Népszava, 2022. január (149. évfolyam, 1-25. szám)

2022-01-24 / 19. szám

4 NÉPSZAVA 2022. január 24., hétfő Kizárták az MSZP-ből Bangóné Borbély Ildikót DIPLOMA „Bangóné Borbély Ildikó a mai naptól nem tagja az MSZP-nek, a Magyar Szocialista Párt választáson nem indítja, és felszólítja parlamenti mandátuma visszaadására” - tudat­ta tegnap a szocialista párt. Bangóné Borbély Ildikóról kiderült ugyanis, hogy a parlament honlapján róla szereplő információkkal ellentétben nincsen diplomája. A parlamenti honlapon az sze­repelt, hogy 2013-ban végzett a BGF-en, és diplomát szerzett gaz­dálkodási és menedzsment szakon. A Mandiner azonban azt írta, hogy a politikus valójában nem szerzett ilyen diplomát az egyetemen. Köz­­érdekűadat-igényléssel fordultak a BGF jogutódjához, a Budapesti Gazdasági Egyetemhez, amely azt írta: „tanulmányi rendszerünk ar­chívumában az ön által kérdezett személyre vonatkozóan semmilyen adat nem található”. Az Ország­­gyűlés Hivatala pedig azt válaszolta: nincs kompetenciájuk arra, hogy ellenőrizzék egy országgyűlési kép­viselő önéletrajzának tartalmát, az ott leírtakért kizárólag az illető felel. A történtek után azt MSZP tudat­ta: a párt elnöksége rendkívüli ülé­sén megállapította, hogy „Bangóné Borbély Ildikó az iskolai végzettsé­gével kapcsolatban megtévesztette a közvéleményt és a Magyar Szoci­alista Párt közösségét, így politikai útjaik elválnak egymástól”. Jelezték ugyanakkor azt is, hogy „az MSZP közössége következetesen elíté­li azokat a cselekedeteket, amikor valaki a követelmények megkerülé­sével, azok nem teljesítése mellett próbál diplomához jutni vagy nem létező végzettséggel él vissza”. így - folytatták - elvárják, hogy a Völ­­ner-Schadl korrupciós botrányban lebukott fideszes politikusok is tá­vozzanak a közéletből. Mint arról a múlt héten beszá­moltunk, a Völner-Schadl-botrány egyik szálaként kiderült, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar vezetője - akiről egyelőre nem tud­ni, hogy előzetesben van-e még vagy már kiengedték - segíthetett például Völner Pál egyik rokonának és Rogán Antal kabinetfőnökének, Nagy Ádámnak jogi vizsgák sikeres teljesítésében.­­ Kósa Lajos korábban két ciklu­son át diplomásként szerepeltette magát az Országgyűlés honlapján, emellett két középfokú nyelvisme­retet is állított, miközben egyetlen nyelvvizsgája sem volt, ahogy dip­lomája sem - erre már a debreciner. hu hívta fel a figyelmet. Miután Kósa Lajosról kiderült, hogy sem egyete­mi diplomája nincs, se középfokú nyelvvizsgái, a nyilvános adatait megváltoztatta a parlament honlap­ján. Valótlan állításainak semmiféle politikai következménye nem volt. Kósa Lajos a lelepleződése után lett az Országgyűlés számvevőszéki bi­zottságának, majd a honvédelmi és rendészeti bizottságnak az elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselőcso­portjának frakcióvezetője, Debre­cen polgármestere és számos vezető tisztség betöltője a Fideszben. NÉPSZAVA LAPSZÉL 160 diáknak újra kell vizsgáznia Idő előtt bontották fel a fel­adatlapokat, ezért 160 diáknak újra kell írnia a magyar írás­beli középiskolai felvételit. Az erőforrás tárca közlése szerint egy intézményben találtak sza­bálytalanságot szombaton, a felvételi vizsgák idején. Mint kiderült, ez a Kürt Alapítványi Gimnázium volt, ahol az éppen ellenőrzést végző kormányhi­vatali megbízottak vették észre, hogy a dolgozatokat a lehetsé­gesnél mintegy negyedórával hamarabb kibontották. Az in­tézmény elismerte a hibát, és elnézést kért a diákoktól, vala­mint a szülőktől. N­ÉPSZAVA Márki-Zay: ellőtték a puskaport Az óriási állami pénzköltések és a mindenhonnan ömlő kor­mányzati propaganda csalj­a meg a választók értékeit - véli Már­­ki-Zay Péter, aki szerint emiatt számít az emberek többsége Fi­­desz-győzelemre április 3-án. Az ellenzéki összefogás miniszter­elnök-jelöltje Facebook-poszt­­jában ugyanakkor arról írt: „a Fidesz ellőtte a puskaporát”, és a választáson „minden szava­zókörben ott leszünk, nemzet­közi megfigyelők fogják kísérni Orbán minden lépését”. Bár szerinte a választás így sem lesz kiegyenlített, mert a Fidesz ha­talmas anyagi előnnyel rendel­kezik, és a választás szabályait is magukra szabták. NÉPSZAVA Bírálják Orbánék törvényét A fiatalok mentális egészsé­gét veszélyezteti a melegelle­nes „pedofiltörvény” a Magyar Pszichiátriai Társaság szerint. Állásfoglalásukban kiemelik: „a nemi identitás és a szexuális orientáció kialakulása környe­zeti hatással (például neveléssel, propagandával) nem befolyá­solható”, ahogy a szülők nemi identitása és szexuális orientá­ciója sem befolyásolja a gyermek nemi identitását. Ugyanakkor az ezeket a