Népszava, 2022. július (149. évfolyam, 151-176. szám)
2022-07-30 / 176. szám
SZÉP SZÓ , 2022. július 30., szombat r Tárca - Televízió Pető Péter és a világ végi ligák SÖRTÁRCÁK XLVI. A sörös ember megválogatja, hogy kivel ül le sörözni, mármint: kettesben sörözni. A kettesben való sörözés ugyanis egészen más típusú létélmény, mint egy kocsmában nagyobb társaságban üldögélni, ezt minden gyakorlott sörivó tudja. A kettesben való sörözés az egymásra való, elmélyült és baráti odafigyelésről szól, kérdezz-felelek játék, s ilyenkor a szerepek folyamatosan fölcserélődnek, hiszen a kettesben való sörözés nem monológ, hanem párbeszéd, ráadásul minél többet iszunk, annál bátrabban kérdezünk, s annál bátrabban nyílunk meg a másik előtt. Sok embert tudnék mondani az ismerőseim közül, akivel nem ülnék le kettesben sörözni, s jóval kevesebbet, akivel leülök, mert jó ember s egy jó ember kisugárzása az egészségi állapotunkra kiváló hatással van. Ez utóbbi jó emberek közé tartozik a mellékelt képen látható fiatalember, Pető Péter, a 24.hu főszerkesztője, akit a kedves olvasóim közül bizonyára sokan és régen ismernek a sajtóból, hiszen egykor ő is a Népszabadság munkatársa volt, onnan az ismeretség, majd a később kialakult barátság. Az ő példáján fogom szemléltetni, hogy szerintem milyen egy jó ember, mert ha valaki, akkor ő az. Először is: nem gátlástalan karrierista; nem hajtja a mindenáron való meggazdagodás vágya mások átverése, kihasználása, lehúzása révén; van benne empátia az embertársai iránt; újságíróként felelősséget érez a hazájáért; vezetőként pedig nem az a típus, aki felfelé nyal, lefelé pedig tapos, ő a beosztottait egyenrangú partnernek tekinti, s nemcsak a közvetlen főnökére mosolyog széles szájjal, hanem emberarcú az alája beosztottakkal is. Ez utóbbit én a Népszabadságnál akkor tapasztaltam meg, amikor Pető Péterből - rendkívül fiatalon, a harmincas évei legelején - főszerkesztő-helyettes lett. Nem szállt el magától, ezt tanúsíthatom sokakkal együtt. Nem gazsulált a főszerkesztőnek, nem hajbókolt a tulajdonosok előtt, s megadta a kellő tiszteletet minden egyes újságírónak a lapnál, mondom még egyszer, hogy értsék: ő nem az az ember, aki felfelé nyal, lefelé pedig tapos. Ráadásul Peti rendkívül tehetséges is: generációjának egyik legfelkészültebb és egyik legjobb tollú újságírója, aki egyúttal prózaíró, szeretettel ajánlom a Kalligramnál megjelent könyveit. S ha ennyi nem volna elég, még földik is vagyunk, ugyanis mindketten Heves megyéből származunk: ő hatvani, én pedig egri fiú vagyok, s egy ekkora kis minyonországban, mint a miénk, Hatvan és Eger szinte szomszéd falvak. Petivel a minap természetesen a pesti Három Hollóban ültünk le pár órára sörözni, s habár sok-sok mindenről és sok-sok mindenkiről beszéltünk, én most önökkel csak a sörözéssel kapcsolatos beszélgetésfoszlányokból fogok idézni, merthogy a sörös emberek nemcsak isszák a sört, hanem beszélnek is róla, ezt minden gyakorlott sörivó tudja. Tudják, hogy miképpen vezetett el Pető Péter útja a sörig? Nyilván nem, de szerencséjük van, mert én most elmondom önöknek, a Három Hollóban ugyanis erről is kifaggattam. A sör világába a futballpályán át vezetett az útja. Egykor futballbíró voltam világ végi ligákban, folyamatosan jártam az ország északi és észak-keleti megyéit, Hevest, Nógrádot, Borsodot, ahol az emberek vagy sört ittak, vagy „vadászt”. Nekem sem volt más választásom, szóval én ebből a két italból láttam életemben a legtöbbet. Ha valaki nem tudná: a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiben a kólával felöntött vörösbort hívták „vadásznak”, aminek a mai szlengben (ha jól tudom) „vébéká” a neve. Mivel Peti a saját bevallása szerint ma már „imádja a sört”, megkérdeztem tőle, hogy hogyan volt képes annak idején a „vadászt” meginni, amire született baloldali emberhez méltó választ adott: Ez hozzátartozott ahhoz a közösséghez, ha a közösség tagja voltál, akkor a „vadászt” megittad. Az ivás amúgy sem az alkohol minőségéről és a berúgásról szólt, hanem a közösségi együttlétről. Mivel ez egy sörtárca, meg kell önökkel osztanom azt a lényeges információt, hogy habár a Három Hollóban Petivel pilseni típusú világos sört ittunk, ő a barna sörök nagy barátja - csakhogy. S ez egy lényeges csakhogy: - Ha egy helyen csapolnak barna sört is, akkor hajlamos vagyok azt választani, csakhogy mivel Magyarországon kevesebben szeretik a barna sört, mint a világost, a csapra vert hordóban lévő barna sör frissessége mindig nagy kérdéseket vet föl. Emiatt nem gyakran barnázom, de nagyon odavagyok érte. Hadd hívjam fel a figyelmüket az előbbi mondatban elhangzott „barnázom” szóra. Ezt még életemben nem hallottam, köszönet érte. Föltettem Petinek egy másik lényeges sörös kérdést is: a sörben az ízét szereti jobban, vagy a vele járó mámort? Vagy mindkettőt? Hazudhatnék, de nem fogok: mámorrajongó vagyok - válaszolta. - De az az igazság, hogy rohamtempóban öregszem, és a sörtől egyre rosszabbul alszom. Vagyis nem tudok sokat inni. A „rohamtempóban” való öregedés a valóságban mindössze annyit tesz, hogy Peti még csak 38 éves lesz, méghozzá nemsokára, augusztus 9-én. Ez a cikk az én születésnapi ajándékom neki. Isten éltessen, mon ami! Pető Péter. A 24.hu főszerkesztője útja a sör világába a futballpályán át vezetett KÁCSOR ZSOLT A SZERZŐ FELVÉTELE Hat rész egy részvényért A Netflix új német soroza/ ■ ta furcsa produkció. Sza ■badidőnket kitöltő tár/-----■ saival ellentétben nem / ■ ígéretesen indul, majd * leereszt, hanem épp ellenkezőleg. Lehangoló kezdés után lendül magasba, s talán utolsó része a legjobb. Mintha azt szeretné, hogy csak türelmi próbákat teljesítő kiválasztottak nézhessék végig. Az egyébként szinkronizált sorozat magyar címet sem kap, törje csak mindenki a fejét a nemzetközi jelentésén: King of Stonks. A Netflix főoldalán, de nem a filmben olvashatjuk A tőzsdekirály fordítást, amely fedi a lényeget. Erről még annyit, hogy a „stonk” a „stock” vagyis a részvény neten kialakult alakváltozata. A magam részéről két okból foglalkoztam a gondolattal, hogy kösz, de tíz perc ebből elég volt. Az egyik, hogy arcul csapott az agyonmustározott hamburger közönségessége. Az egyik főhős, a cég vezérigazgatója maszturbálva száguld kocsijával, majd jazztrombitás szellentésekkel ugratja ügyvezetőjét. Úgy tűnik, Adam Sandler-esztétikumba csöppenünk, amelynek hatásától sokszor csak a szájunkon át szabadulhatunk. A másik tényező, amely gyors távozásra ösztönöz, hogy a történet gazdasági környezetben játszódik. Méghozzá eléggé gyors tempóban. Már a Casino elején is, mikor Robert De Niro hosszú, pörgős monológban felvázolja, hogyan lendült fel az üzlet, úgy éreztem, ez nem megy, képtelen vagyok követni. Hasonlóan szégyenteljes fejrúgást éltem át A közösségi háló, A Wall Street farkasa vagy az Amerikai botrány alatt. Azonnal orra bukom a pénzügyekben, amivel bizonyára nem vagyok egyedül. Nem arról van szó, hogy idegenkedem a gazdaságtantól vagy hülye vagyok matekból. Egyszerűen az