Népszava, 2021. szeptember (148. évfolyam, 202-227. szám)
2021-09-03 / 204. szám
4 Nyitott mondat Egy könyvespolcon Heidegger és Tolkien Ahogy az utóbbi időben megváltozott a valóságról, az emberről, a kultúráról, az irodalomról való gondolkodásunk, nem is csoda, hogy a mágikus világokat megjelenítő fantáziairodalmat, a fantasy műfaját is másként látjuk és olvassuk. A Lehetnek sárkányaid is című, frissen megjelent monográfia irodalomtörténész szerzőjével, Keserű Józseffel a világteremtéssel járó kulturális gyakorlatról beszélgettünk. RÁCZI PÉTER - Klasszikusabb irodalomtörténészi vizsgálódások után (például Krúdy munkássága) miért fordult a fantáziavilágok, a fantasy műfaja felé? - Szeretek új területeket felfedezni. Kíváncsian és érdeklődően konstatáltam, mennyire másként működnek, és más szempontú olvasást igényelnek a fantasyregények, mint a klasszikusnak tartott irodalmi olvasmányok. Ám a fantáziavilágokban, vagy szűkebben: a fantasyirodalomban nem maga a műfaj keltette fel az érdeklődésem, hanem az, ahogy úgynevezett másodlagos, a valóságunktól eltérő világokat építenek fel, és az a viszonyulásmód, ahogy a befogadók ezekhez a világokhoz érzelmileg kötődnek. Nem véletlen, hogy a monográfia szempontrendszerében a rajongói kultúra is fontos szerepet játszik. Ezek - a világépítés és az elköteleződés - mellett a fantáziavilágok transzmediális jellege, azaz egyszerre több médiumban való jelenléte is meghatározó, pontosabban az az attitűd, ahogy ezekből mozaikszerűen, az összerakosgatásuk révén fölépül egy világ. - Ez a transzmediális jelleg a technológia átalakulásával nyilván sokat változott. Mondjuk A Gyűrűk Ura 1954-55-ös megjelenésekor egészen mást jelenthetett. - Egy kort mindig jellemez az adott technomediális vagy kultúrtechnikai környezet, és nyilván egészen más lehetett az ’50-es években találkozni a Tolkien-művel, mint ma, a globális internet korában, amikor a rajongói kultúra is teljesen átalakult. Ugyanakkor egy levelében maga Tolkien is arról az ambíciójáról ír, hogy az élettel teli világát felépítve azt majd mások, festményeken, zenében továbbgondolják. Ő maga is rajzolt, festett. Vagy vegyük a másik alapműegyüttest, a Cthulhu-mítoszt, Lovecraft sokszor említi, mennyire inspiratívan hatottak rá különböző festmények a megalkotásakor. Nagyon nagy leegyszerűsítés pusztán egyetlen médiumra korlátozni a vizsgálódásokat, hiszen alig van olyan műalkotás, ami csupán irodalmi, képzőművészeti, filmes stb. kapcsolatokkal rendelkezne önmagában - nincs monomediális alkotás! - Mennyire igényelt más értekezői nyelvet a fantasyirodalom tárgyalása a korábbi irodalomtörténetitől? - Az új szempontok mindig magukkal hozzák az új értekező nyelvet is. A legfontosabbnak az érthetőséget tartottam, nem feladva a szakmai kritériumokat. Izgalmasnak találtam, hogy bizonyos filozófiai kérdések hogyan lépnek párbeszédbe a populáris szövegekkel - egyáltalán nem lekicsinyelve a populáris műfajt. Az én könyvespolcomon jól megfér egymás mellett Heidegger és Tolkien. - Érdekes megállapításra jut a monográfiában David Gemmell Trója-trilógiája kapcsán, mely elébe megy a homéroszi műnek, s párhuzamba állítható az Iliásszal. Előfordulhat, hogy versengjenek is egymással a kánonban? - Ez