Népszava, 2019. november (146. évfolyam, 254-278. szám)
2019-11-23 / 272. szám
VELEMENY Mázlisták Valószínűleg Orbán Viktor sem gondolta volna, hogy micsoda párhuzamot produkál az élet a magyar foci és a Fidesz között. Mert ha Dzsudzsák Balázsék jövő év elején kijutnak a 2020-as Európa-bajnokságra, akkor - ha korrektek vagyunk - csak annyit mondhatunk, hogy az oda vezető utat inkább felejtsük el a megalázó 3-0-lal a horvátok ellen, a szlovákoktól kapott dupla veréssel és a reménytelen játékunkkal a „sorsdöntő” meccsen Cardiffban. Ha pedig a Fidesz megőrizheti a tagságát 2020 elején az Európai Néppártban, akkor a párt vezetői, ha a szívükre teszik a kezüket, szintén nem mondhatnak mást, csak annyit, hogy felejtsük el 2019-et a megalázó önfelfüggesztéssel, a pozícióvesztésekkel mind a pártcsaládban, mint az Európai Parlamentben, Orbán Viktor magyarázkodásával a „bölcseknek”, és úgy általában az egész jogállamiság-ellenőrzési procedúrával a néppárt részéről, amit a miniszterelnök nyilván megalázónak és igazságtalannak tart. A párhuzam persze itt véget ér. Mert ahogy a magyar válogatott tényleg irgalmatlan szerencsével kapott még egy esélyt azzal, hogy a szebb napokat látott bolgár vagy román válogatotton keresztül (na jó, az izlandiakra ez nem igaz) juthatnak ki az Eb-re, úgy a Fidesz számára a politikai konstelláció kínál hasonló menekülőutat, és persze saját teljesítménye is, az EP-választásokon megszerzett 13 mandátum, ami a pártcsaládon belül is az egyik legerősebbé tette a magyar frakciót. Orbán Viktor átrendeződést vár a néppárton belül, ami alatt ő persze azt érti, hogy tessék szépen nyitni a populista jobboldal felé, de még ebben is a kezére játszik a sors, ugyanis az EPP valóban komoly változáson megy keresztül: ahogy a Politico fogalmazott, „az európai konzervatívok keletre tekintenek”. Vagyis mindenki azt jósolja, hogy a 2004-ben vagy utána csatlakozott tagállamok konzervatív pártjai a jövőben egyre nagyobb befolyásra tesznek majd szert a néppártban. Innentől pedig Orbán Viktor - Dzsudzsák Balázsékkal ellentétben - nemcsak abban bízhat majd, hogy egy labda a kapufáról esetleg befelé pattan Szófiában vagy Bukarestben, hanem nyugodtan kalkulálhat azzal, hogy régiós politikustársai valóban szolidárisak lesznek vele, és ezáltal akár vissza is szerezheti előbb-utóbb a most kétségtelenül elveszített befolyását. A bolgár konzervatívoknak ugyanannyi szavazatuk van az EPP-ban jelenleg, mint az olasz tagpártnak, ez sok mindent elmond az erőviszonyok átrendeződéséről, miközben sok elemző szerint minden kritikus megnyilvánulása ellenére Donald Tusk, az új lengyel elnök is megértőbb lesz a „sajátjai” iránt, mint egy nyugat-európai politikus. Vagyis a Fidesznek ott az esély, akárcsak a magyar válogatottnak, hogy maradjunk a végére az erőltetett sporthasonlatnál. Már csak azt nem értjük, az egész Juncker-plakátos hercehurcára minek volt szüksége a magyar kormánypártnak: ez tipikus ki nem kényszerített hiba volt. Nem az első, és minden bizonnyal nem is az utolsó. Kérdés, hogy miként a magyar válogatottnak, a Fidesznek és Orbán Viktornak is tart-e még a szerencseszériája. KÓSA ANDRÁS Díszpolgári óhaj Nincs kétségem afelől, hogy Miklósa Erika nemzetközi operasztár és hobbifutó annyiszor járna le edzeni a Kvassay-zsiliphez, ahányszor csak ideje engedi - és ha már nem egy bakonyi faluban él, akkor még gyakrabban. És abban is biztos vagyok, hogy Kemény Dénes vízipólós guru már csak a szakmai szolidaritás miatt is