Népszava, 2021. február (148. évfolyam, 26-49. szám)

2021-02-20 / 43. szám

SZÉP SZÓ Labdarúgás - Bor 2021. február 20., szombat mikor az FTC még nem előétel volt az európai kupákban, és egyetlen megszerzett pontért egyáltalán nem ünne­pelték volna, kitűnően kezdődött az év a zöld-fehérek számára. A ferencvárosiak 1966 februárjának ele­jén Luganóba utaztak, hogy két héten át az elegáns svájci városban készüljenek az Internazionale elleni BEK-negyed­­döntőre. Ám akármilyen jó dolguk volt is, többszörös hendikeppel vágtak neki a címvédő elleni párharcnak, hiszen Itáliában télen is üzemelt a Serie A, míg Magyarországon november 7-én befeje­ződött és március 12-én kezdődött az NB I. Azt, hogy befejeződött, szó szerint kell érteni, mert minálunk akkoriban egész éves, tavaszi-őszi rendszerű bajnokság zajlott, ennek következtében az FTC 1964- es aranyérmesként szerepelt a BEK 1965/66-os évadában, de a bajnoki címet már a Vasas védte. Azért a márciusi visszavágóra két nap alatt elfogyott a 80 ezer belépő a Bajcsy-Zsilinszky út és a Népköztársa­ság útja sarkán lévő jegyirodában, ahol február 15-én kezdték árusítani a tiket­teket. Képzelhetik, milyen sorok álltak, ha a nyitva tartás utolsó órájára már csak négyszáz, egyaránt kilencforintos - tehát a „kakasülőre” szóló - belépő maradt a második napon... Milánóban kisebb volt az érdek­lődés, de ez nem a Ferencvárosnak, hanem az időjárásnak szólt. Az FTC nagyon is megalapozta jó hírét Olaszor­szágban, hiszen a Vásárvárosok Kupája 1965- ös elhódítása alkalmával otthon és idegenben is legyőzte az AS Romát (1:0, 2:1), majd a döntőben Torinóban múlta felül a Juventust (1:0). A többna­pos havazás meg az azt felváltó esőzés keresztbe tett a látogatottságnak, rá­adásul az Inter este negyed tízre tűzte ki a meccset, és az egyenes tévéközve­títések miatt nem változtathatott az időponton. A San Siróba 36 896 néző váltott jegyet, majd pokrócba burkolta magát, hogy ne vegye meg az Isten hi­dege. Az óév decemberében, hasonlóan vacogtató viszonyok között csak 15 324 szurkoló volt ugyanott a bukaresti Di­namo elleni visszavágón, amelyen Gia­­cinto Facchetti az utolsó előtti percben fejelte a továbbjutást jelentő gólt (0:1, 2:0). Az FTC sokkal simábban vette a korábbi akadályokat. Az izlandi Kefla­­vikot habkönnyű 9:1-gyel és 4:1-gyel ejtette ki­­ a kilences alkalmával az ext­raklasszis 9-es, Albert Flórián öt gólt ért el -, majd a pesti 0:0-t követő athéni 3:1-gyel foszlatta semmivé a Panathi­­naikosz hiú ábrándjait. Ám a december 16-án megtartott sorsolás után Kalmár István ferencvárosi klubelnök lemon­dóan nyilatkozott: „A világ jelenlegi leg- H­EGYI IVÁN INTERNAZIO­­NALE-FTC 4:0 (2:0) BEK-negyeddöntő, 1966. február 23., Milánó, 36 896 néző. Jv.: Arribas (spanyol). Internazionale: Sarti - Burgnich, Guarneri, Ma­­latrasi, Facchetti - Bedin, Mazzola, Suarez - Jair, Peiro, Corso. FTC: Géczi - Novák, Mátrai, Szűcs, Horváth - Juhász, Rákosi - Karába, Varga, Albert, Fenyvesi. Gól: Jair (8. perc), Corso (38.), Peiro (65. és 75.). FTC a postakocsin jobb klubcsapatával kerültünk szembe, így vérmes reményeink nem lehetnek. De ez nem jelenti azt, hogy nincsenek esélyeink, hiszen a bukaresti Dinamo kis híján meglepetést okozott az Inter­­rel szemben.” A vezetőségnek az együttes elparen­­tálása helyett inkább arra kellett volna ügyelnie, hogy ne kövessen el szar­vashibát. A találkozóra ugyanis csak azokat lehetett nevezni, akik a párosí­tás napját három hónappal megelőzően már az adott klub játékosai voltak, ám Szűcs Lajos akkor még Dorogon futbal­lozott. Ennek ellenére nemhogy keret­tagnak jelölték, de be is tette őt a csa­patba Tátrai Sándor edző. Az Internél a szabálytalanságot „kiszúrták”, azaz a kék-feketék abban a biztos tudatban léptek pályára, hogy bármi történik, to­vábbjutnak, mert vereség esetén