elsősorban az oktatás felől érdekes kérdés. Az biztos negyedszázados irodalomtanítással a hátam mögött mondhatom nem az a feladat, hogy Homérosz, Shakespeare vagy Cervantes művei, a klasszikus kultúra helyébe a populáris alkotásokat léptessük. Inkább azok mellett érdemes olvastatni őket, hogy a diákokban komplexebb kép alakulhasson ki. Ez persze elég utópisztikus elképzelés, mert ma az Iliász bizony sokak számára nehéz olvasmány, míg a fantasyregény, noha jóval hosszabb az eposznál, befogadhatóbb nyelvezetű. Sokszor szembesülök vele, hogy a diákoknak mennyire fontos a könnyű befogadhatóság, szemben azzal, amit annak idején én tanultam: hogy azok a művek az értékesebbek, azok nyújtanak esztétikai többletet, amik jobban megdolgoztatják az olvasót. Mindazonáltal a popkultúrán keresztül ezeket a műveket érdekesebbé lehet tenni. - A jelenlegi magyar oktatási rendszerben erre biztos várni kell még. Kiket említene a hazai szerzők közül, akiket érdemes lenne többeknek is elolvasnia? - Az egyik legjelentősebb kortárs magyar fantasyíró Moskát Anita, a Horgonyhely című regénye nyelvi komplexitásában még a Prouston nevelkedett irodalmárok számára is kielégítő lehet, esetében a popkultúra és a klasszikus irodalom szétválasztása tévútra visz. Szemben néhány kortárs szépíróval, nála nincsenek automatizmusok, nem másolja önmagát, mind tematikailag, mind nyelvileg képes könyvről könyvre megújulni. Kleinheincz Csilla Ólomerdő-trilógiája a fantasyirodalom kontextusában is nagyon komoly és magas színvonalú mű. Harmadikként a M. A. G. U. S. fantasyvilág egyik szellemi atyját, Gáspár Andrást említeném, aki világteremtőként és nyelvi szempontból is kimagaslót alkotott. S ebben a tekintetben mindenképp kiemelkedik a Karnevál című regénye. Az innovatívnak tartott fantáziavilágok közül nem egyben megjelenítődnek a jelenkori valós világ problémái is, mint a rasszizmus, a (poszt)humanizmus, a női és kisebbségi jogok, a szexualitás kérdései. Miközben a fantasy rajongók körét általában erős intoleranciával szokás leírni, akik például nem igazán csípik a hagyományos nemi szerepektől eltérő heroikus világokat. Jó példa erre Richard Morgan Az acél emléke című regényével kezdődő fantasytrilógiája, ahol a főhősök a saját nemükhöz vonzódnak, ami heves vitákat váltott ki. A kulturális gyakorlatok terén mennyire szivárognak át ezek a kérdések a valóságunkba? - A fantasy terén sincs máshogy, mint az egyéb irodalmak olvasásánál, itt is nagyjából kétféle befogadó van: a konzervatívok, akik nem nyitottak ezekre a kérdésekre, illetve azok, akik üdvözlik az újításokat. A Richard Morgan- és a Moskát Anita-féle újszerű szempontok is megtalálják a közönségüket. Továbbá, mivel a szórakoztató irodalom nagyon sokszor öntudatlan előítéleteket örökít át, a magam részéről kiemelten fontosnak tartom, hogy ezekre reflektáljunk. Ha például nem rosszindulatból, de erőteljes rasszizmus működik egy regényben, mondjuk az örkök esetében, akkor erre rá kell mutatni. +1 kérdés: - Ahogy a monográfiája egyik fejezetében ezt meg is tette. Arra azonban még kíváncsi vagyok, ön milyen kulturális (rajongói) gyakorlatokat végez a tudományos elemzői munkája mellett? Szerepjátékozik, netán alkalmanként orkjelmezt ölt? - Nem