emberek döntő többségének oktatásuk hosszú évei során valahogy elfelejtik megtanítani a gyakorlati gazdasági és jogi ismereteket. Bizonyára nem véletlenül. Vitatkozzatok csak azon, mit jelentett Trianon, de sose értsétek igazán, mi is történik körülöttetek, mi vezet gazdasági válsághoz, mi a globalizáció, kik is a multik, miért ennyi vagy annyi a gázár, mert a végén még levetitek a naiv báránybőrt, nem írtok alá gondolkodás nélkül papírokat, nem mentek vakon a szavazófülkébe. A mostanában szépen szaporodó kapitalizmuskritikai filmek sorát (vajon mi lehet velük a célja a kapitalizmusnak?) szaporító King of Stonks erénye, hogy miután gyorsan kiszellenti magából az olcsó figyelemfelkeltés infantilizmusát, képes érzékletesen bevezetni az üzleti-pénzügyi világba, és ha minden apró részletet nem értünk is, másfél rész után már képessé válunk a tájékozódásra, a fontos összefüggések felismerésére, a nagy manőverek követésére. Teszi ezt könnyedén, a vígjáték, a szatíra és a dráma határán. A történet a közelmúlt nagy német pénzügyi botrányára, az online pénzügyi megoldásokkal foglalkozó Wirecard manipulációira épül. A cég úgy ért el befolyásos helyet a tőzsdepiacon, hogy különféle machinációkkal nagyobb bevételt hitetett el a valóságosnál. Amihez gyakorlatilag nem kellett több, mint egy remekül reprezentáló vezérigazgató, és egy zseniálisan kombináló ügyvezető. A sorozat az utóbbit választja központi hőséül Felix néven (a céget CableCash-nek hívják). Nagydarab fiatalember, esetlennek, lúzernek tűnik, de az esze a borotvánál is élesebben vág ebben a rendszerben. Bevallom, azért is szórakoztam jól, mert valahogy pengés kormánypárti politológusunk, Kiszelly Zoltán alakját idézte fel. A másik oldalon viszont szintén nem a tisztesség figurái küzdenek, hanem shortolók, akik élén egy vonzó színes bőrű nő, Sheila áll. Ők azért dolgoznak, oknyomozó újságíró segítségével is a CableCash leleplezésén, hogy időben a bukására fogadva, óriási pénzekhez jussanak. Mindebből egy igen fordulatos játszma alakul ki pénzügyi elit, állami korrupció, mafhaérdekeltségek bevillantásával, amely pont hat részre van szabva. Igaz, a befejezésnél még ért egy kis bosszúság. Már tervezgettem, hogyan tárom majd fel, hogy Felix hiába vágyik társ-vezérigazgatói posztra, operatív pozíciójában erős, míg a vezér minden ostobasága ellenére verhetetlen a hit, a bizalom sugárzásában. De sajnos, egy rövid didaktikus kábulat kimondatja a hősökkel ezt a tanulságot. De szerencsére marad még rejtett üzenet a továbbgondolásra ösztönzött nézők számára. Hátborzongató például újra ráeszmélni, hogy ezt a világot egyfajta irracionális játékszenvedély hajtja. Felixben és Sheilában is felmerül, hogy kiszállnak, de képtelenek rá. A győzelmi mámor élteti őket. Hiába próbáljuk hát klíma- meg egyéb válságokkal észhez téríteni a kapitalizmust, hogy hagyjuk már a növekedést, ha a verseny mozgatja az elitjét, s formálja csaló alvilággá. Mint ahogy fölösleges győzködni Orbán Viktort, hogy öreg, minek neked ez az illiberális feszkó, joviális nemzeti vezetőként halálodig mindenki rád szavazna, ha egyszer azt élvezi, hogy egyre nagyobb a hatalma, és Európával pókerezhet. Vagy ki venné rá Putyin elnököt, hogy francba ezzel a háborúval, a gazdaságot erősítsük, ha évszázados geopolitikai gurigázás kerítette hatalmába. Nem versenypályára, hanem alvilágba illő játékok. Igaz, a felső világban jobban űzhetők. A Netflixen futó King of Stonks (A tőzsdekirály) című német sorozat egy jelenete FORGÁCS IVÁN