Népszava, 2022. október (149. évfolyam, 229-254. szám)

2022-10-18 / 243. szám

BELFÖLD NÉPSZAVA 2022. október 18., kedd3 Nem minden iskolában kell fázniuk a gyerekeknek OKTATÁS Még nem vettek fel új tanárokat a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott pedagógusai helyett - tudta meg lapunk. Információnk szerint van az országban néhány olyan „elitiskola”, amelyet várhatóan nem érint a spórolás. DOBOS JUDIT, JUHÁSZ DÁNIEL A következő napokban már a bírósá­gon lesz a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból rendkívüli felmon­dással elbocsátott pedagógusok ügye, akik nem egyenként, hanem pertár­saságot alakítva indítanak munka­ügyi pert - tudtuk meg az egyik érin­tettől, Törley Katalintól. A Kölcsey volt francia szakos tanára elmondta, beadványuk hamarosan elkészül, a további részletekről október 23-a után tájékoztatják a nyilvánosságot. Mint a Népszava is megírta, a gimná­ziumból öt tanárt rúgtak ki szeptem­ber végén, miután többször is polgá­ri engedetlenség keretében tagadták meg a munkavégzést, így tiltakozva a közoktatás állapota és a sztrájkjog korlátozása ellen. A pedagógusokat a Magyar Helsinki Bizottság ügyvé­dei képviselik, a civil jogvédő szer­vezet álláspontja szerint a tanárok rendkívüli felmentése aránytalan és igazságtalan lépés volt a tankerület részéről, ráadásul a diákok érdeké­vel is szembemegy: a szaktanárok pótlása a mostani helyzetben szinte lehetetlen, a gyerekek oktatáshoz való joga pedig épp emiatt sérül­het. Törley Katalin lapunknak azt is elmondta, tudomása szerint a he­lyükre még nem vettek fel új szak­tanárokat, csoportösszevonásokkal, többletórák vállalásával oldják meg helyettesítésüket a kollégáik. Az el­múlt hetekben országszerte renge­teg megmozdulás - tüntetés, tilta­kozó akciók tankerületi központok előtt, élőláncos felvonulás­­ volt a polgári engedetlenségben részt vevő pedagógusok kirúgással fenyegetése, a kölcseys tanárok elbocsátása el­len. Legutóbb hétfőn, a győri Révai Miklós Gimnázium tanárai, diákjai és szülők kezdeményezésére tartot­tak mintegy ezerfős forgalomlassító demonstrációt a megyeszékhelyen. (A tüntetők között volt a Fidesz által preferált Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter is, aki a gim­názium igazgatója.) Hétfőn derült ki, hogy a Márki-Zay Péter volt ellen­zéki kormányfőjelölt vezette Min­denki Magyarországa Mozgalom fejenként egymillió forintot ajánlott fel a kirúgott kölcseys tanároknak, akik megköszönték a felajánlást, de személyesen nem fogadták el­ azt Az érdek­­képviseletek a következő egységes sztrájkna­pot október 27-ére hir­dették meg. kérték, a felkínált összeget megoszt­va juttassák el a Kölcsey gimnázium alapítványának és a Tanítanék Moz­galom sztrájkalapjának, amelyből a sztrájkoló pedagógusok kieső bérét kompenzálják. A Pedagógusok De­mokratikus Szakszervezete (PDSZ) felhívására legutóbb október 14-én léptek egységes sztrájkba a pedagó­gusok, a PDSZ eddigi, nem végleges összesítése szerint országszerte mintegy 640 intézményben szüntet­ték be a munkát. Ám még a jogsze­rű sztrájk megszervezése sem volt problémamentes, több tankerületi központban rendkívüli szünetet rendeltek el a sztrájk napjára, a szak­­szervezet szerint jogellenesen. A PDSZ és a Pedagógusok Szakszerve­zete hétfőn nyílt levélben szólította fel a tankerületi vezetőket, a jövőben tartózkodjanak a jogellenes intézke­dések