Népszava, 2022. július (149. évfolyam, 151-176. szám)

2022-07-30 / 176. szám

SZÉP SZÓ , 2022. július 30., szombat r Tárca - Televízió Pető Péter és a világ végi ligák SÖRTÁRCÁK XLVI. A sörös ember megválo­gatja, hogy kivel ül le sörözni, mármint: ket­tesben sörözni. A kettes­ben való sörözés ugyanis egészen más típusú lét­­élmény, mint egy kocsmában nagyobb társaságban üldögélni, ezt minden gya­korlott sörivó tudja. A kettesben való sörözés az egymásra való, elmélyült és baráti odafigyelésről szól, kérdezz-fele­­lek játék, s ilyenkor a szerepek folyama­tosan fölcserélődnek, hiszen a kettesben való sörözés nem monológ, hanem pár­beszéd, ráadásul minél többet iszunk, annál bátrabban kérdezünk, s annál bát­rabban nyílunk meg a másik előtt. Sok embert tudnék mondani az is­merőseim közül, akivel nem ülnék le kettesben sörözni, s jóval kevesebbet, akivel leülök, mert jó ember­­ s egy jó ember kisugárzása az egészségi állapo­tunkra kiváló hatással van. Ez utóbbi jó emberek közé tartozik a mellékelt képen látható fiatalember, Pető Péter, a 24.hu főszerkesztője, akit a kedves ol­vasóim közül bizonyára sokan és régen ismernek a sajtóból, hiszen egykor ő is a Népszabadság munkatársa volt, onnan az ismeretség, majd a később kialakult barátság. Az ő példáján fogom szemléltetni, hogy szerintem milyen egy jó ember, mert ha valaki, akkor ő az. Először is: nem gátlástalan karri­erista; nem hajtja a mindenáron való meggazdagodás vágya mások átveré­se, kihasználása, lehúzása révén; van benne empátia az embertársai iránt; újságíróként felelősséget érez a hazá­jáért; vezetőként pedig nem az a típus, aki felfelé nyal, lefelé pedig tapos, ő a beosztottait egyenrangú partnernek tekinti, s nemcsak a közvetlen főnö­kére mosolyog széles szájjal, hanem emberarcú az alája beosztottakkal is. Ez utóbbit én a Népszabadságnál akkor tapasztaltam meg, amikor Pető Péter­ből - rendkívül fiatalon, a harmincas évei legelején - főszerkesztő-helyettes lett. Nem szállt el magától, ezt tanúsít­hatom sokakkal együtt. Nem gazsulált a főszerkesztőnek, nem hajbókolt a tulajdonosok előtt, s megadta a kellő tiszteletet minden egyes újságírónak a lapnál, mondom még egyszer, hogy értsék: ő nem az az ember, aki felfelé nyal, lefelé pedig tapos. Ráadásul Peti rendkívül tehetséges is: generáció­jának egyik legfelkészültebb és egyik legjobb tollú újságírója, aki egyúttal prózaíró, szeretettel ajánlom a Kallig­­ramnál megjelent könyveit. S ha ennyi nem volna elég, még földik is vagyunk, ugyanis mindketten Heves megyéből származunk: ő hatvani, én pedig egri fiú vagyok, s egy ekkor­a kis minyon­­országban, mint a miénk, Hatvan és Eger szinte szomszéd falvak. Petivel a minap természetesen a pes­ti Három Hollóban ültünk le pár órára sörözni, s habár sok-sok mindenről és sok-sok mindenkiről beszéltünk, én most önökkel csak a sörözéssel kapcso­latos beszélgetésfoszlányokból fogok idézni, merthogy a sörös emberek nem­csak isszák a sört, hanem beszélnek is róla, ezt minden gyakorlott sörivó tudj­a. Tudják, hogy miképpen vezetett el Pető Péter útja a sörig? Nyilván nem, de szerencséjük van, mert én most el­mondom önöknek, a Három Hollóban ugyanis erről is kifaggattam. A sör vilá­gába a futballpályán át vezetett az útja.