Népszava, 2021. szeptember (148. évfolyam, 202-227. szám)

2021-09-11 / 211. szám

21 NÉPSZAVA I 2021. szeptember 11., szombat REFLEKTOR Paks, az ellenzéki hasadóanyag Az ellenzéki pártok energetikai programjaiban leginkább Paks kapcsán érzékelhető hangsúly­­különbség. Ugyanakkor ebben is fogódzót nyújt a Közös Alap. Eszerint kormányváltás esetén felülvizsgálnák a paksi atomerőmű bővítését, majd alapos háttértanulmányokkal kidolgoznák a jelenlegi nukleáris blokkok 2032-2037-es leállása utáni ellátórendszert. Ehhez képest Karácsony Gergely - a Párbeszéd mellett az MSZP-t és az LMP-t is képviselő - programja, akárcsak Fekete-Győr Andrásé, kerek perec kijelenti: kormányra kerülve felmond­ják a Paks 2-szerződést. Itt az atomügyben nagy múltú, vélemények tág tartományát képviselő MSZP beállása a legfeltűnőbb. Lapunknak küldött válaszában sem a Jobbik, sem mostani programismertetőjében Dobrev Klára nem említette az atomerőművet. Persze a Közös Alap részükről is érvényes. (Korábbi szavai alapján a most a témára szintén ki nem térő Márki-Zay Péter is hasonló döntést támo­gatna.) Ebből a szempontból a Jobbik távolságtartása veti fel a legtöbb kérdést. A korábban orosz kapcsolatokkal hírbe hozott tömörülés sokáig egyértelműen támogatta az atomener­giát. 2014-ben a kormánypártokkal együtt megszavazták a bővítési törvényt is. 2018-as vá­lasztási programjuk viszont már szintén Paks 2 felülvizsgálatát ígérte. Ekkor részükről Kepli Lajos a nukleáris energia kivezetése mellett tett hitet. Igaz, a politikus azóta távozott a pártból. Képviselőjük, Balczó Zoltán viszont máig a fejlesztés elkötelezett híve. Az előválasztás tehát a Paks 2 elleni lépések határozottságáról is dönt. Alig különböznek az ellenzéki klímaígéretek • ÉGHAJLAT Nemcsak egymáséra, de - legalábbis az általánosságok szintjén - olykor még az Orbán­­kabinetére is hasonlítanak az előválasztásban résztvevő miniszterelnök-jelöltek zöldprogramjai. A legélesebb kérdés Paks 2. MARNITZ ISTVÁN Bár a Greenpeace Magyarország többször követelte az ellenzéki mi­niszterelnök-jelöltek zöldprogram­ját, lapunk érdeklődésére valamen­­­nyi induló elküldte azt. Karácsony Gergely már korábban, Dobrev Klá­ra pedig most csütörtökön hozta nyilvánosságra elképzeléseit. A nagyfokú hasonlóság nem vé­letlen: a DK, a Jobbik, az LMP, a Mo­mentum, az MSZP és a Párbeszéd által a nyár elején nyilvánosságra hozott „Közös Alap” „Zöld Magyar­­ország” címmel együttes környezet­védelmi programot is hirdet. Tudomásul kell vennünk, hogy klímavészhelyzet van - szögezi le az anyag, így már 2050 előtti klí­masemlegességet, 2030-ra pedig - 1990-hez képest - 60 százalékos üvegházgáz-csökkentést ígérnek. (Ehhez képest a 2030-as célok te­kintetében az Orbán-kormány még 40 százalékos vállalásának az 55 százalékos új, közös EU-célhoz közelítése kapcsán is épp aktuális pávatáncát járj­a.) Az ellenzéki anyag a lakossági klí­matudatosság emelése és a megfe­lelő fűtési módok tudatosítása ér­dekében fokozná az oktatás és a szemléletformálás fontosságát. Évi százezer lakás - szigetelést is magá­ba foglaló - energetikai mélyfelújí­tásával a legrászorultabbak számára is elérhetővé tennék a megújulókat, valamint a fogyasztás és a légszen­­­nyezés csökkentését. (Bár az Or­bán-kormány az uniós pénzek „meg­előlegezésével” a kevésbé módos háztartásoknak épp most hirdetett napelemprogramot, szakértők hiá­nyolják ennek átgondoltságát, haté­konyságát. Szigeteléstámogatás nél­kül az erőfeszítések még növelhetik is a kibocsátást.) Szintén sürgetik a legszennyezőbb tüzelőanyagok ki­vezetését. (Ezt így általánosságban tartalmazza az Orbán-kabinet ta­valy frissített energiastratégiája is.) A Fidesz-KDNP-vel szemben hasz­nálatarányos útdíjat, valamint a kö­zösségi közlekedés és a kerékpáro­zás fejlesztését is ígérik. 