Népszava, 2020. szeptember (147. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-16 / 217. szám

2 NÉPSZAVA 2020. szeptember 16., szerda Az igazgatók sem tudják, mit kell tenniük PDSZ Egyre mélyülő káosz jel­lemzi a koronavírus elleni isko­lai védekezést, a pedagógusok, de sokszor még az intézményvezetők sem tudják, a fertőzés megjelené­se esetén mi egyebet kell tenniük azon kívül, hogy jeleznek a tanke­rületnek - nyilatkozta a Népszavá­nak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányának tagja, Nagy Er­zsébet, miután az utóbbi két hét­ben napi szinten jelennek meg hí­rek iskolabezárásokról, tantermen kívüli oktatás elrendeléséről. Egy­re jobban látszik: az eljárásrendek nem egységesek. Legutóbb például a miskolci Kaffka Margit Általános és Alapfo­kú Művészeti Iskola esetében de­rült ki, hogy pedagógusok kapták el a koronavírust, s bár a kontaktlistá­kat múlt pénteken leadták a tanke­rületnek és a megyei népegészség­ügynek, de az iskola közleménye szerint - amit a 444.hu szúrt ki - hétfőig semmilyen utasítást nem kaptak, így nem tudni azt sem, az érintett osztályok tanulóinak ka­ranténba kell-e vonulniuk. Ezzel szemben például a budapesti Köl­csey Ferenc Gimnáziumban - ahol a hvg.hu információi szerint múlt héten tíz diákról derült ki, hogy fertőzött - nyolc osztályban már elrendelte a tantermen kívüli okta­tást az operatív törzs. - Mi is folyamatosan küldjük a jelzéseket a Klebelsberg Központ­nak, de semmilyen érdemi tájékoz­tatást nem kapunk. Csak azt látjuk, hogy egyre nagyobb a fejetlenség - fogalmazott Nagy Erzsébet. Mint mondta, a PDSZ tud olyan középis­koláról, ahol az egyik tanuló pozitív koronavírustesztje után az osztály­társakat karanténba küldték, de az érintett diákot tanító pedagóguso­kat már nem tekintették „szoros kontaktnak”, így velük nem tör­tént semmi. De a legtöbb esetben a karanténba küldött diákokat sem tesztelik, csak akkor, ha kezdenek rosszul lenni. Nagy Erzsébet szerint mára be­bizonyosodott, hogy az Emberi Erő­források Minisztériuma (Emmi) által kiadott, s a tanévkezdésre megküldött protokoll a járvány megfékezése szempontjából alig használható, ezért új, központilag kidolgozott és átlátható járványügyi szabályokat kellene hozni. Azonban az Emmi - legutóbbi információink szerint - ilyet nem tervez.­­ A helyi protokollok kidolgo­zását pedig nem a laikus tantes­tületekre kellene bízni, hanem felkészült járványügyi szakembe­rekre - tette hozzá Nagy Erzsébet. A PDSZ azt is szorgalmazza, hogy az októbertől kötelező iskolai hő­mérőzés mellett általános és rend­szeres szűrővizsgálatokat is ren­deljenek el az intézményekben, így időben el lehetne különíteni a fer­tőzött diákokat, tanárokat. JUHÁSZ DÁNIEL PROTOKOLL Az iskolákban nincs egységes eljárás­rend, a helyi protokollokat nem jár­ványügyi szakemberek dolgozzák ki REFLEKTOR Tarolni fog a vírus VESZCSENGŐ A halálesetek száma heteken belül erőteljesen emelkedni fog - véli Jakab Ferenc virológus, aki szerint nálunk tombol a járvány. j // DANÓAM­A Magyarországon Európa többi ré­széhez képest tombol a járvány, ez a fekete igazság! - értékelte a közelmúlt folyamatait Jakab Fe­renc virológus, a Pécsi Tudomány­­egyetem tanszékvezetője a Nyitott Egyetem Extra - Covid-19: Tanul­ságok és aktualitások című online eseményen. Kedden már a levett minták 8,3 százaléka