Népszava, 2020. június (147. évfolyam, 127-151. szám)

2020-06-03 / 128. szám

A MAI SZÁMBAN OLDALAS A MAGAZIN Hiller István: Trianon hatása csak a mohácsi vészhez mérhető Az évszázados klisékből ki lehet és ki is kell lépni NÉPSZAVA Szociáldemokrata napilap • Alapítva: 1873-ban 2. oldal Fortélyos fizetési képlet SZAKKÉPZÉS Az ígért 30 helyett jó, ha eléri az átlag 20 százalékot a „soha nem látott” béremelés. A szakszervezetek diktátumról beszélnek. JUHÁSZ DÁNIEL A kormány átlagosan 30 százalékos béremelést ígért a szakképzésben dolgozóknak, ám a szakszervezetek szerint a napokban átvett szerző­déstervezetek inkább azt mutatják: jó, ha átlagosan 20 százalékot kap­nak majd a munkavállalók. Az új megállapodások ráadásul gyakran hiányosak. Egyes helyeken ugyanis nem részletezik például a feladatokat, a munkaidő-beosztást, valamint az egyéb juttatásokat, ha­nem csak annyit írnak, a dolgozó a közalkalmazotti jogviszony meg­szűnését követő 15 napon belül kap tájékoztatást. Vagyis a munkavál­lalóknak úgy kellene aláírniuk új munkaszerződéseiket, hogy egyes részleteket csak később ismerhet­nek meg. Több centrumban titoktartásra kötelezték az oktatókat, azt is meg­tiltották nekik, hogy a bérajánla­tokról egymás között beszéljenek. A szakszervezetek az új minősítési, teljesítményértékelési rendszert is problémásnak tartják: az értékelé­si szempontok az utolsó pillanatig ismeretlenek voltak, nem lehetett rájuk felkészülni, továbbá nem ér­tékeltek olyan szempontokat, ame­lyeket az eddigi rendszerben elvár­tak a dolgozóktól. RÉSZLETEK A 3. OLDALON „Időzített bombaként” kezelik a várandósokat 4. oldal A most kézhez kapott új munka­szerző­désekkel megszű­nik a közalkal­mazotti jogvi­szony 34 ezer embert érint az ágazatban az átsorolás CSAVAR A kormány­zati oldalon emlegetett béralkuról semmit nem tudni Trump az erőben bízik AMERIKA Katonákkal erősítet­ték meg a Fehér Ház védelmét, és az elnök a hadsereg bevetésével fe­nyegetőzik, miközben országszerte folytatódik a tiltakozási hullám. Az Egyesült Államokban már leg­kevesebb kilenc halálos áldozatot követelt a George Floyd múlt hétfői meggyilkolása nyomán kirobbant zavargás. A rengeteg helyszín és az erőszak szintje miatt az amerikai sajtó is nehezen tudja követni az eseményeket - különösen, hogy a rendőrök sokszor kíméletlenek a riporterekkel. Volt, akit szemen, most torkon lőttek gumilövedékkel, többeket gumibotokkal, husángok­kal vertek, illetve paprikasprayjel fújtak le. A trumpista Fox News stábját ellenben a washingtoni tün­tetők kergették meg. Donald Trump, aki pénteken át­menetileg a Fehér Ház bunkerébe húzódott, azóta egyre harciasabb. Hétfőn katonákat rendelt Wa­shingtonba, ahol alacsonyra szál­ló harci helikopterek szelével is oszlatták a tömeget. Az elnök „ki­rándult” a Fehér Háztól pár száz lépésre lévő Szent János-temp­­lomhoz, ahol nem imádkozott, csu­pán beérte egy fotóval, amelyen a Bibliát lóbálja. Várható novemberi kihívója, Joe Biden arról beszélt, hogy Trump politikája szentesíti a rasszizmust. BŐVEBBEN A 8. OLDALON INDULATOK George Clooney: Amerika legna­gyobb járványa a rasszizmus Egyelőre nem látni a válság végét 2020. június 3., szerda 147. évfolyam, 128. szám www.nepszava.hu nepszava@nepszava.hu Ára: 360 forint ELTÉRŐ MEGOLDÁSOK Van, ahol kérhető lakhatási támogatás Fatális hibát emlegetnek Csepelen SEGÉLY Eddig több ezer támo­gatási kérelmet nyújtottak be a fővárosi önkormányzatokhoz a jár­vány miatt nehéz helyzetbe kerü­lők - értesült a Népszava. A lapunk körkérdésére adott válaszokból, valamint a kerületi tájékoztatókból kiderült: a 23 fővárosi kerületből 10 vezetett be dedikáltan járvány­segélyt. Akad azonban olyan vá­rosrész is, ahol inkább az államra hagyják a segítséget.­­ Azért van lyuk az új és tapasz­talatlan városvezetők által irányí­tott önkormányzatok költségveté­sében, mert nem tudják, hogy az önkormányzat nem állam. Fatális hibát követnek el, amikor ös­­­szetévesztik magukat Orbán Vik­torral - válaszolta Takó Szabolcs, a kormánypárti vezetésű Csepel önkormányzatának sajtófőnöke a Népszava azon kérdésére, hogy miképpen segítik a járvány idején állásukat vesztőket. FOLYTATÁS A 4. OLDALON Jól fogytak a jár­vány­művek, de mínuszban a könyvpiac VESZTESÉG A koronavírus-jár­­vány miatt hónapokra bezárt könyvkereskedések nehézségek nélkül álltak át az online kereske- Drasztikus volt a forgalomcsökkenés a járvány miatt délre, az internetes vásárlás azon­ban továbbra is sokkal népszerűtle­nebb, mint a bolti. A Népszava által megkérdezett kereskedések (Libri Bookline, Líra csoport, valamint az írók Boltja) drasztikus - 50-90 szá­zalékos - forgalomcsökkenést szen­vedtek el. A kiadók is halasztották újdonságaik megjelentetését, a bolti forgalom mérséklődésében a ha­gyományos irodalmi rendezvények elmaradásának is volt szerepe. A ka­ranténidőszak legnépszerűbb mű­vei a gasztronómiai, gyerekkönyvek és a Járványművek” voltak, Camus A pestisének eladott példányszáma megtízszereződött. A sikerlisták élén azonban olyan művek is meg­találhatók, amelyek vírus nélkül is kelendők lettek volna. CIKKÜNK A H. OLDALON BOLTÉRZÉS Hiányzott a lapozgatás lehetősége

Next