­­ Egykor futballbíró voltam világ végi ligákban, folyamatosan jártam az ország északi és észak-keleti megyéit, Hevest, Nógrádot, Borsodot, ahol az emberek vagy sört ittak, vagy „vadászt”. Nekem sem volt más választásom, szó­val én ebből a két italból láttam életem­ben a legtöbbet. Ha valaki nem tudná: a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiben a kólá­val felöntött vörösbort hívták „vadász­nak”, aminek a mai szlengben (ha jól tudom) „vébéká” a neve. Mivel Peti a sa­ját bevallása szerint ma már „imádja a sört”, megkérdeztem tőle, hogy hogyan volt képes annak idején a „vadászt” meginni, amire született baloldali em­berhez méltó választ adott:­­ Ez hozzátartozott ahhoz a közös­séghez, ha a közösség tagja voltál, akkor a „vadászt” megittad. Az ivás amúgy sem az alkohol minőségéről és a berú­­gásról szólt, hanem a közösségi együtt­­­létről. Mivel ez egy sörtárca, meg kell önök­kel osztanom azt a lényeges informáci­ót, hogy habár a Három Hollóban Pe­tivel pilseni típusú világos sört ittunk, ő a barna sörök nagy barátja - csakhogy. S ez egy lényeges csakhogy: - Ha egy helyen csapolnak barna sört is, akkor hajlamos vagyok azt választa­ni, csakhogy mivel Magyarországon kevesebben szeretik a barna sört, mint a világost, a csapra vert hordóban lévő barna sör frissessége mindig nagy kér­déseket vet föl. Emiatt nem gyakran barnázom, de nagyon odavagyok érte. Hadd hívjam fel a figyelmüket az előbbi mondatban elhangzott „barná­zom” szóra. Ezt még életemben nem hallottam, köszönet érte. Föltettem Pe­tinek egy másik lényeges sörös kérdést is: a sörben az ízét szereti jobban, vagy a vele j­áró mámort? Vagy mindkettőt?­­ Hazudhatnék, de nem fogok: má­morrajongó vagyok - válaszolta. - De az az igazság, hogy rohamtempóban öregszem, és a sörtől egyre rosszabbul alszom. Vagyis nem tudok sokat inni. A „rohamtempóban” való öregedés a valóságban mindössze annyit tesz, hogy Peti még csak 38 éves lesz, még­hozzá nemsokára, augusztus 9-én. Ez a cikk az én születésnapi ajándé­kom neki. Isten éltessen, mon ami! Pető Péter. A 24.hu főszer­kesztője útja a sör világába a futballpályán át vezetett KÁCSOR ZSOLT A SZERZŐ FELVÉTELE Hat rész egy részvényért A Netflix új német soroza­­/ ■ ta furcsa produkció. Sza­­­ ■­badidőnket kitöltő tár­/-----■ saival ellentétben nem / ■ ígéretesen indul, majd * leereszt, hanem épp ellenkezőleg. Lehangoló kezdés után lendül magasba, s talán utolsó része a legjobb. Mintha azt szeretné, hogy csak türelmi próbákat teljesítő kiválasztottak nézhessék végig. Az egyébként szinkro­nizált sorozat magyar címet sem kap, törje csak mindenki a fejét a nemzetkö­zi jelentésén: King of Stonks. A Netflix főoldalán, de nem a filmben olvashatjuk A tőzsdekirály fordítást, amely fedi a lé­nyeget. Erről még annyit, hogy a „stonk” a „stock” vagyis a részvény neten kiala­kult alakváltozata. A magam részéről két okból foglal­koztam a gondolattal, hogy kösz, de tíz perc ebből elég volt. Az egyik, hogy ar­cul csapott az agyonmustározott ham­burger közönségessége. Az egyik főhős, a cég vezérigazgatója maszturbálva száguld kocsijával, majd jazztrombitás szellentésekkel ugratja ügyvezetőjét. Úgy tűnik, Adam Sandler-esztétikum­­ba csöppenünk, amelynek hatásától sokszor csak a szájunkon át szabadul­hatunk. A másik tényező, amely gyors távozásra ösztönöz, hogy a történet gazdasági környezetben játszódik. Méghozzá eléggé gyors tempóban. Már a Casino elején is, mikor Robert De Niro hosszú, pörgős monológban felvázolja, hogyan lendült fel az üzlet, úgy éreztem, ez nem megy, képtelen vagyok követni. Hasonlóan szégyentel­jes fejrúgást éltem át A közösségi háló, A Wall Street farkasa vagy az Amerikai botrány alatt. Azonnal orra bukom a pénzügyekben, amivel bizonyára nem vagyok egyedül. Nem arról van szó, hogy idegenkedem a gazdaságtantól vagy hülye vagyok matekból. Egysze­rűen az