volt pozitív, 726 új fertő­zöttet regisztráltak és 306 beteget ápoltak a kórházakban. Jakab Ferenc szerint senkit ne tévesszen meg, hogy most a fia­talok között van a legtöbb új eset. A napi adatok szerint már 17-en vannak lélegeztetőgépen. Aki oda­kerül, azok 80 százaléka sohasem jön le onnan. Arra is figyelmezte­tett, hogy a halálesetek száma he­teken belül erőteljesen emelkedni fog. Megjegyezte: a vírussal semmi nem történt, nem gyengült és nem is mutálódott, ebből az is követke­zik, hogy semmi jót nem jósolhat - mondta. Hiába harminc év alattiak most az új betegek, mert ezek a fiata­lok elviszik a fertőzést korosabb ismerőseiknek, családtagjaiknak. Nekik viszont már komolyabb tü­neteik lesznek, és több lesz a fatá­lis kimenetelű eset is. A terjedés dinamizmusából, a vírus fertőző­képességéből, a sejtekre gyakorolt hatásából egyértelműen lehet lát­ni azt, hogy tárolni fog. Hozzátette azt is, hogy a járványt pillanatnyi­lag csak az egyszerű járványügyi intézkedésekkel - a szigorú és következetes maszkhasználattal. A szak­ember szerint a fiatalok elviszik a fertőzést korosabb ismerő­seiknek, családtag­jaiknak gyakori kézmosással, megfelelő fizikai távolság megtartásával­­ le­het kordában tartani. A vírust csak az oltással lehet majd eredményesen megfékez­ni - mondta. Pillanatnyilag 130- féle vakcinafejlesztési projekt fut, ezekből 6-8 tart a III-as, tehát az utolsó klinikai vizsgálati fázisban. Becslése szerint legkorábban jövő év tavaszán lehet kész oltás. Koráb­ban lehetett hallani az orosz vakci­náról, amely akár jó is lehetne, de már a fázis II. vizsgálat után törzs­könyvezték. A virológus üzent a vírustaga­dóknak is. Fehér köpenyes sarla­tánoknak nevezte őket, és szerinte tevékenységükkel nagyobb kárt okoznak, mint maga a vírus. ARÁNY Kedden már a levett minták 8,3 százaléka volt pozitív, 726 új fertőzöttet regisztráltak és 306 beteget ápoltak a kór­házakban OLTÁS JAKAB FERENC: Legkorábban jövő év tavaszán lehet r­ l+ác Két kórházban már nincs szabad lélegeztetőkapacitás Kiürítették a fővárosi Szent János Kórház hármas belgyógyászatának épületét, miután a Dél-pesti Centrumkórháznak (egykori Szent László) és az Országos Korányi Pul­­monológiai Intézetnek már nincsen szabad lélegeztetőkapacitása. Az akut kardiológiai eseteket, illetve az infarktussal ellátásra szorulókat a Szent Imre, az Irgalmasrendi, az Uzsoki, a Szent Margit és a Nyírő Gyula Kórház fogja ellátni a Szent János helyett. „Jött az eredmény: Covid-pozitív” TELEFONOK A Népszava fotóri­portereként rengeteg emberrel találkozom, ezért egy ideje megbé­kéltem a tudattal, hogy előbb vagy utóbb én is elkapom a koronavírust. Mint kiderült, ez előbb követke­zett be, mint vártam. Szeptember hetedikén szinte előírásszerűen produkáltam a fertőzés tüneteit: belázasodtam, 38 fokot mutatott a hőmérő, majd jött az irtózatosan erős fejfájás, még a szemgolyóim is belesajogtak. Azután pedig elkezd­tem nem érezni a szagokat. Különös érzés, amikor a mentolos kenőcs láttán tudja az ember, hogy mit kel­lene érezni, de nincs nyoma a jól megszokott, erős illatnak. A láz és a fejfájás enyhítésére az Algopyrin is elég volt, de attól a szaglás nem tért vissza egy csapásra, és a fáradtság sem múlt el: lényegében huszon­négy órát aludtam egyhuzamban. Ébredés után hívtam a házi­orvosomat, de őt nem sikerült