elengedhetetlennek tartja, hogy legyen nekünk egy tip-top atlétikai stadionunk. Hátha az is olyan szép lesz, mint a Duna Aréna. Azon viszont elgondolkodtam egy kicsit, hogy Merkely Béla, a SOTE rektora és az ország tán első számú szívspecialistája is szükségesnek tartotta aláírni azt a levelet, amelyben Budapest díszpolgárai kérik a regnáló főpolgármestert, ne mondja le a Soroksári út mellé tervezett stadion építését. Nem kizárt persze, hogy a professzornak is mindene a futás, de ő azért csak tud egyet s mást arról, mire van égető szükség ebben a városban, és mire nincs. Még akkor is, ha nem fordítjuk azonnal a majdani stadion hivatalosan 120, a józan becslések szerint közel 200 milliárdos árát lélegeztetőgépre. Számoljunk inkább a mindőnk számára ismerős, de legalábbis elkerülhetetlen mértékegységekben: professzor úr próbált már megnyugtató megoldást találni egy önmagáról gondoskodni képtelen, idős ember számára? Látta, milyen várólisták vannak a hivatalos intézményekben? Tudja, mennyibe kerül a belépés, majd egy hónapnyi ellátás a magánotthonokban? Ha felveszik egyáltalán. Vagy professzor úr az otthoni gondozásban, esetleg a havi 200 ezer/fő/hónap kárpátaljai asszonyokban hisz? Komolyan egy olyan stadion megépítése most a legfontosabb, amelynek csak a tervei ötmilliárdba kerültek? Higgyük el, hogy sportolgató háziasszonyok fogják használni a 15 ezer fős lelátók közötti futókört? Kedves művésznő, szövetségi kapitány úr, tisztelt rektor úr! Nem, én még mindig nem szeretnék Budapesten olimpiát. 2019. november 23., szombat: NÉPSZAVA A zenekar befagyasztja iskolai programjait, ingyenes templomi koncertjeit, idősotthonokba szervezett kamarahangversenyeit Fagyos válasz A Budapesti Fesztiválzenekar művészi értékei vitathatatlanok, kommunikációs stratégiája viszont csapnivaló. Gyakran váltanak ki dühöt, értetlenséget és csalódottságot azokból a baloldali vagy liberális értelmiségiekből is, akik egyébként szeretik és feltétel nélkül támogatják Fischer Iván együttesét. Még emlékezhetünk, hogy az ezredfordulón durva hangnemben ugrottak neki a Demszky Gábor vezette fővárosi önkormányzatnak, amiért a zenekar támogatása reálértékben csökkent. A karmester nem elégedett meg az aláírásgyűjtéssel és a Fővárosi Közgyűlés előtti tüntetéssel: levelében „kulturális bűnözőknek, tehetségtelen senkiknek” titulálta az akkori városvezetést. Demszky pedig csak annyit válaszolt: „Az együttes sorsa attól is függ, Fischer Iván felhagy-e eddigi stílusával.” A csörte tizenhat évvel később már Tarlós Istvánnal folytatódott, s bár a főpolgármester hozta a szokásos nyers modorát („Mindenki szembejön az autópályán Fischer Ivánnal”), a zenekar sajnos még nemtelenebb eszközökhöz folyamodott. A második Orbán-kormány (nemigen létező) kulturális politikájának érvekkel alátámasztott bírálata helyett a vita üres vagdalkozásba torkollott. És most itt az újabb bejelentés: a tavaly megszüntetett kulturális tao helyett kitalált - kétségkívül ügyetlen, igazságtalan, átláthatatlan - kompenzációs rendszer veszteseként Fischer Iván közölte: a zenekar befagyasztja iskolai közösségi programjait, ingyenes templomi koncertjeit, idősotthonokba szervezett kamarahangversenyeit és a kisgyerekeknek létrehozott Zenevár-koncerteket. A jól jövedelmező külföldi turnék és a fizetőképes bérletes közönséget kiszolgáló, telt házas hangversenyek viszont maradnak. Ezen a ponton már réges-régen nem a Fideszről és az „ellenzéki” zenekarról van szó: a minisztériumi