződve a kérdésről zajló „vita” szakmai terméketlenségéről. Úgy vélik, ha elszakítják az állami törté­nelempolitika pórázát, jóval többet tehetnek a kívánatos holokauszttu­dat megteremtéséért. A TANULMÁNY A SZÉP SZÓ 4-5. OLDALÁN OLVASHATÓ

Next