Népszava, 2021. március (148. évfolyam, 50-75. szám)
2021-03-26 / 71. szám
21 NÉPSZAVA I 2021. március 26., péntek R.T. REFLEKTOR Süllyed a CDU hajója KRÍZIS Napról napra csökken a pártelnök Armin Laschet esélye arra, hogy az uniópártok kancellárjelöltje legyen a következő német parlamenti választáson. De próbál kapaszkodni. RÓNAY TAMÁS Az uniópártoknál egyre fagyosabb a hangulat a március 14-én megrendezett baden-württembergi és Rajna-vidék-pfalzi tartományi választás óta, amelyeken a CDU gyászosan szerepelt. A kereszténydemokraták népszerűsége folyamatosan csökken, a Zöldeké viszont rendületlenül emelkedik. A felmérések mind ijesztőbbek a konzervatívok szempontjából. A CDU népszerűsége pár hét alatt érte el a tavaly márciusi mélypontot: ismét több iroda 30 százalék alatt méri a kereszténydemokratákat. Az akkori válság eredményeként lemondott a párt elnöki tisztségéről Annegret Kramp-Karrenbauer. Egy-két hónap alatt aztán sikerült elsimítani a gondokat, amiben a koronavírus-járvány is segítette a CDU-t. Júliusra több felmérés már 40 százalék közelében mérte. Az idei év azonban eddig teljes csőd. A vakcinabeszerzéssel kapcsolatos mulasztások már eleve megrendítették a CDU-ba vetett bizalmat, de a nehézségeket csak tetézte, hogy az uniópártok több képviselőjéről derült ki, nem csekély közvetítői díjra tettek szert a maszkbeszerzésnél, vagyis nyerészkedtek, amikor súlyos egészségügyi válsághelyzetbe került az ország. A CDU szempontjából az a legaggasztóbb, hogy most nincs fény az alagút végén. Angela Merkel már csak néhány hónapig marad kancellár, ráadásul a kereszténydemokratáknál a befolyása minimálisra csökkent. A válságot ráadásul elmélyítheti az a konkurenciaharc, ami Armin Laschet, a párt januárban megválasztott elnöke és a CSU-t vezető Markus Söder között tört ki. Az uniópártok egyre leplezetlenebb belső feszültsége csak azt eredményezheti, hogy a környezetvédők hamarosan beérhetik a CDU/CSU-t a közvélemény-kutatásokban. Ám amíg nem dől el, melyikük lesz az uniópártok kancellárjelöltje a szeptember végén esedékes parlamenti 4 százalék A Forsa ügynökségnél már csak ekkora a különbség a CDU és a Zöldek között választáson, addig aligha áll helyre a belső béke. Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke eredetileg azt közölte, hogy húsvét és pünkösd között döntik el a kérdést, de hírek szerint most már úgy gondolja, áprilisban pontot kell tenni az ügy végére. Söder erre a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak adott interjújában kissé sértetten azt mondta, őt erről a tervéről még nem tájékoztatta a CDU elnöke. Látható ugyanakkor, hogy a kettejük közötti viszony szinte napról napra rosszabbodik. Amikor a CDU szűk két hete csúfosan leszerepelt a tartományi választásokon, Söder név említése nélkül kijelentette, „aki vezetni akar, s aki az első számú vezetővé akar válni, annak a munkájával is igazolnia kell mindezt”. Nem kell sokat gondolkodni azon, kire is gondolhatott. A CDU-nál, legalábbis a Laschetet támogató szárnynál egyre nagyobb ellenszenvvel figyelik Söder akciózását. „Ha tudod, hogy a nagy testvér ilyen slamasztikába került, nem azt csinálod, aminek hétfőn lehettünk tanúi” - mondta a bajor miniszterelnök kijelentése kapcsán a CDU egyik forrása a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak. Mi is történt múlt hétfőn? Söder azt javasolta, hogy a választások közeledtével egyfajta árnyékkormányt, a jövő csapatát” hozzák létre. Ez a javaslat azért keltett megütközést, mert a CSU elnöke ezt a felvetését előzőleg sem a kancellárral, sem a CDU vezetésével nem beszélte meg. Bár