Népszava, 2021. január (148. évfolyam, 1-25. szám)
2021-01-18 / 14. szám
NÉPSZAVA 2021. január 18., hétfő Mentsd meg a roadokat! AKCIÓ Jótékonysági kezdeményezés indul #savethebackstage néven a járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került zene- és rendezvényipari munkavállalók megsegítésére. A befolyó bevételt a Fábián Juli Emlékalapítvány gondozza és osztja szét a rászorulóknak. A járvány második hulláma még rosszabb helyzetben találta a zene- és rendezvényipari szektort. Akinek maradt tartaléka, nagy eséllyel felélte már. Nagyon sokak megélhetése került veszélybe azzal, hogy rendezvények híján se munkája, se fizetése nem volt. A kezdeményező Szabó Zsolt Tschöppy színpadmester-turnémenedzser és néhány szerencsésebb helyzetben lévő zeneipari háttérmunkás, akik a maguk eszközeivel próbálnak segíteni. „Példaértékű, ahogy a zeneipar szerencsésebb helyzetben lévő szereplői igyekeznek segíteni a többieken. Sok zenekar visszaforgatja a Raktárkoncerteken keresztül kapott támogatás egy részét, akár rajtunk keresztül, akár saját akciókkal” - idézi az MTI az akció közleményéből Szepesi Mátyás zenész-menedzsert, a Fábián Juli Emlékalapítvány kuratóriumának elnökét. A 2017-ben, nagyon fiatalon elhunyt magyar jazzénekesnő, dalszerző, Fábián Juli emlékére 2018-ban hoztak létre alapítványt 2018-ban, amely elsőként rászoruló muzsikusok, zeneszerzők, oktatók, zeneipari háttérmunkások részére hirdetett jótékonysági akciót. Múlt év tavaszán, a járvány első hulláma alatt a Radio 1-gyel közösen indított gyűjtéssel hetven, a koronavírus-járvány által nehéz helyzetbe került zeneipari háttérmunkásnak folyósított pénzbeli támogatást, összesen tízmillió forintot. A mostani kezdeményezés keretében a Kókai Barnabás által tervezett, erre a célra készített pólókból, pulóverekből lehet rendelni a kampány webshopjában, a www.savethebackstage.hu, illetve a popshop.hu oldalán. A termékekből befolyt teljes bevétel a Fábián Juli Emlékalapítványhoz kerül, amely azokat a zenészeket, zeneipari munkatársakat segíti, akik hosszan tartó betegség miatt nem tudtak fellépni, alkotni, dolgozni. NÉPSZAVA FOTÓ: NÉPSZAVA FÁBIÁN JULI Emlékalapítványa sokaknak segített KULTÚRA KARANTÉNBAN NÉGY FAL KÖZÖTT A kijárási korlátozások és a rendezvénystop napjaira otthonról elérhető kulturális programokat ajánlunk ezen a hasábon. Kocsmalépcsők koptatói Berecz András Tegnap is ma mentem haza című előadását este hét órától online láthatják az eSzínház felületén. Énekek, megindító mendemondák nagy kezű, tág torkú, déli inakról és mozgalmas fehérnépekről. A műsor egyben ünnepi megemlékezés híres mulatók és mulatósok igaz szereplőiről, régvolt csárdaküszöbök, kocsmalépcsők híres koptatóiról, bogáncssorsú határbeliekről, kiknek apját-anyját senki nem tudta. Köztük Nagyerejű András, Cseppentő Inci, Jólbeteszi Gyuszi, Kerék Pali és Nyalka Csóka Sanyi, akik az időmúlatás héroszai, utolérhetetlen bajnokai, művészei voltak. Az előadásban szerepel Berecz András, Appelshoffer János, Berecz István, Szabó Dániel és id. Szerényi Béla. eSzínház online stream, 19.00 Apai féltés álruhában Ines fiatal üzletasszony, aki csak a karrierjének él. Apja aggódik lánya boldogtalan élete miatt, és elhatározza, újra vidámságot csempész a mindennapjaiba. Műfogsort és parókát ragad, és Toni Erdmannként jelenik meg Ines irodájában. Tárgyalásokon, fontos fogadásokon és munkavacsorákon is felbukkan, és egyre kellemetlenebb helyzetekbe hozza lányát, aki szeretné lerázni a férfit. Ám kezdeti idegessége ellenére kénytelen rádöbbenni, hogy a vidámság és szeretet nélküli élet értéktelen. A 2016-os cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában bemutatkozott és a Filmkritikusok díjával elismert Toni Erdmann című filmet ma este online közvetítik. Művész Távmozi, 20.00 FOTÓ: NEMZETI SZÍNHÁZ/BERGICS BALÁZS FOTÓ: IMDB Búcsú Sas Józseftől GYÁSZ Nyolcvankét éves korában elhunyt a Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, rendező, színházigazgató. BALOGH GYULA Sas József, bár sokan fanyalogtak arra, amit csinált, még életében fogalommá vált. Egy jól eladható márkává, aki mindig azt adta, de azt profi módon, amit várt tőle a közönség. Sas elsősorban nekik akart megfelelni, őket akarta kiszolgálni, és ezt, amíg az egészsége engedte, meg is tette. Rózsahegyi Kálmánnál tanult, és ezt büszkén mindig el is mesélte. (Lehet, hogy újra nagy jelentősége lesz a magánszíniskoláknak.) Az iskola elvégzését követően több vidéki színházban megfordult: szülővárosában, Békéscsabán, majd Pécsen, illetve Kecskeméten. Utóbbi időszakát szintén szívesen emlegette, hiszen sokat játszott akkoriban, és sok mindent megtanult, többek között énekelni, szórakoztatni. A hetvenes években a Mikroszkóp Színpadhoz került, itt köteleződött el a kabaréval. Rájött, hogy igazából ez az ő műfaja. Szinetár Miklós nemrég arról értekezett egy interjúban, hogy mestere, Nádasdy Kálmán a főiskolán pozitív értelemben beszélt mindig arról, ha valaki ripacs a színpadon. Ezt a szemléletet Sas is magáévá tette. Igyekezett tehát jó ripacs lenni, egy olyan színész, aki be tud jönni, és magával tudja ragadni a néző figyelmét, sőt meg tudja nevettetni. Arról lehet vitatkozni, hogy milyen eszközökkel tette ezt, de az biztos, hogy óriási szenvedéllyel, energiákat mozgósítva, egyfajta profizmussal szolgálta közönségét. És mivel képes volt hatni, ezért óriási rajongótábora alakult ki. Hosszú ideig ő vezette a Mikroszkópot, kollégáival együtt és önálló estjeivel sikerült markáns hangot, kabarét teremtenie a Nagymező utcában. Megtanulta, ki kell mondani, amit a közönség vár. Politikai értelemben is a mostani rendszer nyílt kritikusa volt. De ő színházat akart csinálni, az érdekelte, hogy ne politikai szónoklat legyen, amit létrehoz, hanem színház, szórakoztató zenés színház, és a néző, ha lehet, a nevetéstől minél kényelmetlenebbül érezze magát a székén. Ki akarta mozdítani a közönséget a komfortzónából, úgy, amint Ró igyekezett jó ripacs lenni, olyan színész, aki magával tudja ragadni a néző figyelmét, sőt meg tudja nevettetni zsahegyitől tanulta. Egy időben a legnagyobb nézettséget produkálta a szilveszteri kabarék műfajában. Nem lehetett őt megverni. Volt is csatorna, amelyik évről évre ragaszkodott hozzá, időt és terepet adott Sas hangjának. Még néhány napja, szilveszter éjjelén, éjfél után is az ő nótáival kezdődött az új év ebben a televízióban. Egy ideje súlyos beteg volt, nem tudott fellépni. Ez volt a legnagyobb fájdalma, az élet épp a számára legfontosabbtól, a színpadtól és a közönségétől fosztotta meg. El is vonult, elzárkózott a nyilvánosságtól, mindenáron meg akart gyógyulni. Olykor kivételt tett, és egy-egy televíziós stábot mégis beengedett az otthonába. Ilyenkor megmutatta a legkedvesebb színházi relikviáit, újra szerepelt, szerelmet vallott a nézőknek, ezekre a pillanatokra a civil betegből egy csapásra újra színésszé változott. A járvány ellen azonban már ő is tehetetlennek bizonyult, feladta a küzdelmet. A Mikroszkóp után most már őt is sokan siratják. A nevével fémjelzett korszaknak is vége, a felvételek, Sas József jellegzetes, fanyar a nézőkkel összekacsintó bohóci mosolya viszont kitörölhetetlen. FOTÓ: NÉPSZAVA 1939-2021 26 évig a Mikroszkóp Színpad művésze volt KULTÚRA MŰSORAJÁNLÓ ^ 2021. január 18., hétfő Duna 06.00 Híradó; Sporthíradó 06.40 Kenő (ism.) (12) 06.45 Roma magazin 07.10 Domovina 07.35 Mozogj otthon! 