el­érni, csak a helyettesét, C- meg D -vitamint ajánlott. Azért, hogy minél előbb bizonyossá váljon, ko­ronavírusos vagyok-e, a gyorsabb eredménnyel kecsegtető, de fize­tős magántesztelést választottam. Csütörtökre szinte teljesen eltűn­tek tüneteim: saját autóval, masz­kot, kesztyűt viselve, senkivel sem érintkezve hajtottam a laborba, ahol - mivel minden páciens idő­pontra érkezik - üres váróterem fogadott, így fertőzni és fertőződni sem volt esély. A védőfelszerelésbe öltözött nővér a korábbi tünetek alapján kedvesen jelezte: „Ez tuti Covid.” Azért ledugta a torkomba a mintavevő pálcát - kellemetlen procedúra, de azt mondják, még mindig sokkal kevésbé rossz, mint az „orvos” teszt. A nővérnek persze igaza lett: szeptember 11-én, péntek délután megjött az eredmény: Covid-pozitív. Kérdések sokasága ötlött az eszembe: kikkel találkoztam? Ki­nek kell szólni? És milyen hatósá­got kell értesíteni? És egyáltalán, mit kell mondani a rokonoknak, barátoknak, kollégáknak? Szia, ne akadj ki, de lehet, hogy megfertőz­telek? Szerencsére kontakjaim kö­zül senki nem betegedett meg, és mindenki nyugodtan, megértéssel fogadta a hírt, hogy esetleg megfer­tőztem. Közben egy másik szálon is fel­pörögni látszott a Covid-sztorim. A tesztemet elkészítő magánklinika a pozitív eredményről értesítette a hatóságokat. Egy nappal a pozitív teszteredmény után, szombat dél­előtt egy udvarias rendőr hadnagy ébresztett telefonon: adategyez­tetés után arra volt kíváncsi, hogy kikkel találkoztam a tüneteim meg­jelenése óta, illetve az azt megelőző két napban, továbbá van-e, akivel egy háztartásban élek. A kérdések megválaszolása után közölte, hogy az ő kompetenciája eddig terjed, a határozatot a házi karanténról és a további tudnivalókat a Nemzeti Népegészségügyi Központtól fo­gom megkapni később. Mivel hétfő délelőttig nem je­lentkezett a népegészségügyi köz­pont, felhívtam a koronavírus zöld számot. Itt pillanatok alatt kapcsol­tak egy készséges ügyintézőhöz, aki felvilágosított: a járványügy nem fog megkeresni, nekem kell jelent­keznem az illetékes járási hivatal népegészségügyi kirendeltségén telefonon, amelyhez kaptam is tőle egy számot. Ha csak a tizenkilence­dik próbálkozásra is, de elértem a járási hivatalt, ahol két újabb tele­fonszámot adtak, mondván, azokon kell jelentkezni a területi vírus-ak­ciócsoportnál, egyúttal elnézést kértek a rengeteg fertőzött miatt döcögőssé vált ügyintézésért. A két telefonszámot hétfőn ös­­­szesen 48 alkalommal hívtam, zö­mében foglaltat jelzett, amikor pe­dig kicsöngött, senki nem vette fel. Kedd estig nem hívtak és én sem értem el a hivatalt, így annyi biztos: karanténom továbbra is csak ön­kéntes, nem pedig hatósági. És há­ziorvosom utasítása szerint tünet­mentesség esetén szeptember 20-ig tart - ha csak addig fel nem figyel rám és másként nem rendelkezik a járványügy. Amúgy a jelek szerint nem csak én nem számítok: páro­mat, akivel együtt élek, senki nem kereste, ő maga jelentkezett a há­ziorvosnál. Kért is neki egy tesztet hétfőn, de kedd estig nem történt semmi sem. Most várunk az önkén­tes karanténunkban, hogy megcsör­­renjen a telefon. BÉRES MÁRTON Béres Márton, lapunk fotóripor­tere. A járványügy megfeledkezett róla FOTÓ: BÉRES MÁRTON KARANTÉN Munkatársunk házilag készített tájékoztatót, miután hivatalosat nem kapott

Next