meg­óvják a meccset. Az Internazionale amúgy sem csak arra fordított gondot, mi történik a pá­lyán. Solti Dezsőt kifejezetten a célból alkalmazta, hogy a bundák nemzetközi nagymestere előre „elrendezze” a mécs­eseket a játékvezetőkkel. Az auschwitzi túlélő, akinek egész családját kiirtották az akkoriban hű baráti náci Németor­szág keleti haláltáboraiban, több Mer­cedes árát is hajlandó volt leszurkolni a megfelelő dirigálásért, bár a csinos fújásdíjat nem ő, hanem Angelo Morat­­­ti, az Inter elnöke fedezte. Nem ment­ség az 1947-ben emigráló, a hatvanas években nem Mercedesszel, hanem harcsaszájú Citroennel közlekedő Solti számára, de az, aki látta, amit látott az „Arbeit macht frei” felirat mögött, szó­ra sem érdemes botlásnak tarthatta a megvesztegetést a gettók, vagonok, lá­gerek infernális bűneihez képest. Nincs rá bizonyíték, ám könnyen lehet, hogy Manuel Gomez Arribast ugyancsak megkereste Solti vagy Ita­­lo Alloch, az Inter titkos találkozókon nemkülönben tevékeny főtitkára. A spanyol játékvezető ugyanis két les­gólt is megadott az Internek, ráadásul 3:0-nál kiállította az Apinak becézett Horváth Lászlót, így sem a bíráskodá­son múlt a 4:0-ás végeredmény, mert az FTC szezon előtti formában, nagyon gyengén játszott. A hazai lapokban élcelődtek a futballistákon, nem úgy, mint manapság, amikor sokadrangú labdarúgók előtt szokás leborulni haj­lékony körökben. Ilyen humoros szös­­szenetek jelentek meg annak idején: „A magyar csapatok játsszák a legjobban a 4-2-4-et. A Fradi négyet kapott Milá­nóban, a Honvéd kettőt Liverpoolban, a Dózsa négyet Leedsben.” Vagy: Mi lenne, ha Helenio Herrera lenne az FTC edzője? - 7:0-ra nyerne a Ferenc­város. - Milyen összeállításban? - Sarti - Burgnich, Guarneri, Malatrasi, Fac­chetti - Bedin, Mazzola, Suarez - Jair, Peiro, Corso.” A nagy tekintélyű Lukács László nem viccelt, ellenben helyszíni tudósításában azt jelentette a Népsza­badságnak: „Az Inter lökhajtásos előre­töréseihez képest a Ferencváros labda­rúgói még postakocsin járnak.” A visszavágóra ennek ellenére meg­telt a Népstadion, azaz senki nem hagyta veszni a jegyét. Az FTC nem szerepeltette Szűcsöt, helyette Orosz Pál, az Üllői úti labdarúgó zrt. jelenlegi vezérigazgatójának édesapja játszott - a direktor úr tehát von Hause aus tud különbséget tenni a valódi és a műfut­­­ball között, de nyilvánosan ennek nem mutatja nyomát -, az Inter pedig nél­külözte a sérült Sandro Mazzolát, aki 1966 decemberében, szintén BEK-mér­kőzésen, ugyancsak 80 ezer néző előtt, két bámulatos szólógólt lőtt a Népsta­dionban a Vasasnak (0:2). A zöld-fehé­rek itthon 1:1-et értek el, de már Milánó után - azazhogy Szűcs bevetése miatt már Milánó előtt - nyilvánvalóvá vált: nincs esélyük. Az akkor még mértékadó szakírók felvetették: „Jó lenne alaposan elemez­ni, vajon megvannak-e bajnokcsapa­taink számára a feltételek, amelyek a jövőben reményt nyújtanak arra, hogy a Real Madridhoz, a Benficához vagy az Internazionaléhoz hasonló együt­tesek ellenében helytálljanak Európa legnagyobb érdeklődéssel kísért lab­­darúgó-klubtornáján.” Ma ilyen mér­ce nem létezik, a Hyppolit-berkekből ajnározás-hurrázás látható-hallható. De vajon milyen összesített eredményt adna ki a Géczi-Dibusz, Novák-Lov­­rencsics, Mátrai-Blazic, Szűcs-Botka, Páncsics-Heister, Juhász-Haratyin, Rákosi-Sigér, Szőke-Uzuni, Varga- Tokmac, Albert-Boli, Fenyvesi-Zub­­kov egybevetés? Az abszurd összeha­sonlítás módfelett megtisztelő lenne a maiakra nézve. De nem azért, mert ők nyernének 1­:0-ra... A MILÁNÓI MÉRKŐZÉS JELENETE Nem a bíráskodá­son múlt a 4:0-s végeredmény, mert az FTC szezon előtti for­mában, nagyon gyengén játszott Mikibá ’ avagy egy furmint és egy merlot . T­an ez a Mátyás-puzzle: ■ / a nemzet tumoristá­■ / ja, a gyászos körmű ■ / Kásler székrekedé­■ / ses ötlete, hogy rak­ják