hírek szerint maga Laschet is kérlelte Södert arra, tartózkodjon a nyílt bírálatoktól, ő nem állt meg, s úgy nyilatkozott, a CDU tartományi választási vereségeinek „nem csak helyi okai vannak”. Egyre nyíltabb tehát a hatalmi harc a két politikus között, a CDU- nál pedig mind nagyobb az elégedetlenség a bajor miniszterelnökkel szemben, sokaknál visszatetszést keltett Södernek az a kijelentése, miszerint megengedhetetlen, hogy Európából oltóanyag „szivárogjon ki”, ami úgy értelmezhető, 8,5 százalék Ennyit csökkent az uniópártok népszerűsége február vége óta az Allensbach intézet felmérése szerint 29 százalék Ennyien nem zárják ki a lehetőségét annak, hogy szeptemberben az uniópártokra szavaznak, februárban még 42 százalékos volt ez az arány hogy exportstopot vetne ki az EU- ban előállított vakcinákra. Johann Wadephal, a Bundestag frakcióvezető-helyettese szerint egy ilyen lépés megmérgezné a transzatlanti kapcsolatokat. Hasonlóképpen vélekedett Roderich Kiesewetter, a Bundestag külügyi bizottságának tagja is. A vita alapvető középpontjában persze nem a vakcinákkal kapcsolatos kiviteli stop áll. S itt azért nem is csak Laschet kontra Söder-ügyről van szó, hiszen a CDU-ban is egyre többen kezdtek kételkedni Armin Laschetnek a kancellári tisztségre való alkalmassága kapcsán. Söder viszont olyan politikus, akinek nagyon jó szimata van arra, hogy kihasználja a helyzetet, és lecsapjon akkor, amikor ezt a legalkalmasabbnak látja. Horst Seehofer, a CSU előző elnöke, korábbi bajor miniszterelnök, jelenlegi szövetségi belügyminiszter tudna is erről mesélni. A Spiegel például azt állapította meg, a nyugalmat sugározni próbáló Laschet tipikusan az a személy, aki békeidőben a legalkalmasabb személy lenne a kancellári tisztségre, csakhogy most minden van, csak béke nem. Laschet képes „belealudni” a dolgokba, a tartományi választás fiaskója után például egy nappal reagált csak, Söder viszont sokkal gyorsabb nála. így történt a maszkbeszerzésekkel kapcsolatos botrány ügyében is: a bajor kormányfő ellentámadásba ment át. Vasárnap egy tízpontos tervezetet mutatott be ő és a CSU főtitkára, Markus Blume, amely előirányozza mindazon parlamenti képviselők szigorú vizsgálatát, akik bármilyen mellékes jövedelemmel rendelkeznek. Söder elmondta, teljesen átfogó képet akarnak alkotni a képviselők „mellékeseiről”. Ez a lépés szintén egy újabb fejezete lehet a CDU és a CSU vezetője versengésének, hiszen az is állhat a fellépés mögött, hogy így illusztrálják, Söder mennyivel alkalmasabb a válsághelyzetek kezelésére. Bár a Keresztényszociális Unió politikusai is belekeveredtek a maszkvásárlásokkal és más lobbitevékenységekkel kapcsolatos botrányokba, valószínűtlen, hogy Söder népszerűségét az ügy annyira megtépázná, mint Laschetét. Az ARD által közölt legutóbbi felmérés is ezt támasztotta alá: a megkérdezettek 51 százaléka közölte azt, hogy a bajor miniszterelnök az uniópártok jó kancellárjelöltje lenne. Laschet esetében ez az arány 22 mindössze százalék. Akkora tehát a különbség kettejük között, hogy a trend aligha változik meg a következő hetekben, a kancellárjelölti vita eldöntéséig. Markus Blume ezzel kapcsolatban az Augsburger Allgemeine Zeitungban kijelentette, annak kell vezetnie az uniópártokat a választási kampányban, akinek a legjobb esélyei vannak. Söder egyedüli gondja az, hiába népszerűbb, a CDU-nál is befolyásos támogatókat kellene szereznie. Arra ugyanis valószínűleg hiába vár, hogy Lascher magától mondjon le a javára a kancellárjelöltségről. Legutóbb 2002-ben volt példa arra, hogy keresztényszociális politikus, Edmund Stoiber