elrendelésétől. Az érdekképvi­seletek a következő egységes sztrájk­napot október 27-ére hirdették meg. Több helyen tiltakoznak a szülők az iskolai energiatakarékossági intéz­kedések miatt, például az ellen, hogy az állami középiskolákat csak 18 fok­ra lehet télen felfűteni. Legutóbb a Kecskeméti Szakképzési Centrum intézményeibe járó diákok, szüle­ik és tanáraik indítottak petíciót. A Vas Megyei Szakképzési Centrum iskoláiban azt is azonnal jelezni kell a vezetőségnek, ha a hőmérséklet véletlenül 18 fok fölé emelkedik. Úgy tűnik, a magániskolákban vi­szont nem fáznak majd a gyerekek, és ott az őszi szünetet sem teszik át télre, hogy spóroljanak a fűtéssel. Miskolcon az energiaitalokat gyártó Hell-csoport által alapított Avalon Nemzetközi Iskolában, ahová egy óvodás után évi 1 millió 680 ezer fo­rint, míg egy iskolás után évi 2 millió 880 ezer forint tandíjat fizetnek a szülők, ugyanolyan meleg lesz, mint a korábbi években. Az intézmény vezetője ugyan megkeresésünkre elhárította a válaszadást, ám a város alpolgármesterétől, Szopkó Tibortól úgy tudjuk: a magániskola az állami fenntartású intézményektől eltérő szisztémában működik, ezért dönt­het úgy, hogy máskor tartja a szüne­teket, s rá nem vonatkoznak az állam által hozott fűtéskorlátozó rendel­kezések. Vagyis az „avalonos” gyere­keknek nem kell majd fázniuk. Igaz - tudtuk meg más forrásból -, ebben segíthet, hogy a 2019-ben átadott új épületet eleve modern fűtéstech­nológiával látták el, ami nem gázon alapul, így legfeljebb csak a villany­­számla emelkedése érinti az intét­„A radiáto­rok egy része csöpög, és legtöbbjük­ről hiányzik az a gomb, amivel ala­csonyabbra tudnánk állítani a fűtést fényt. A miskolci magániskola ko­rábban kapott a magyar kormánytól költségvetési támogatást - 2020-ban százmillió forintot a Gazdaságvédel­mi Alapból -, ám az önkormányzati büdzséből nem költenek rá köz­pénzt. Nem úgy, mint a Debreceni Nemzetközi Iskolára, amelyet eleve a Modern Városok Program több mint 3 milliárdos állami támogatá­sából építettek fel szintén 2019-ben, s azóta minden évben nagyjából 300 millió forintot kapnak működésre a fideszes vezetésű önkormányzattól, a szülők által befizetett, évi átlag há­rommillió forintos tandíjból befolyt összeget kiegészítendő - tudtuk meg Gondola Zsolttól, a Civil Fórum debreceni önkormányzati képvise­lőjétől. Megkérdeztük a fideszes ve­zetésű debreceni önkormányzatot, vonatkozik-e a tantermek fűtésének korlátozása a nemzetközi iskolára, illetve itt milyen takarékossági in­tézkedéseket terveznek bevezetni? A sajtóosztálytól azt a választ kaptuk, hogy a Debrecen önkormányzatá­nak fenntartásában működő intéz­ményeket érintő energiacsökkentést célzó intézkedésekről Papp László polgármester a közeli napokban tart majd sajtótájékoztatót. Kiszivárgott hírek szerint spórolásból terveznek összevonásokat az oktatási intézmé­nyekben, de az „elitiskoláról” egye­lőre nem érkeztek a nadrágszíjmeg­­húzást előrevetítő információk. A miskolci tankerület már kiküld­te a hozzájuk tartozó iskoláknak a fűtésszabályozásáról szóló takaré­kossági rendelkezéseket. - A mi is­kolánkban elavult a fűtési rendszer, és vélhetően ezzel nem vagyunk egyedül. A radiátorok egy része csö­pög, és legtöbbjükről hiányzik az a gomb, amivel alacsonyabbra tud­nánk állítani a fűtést, így a rendel­kezés értelmezhetetlen számunkra - mondta