össze Mátyás királyt, mint két kicsi legót. Lehet, nem figyeltem, de mintha nem hívták volna fel a figyelmet a kollégák arra, ami sztem a dolog lényege. Valame­lyik ilyen enthuziasztikusan ziháló kormánytámogató kriptonyilas kom­mentátor a verbális diaréjában már olyasmit irkált, hogy namost aztán reszkethetnek a román testvéreink, mert ki fog derülni, hogy Mátyás nem is szőröstalpú oláh, hanem magyar, sőt, lehet, hogy királyi zabigyerek. Megelőlegezve ez­zel a vizsgálat eredményét, és le merném fogadni, hogy ez lesz: ki fog derülni, hogy Mátyás nem román. Na ideje bepuszilnunk vala­mit, hogy ezt bírjuk idegekkel! Pajzos, Tokaji furmint, száraz (2019), ALDI, 999 Ft. Szalmaszín, nem túl intenzív, étvágygerjesztő levesfűszeres illat, ke­rek, könnyed, nem sűrű, korty almás és kis érzéki ízzel, pézsma(?), de minden halvány ecsetvonásokkal, ásványos ad­­stringencia villanyos villanásával, kel­lemes, de nem hangsúlyos savakkal, távoli édesség kedves emlékével, nép­szerű és finom karakter érett felhan­gokkal, könnyed és friss egyensúllyal, kimagasló holmi eszement minőség/ ár aránnyal, mindennap kéne ilyen bort inni egy-két pohárral, segít élni, kérek még, ez az. Szál az a cél, hogy bebizonyít­suk: Mátyás nem móc. És itt van a kutya elásva: NEM MINDEGY, WAZZE? Ez csak akkor lehet szempont, ha az etnikait releváns­nak tartom, ha meghatározó jelen­tőségű számomra a vér, a fajta, a gén, és akkor, igen, akkor máris a keresztény és liberális (ez egyéb­ként kvázi-szinonima, de erről majd legközelebb), azaz európai értékrenden innen vagyok, vala­hol a törzsi világ és Goebbels kö­zött hangicsálva, olyan beszkár­­tosként, aki két hátrafelé nyilazás között szakácsárpád-cikkeket olvasgat és bayerzsoltira izgul fel a tévé előtt a legújabb kormányzati guminő látványá­ra. És Petrovics? (Mármint Petőfi, nem Vanek úr a Tizennégy karátos autóban, akinek majdnem kicsúszik a száján a garnizonban, hogy ő Vanek úr, de időben észbe kap, és azt mondja, hogy nevem van: ez, hogy Petrovics), szóval hogy a sokáig a legmenőbbnek tartott magyar költő mamája-papája jót? De mindegy, a magyarság (franciaság, inuitság vagy hazátlanság, tehát az az érzés, annak a választása, hogy a haza nem fontos, ahogy isten és a család is lehet dobható) legitim és kulturális mém, ami az adott nemzeti kultúra matrjoska-babájában formálódhat ki az emberben (család, suli, lokális közösség és specifikumok, jó esetben egy boldog ország humanis­ta, liberális és demokratikus közintéz­ményei és korrekt közszolgálata, hehe, Európa, az atlanti gondolat, a galaxis, a Lokális Galaxiscsoport, a világ, ahogy a táguló űrben lengve jövőjének nekivág, anyámkinnya, fogjanak meg, fogjanak meg­, nem a génektől, Mikibá’! Ezt egy orvosprofnak kéne tudnia, Mikibá’! Na, igyunk gyorsan valamit, mielőtt tényleg fölszab minket az ideg! Ölelés Merlot (2018) Szekszárd, Vida Péter, 14 százalékos, 2600 Ft. A címke ilyen tündéres-giccses rémség, énkicsi pó­­nimos-hellókittis fasság, épp csak egy­szarvú nincs rajta, de a bornak eszmé­letlen szép merlot-illata van, ami dús és intenzív feketecseresznyés-szilvás as­­­szociációkat jelent, kis tintás felhang­gal, jó száraz, nincs vörösbor-édessége, amit az illat után elvárt az ember, mar­hajó marhahús-bor, csöppet maszkuli­­nabb, mint a merlot-k szoktak, mert a merlot a jin, a női princípium egy kü­­vében a cabernet sauvignon, e szuper­­men izomtibor, a bordói kékszőlőfajták német szilárdja mellett, kerekséget és „édességet” (nem édesborságot, ha­nem ilyen, a glicerinből és alkoholból és tán az érett tanninból fakadó érin­­tésnyi édes percepciót) szokott hozni a szálkás és csontszáraz és macsó caber­net mellé, de egymagában meg a mer­lot a legkellemesebb ivású vörösbor, ez is olyan női vonás: kedvesebb, mint a száraz és rossz szagú, mocskos körmű férfiak.

Next