2030-ra a fogyasztáson belül 35 százalékos megújulóarányt vállalnak. (Míg ed­dig az Unió ugyanerre az időpont­ra 32 százalékos átlagot tűzött ki, a magyar kormány a maga részé­ről 21 százalékot ajánl. Ráadásul azóta az Európai Bizottság 40 szá­zalékra emelte az átlagcélt, amire az Orbán-kabinet nem reagált. Az ellenzék újra engedélyezné a kor­mány által lényegében betiltott szél­­erőmű-építést. Emellett fogyasztás­arányos áram-, gáz-, víz- és hulla­déktarifákat dolgoznának ki. Hitet tesznek a - Fidesz-KDNP-kabinet által megszüntetett - önálló zöld­tárca mellett. Visszaállítanák a kör­nyezeti szemléletű intézményrend­szert, az érdemi civil ellenőrzést, és megszüntetnék a kiemelt beru­házások intézményét. Szigorúbban védenék a környezetet, több erdőt és vizes élőhelyet hoznának létre, megőriznék a közösségi természeti erőforrásokat, zöld- helyett barna­mezős beruházásokat szorgalmaz­nának, és védenék a belterületi köz­parkokat. 2030-ra 27 százaléknyi erdőt ígérnek. Hulladékos elveik ke­véssé különböznek az Orbán-kabi­­netétől, még ha utóbbiak megvalósí­tása hibádzik is. Az ellenzék az útdíjat a közleke­dés zöld átállására és a vidéki élet­minőség növelésére költené. Tá­mogatják az európai szintű, mér­sékelt légi közlekedési kerozinadót is. A közösségi közlekedésben töb­bek között járműtípus- és szolgálta­tófüggetlen, egységes, fokozatosan csökkenő viteldíjrendszert ígérnek. A teherszállítást vonatra terelnék, a mellékvonalakat helyi érdekűként hasznosítanák, és leállítanák a Bu­­dapest-Belgrád-vasút építését. A kerékpározáson túl az autómegosz­tást és más „mikromobilitási” elkép­zeléseket is támogatnák. Hitet tesz­nek az uniós elképzelésekbe illesz­kedő, GMO -mentes, a klímaváltozás hatásait kivédő, a szereplők össze­hangolásán alapuló, teljes vidéki éle­tet biztosító mezőgazdaság mellett. Bizonyos alapvető élelmiszerek áfá­ját 5 százalékra csökkentenék. Tá­mogatást csak több munkaerőt fog­lalkoztató termelők kapnának. Akik legalább öt évre vállalják az ökológi­ai gazdálkodást, az első hektár föld használatát az állam biztosítaná. Ci­vil felügyelet mellett a már lezajlott termőföld-értékesítések felülvizs­gálatával lépnének fel a spekuláció ellen. A miniszterelnök-jelöltek közül Karácsony Gergely július végén tet­te közzé pártja, a Párbeszéd, közvet­len szövetségesük, az MSZP, vala­mint az LMP által alapított „99 Moz­galom” oldalán a Zöld Magyarország Programját. Ennek bővebb válto­zata szerint a Paks 2-es beruházás­ú ZÖLDTÉRÍTŐ felmondásából felszabaduló pénzt alacsony kibocsátású megújulás és hatékonysági beruházásokra költik. Tíz év alatt, jórészt EU-forrásokból az elavult épületek legalább felét le­szigetelik. Szolidárisan támogat­ják az Unió megemelt klímacéljait. Minden városlakónak legfeljebb 20 perc gyaloglással elérhető, pihenés­re alkalmas zöldterületet biztosíta­nának. Leállítják a Balaton, a Velen­­cei-tó, a Fertő tó vagy a tatai Öreg­­tó partján zajló, környezetpusztító nagyberuházásokat. A tönkretett kishantosi ökogazdasághoz hason­ló tudásközpontokat hoznak létre, illetve Nemzeti Agrárkörnyezetvé­delmi Programot indítanak. Minden szinten szorgalmazzák a fogyasztó­közeli termelést. Bevezetik a bio- és a textilhulladékok EU-elvek szerint leválogatott gyűjtését, komposztálá­sát és újrahasznosítását. Dobrev Klára - e hét csütörtökön meghirdetett - „klímatörvénye” sze­rint önálló Környezetvédelmi és Klí­maügyi Minisztériumot hoznak lét­re, az EU-val együttműködve csök­kentik a károsanyag-kibocsátást, állami támogatásokkal és a kirívóan környezetszennyező energiaterme­lés ökoadójával növelik a megújulók arányát és a