lapunknak Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsának vezető­je, matematika-fizika-kémia szakos tanár. A győri Révai Miklós Gimná­zium tanárai, diákjai és szü­lők kezdemé­nyezésére tar­tottak mintegy ezerfős for­galomlassító demonstrációt a megyeszék­helyen További tiltakozó akciók októberben Október 19. Kiállás a pedagógusok mellett a diósdi országzászlónál, 16:00 Október 20. Reggeli forgalomlassító demonstráció Pesterzsébeten, Topánka utca, 7:00 Október 20. Élőlánc a szegedi és Szeged környéki iskolákért, Dugonics tér, 17:00 Október 21. Szolidaritási előlánc a székesfehérvári Táncsics Mihály Iskolánál, 7:15 Október 21. Lépjünk együtt az oktatásért, Szolnok, Tiszai hajósok tere, 17:00 Október 21. Szabad ország, szabad oktatás!, Nyíregyháza, Kossuth tér, 18:00 Október 21. Zuglói (f)é(ny)lőlánc a pedagógusokért, Budapest, Mályva tér, 17:30 Október 23. Szolidaritási tüntetés a tanárokért, Budapest, Kálvin tér, 16:00 Október 27. Egységes, országos pedagógussztrájk Október 28. Tanár-diák tüntetés Szombathelyen, Városháza tér, 16:30 Emelést kérnek az állami közszolgáltatók dolgozói ALKU Október végén, november elején összeülhet a Közszolgálta­tó Vállalkozások Konzultációs Fó­ruma (KVKF) - ezt a tájékoztatást kapták az összehívást kezdeménye­ző szakszervezetek a kormánytól. A Liga Szakszervezetek elnöke szerint a magas infláció és a megugrott re­zsiköltségek miatt mindenképpen szükséges áttekinteni, hogy men­­nyit ér a 2023-ig érvényben lévő há­roméves bérmegállapodás a postá­soknál, vízügyeseknél, a villamos­­energia-iparban és a nagy országos tömegközlekedési cégek munkavál­lalóinál. A tavaly nyáron életbe lé­pett alku alapján három év alatt ös­­­szesen 15 százalékos béremelésre ad fedezetet az állam, de mára megvál­tozott az a gazdasági környezet, ami­ben ezt elfogadták a munkavállalók képviselői - érvelt a tárgyalás jelen­tősége mellett Mészáros Melinda. Elmondása szerint a 15 százalék évek közötti elosztását minden szak­terület önállóan alakíthatta, ezért a postásoknak például mindössze két­százalékos béremelés jutna jövőre, a vízügyi területen pedig csak négy százalék, ami a húszszázalékos álta­lános inflációhoz képest irreálisan alacsony mérték. A MÁV-csoport tavaly nem adott általános béreme­lést a dolgozóinak, idén tíz, jövőre öt százalék a magállapodásban sze­replő emelés mértéke. (Az elmaradt 2021-es béremelés miatt kért egy­szeri kiegészítést a Mozdonyveze­tők Szakszervezete, de az erről szó­ló, márciusban aláírt megállapodást a vállalatcsoport új vezetése azóta sem teljesítette.) A KVKF ülésén a terület érdekvédői a százalékos bér­emelési mérték megemelését pró­bálják meg kiharcolni. Kis lépések már vannak. Az MVM dolgozói pél­dául az eredeti megállapodásban szereplő 6+1 százalékos béremelés helyett idén 8+1 százalékot kapnak, amiben az egy százalék egyösszegű kifizetés. A Postás Szakszervezet is a 2023-ra maradt kétszázalékos bér­emelési lehetőség megemelését sze­retné elérni, idén pedig a már kihar­colt egyszeri százezer forintos ki­egészítést szeretnék megduplázni, hogy ne csökkenjen a túlterhelt dol­gozók reálbére. A szakszervezetet vezető Tóth Zsuzsanna szerint kü­lönösen a logisztikai és kézbesítési területen nagy a létszámhiány, csak a béremelés állíthatja meg az elván­dorlást. GULYÁS ERIKA Mészáros Melinda szakszervezeti vezető szerint megváltozott a gazdasági kör­nyezet

Next