szülőket és gyermekei­ket érő stigmatizáció egyértel­műen káros - írták. N­ÉPSZAVA Mégsem adják el a Tétényi úti üzletházat LEFÚJÁS Újbuda eredménytelennek nyilvánította a kelenföldi városközpont értékesítésére kiírt pályázatot A főváros egyetért a döntéssel. r­r / SZALAI ANNA A Tétényi úti üzletközpont eladá­sát célzó tenderre beérkezett pá­lyamunkák egyike sem volt össz­hangban a környéken élők elmúlt hónapokban megfogalmazott el­várásaival. Összesen hét pályázat érkezett, amelyek mindegyike a jelenleginél magasabb épületter­veket tartalmazott. Mindezek alap­ján az újbudai képviselő-testület gyakorlatilag egyhangú döntéssel eredménytelennek nyilvánította a pályázatot. A kerületi önkormányzat ugyan­akkor továbbra is úgy véli, a több­ségében fővárosi tulajdonban lévő üzletház felújítása és átalakítása szükséges lenne. Arra kérték a fő­város vezetését, hogy a módosított Kerületi Építési Szabályzat (KÉSZ) elfogadásáig ne írjon ki újabb pá­lyázatot. Újbuda képviselő-testüle­­te egyébként tavaly decemberben döntött arról, hogy a lakosság és az érintett vállalkozások bevoná­sával a polgármester felgyorsítja a kelenföldi városközpont terüle­tére érvényes KÉSZ 1. ütemének felülvizsgálatát. Az új szabályzat kidolgozásakor - a környéken élők elvárásaival összhangban - fontos szempont lesz a beépítés sűrű­ségének csökkentése, a nagyobb zöldfelületi arány előírása, illetve a lakosság számára szükséges keres­kedelmi szolgáltatások folyamatos elérhetőségének biztosítása. „A kerület a fővárossal történt egyez­tetés után döntött, ennek megfele­lően lezárjuk az értékesítést” - vá­laszolta a Népszava kérdésére Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. Az új sza­bályzat kidolgozá­sakor fontos szempont lesz a beépí­tés sűrűsé­gének csök­kentése és a nagyobb zöldfelület előírása is. A járvány és a kormányzati meg­szorítások miatt őszre súlyos pénz­ügyi helyzetbe került főváros és Új­buda nyár végén hirdette meg a több mint 40 éve épült, négy épületből álló, 12 ezer négyzetméteres Tété­nyi úti üzletházat és a mellette lévő, jelenleg gyorsétteremként működő 2000 négyzetméteres Etele úti in­gatlant. A Bikás park metrómegálló melletti bevásárlóközpont kiáltási ára nettó 2 milliárd forint volt. A fel­hívás szerint az üzletház négy épü­lete teljes egészében elbontható lett volna, és a helyére 9 szinten össze­sen csaknem 50 ezer négyzetmétert építhettek volna az új tulajdonosok. Az üzletközpont jelenlegi bérlői erősen kételkedtek benne, hogy ki tudják majd fizetni az új pláza bér­leti díjait. A környéken élők pedig amiatt aggódtak, hogy hatalmas la­kópark épül a területre, tovább ter­helve a környék oktatási, egészség­­ügyi intézményeit, illetve forgalmat vonzana a területre. A kérés ezúttal meghallgatásra talált. A kerületi civilek egyébként nagyon aktívak, a Feneketlen-tó melletti lakópark­építést és az Ulászló utcai telekel­adást is sikeresen megakasztották. Hét pályázat érkezett, és mindegyikben a jelenleginél magasabb épületekkel terveztek Még nem tudni, mi lesz az Elekes-villából Az orosz milliárdos Ruszlan Rahimkulov cége, a Startimmo Kft. tavaly júliusban vette meg a Ménesi úton álló Elekes-villát. A he­lyiek attól féltek, hogy a majd' 100 éves gyö­nyörű épületet az új tulajdonos elbontja, és a helyére egy túlméretezett, környezetbe nem illő tömböt húz fel. Az újbudai önkormány­zat azonban tiltakozásuk ellenére sem állt el az értékesítéstől, amely 462 millió forintos bevételt hozott a kivérzett önkormányzat konyhájára, de az adásvételi szerződésben kikötötték, hogy a vevőnek kérelmeznie kell a villa helyi védelem alá vételét, és 6 hóna­pon belül meg kell kezdenie a felújítást. A védelem alá helyezési eljárás tavaly szep­temberben indult el, és decemberben felke­rült a tulajdoni lapra a „kerületi helyi egyedi építészeti védelem" bejegyzés. Rahimkulov cége tavaly novemberben megkezdte az épület felújítását. Jelenleg az épület belső részeit érintő munkálatok, továb­bá tereprendezés zajlik. Ezek engedély nélkül végezhetők. A homlokzatot érintő felújításra vonatkozó kérelmet egyelőre nem nyújtott be az új tulajdonos a kerületi településrendezési és településképi osztályhoz, így településké­pi eljárás sem indult ez ügyben - válaszolta a Népszava kérdésére a kerületi önkormányzat. Az Elekes úti villával egy időben adták el az Albertfalvi Piac ingatlanát is. Az értékesí­tésekből befolyt csaknem 825 millió forintot játszótér- és kerékpáros fejlesztésekre, óvo­dai játszóudvar, valamint közterületi, zöld­­felületi felújításokra, egy diabéteszközpont kialakítására, valamint közmű- és útépíté­sekre fordítják. BELFÖLD FOTÓ: PAVEL BOGOLEPOV

Next