hatékonyságot, az isko­lai tananyag részévé teszik a klíma­tudatosságot és a környezetvédel­met, illetve megvédik „a Fidesz által lebetonozni és letérkövezni szándé­kozott természeti kincseinket”. A miniszterelnök-jelölt a panelprog­ram mellett ígéretet tett más típusú társasházak felújítására is. A Jobbik által hirdetett jólét egyik eleme a környezeti erőforrá­­sok-szolgáltatások hozzáférésének kiegyenlítése és a környezetszen­­­nyezési kitettség csökkentése - kö­zölte lapunkkal Jakab Péter minisz­­terelnök-jelölti programja gyanánt a párt. A szennyezőket súlyosan megbüntetnék, „még akkor is, ha adott esetben Mészáros Lőrincnek hívják az illetőt, és történetesen ő a miniszterelnök egyik pénzkimen­tésért felelős strómanja” - fogal­maznak. Kormányon visszaállítják a jövő nemzedékek biztosi hivata­lát, amit szerintük az Orbán-kabinet a környezetvédelemmel együtt elje­­lentéktelenített. A néppárti Jobbik elkötelezett amellett, hogy a 2022 után felálló nemzeti egységkormány legyen Európa legzöldebb kabinetje. Öt környezetvédelmi pontjuk szin­tén illeszkedik a Közös Alaphoz. Hasonló mondható el a Momen­tum miniszterelnök-jelöltje, Feke­te-Győr András programjáról is. Ők évi százezer lakás energetikai fel­újítása mellett évi 50 ezer új lakos­sági napelemes rendszert is telepí­tenének, 2030-ra 55-60 százalékos szén-dioxid-kibocsátás-csökkentést vállalnak, bevezetnék a szociális in­ternettámogatást, és évi legalább száz kilométer kerékpárossztrádát építenének. A Mindenki Magyarországa Moz­galom részéről Márki-Zay Péter mi­niszterelnök-jelölt számos, a Közös Alapban is felbukkanó elven túl la­punknak írt levelében karbonadót, fehérbizonyítványt, kibocsátáscsök­kentést, megújulókat, takarékossá­got, passzívházakat, a zöldterületek legeltetését, illetve fűnyírás helyett gyepkaszálást ígért. Részt vennének a nemzetközi klímavédelmi együtt­működésben, kötelező kéttarifás háztartási méréssel pedig csökken­tenék a villamosenergia-rendszer csúcsterhelését. Bár az Új Világ Néppárt is jelent­kezett zöldprogrammal, miniszter­elnök-jelöltjük, Pálinkás József vé­gül nem tudta összegyűjteni a szük­séges mennyiségű ajánlást. FEKETE-GYŐR ANDRÁS JAKAB PÉTER KARÁCSONY GERGELY MARKI-ZAY PÉTER Az ellenzéki miniszterelnök­jelöltek közös zöldprogramjá­nak alapállása az, hogy „klíma­vészhelyzet van" Az ellenzék az államigaz­gatáson belül a jelenleginél magasabb szintre emel­né a környe­zetvédelmet és a klíma­politikát Kínos fideszes trükkök Az ellenzék már az úgynevezett „klímatörvény" áprilisi elfogadásával kapcsolatos, kínos parlamenti vita során is a klímavészhelyzet kihirdetését indítványozta. Bár a Fidesz-KDNP - amint azt a kormánypropaganda sűrűn említi, az EU-ban elsőként - ebben kötelezte el magát törvényi szinten is a 2050-es teljes, nettó szén-dioxid-mentesítés (vagyis klímasemlegesség) mellett, az eredetileg az ellenzék által beterjesztett - így klímavészhelyzetet is hirde­tő - szöveget a kormánypártok már bizottsági szakban a Fidesz-KDNP képére formálták. Az így átírt szöveget az ellenzék elutasította. A kormánypropaganda azóta sem felejti el a témában felszólaló ellenzéki politikus orra alá dörgölni, hogy „nem szavazta meg a 2050-es klímasemlegességi törvényt". A Fidesz tegnap Dobrev Klára nyilat­kozatából arra jutott: bár Gyurcsányék „nem voltak képesek támogatni" a klíma- és természetvédelmi akciótervet, bevezetnék a brüsszeli klímaadót, ami magasabb rezsin keresztül a magyar családokkal fizettetné meg a környezet­­szennyezés és a klímaváltozás költségeit. Megjegyzendő: a DK miniszterelnök-jelöltje ilyen kijelentéseket nem tett. El nem hangzó állítások cáfolata ugyanakkor a NER-propaganda egyik bevett kommunikációs trükkje.

Next