Népszava, 2020. január (147. évfolyam, 1-26. szám)
2020-01-10 / 8. szám
VELEMENY Mókusokkal a pályán Vessetek a mókusok elé! - vezette fel közösségi oldalán Orbán Viktor a csütörtöki évadnyitó nemzetközi sajtótájékoztatóját. Akár humorosnak is tarthatnánk, de nem találtuk annak. Mert szeretnénk komolyan venni az ország kormányfőjét, s mert úgy gondoljuk, a végrehajtó hatalom első emberének kötelessége, hogy tetszik vagy sem, rendszeresen szóba álljon a sajtóval. Azokkal a „mókusokkal” is, akik kötelességüknek tartják a közösség nevében kérdéseikkel számon kérni a közhatalmat. Az érdeklődés két és fél óráján is rövidnek bizonyult a kérdezz, felelek - igazolja: hiába mondja a kormányfő, hogy eleget tesz a kötelességének. Félelme a mókusoktól amúgy felesleges: bizonyította, túl tud lépni a kongó évértékeléseken, s bár azt mondja, korát tekintve támadó középpályásból védekező középpályás lett, az a terület, amit be tud játszani, még mindig messze nagyobb, mint bármelyik párttársáé. Ez akkor is igaz, ha értjük, megjátszott könnyedsége a külföldi sajtónak szól. Ezúttal még azt is megengedte magának, hogy elismerje pártelnöki felelősségét az októberi választásokért, s a demokrácia jeleként értékelte, hogy az ellenzék is győzhet, mert jelöltjei jobbak voltak. Mentsége: még megvan az az országos többség, amire támaszkodva kormányozni tud és akar is 2022 után. A kérdések nagyrészt az európai néppárti tagságra vonatkoztak, s bár nem akart előrejutni, annyi egyértelmű: ha nem tudja politikai akaratát rákényszeríteni a néppártra, s az továbbra is a liberális baloldal felé tolódik ahelyett, hogy visszatérne gyökereihez - bevándorlásellenesség, európai családvédelem, a nemzeti kultúra elsődlegessége -, akkor szándékában áll egy új európai formáció megalakítása. Szemben Macron francia elnökkel és a baloldallal. Érdekes volt figyelni a klímaválsággal kapcsolatos véleményére is. Mert miközben az európai konzervatívok szemére vetette, hogy nem tudtak érvényes választ adni a kérdésre, s miközben a Fidesz is későn ismerte fel, hogy a rezsicsökkentés és a menekültek után elszalasztotta megragadni a következő tematizálható problémát, most kapkod utána. Ám még Orbán is csak a politikai veszteség minimalizálásánál tart: az új osztrák koalícióra utalva azt mondja, eljöhet egy hasonló ideje Magyarországon, de nem az ő részvételével. Mert a zöldek görögdinnyék, kívül zöldek, belül pirosak, így aztán szalmaszálnak maradt a kormány energia- és környezetvédelmi stratégiája, az élhetetlen megapoliszok helyett a minőségi életet teremtő faluprogram folytatása. A legnagyobb újdonság viszont az, hogy Orbán lezárta a kétéves kampányidőszakot, mondván, „a következő két évnek a kormányzásról kell szólnia”. Az optimisták ezt érthetik úgy: végre konszolidáltan kormányozni kezd. Aki pedig kicsit is jártas a futballban, azt gondolhatja: láttunk mi már védekező középpályást nagy gólokat rúgni. A többi a szokásos volt: Soros, országvesztő helyett országépítő korszak, a szegénység felszámolása, a bírói függetlenség megfenyegetése, újabb nemzeti konzultációk. Főképp pedig: nix ugribugri. FRISS ROBERT Megbékélés Ketten ülnek a kávéházban. A költő és az író. Sok bennük a közös: nagyjából egyidősek, és mind a ketten halottak. Másként nem is ülhetnének ebben a kávéházban, itt, a Mennyország sugárút és a Megváltás körönd sarkán. Azért van különbség is köztük: a költő jóval korábban kapott itt törzsasztalt, már vagy