szoktam beöltözni, kevésbé hivalkodó, popkulturális utalást rejtő pólóim azonban vannak. Gamer sem voltam soha - míg a lányaim abba a korba nem értek, a számítógépes játékok is kimaradtak az életemből. Legújabban viszont elkezdtem képregényeket gyűjteni, elsősorban azokat, amelyek vizualitásukban és könyvtárgyként is kiemelkedőek. Úgyhogy Heidegger és Tolkien művei mellé ezek is felkerültek a polcomra - és talán a következő könyvem róluk szól majd. A Lehetnek sárkányaid is című kötetet a Prae Kiadó standjánál szeptember 3-án, 14 órától lehet dedikáltatni; a könyvet H. Nagy Péter irodalomtörténész mutatja be a szerzővel beszélgetve ugyanaznap 17 órától a Bartók Béla úti Kis Présházban. Keserű József (1975) irodalomtörténész, a komáromi Selye János Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének docense, az itt működő MA Populáris Kultúra Kutatócsoport alapító tagja. Kötetei: Mindez így (tanulmányok, 2009), Az össze nem függő parkok (2011), Bevezetés az irodalomtudományba (2016), Lehetnek sárkányaid is (2021). Bűnáthelyeződés: lehetett volna másképp? Kondor Vilmos: Örvényben Két mindent eldöntő DNS-vizsgálat - s ezzel együtt a legújabb Kondor-regényben sokkal minimálisabb az a nyomozói tevékenység, amit egy krimitől és a benne szereplő bűnüldözőtől elvárnánk. Ferenczy Tibornak, a vidékre küldött rendőrnyomozó századosnak bár van köze ahhoz, hogy a két DNS-elemzés elkészül és perdöntőnek bizonyul összesen négy brutális gyilkosság elkövetésének ügyében, de a zsáner szempontjából (már ha valaki innen közelít) az ehhez vezető út, ha megengedően fogalmazunk, nem szokványos, valójában (a nem túl izgalmas mivolta okán) csalódás. Az elvárások már csak ilyenek... (Ugyanakkor a már önmagában is igénytelen, Ferenczy alakjához egyáltalán nem köthető, a regény kontextusában egyenesen tévedésnek titulálható borító, leginkább a piaci igények mentén, egy ponyva-detektívregény iránt szeretné felkelteni az érdeklődést, ám épp ez az a krimi műfaja, aminek a regény ez alkalommal leginkább ellenáll, így valójában átverés.) Ez nem „igazi” krimi. Vagy: nem az elvártak szerint teljesít krimiként. A bűnt és a bűnöst máshol vagy máshogy kell keresni. Elsőre inkább egy afféle nosztalgiakönyv és egy előtörténet (a nyomozóé, akit még 2015- ben ismerhettünk meg A bűntől keletre című regényből) - ami „jól megmondja a tutit” (bár a társadalomkritikának a látszatát is el akarja kerülni, éppen azt teszi). Fejezetenként váltakozva hol 1989-ben járunk a Nagy Imre újratemetése és a Ceaușescu házaspár kivégzése közti időszakban, hol 2020 nyarán. Ez előbbiben a fiatal Ferenczy egy szerelmi háromszög részeseként éli meg a magyar rendszerváltás folyamatát, utóbbiban két agyonvert öregember gyilkosa után nyomoz - a két korszak és eseménysor természetesen kapcsolatban áll egymással, személyes ügyként. A legfontosabb kapcsolóelem maga a tér, a környezet, a Balaton-felvidék, az északi part - a rendőri pálya kezdete és a jelenben „tetőző” vége. A másik kapocs az eltelt idő, a változás: hogyan jutottunk idáig az elmúlt 30 év alatt, a keletnémeteket a vasfüggönyön átsegítő Kádár-kor végi kaotikus sejtüzemmódból és Ötvös Csöpi Balatonjától a helyieket kiszorító ízléstelen turistaparadicsomig és Ferenczy