Népszava, 2021. október (148. évfolyam, 228-252. szám)
2021-10-30 / 252. szám
2 SZÉP SZÓ 2021. október 30., szombat Legyőzhetjük-e a vírust? Közel két éve tanulta meg az emberiség a SARS-CoV-2 koronavírus nevét. E kórokozó rövid idő alatt megis hódította az egész világot, nagy pusztítást végezve életekben, egészségben és a világgazdaságban. Sokakat érdekel a válasz arra a kérdésre, hogy mikor és hogyan lesz e járványnak vége. Ebben az írásban e témát járja körül Boldogkői Zsolt professzor, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója. ELŐSZÓ Minden járvány véget ér egyszer. A kérdés csupán az, mennyi ideig tombolva és milyen romokat hagyva maga után. Korábban egy járvány a kórokozók és az immunrendszer kizárólagos harca volt, mára a tudomány is becsatlakozott e küzdelembe az immunrendszer oldalán. Nagy szerencsénkre éppen most fejlesztették ki az igen hatásos harmadik generációs vakcinákat, ami potenciálisan a természet által diktálttól eltérő végkifejletet is eredményezhet. Sajnos a nemtörődömség és a mára óriásira duzzadt tudományellenesség - a szabadságjogokra és hamis nézetekre hivatkozva - szabotálja a hatékony védekezést. A TUDÁS FONTOSSÁGA Ma már nyilvánvaló, hogy a járványokat mikroorganizmusok okozzák. Korábban az ún. miazmát tették ezért felelőssé. Úgy tartották, hogy ez egyfajta rossz levegő, ami ellen, úgy vélték, lehetetlen védekezni, vagy ha mégis, azt másként tették, mintha tisztában lettek volna azzal, hogy a fertőzés forrása a másik ember vagy egy állat. Nehéz megbecsülni, mennyi extra halált okozott ez a XIX. század végéig kitartó hibás eszmevilág, melynek Pasteur csíraelmélete rakta ki a szűrét a tudomány házából. Ma már jól ismerjük a vírusok felépítését, a sejtbe való bejutásuk, a szaporodásuk és a genetikájuk mechanizmusait, valamint az evolúciójuk és az ellenük keletkezett immunválasz alapelveit. Noha az orvoslás nem mindenható, mára igen hatékony eszközöket fejlesztettünk ki a fertőző betegségek megelőzésére és kezelésére. Kitűnő vakcináink vannak, de ma még nem létezik olyan univerzális vírusellenes gyógyszer, mint a baktériumok ellen az antibiotikumok. Tegyük azért hozzá, hogy az antibiotikumok fontosak lehetnek vírusfertőzés esetén is, hiszen sokszor a vírusok által okozott sérülések - pl. a tüdőben - baktériumok által felülfertőződhetnek. A spanyolnátha során az elhalálozások 90 százalékát közvetlenül a baktériumok okozzák, és a koronavírus esetében is fontos tényező a felülfertőződés. VÍRUSEVOLÚCIÓ A vírusok esetében két genetikai esemény képes változékonyságot létrehozni, a mutáció és a rekombináció. Ez utóbbi akkor következik be, amikor két különböző törzs ugyanazt a sejtet fertőzi, s genetikai anyaguk összekeveredik. Az influenzavírusok fejlesztették tökélyre e módszert azáltal, hogy darabokból álló örökítő anyagot hoztak létre, amiket cserélgetni lehet egymással. Zoonózisnak nevezik azt a folyamatot, amikor egy vírus egyik gazdafajról egy másikra ugrik át. Ilyenkor a vírusevolúció legfőbb hajtóereje a gazdához való gyors alkalmazkodás, melynek során a fertőzés hatékonysága növekszik, elsősorban a sejtbe való bejutást lehetővé tevő receptor egyre precízebb felismerése által. Később a vírus az ellene kialakult szerzett immunitás ellen veszi fel a harcot, megpróbálván kikerülni vagy elnyomni a védekezést. E folyamatok rendszerint a virulencia növekedését eredményezik. A vírust azonban kizárólag a minél hatékonyabb terjedés érdekli. A