07.50 Ridikül (ism.) (12) 08.40 Alpesi őrjárat (12) 09.40 Isztambuli menyasszony (ism.) (12)10.35 Család barát 12.00 Híradó; Sporthíradó 12.55 Europa A la Carte (6) 13.25 Sorsok útvesztője (12) 14.20 Almárium 15.15 Rex Rómában (12) 16.10 Brown atya (12) 17.05 Ridikül (12) 18.00 Híradó 18.25 Nemzeti Sporthíradó 18.45 Isztambuli menyasszony (12) 19.40 Rex Rómában (12) 20.30 Kékfény (12) 21.25 Diagnózis (16) 22.05 Kenő (12) 22.15 Ne ölj! (18) 23.10 Don Matteo (12) 00.15 4 összeesküvő és 1 temetés (18) 01.05 Új idők új dalai 01.40 Rúzs és selyem TV2 05.30 Családi Titkok (12) 06.15 Mokka (12). Benne: Tények reggel 08.45 Mokka- CINO (12) 09.40 Teleshop 10.45 Csapdába csalva (12) 11.15 Mintaapák (12) 12.00 Tények délben 12.30 Walker, a texasi kopó (12) 14.35 Tiéd az életem (12) 15.40 Az én lányom (12) 16.45 A bosszú csapdájában (12) 18.00 Tények 18.45 Tények Plusz 19.40 Doktor Balaton (12) 20.15 Exatlon Hungary (12) 23.00 Magánnyomozók (12) 00.10 Családi Titkok (ism.) (12) 01.15 Walker, a texasi kopó (ism.) (12) 02.55 Tények este RTL Klub 04.50 Teleshop 05.15 Barátok közt (ism.) (12) 06.00 Reggeli (12) 09.05 Teleshop 11.55 Fókusz (ism.) (12) 13.20 Páratlan páros (12) 14.30 Keresztanyu (ism.) (12) 15.55 Az ígéret (12) 17.05 Barátok közt (12) 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 18.50 Fókusz (12) 20.10 Keresztanyu (12)21.35 New Amsterdam - Vészhelyzet New Yorkban (12) 22.50 Barátok közt (12) 23.40 XXI. század - a legendák velünk élnek. Jordán Tamás (12) 00.10 RTL Híradó - Késő esti kiadás 00.50 CSI: Miami helyszínelők (16) 02.00 Autogram. Autósmagazin (ism.) (12) ATV 06.00 ATV Híradó 06.25 ATV Start. Reggeli politikai és közéleti magazin 08.30 Start plusz 08.55 ATV Híradó 09.15 Fórum 10.40 Mediashop 11.40 A hídépítés története. Építészeti magazin 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Mediashop 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.25 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.25 Egyenes beszéd 20.30 CSATT: Rónai Egon műsora 21.30 ATV Híradó 22.00 Visszajátszás 22.50 A nap híre 23.35 Hazahúzó 00.30 Világhíradó 00.45 Hit és élet. Hitéleti magazin 01.20 700-as klub (12) 01.50 Egyenes beszéd 02.45 A nap híre M4 Sport 06.30 Sporthíradó 07.25 Szabadidő (ism.) 07.55 Sportpercek (ism.) 08.15 Férfi kézilabda-vb: Magyarország-Uruguay (ism.) 10.00 Sporthíradó 10.25 Napos Oldal - DTVK (ism.) 11.00 Gyorskorcsolya Eb (ism.) 13.00 Sporthíradó 13.25 Gyorskorcsolya Eb (ism.) 14.55 UEFA Euro 2020 15.30 Férfi kézilabda-vb. Dél-Korea-Oroszország (élő) 17.10 Kosárlabda magazin 18.00 Férfi kézilabda-vb. Svédország-Egyiptom (élő) 19.40 GOÓON2 20.30 Férfi kézilabda-vb. Norvégia-Ausztria (élő) 22.10 Sporthíradó 22.30 Férfi kézilabda-vb. Franciaország- Amerikai Egyesült Államok (felv.) 00.15 Férfi kézilabda-vb. Dél-Korea-Oroszország (ism.) 01.55 Kosárlabda. Tippmix NB I mérkőzés (ism.) Klubrádió 06.00 Reggeli gyors/Reggeli személy 09.55 Könyvklub 10.00 Ötös 12.00 A lényeg - a Klubrádió hírműsorok 12.15 Ez itt a fórum 12.55 Könyvklub 13.00 Könyvklub (bővített kiadás) 14.00 Vény nélkül 14.30 Vállalkozók klubja 15.00 Operaklub 16.00 Megbeszéljük 18.00 Esti gyors 19.00 Tűréshatár 20.00 Belső közlés 21.00 Világtalálkozó (ism.) 22.00 Ötös (ism.) 23.30 Hangosfilm - szélesvásznú verzió (ism.) 24.00 Megbeszéljük (ism.) 01.30 Reggeli rovat (ism.) 01.45 Esti gyors (ism.) A TV-CSATORNÁK A MŰSORVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!