emberek döntő többségének oktatásuk hosszú évei során valahogy elfelejtik megtanítani a gyakorlati gaz­dasági és jogi ismereteket. Bizonyára nem véletlenül. Vitatkozzatok csak azon, mit jelentett Trianon, de sose ért­sétek igazán, mi is történik körülötte­tek, mi vezet gazdasági válsághoz, mi a globalizáció, kik is a multik, miért ennyi vagy annyi a gázár, mert a végén még levetitek a naiv báránybőrt, nem írtok alá gondolkodás nélkül papírokat, nem mentek vakon a szavazófülkébe. A mostanában szépen szaporodó ka­pitalizmuskritikai filmek sorát (vajon mi lehet velük a célja a kapitalizmus­nak?) szaporító King of Stonks erénye, hogy miután gyorsan kiszellenti ma­gából az olcsó figyelemfelkeltés infan­tilizmusát, képes érzékletesen beve­zetni az üzleti-pénzügyi világba, és ha minden apró részletet nem értünk is, másfél rész után már képessé válunk a tájékozódásra, a fontos összefüggések felismerésére, a nagy manőverek köve­tésére. Teszi ezt könnyedén, a vígjáték, a szatíra és a dráma határán. A történet a közelmúlt nagy német pénzügyi bot­rányára, az online pénzügyi megoldá­sokkal foglalkozó Wirecard manipulá­cióira épül. A cég úgy ért el befolyásos helyet a tőzsdepiacon, hogy különféle machinációkkal nagyobb bevételt hi­tetett el a valóságosnál. Amihez gya­korlatilag nem kellett több, mint egy remekül reprezentáló vezérigazgató, és egy zseniálisan kombináló ügyve­zető. A sorozat az utóbbit választja központi hőséül Felix néven (a céget CableCash-nek hívják). Nagydarab fi­atalember, esetlennek, lúzernek tűnik, de az esze a borotvánál is élesebben vág ebben a rendszerben. Bevallom, azért is szórakoztam jól, mert valahogy pengés kormánypárti politológusunk, Kiszelly Zoltán alakját idézte fel. A másik olda­lon viszont szintén nem a tisztesség fi­gurái küzdenek, hanem shortolók, akik élén egy vonzó színes bőrű nő, Sheila áll. Ők azért dolgoznak, oknyomozó újságíró segítségével is a CableCash leleplezésén, hogy időben a bukására fogadva, óriási pénzekhez jussanak. Mindebből egy igen fordulatos játszma alakul ki pénzügyi elit, állami korrup­ció, mafhaérdekeltségek bevillantásá­­val, amely pont hat részre van szabva. Igaz, a befejezésnél még ért egy kis bosszúság. Már tervezgettem, hogyan tárom majd fel, hogy Felix hiába vágyik társ-vezérigazgatói posztra, operatív pozíciójában erős, míg a vezér minden ostobasága ellenére verhetetlen a hit, a bizalom sugárzásában. De sajnos, egy rövid didaktikus kábulat kimondatja a hősökkel ezt a tanulságot. De szerencsé­re marad még rejtett üzenet a tovább­gondolásra ösztönzött nézők számára. Hátborzongató például újra ráeszmélni, hogy ezt a világot egyfajta irracionális játékszenvedély hajtja. Felixben és Shei­­lában is felmerül, hogy kiszállnak, de képtelenek rá. A győzelmi mámor élteti őket. Hiába próbáljuk hát klíma- meg egyéb válságokkal észhez téríteni a ka­pitalizmust, hogy hagyjuk már a növe­kedést, ha a verseny mozgatja az elitjét, s formálja csaló alvilággá. Mint ahogy fö­lösleges győzködni Orbán Viktort, hogy öreg, minek neked ez az illiberális fesz­­kó, j­oviális nemzeti vezetőként halálodig mindenki rád szavazna, ha egyszer azt élvezi, hogy egyre nagyobb a hatalma, és Európával pókerezhet. Vagy ki venné rá Putyin elnököt, hogy francba ezzel a háborúval, a gazdaságot erősítsük, ha évszázados geopolitikai gurigázás kerí­tette hatalmába. Nem versenypályára, hanem alvilágba illő játékok. Igaz, a felső világban jobban űzhetők. A Netflixen futó King of Stonks (A tőzsdekirály) című német sorozat egy jelenete FORGÁCS IVÁN

Next