gyerekkori és fiatalkori múltja, túl a Trabanton, a Kőbányai sör és a Helikon cigaretta világán, mennyiben határozza meg az emlékezetkiesésben szenvedő, lakonikus, ambíció nélküli és durva, gyógyszerfüggő férfit. A 30 évvel korábbi közös múltunk ikonikus felidézése (fegyvert áruló szovjet kiskatonák, gázolaj-feketézés, Piedone Hongkongban a mozikban, Ludas Matyi humorlap, Kacsa pletykamagazin, Traubi, Márka, Gyöngy üdítők, Sokol rádió, Bonanza Banzai, Dolly Roll stb.) és szervesítése a regénybe tényleg nagy erőket igényelt, s nagyjából passzentos is lett. (Kivéve azokat a fránya párbeszédeket, s nem először a Kondor-regények esetében: erőltetetten lazák, hányavetiek, így élő emberek, ha megfeszülnek, sem beszélnek. De esendőként említhető még a két múltidéző - az olvasókat informáló - látszatbeszélgetés is: egyik a börtönben raboskodó elítélt szólama, melyben felidézi Ferenczyvel közös gyerekkorukat a rendőrnőnek, a másik a 30 évvel későbbi önkormányzati, túlságosan is remek memóriával rendelkező nénivel való diskurzus - mindkettőnél kilóg az elbeszélői megoldatlanság/erőltetettség lólába.) Ugyanakkor nem kevés didaktikusság azért beszorult a mondatok közé, aminek végkicsengése erősen konvergálni látszik a „régen minden jobb volt”-hoz. Ám valójában, és ez a csavar a regényben, nem a haloványabb krimiszál eseménymenetének „csattanója”: az ábrázoltakban két időintervallum tükröződik egymásban - az ’56-tól ’89-ig eltelt idő és az azóta lemorzsolt 30 év. A regényben (is) a magyar forradalmárok temetésén szónokló „nyikhaj” szakállas a „fiatalságunk” elrablását kéri számon a rendszeren, ezt tartja az igazi bűnnek. Az Örvényben talán legnagyobb erénye annak a - nem szájbarágós - láttatása, illetve az ezzel való számvetés, hogy a Kádár-korra következő éra (azaz a benne élő emberek, mi magunk) a maga módján követi el ugyanezt a bűnt: a mintázatban tulajdonképpen nincs változás. Recirkuláció van, a történelem örvénylő, spirális mozgása a lehetséges (szabadságot kínáló) világok körüli választást az illúzió szabadságaként leplezi le.(Hogy ez mennyire hat revelációként, nyilván az adott olvasótól függ.) S végezetül, ha már lehetséges világok: az olvasásunk jelenében, azaz a regény 2021. nyárközepi megjelenését követően feltűnő, hogy a 2020 nyarán történő események semmilyen módon nem jelenítik meg és nem is utalnak a globális és lokális pandémiára. Erre két magyarázat lehet: a szerzői utószó 2020. áprilisi datálása azt jelzi, a kézirat kiadásra készen állt még a járvány elhatalmasodása előtt, s a megjelentetése végül jó egy évig váratott magára. A másik (inherensebb) ok ennek az „előzményregénynek” az előzményében (is) kereshető: Ferenczy nyomozó második eljövetele a 2019-ben megjelent, Kemény Zsófival közösen jegyzett, Értetek teszem című regényben határozottan disztópikus formát öltött, s egy fiktív fővárosi forradalmi helyzetben és leverésében kulminált - azaz a valóságunktól tett pár oldalazó lépést. Az Örvényben cselekményei pedig ezt követően játszódnak pár hónappal később, így ezen a fiktív alternatív idősíkon - ahol az előző regényből „kölcsön kapott” Lengyel Rékája rendőrtiszt is szerephez jut - a maszkhasználat tényleg nem indokolt. (Libri, 2021. 394 o.) HORNER