volt az uniópártok jelöltje, akkor ezt az tette lehetővé, hogy a befolyásos hesseni CDU akkori vezetője, Roland Koch mellette állt ki. Egyelőre azonban túl csendesek a CDU-ban Laschet bírálói. A nagy kérdés: meddig? FOTÓ: AFP/DPA/FEDERICO GAMBARIN CIVAKODÓ TESTVÉREK Laschet(a képen elöl) és Söder a nyilvánosság előtt harcol a kancellárjelöltségért 30 százalék véli jónak a kormány válságkezelését, 62 százalék viszont rossznak A Fidesz csak rosszul járhat KÖVETKEZMÉNY Milyen hatással van a magyar kormánypártra a CDU válsága? A Fidesz számára a legkedvezőbb nyilván az lenne, ha Armin Laschet lenne a következő német kancellár. Amennyiben a CDU elnöke visszalépne a lehetőségtől, akkor az rövid időn belül a második súlyos csapás lenne külpolitikai szempontból a magyar kormánypártnak az Európai Néppárttal való szakítás után. Talán már CDU-s párttársait is egyre jobban idegesíti, hogy Lascher mennyire kesztyűs kézzel bánik a Fidesszel. Markus Söder viszont teljesen máshogy viszonyul Orbánékhoz. Hol van már az az idő, amikor a CSU volt a Fidesz legnagyobb európai pártfogója? Söder a német politikusok közül elsőként szorgalmazta a Fidesz kilépését az Európai Néppártból. A Süddeutsche Zeitungnak nemrég elmondta: azzal, hogy a magyar kormánypárt újra akarja szervezni a teljes európai jobboldalt, a párt „véglegesen búcsút intett a kereszténydemokrata értékeknek és alapelveknek”. Hozzátette: „Az utazót nem szabad feltartóztatni.” Söder már korábban sem fogta vissza magát, ha a Fidesz bírálatáról volt szó. 2019 májusában elutasította Orbánnak azt a javaslatát, miszerint az Európai Néppártnak az Európai Parlamentben a jobboldali populistákkal kellene együttműködnie. Mint fogalmazott, ez Európa végét jelentené. Később rossz jelzésnek minősítette és élesen bírálta, hogy Orbán Budapesten fogadta Matteo Salvini akkori olasz belügyminisztert, a jobboldali radikális Liga elnökét. Nem sokkal ezt megelőzően, 2019 márciusában Söder úgy fogalmazott: „Az út, amin Orbán jár, nem a mi utunk.” Münchenben vélhetően nem talált kedvező fogadtatásra a magyar kormányfőnek az a tavaly márciusi levele, amelyben Donald Tuskra, az EPP elnökére panaszkodott. Söder és Manfred Weber, az EPP CSU-tag frakcióvezetője között jó a viszony, s a bajor kormányfőt kifejezetten irritálhatja az a stílus, ahogy a magyar miniszterelnök rendre Webert bírálta. Ez is magyarázhatja, hogy Söder - elődeivel szemben - nem invitálta Münchenbe Orbán Viktort. Az uniópártok népszerűségének zuhanása miatt most már az sem zárható ki, hogy nem a CDU/CSU politikusa lesz a következő német kancellár. Egyre kisebb a különbség az uniópártok és a Zöldek között, így elvileg akár környezetvédő politikus is beleülhet a kancellári székbe. Egyre több szó van arról, hogy a Zöldek női társelnökének, Annalena Baerbocknak kellene indulnia a pártból a kancellári tisztségért. A politikus már 2019-ben felszólította az Európai Néppártot, zárja ki tagjai közül a Fideszt, így már ebből sejthetjük, mennyire lenne szívélyes a magyar kormánypárttal. Persze az is tény: ha Laschet nem lenne kancellárjelölt, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnökeként továbbra is a német politika fontos tényezője marad, s tartománya a legfontosabb befektető Magyarországon. Attól azért nem kell tartania a Fidesznek, hogy egy a párt szempontjából előnytelen kormányváltás esetén a német befektetők tömegesen kerülnék el az országot. A NEVETŐ HARMADIK? ANNALENA BAERBOCK Ha az uniópártok tovább gyengülnek, az sem elképzelhetetlen, hogy a Zöldek társelnöknője lesz a kancellár, ám ez még rosszabb lenne Orbán számára