fentieken túl ezt úgy is elérheti, ha hosszabb ideig fertőzi a gazdát. Eleinte a témában ugyan ellentmondásos publikációk jelentek meg, de ma már kikristályosodni látszik, hogy egy oltott személy kisebb eséllyel kapja el a vírust, rövidebb ideig fertőz, és valamivel kevesebbet is ürít, mint egy oltatlan, amihez annak tovább kell élnie és talpon maradnia. Ez viszont virulenciacsökkenéssel érhető el. Mint látható, e két törekvés a hatékonyabb vs. hosszabb idegtartó fertőzés - egymással ellentétes, ezért a vírus kompromisszumra kényszerül, aminek eredményeként rendszerint feláldozza a virulenciájának egy részét, s legyengül. A SARS-CoV-2 esetében árnyalja a képet a vírus azon sajátsága, hogy tünetmentes személyek is képesek terjeszteni, ráadásul az evolúciója során javult is e képessége: míg a vuhani variáns esetében 40 százalékos volt az aszimptomatikus fertőzési arány, addig ez az érték 60-65 százalékra módosult a delta variáns esetében. Egy járvány során elsősorban a vírus diktálja a tempót és az események alakulását, de azért a gazdaszervezet sem tétlen: antitesteken és T-sejteken alapuló szerzett immunitást próbál kialakítani, illetve bizonyos esetekben genetikailag is alkalmazkodhat a kórokozóhoz. Ez utóbbihoz azonban az szükséges, hogy a vírus igen erős szelekciós közeget teremtsen a fiatal, még szaporodni képes egyedek számára. KORÁBBI JÁRVÁNYOK A Covid-19- pandémia további sorsának megítéléséhez érdemes megvizsgálni a korábbi járványok alakulását is. A szakértők jelentős hányada a vírus virulenciájának mérséklődésében látja a jelen probléma végső megoldását. Nézzük meg, ez történt-e a modern kori járványok során. Myxoma vírus A virulenciacsökkenés tankönyvi példáját a myxoma vírus esete illusztrálja a legvilágosabban. Ausztráliában a múlt század közepére túlzottan elszaporodtak az Európából származó nyulak, ezért behozták és szabadon engedték dél-amerikai rokonaik kórokozóját, a myxoma vírust, amely igen nagy pusztítást vitt végbe a szerencsétlen állatok között. Idővel azonban a vírus virulenciája jelentősen lecsökkent, mivel szelekciós előnybe kerültek azok a variánsok, amelyek a hosszabb túlélés miatt magasabb reprodukciós rátával rendelkeztek. A nyulak genetikája is megváltozott, az öröklött immunrendszerük hatékonyabb védekezésre tett szert a vírus ellen. Erre a vírus újra lépett egyet, s az immunválasz erőteljesebb gátlását fejlesztette ki. A gazda és a vírus együttes evolúcióját (koevolúció) a nagyon pusztító és/vagy a hosszan tartó járványok eredményezhetik. Humán koronavírusok Az embernek négy endemikus koronavírusa van, melyek a hideg beköszöntével jelennek meg, s enyhe, náthaszerű tüneteket okoznak. Az elképzelés az, hogy korábban ezek is virulensek voltak, csak az idővel legyengültek. Valóban, a legújabb kutatások kiderítették, hogy az 1 millió áldozattal járó 1889-ben berobbant és 1895-ig négy további hullámban visszatérő orosz influenzajárványt valójában nem influenzavírus, hanem az egyik, ma már endemikus koronavírusunk (HCoV-CC43) okozta. A törzsfaanalízis ennek az eredetileg szarvasmarhát fertőző vírusnak a kialakulását kb. 130 évvel ezelőttre datálja, ami éppen egybeesik a járvánnyal, azaz ekkor történhetett a gazdaváltás. A vírusevolúció tehát ebben az esetben is virulenciacsökkenéshez vezetett. Spanyolnátha A korábbi évszázadok pusztító járványaihoz (fekete himlő, pestis) hasonlítható pandémiát legutóbb (1918-19) a spanyolnátha okozott (kb. 50 millió áldozat). A vírus három hullámban támadt, s a másodikban vált igen virulenssé. E vírustörzs a H1N1 nevet kapta, amely a vírusburokban elhelyezkedő két tüskefehérje (hemagglutinin és neuraminidáz) szerotípusára utal. A vírus eredetét illetően vita van a szakmai közösségen belül. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint egy madár-influenza vírus közvetlenül fertőzte meg az embert, amit az továbbadott a sertésnek is, de lehetséges, hogy a malac kapta el előbb a fertőzést, és csak ezután került át a vírus az emberre. A járvány két éven belül megszűnt. De mi történt vajon ezzel a vírussal? E kérdésre a legújabb kutatások adtak egy lehetséges választ, melynek lényege, hogy a H1N1 vírus itt maradt közöttünk, de megszelídült, s időnként szezonális influenzaként jelenik meg. A vírus két alkalommal visszaerősödött, s 1977-ben az orosz influenzát, illetve 2009-ben a H1N1/09 pandémiát okozta. Ez utóbbi esetben a sertés gyűjtötte össze a madár-influenzavírus genom darabjait, majd átkerülvén az emberre három faj genetikai állományát tartalmazó vírus jött létre (5 sertés, 2 madár, 1 ember). A helyzet érdekessége, hogy az eredeti sertésinfluenza a spanyolnátha kórokozójának a leszármazottja. Egyes kutatók szerint a milliós áldozatot követelő 1957-es (H2N2, ázsiai influenza), 1968-as (H3N2, hongkongi influenza) pandémiák vírusai is a spanyolnátha kórokozójának utódai, csak az eredeti genomszegmensek jelentősen megváltoztak, s egy részük újabb madár-influenza vírusdarabokra cserélődött ki. A gyors evolúció miatt ma már nehezen ismerhető fel az eredeti genetikai szerkezet. A tanulság tehát, hogy az influenzavírus a legyengülést követően újra megerősödhet, és tomboló járványokat okozhat, igaz, ehhez többnyire távoli törzsekből kell friss genetikai anyaghoz jutnia. Fekete himlő és egyebek Az említett járványok a természetes lefolyásukat követték. Nézzük meg, mi van akkor, ha az ember beavatkozik, elsősorban védőoltásokkal. A fekete himlőnek a Föld színéről való eltüntetése (a WHO 1980-ban deklarálta) egy Edward Jenner által kezdeményezett, 150 évig tartó vakcinázási program eredménye. A járványos gyermekbénulás vírusa is a kipusztulás szélére sodródott, hála a védőoltásoknak. A keleti marhavész vírusának kiirtását (2010) szintén egy vakcinázási program eredményezte. Védőoltásokkal regionálisan is féken tarthatók a kórokozók. Ennek köszönhetően Magyarországon nincs - többek között - kanyaró-, rózsahimlő-, szamárköhögés-, diftéria- és tuberkulózis-járvány. VIRULENCIA A médiában megszólaló szakemberek többsége azt prognosztizálja, hogy a SARS-CoV-2, csatlakozván a négy másik, enyhe tüneteket okozó humán koronavírusunkhoz, néhány éven belül legyengül és endemikussá válik. Csakhogy ez a koronavírus zömében aszimptomatikusan (tünetmentesen) fertőz, ami komplikálja a helyzetet, hiszen így nincs erős szelekció a virulenciacsökkenésre. A hosszabb ideig tartó fertőzés viszont hatékonyabb vírustranszmissziót eredményez, ezért mégiscsak létezhet a gyengülésre való szelekciós nyomás. Mindenesetre nyitott még az a kérdés, hogy a koronavírus elérte-e a fertőzőképességének és virulenciának a maximumát vagy ezek még növekedhetnek a járvány során. FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON BOLDOGKŐI ZSOLT Szerencsére épp most fejlesztették ki az igen hatásos harmadik generációs vakcinákat Autós tesztelés - mára hatékony megelőző eszközöket fejlesztettünk ki FOTÓ: PAVEL BOGOLEPOV