Népszava, 2020. szeptember (147. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-11 / 213. szám

Még drágább az életed EGÉSZSÉGÜGY Ketyeg az óra: januártól sokan lehetnek olyanok, akiknek érvénytelenítik a tajszámát, és csak pénzért juthatnak ellátáshoz. f r •• DANDAM­A Július elsején indult az a hat hónap, amennyi tb-tartozás után érvény­telenítik a fizetéssel elmaradók taj­számát. Ők attól kezdve csak előre fizetéssel juthatnak egészségügyi ellátáshoz. Kiss Zsolt, a Nemze­ti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója egy minapi szakmai konferencián azt mondta: augusztus közepén néhány tízezer ilyen státuszú emberről tudtak, ám várhatóan januárig ez a beteg­kör bővülni fog. Beszédesebb adat, hogy a nyár közepén a NEAK a Vi­lággazdaság kérdésére még azt kö­zölte: tavaly több mint 532 ezer, egy évvel korábban pedig 537 ezer olyan személyről tudtak, akinek mun­kaviszony vagy egyéb jogosultság hiányában be kellett volna jelent­keznie egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére, de ennek még­sem tett eleget. S így „piros lámpa mellett” vett igénybe térítésmente­sen egészségügyi szolgáltatást. Ha ők idén júliustól hat hónapig nem fizetnek, kiesnek a biztosítottak kö­réből. Radics Zsuzsa közgazdasági szakjogász szerint lesznek olyan helyzetek, amikor az orvos nem is fogja tudni, hogy adott esetben sür­gősségi ellátást kellene nyújtania, mert ahhoz előbb meg kellene vizs­gálnia a beteget. Ő viszont csak azt látja majd, hogy „barna színű”, azaz az ellátás szempontjából érvényte­len a táj száma, és ha a páciens nem tudja kifizetni a vizsgálatot, az el is marad. FOLYTATÁS A 2. OLDALON SÜRGŐSSÉG A vizsgálat és az ellátás is elmarad Sztrájkra készek az SZFE dolgozói ÉRDEKHARC A kormány fele­lőssége addig terjedt, hogy kiváló szakembereket nevezett ki a Szín­ház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumába (SZFE), de abba már nem szól bele, hogy kikkel tár­gyal a testület az egyetem jövőjéről. Ezt Gulyás Gergely jelentette ki az ATV Egyenes beszéd című mű­sorában. A kancelláriaminiszter kiemelte, hogy a kormány döntése egy új felsőoktatási modell beveze­tése, s a többi egyetemen együtt tud működni a régi vezetés az új kurá­torokkal. Az SZFE dolgozói közben sztrájkkövetelésekkel fordultak a kormányhoz, mert az intézmény fenntartójának kijelölt alapítvány által megszövegezett alapító okirat és az új szervezeti és működési sza­bályzat is sérti a munkavállalók ér­dekeit. FOLYTATÁS A 12. OLDALON Nemkívánatos tagállam lettünk JOGÁLLAMISÁG Akár Magyar­­ország és Lengyelország nélkül is újra lehetne alapítani az Európai Uniót - jegyezte meg a holland mi­niszterelnök a hágai parlamentben. Mark Rutte nem reális alternatíva­ként beszélt a lehetőségről, hanem így akarta meggyőzni a képviselő­ket, hogy muszáj volt kompromis­­­szumot kötnie a jogállamisági me­chanizmust illetően. Az ellenzék egy része elégedetlen az uniós költ­ségvetésről született júliusi megál­lapodással, mert nem lehet elzárni a pénzcsapokat az olyan európai értékrendet megsértő államok elől, mint Magyarország és Lengyelor­szág. A kormányfő is egyetértett az aggályokkal, de szerinte muszáj volt alkut kötni. RÉSZLETEK A 7. OLDALON A holland kormányfőnek a demokratikus rendszert lebon­tó Orbán-kor­­mánnyal van baja MARK RUTTE Korrupcióban jobban teljesítenek ORBÁN KORSZAK Magyaror­szág az uniós felzárkóztatási és ag­rártámogatások közel 4 százalékát költötte el szabálytalanul az elmúlt öt évben - áll az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) csütörtö­kön megjelent éves jelentésében. A korrupciógyanús pénzfelhaszná­lás mértéke tízszerese az EU-s át­lagnak. Ezzel a huszonhét tagállam abszolút listavezetője Magyaror­szág. Az uniós alapokkal való vis­­­szaélések már korábban a közösség élére taszították Magyarországot: a tavalyi OLAF-jelentés a pénzügyi transzferek hasonlóan magas szá­zalékában talált szabálytalanságok­ról számolt be 2014 és 2018 között. FOLYTATÁS A 3. OLDALON HÁZ KILÁTÁSSAL Sokba került nekünk Mohácsi luxus közpénzből BOTRÁNY Feljelentést tesz Mo­hács baloldali vezetése, amiért komoly vesztesége keletkezett a településnek városgazdálko­dási cége zavaros ügyletei miatt. A társaság az előző fideszes polgármester alatt apartman­házat építtetett közpénzből. A Mohácsot vezető MSZP-s Csorbás Ferenc kísérletet tett a cég átvilágí­tására, de ennek útját állta a fide­­szes többség. Ennek vezetője a vál­lalkozás felügyelőbizottsági elnöke, egyben a kormánypárt jelöltje az időközi választáson. A cég tavalyra 80 milliós veszteséget okozott a vá­rosnak, adósságállománya 200 mil­lióval ugrott meg, idén 268 milliós mínuszt terveznek. RÉSZLETEK A 4. OLDALON Anglia már csak karanténnal vár COVID 19 A magyar járvány­helyzet romlása miatt eltörölte a brit kormány a Magyarországról érkezők karanténmentességét: szombat hajnaltól csak a 14 napos kötelező elszigetelés mellett lehet beutazni Angliába. Többek között Belgium, Ciprus, Észtország, Lett­ország, Litvánia és Norvégia is ha­sonlóan döntött a közelmúltban. NÉPSZAVA Gyanús paksi hulladékügylet ARAZAS Feljelentést tett a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon a Paksi Hulladékgazdálkodási Nkft. eladása miatt tegnap magánsze­mélyként Heringes Anita és a vá­ros önkormányzatának további négy, egyaránt a Paksi Deák Ferenc Egyesületet képviselő ellenzéki tagja - tudtuk meg a volt MSZP-s képviselőtől. Bár az irat hivatalosan ismeretlen tettes ellen szól, az in­doklás Szabó Péter, a város fideszes polgármestere kapcsán veti fel a hűtlen kezelés és a hivatali vissza­élés gyanúját. E szerint Szabó a ve­szélyhelyzeti szabályokra hivatkoz­va márciusban a képviselő-testület helyett egy személyben döntött ar­ról, hogy mintegy 4,1 millió forin­tért értékesíti a számos térségben hulladékszállítási közszolgálta­tást végző Vertikál Közszolgáltató Nzrt.-nek a paksi hulladékos cég önkormányzati kézben levő 49,9 százalékát. Az önkormányzati rész értékesítésével együtt a térség hét települése alapította Paks és Kör­nyéke Hulladékgazdálkodási Ön­kormányzati Társulás a birtokában lévő 50,1 százalékot 4,2 millióért szintén eladta a Vertikálnak. FOLYTATÁS A 6. OLDALON TERJESZKEDIK A Vertikál „felvásárlási lázban ég"

Next