döntések a hazai zeneélet szinte minden szereplőjét kedvezőtlenül érintik. A fesztiválzenekar kommunikációja zsarolásra és a társadalmi szolidaritás teljes hiányára épül. Ez pedig akkor is védhetetlen és vállalhatatlan, ha a művészi teljesítmény magasan szárnyal. RETKES ATTILA Megfosztás és kifosztás PILLANTÁS A KILENCEDIKRŐL z ellenzék órák óta mást sem tesz, csak elmondja a véleményét, és erre akkor is megmarad a lehetősége, ha elfogadják a most tárgyalt előterjesztéseket - így érvelt Boldog István fideszes országgyűlési képviselő azt bizonyítandó, hogy mekkora demokrácia van a parlamentben. A mondat abban a vitában hangzott el, amely az ellenzék megregulázását szolgáló törvény módosításáról szólt, és amely egész éjszaka, reggelig zajlott a Házban. A terv, amely jelentősen korlátozná a képviselők jogait, és növelné az ellenzék fenyegetettségét, újra felvetette annak kérdését, hogy vajon van értelme ilyen körülmények között dolgozni a parlamentben, nem lenne-e helyesebb, ha a Fideszt - a világ szégyenére - magára hagynák az ülésteremben. Mostanság Hadházy Ákos a legerősebb szószólója ennek a megoldásnak, de politikai elemzők között is akad, aki ezt a neki kell használni minden lehetőséget, minden apró felületet az ellenzéknek, így a látszólag értelmetlen parlamenti jelenlétet is tetet képviseli. Nem szabad hagyni, mondják, hogy Kövér László folyamatosan megalázzon mindenkit, aki nem a Fidesz tagja, illetve azt sem, hogy Orbán Viktor szellemesnek vélt válaszokkal térjen ki a neki feltett kérdések elől. Elfogadom: az Országgyűlés vajmi kevés hasznot hoz az ellenzéknek, és az is kétségtelen, hogy nehéz elviselni, ahogy velük szemben a hatalom viselkedik. Irritáló, ha a miniszterelnök boldog karácsonnyal válaszol a neki feltett kérdésre, mint ahogy azt is, ha érdemi felelet helyett olcsó poénokkal és sértő megjegyzésekkel replikázik. Ez a gyakorlat láthatóan nagy tetszést arat a saját körében, különösen Semjén Zsoltot tudja jókedvre deríteni, de a többi képviselő is hálásan nevet a miniszterelnöki poénokon. Vagy éppen komor arccal, sűrűn bólogatva hallgatják végig az orbáni mondatokat, amelyek még véletlenül sem a kérdés lényegéről szólnak. Ilyen körülmények között van alapja a felvetésnek: minek helybe menni a pofonért, minek asszisztálni az állampárt törvénygyárához? Igen ám, de mi van a másik oldalon? Milyen más lehetőség nyílik szembenézni a miniszterelnökkel, kérdést feltenni neki? Az önkormányzati választás eredménye azt mutatja: nagyon is kifulladóban van az a politika, amit a Fidesz követ, egyre inkább bizonyossá válik, csak ahhoz a kétmillió emberhez ér el, aki az ő feltétlen híve. A többség ma már igenis látja, hogy ez az út hova vezet, látja, hogy a Borkai-szindróma országos jelenség. És átlát a kormányfő üres szólamaim, halványuló poénjain. Ezért kell kihasználni minden lehetőséget, minden apró felületet az ellenzéknek, így a látszólag értelmetlen parlamenti jelenlétet is. Az Orbán-rezsim - lásd Jászberény - kifáradóban van, nincsenek új ötletek, nem is nagyon lehetnek egy olyan rendszerben, amelyről nap mint nap kiderül, mennyire korrupt. És éppen ezért válnak a parlamentben a hatalom oldaláról érkező kioktatások, fölényeskedések kontraproduktívvá; a társadalom tisztában van vele, hogy mi zajlik a kulisszák mögött. Hiába akarja tehát a kétharmados többség megfosztani jogaitól a kisebbséget, láthatóvá vált, hogy egy jól szervezett, Orbán irányította kisebbség kifosztja a többséget. NÉMETH PÉTERA