hetvenöt éve issza a feketéket. És bár a földi számítás szerint már jócskán elmúlt száz, olyan, mintha ma is harminchat lenne. Az író viszont csak huszonkét éve jött: öregen, meggyötörten. Sosem beszélgettek, legfeljebb biccentettek egymásnak. Öt éve, amikor odalent „különleges és formabontó zenés irodalmi estre” került sor egy budapesti színházban (tudniillik az író és a költő megzenésített verseit Az üldözöttek című műsorban együtt mutatták be), az író megpróbált beszédbe elegyedni. „Azért ez jó, nem? - kérdezte - Sokat szenvedett nemzetünk is megbékélésre áhítozik. Nem?” A költő, aki általában mindig tudta, mit mondjon, hirtelen nem találta a szavakat. Amikor utoljára szeretett volna békét kötni a világgal, éppen hátba lőtték. „Ne csináld már, Miklós, odalent is azt mondják, rengeteg bennünk a közös vonás. Hogy mind a ketten kiemelkedő tehetségek... hogy egyformán tragikus sors. És most te is halott vagy, én is halott vagyok, ezt csak nem tagadhatod?” A költő hallgatott. Évek teltek el, aztán jött a hír, odalent Csepelen végre méltó helyen avatták fel az író szobrát, a költőről elnevezett kultúrház parkjában. „Sekélyes lelkek önző fröcsögése” - mondta az egykori főpolgármester, mert hát volt némi hőzöngés az avatón. „Megbékélés, Miklós, megbékélés. Hisz te írtad, így lesz-e? így! Mert egyszer béke lesz. Minek felhánytorgatni a múltat? Már a szobraink is egymás mellett állnak” - próbálkozott az író. A költő felnézett, de egy szót se szólt. Kezével kitapintotta a sebét. „Furcsa - gondolta - ennyi év, és még most is fáj.” NÉPSZAVA 2020. január 10., péntek9 Ha az amerikaiak és európai segítőik kivonulnak, Irakban ki fog törni a polgárháború a síiták, szunniták és kurdok között Jön a neheze Sokkal nagyobb a baj, mint egy esetleges amerikaiiráni háború. Az gyors lefolyású lenne, leginkább légi és tengeri csapásváltásokra korlátozódna, aligha tért ki szárazföldi harcokra. Csakhogy a Bagdadban „kiiktatott” Kászim Szulejmáni az elmúlt évtizedekben a Közel-Keletet behálózó szövetséget szervezett az iráni síita rezsim helyi segédcsapataiból. A Forradalmi Gárda Kudsz (Jeruzsálem) dandára a tábornok vezetése alatt Iraktól Szírián át Libanonig és Jemenig sokfelé beépült a militáns síiták közé, mindenhol Irán ellenségei, Amerika, Izrael és Szaúd-Arábia ellen uszítva a terrorizmusra is kész vallási fanatikusokat. Ez a helyzet nem jöhetett volna létre, ha 2003-ban George W. Bush nem rohanja le Irakot, amely a térségben Irán természetes ellensúlya volt. Washingtonban most újra terítékre került az akkori háborúra lehetőséget adó, tizennyolc évvel ezelőtti kongresszusi felhatalmazás visszavonása. A 2001. szeptember 11-i terrortámadások nyomán, hazafias felbuzdulásból elfogadott határozat szolgál jogi alapul Donald Trump mostani, Szulejmáni megölésére kiadott parancsához. A sors iróniája, hogy a Világkereskedelmi Központot és a Pentagont szaúdi szunnita terroristák támadták meg - Szulejmáni pedig az ellenük (is) harcoló síiták legnagyobb hadvezére volt. Itt érkeztünk meg a jelenlegi legnagyobb veszélyhez. Az Iránhoz húzó iraki síiták, akik egykor örültek, hogy az amerikaiak eltakarították a fejük fölül a szunnita Szaddám Huszeint, most már elég erősnek érzik magukat, és az idegen csapatok távozását akarják. Ha az amerikaiak és európai segítőik (köztük a magyarok) kivonulnak, Irakban ki fog törni a polgárháború a síiták, szunniták és kurdok között. Az iraki harcokban elesett fegyvereseket és a civil áldozatokat számon tartó holttestszámláló projekt tavaly áprilisig 183 348 és 205 908 közé tette a halottak számát. Ez azonban gyorsan megduplázódhat, az ország három részre szakadhat, és akkor Európára újabb menekülthullám zúdul. Trump ezt aligha gondolta végig. HORVÁTH GÁBOR Emlékek napszámosa TÜZES L0 domboldalon futó szőlősorok még kopáran rovátkázzák vonalas füzetté a mészköves tájat, de a kezdődő élet jelei már mutatkoznak. Az édeskésre deresedett csipkebogyók, kökények bokrain még fázósan pöndörödnek az odaszáradt levéldarabok, de késő hajnalban az ágak végén már nem a dér, hanem az áttetszőre olvadt vízcseppek varázsolják a természet ékszerboltjaivá a bozótosokat. A kinti zöldségeskertek végében felejtett zeller új, világoszöld hajtásokat hozott, reggelre rigók szaggatják rojtosra a levélszéleket. A bátrabbak, az előrelátóbbak, a jobban ráérők már metszenek. A karók közé feszített szürke drótok mellett itt-ott már feltűnik egy-egy piros vagy zöld fejkendő, néhol rádióból szűrődő zenefoszlány tölti meg a két tőke közötti űrt. Egy asszony idősebbnek tűnik a többinél, meglehet már nyolcvan Még el sem töprenghetett azon, mit kezd majd magával és az itt összegyűjtött emlékekkel is. Háta, dereka egyenes, s kezében úgy viháncol a metszőolló, mintha kettőjük közös évszámait akarná visszapörgetni vagy két évtizeddel, pedig a szerszám se mai darab. Ha volt is valaha műanyag fogantyúja, az idők során már odaveszett, csak a puszta vasat tarkítja némi rozsda, barátságos tigrisfoltokat rajzolva a vágófelületre. Dél van, idesüt a nap, az asszony sóhajtásnyira megáll, beszédbe is elegyedik. Nem a magáét metszi, az övé már rég odavan, odalett akkor, amikor egyedül maradt, s férfi nélkül már nem bírta az örökül kapott három hektárt téltől tavaszig gondozni. A hátsó udvarban tartotta csak meg azt a két sort, amitől bort már nem remél, de szőlőnek, mustnak még megteszi szeptemberben. Maradna ő otthon egész nap, tyúkok, kacsák, zöldségek és gyümölcsök adnak elég teendőt, de nem maradhat. Napszámba jár, így nyolcvan felé, napszámban fagy februárban, ázik áprilisban, izzad júliusban és hajlong októberben. Talán csak a november meg a december ad némi pihenőidőt, de pihenni akkor sem lehet, olyankor diót tör, disznóvágásban segít, csigatésztát gyúr, s megrendelésre rétest süt, kanyargósat, túrósat, ahogyan errefelé szokás. Kell a pénz, fizetni kell a házat. Falusi, hosszú ház az övék, közös udvar, két család. Errefelé ez régen bevett szokás volt, barátok, rokonok álltak össze, osztoztak meg a telken, húztak fel két kis házat, egybeépítve, külön lakva mégis. Könnyebb volt így gyerekeket nevelni, nagy rézüstben lekvárt főzni, disznót vágni, káposztát taposni, könnyebb volt így minden, s az is lett volna az idők végeztéig, ha nem változik meg közben a világ. Ha nem hal meg előbb ez, aztán az, s ha nem marad végül ő egyedül, árván az egész hosszú házban, ahol még el sem töprenghetett azon, mit kezd majd magával és az itt összegyűjtött emlékekkel, máris kopogott a végrehajtó. Hitel alatt roskadt a másik házvég, sose tudta, sose beszéltek róla, de az örökösnek így nem kell, eladják inkább, bárkinek, akár az első senkinek is, aki letesz érte egyben egy kisebb összeget. Ő lett ez a senki, pénze ugyan neki se volt, kölcsönbe verte magát, de sem a házat, sem az emlékeit nem hagyhatta. Ezt törleszti most a napszámból, s fogja élete végéig, sőt talán még azon is túl. DÖRÖS JUDITA