Népszava, 2022. október (149. évfolyam, 229-254. szám)

2022-10-19 / 244. szám

MŰSORMAGAZIN A MAI SZÁMBAN AJÁNLÓ Belenyúl az MNB a bugyellárisába Történelmi csúcs közelébe, 38,74 milliárd euróra emelkedett a ma­gyar deviza- és aranytartalék ös­­­szege. A jegybank most ennek terhére váltja át az energiake­reskedők devizaszükségletét, így védve a forintot. 6. oldal Oroszra matricázták át az iráni drónokat Teherán tagad, a Kreml szerint sa­ját drónokkal támadják az ukráno­kat, de a roncsokból látszik, hogy az orosz M214 Geran-2 voltakép­pen iráni Sahíd-136. 7. oldal Mérnöknek csábítják a magyar lányokat Kedden több száz általános és kö­zépiskolás lány bizonyította, hogy nem csak a fiúk értenek a matek­hoz, a fizikához vagy az informati­kához. A Lányok Napja Fesztiválon a cégek is megjelentek. 16. oldal Fékezi a légi forgalmat az extraprofitadó FELELŐSSÉG A légitársaságokra kivetett új kormányzati adó hatá­sa lelassította a fellendülést - ezt állítja a Budapest Airport, miköz­ben a kormány a nemzeti konzul­tációban a brüsszeli szankciókat igyekszik okolni az idegenforgalom visszaeséséért. Vagyis miközben a kormány - az egyébként maga is megszavazta szankcióktól - félti a hazai turizmust, azt valójában a ka­binet saját adópolitikája is fékezi. A Budapest Airport közlemé­nyében úgy fogalmazott: a szep­temberi utasforgalom a repülőté­ren a gyengülés első jeleit mutatja. Júliusban és augusztusban 81, illet­ve 80 százalékos visszaépülés volt tapasztalható 2019 azonos hónap­jaihoz képest. Szeptemberben ez az arány 78 százalékra csökkent. ÍRÁSUNK A 4. OLDALON Egyértelműek a jelek, visszafogja a pluszadóteher a kilábalást Sorba állni az ételért VÁLSÁG Egyre kevesebbet érnek a bérek és a nyugdíjak, miközben az árak megállíthatatlanul emelkednek. Mind többen járnak az ingyenkonyhákra. VARGA DÓRA, FEKETE NORBERT - Eddig éppen hogy kijöttünk a fe­leségemmel a nyugdíjunkból, de a rohamtempóban emelkedő árak miatt kénytelen vagyok ismét vis­­­szatérni, mert van, amit már nem tudunk megvenni, ha számlákat is akarunk fizetni - erről beszélt a Népszavának az egykor közgaz­dászként dolgozó, ma már 69 éves József egy népligeti ételosztáson. Nincsenek egyedül ezzel a problé­mával. Az élelmiszer-adományo­kért sorban állók között egyetemis­ták, bölcsészek, alkalmi munkások is feltűnnek, és egyre több a jól öltözött, diplomás ember. Az Üdv­­hadsereg Bajnok utcai konyháján is vannak, akiknek ugyan van mun­kájuk és lakhatásuk, de ételre már egyszerűen nem jut a fizetésükből. A Krisna-tudatú Hívők Közös­sége alapítványának vezetője, Sza­­nyi-Karl Attila még nem látja az elszabadult megélhetési költségek hatását, de a hajléktalan- és szoci­ális intézményekből már jelezték: januártól készüljenek megnöveke­dett igényekre. Az év elején a választásokra időzített pénzosztások nyertesei is most szembesülnek azzal, hogy nagyrészt elköltötték az összesen 1600 milliárdos pluszjövedelmet, és amit korábban még meg tudtak venni, arra most már nem futja. A szétosztott pénz hozzájárult az árak, különösen az élelmiszerárak emelkedéséhez, ami a vásárlóerő mérséklődésével sem lankad. Az infláció a jövő év elején 23 százalék körül tetőzhet, de nem tudni, hogy az ételnek valók eddigi 35 száza­lékos drágulása hol áll meg. Ezzel Európa-bajnokok lehetünk. A ké­tes dicsőség árát a vásárlók fizetik, akik hiába vesznek kevesebbet, olcsóbbat, azt látják, már arra sem elég a pénzük. A kormány előbb há­borús, újabban szankciós inflációt emleget, ami az élelmiszerek ese­tében egyáltalán nem igaz, hiszen azok árai az orosz agressziót meg­előzően is meredeken emelkedtek. RIPORTUNK AZ 5., REFLEKTOR A 2. OLDALON Ebédidő az Üdvhadsereg Bajnok utcai népkonyháján Gyógyszerreformot indít a kormány TERÁPIA A méltányossági gyógy­szer felírásának észszerűsítését ígéri a Nemzeti Egészségbizto­sítási Alapkezelő (NEAK). A vál­toztatás célja, hogy a most egyedi méltányossággal elérhető terápiák közül a lehető legtöbb a normál tá­mogatási rendszerben váljon hoz­záférhetővé. Azt szeretnék elérni: a valóban szükséges gyógyszereket a gyártók próbálják a támogatott, azaz a befogadott készítmények körébe juttatni, hogy ne egyedi méltányossági kérelem alapján kelljen igényelni azokat. A változá­sokkal együtt jár majd az is, hogy az orvosoknak részletesebben kell in­dokolniuk, ha egyedi kérelem alap­ján javasolnak speciális készítmé­nyeket betegüknek, ennek ellenére a kormányzat ígéri, hosszú távon j­obban j­árnak a páciensek. CIKKÜNK A 3. OLDALON. A kormány azt ígéri, hosszú távon jobban járnak majd a páciensek Tovább bővül Rogán szuperhatósága ESEMÉNYKEZELÉS A rendkí­vüli helyzetekben kulcsfontosságú titkosszolgálati, kiberelhárítási és katasztrófavédelmi tevékenység újabb része kerülhet Rogán Antal kabinetminiszter irányítása alá. Erre utalnak a lapunk birtokába került prezentációrészletek. A mi­niszter alá tartozó Védelmi Igazga­tási Hivatalnál 2023 nyarára jönne létre az új Nemzeti Eseménykezelő Központ. Ez afféle szuper operatív törzs lenne, fő feladata többek kö­zött az összkormányzati válságke­zelés lesz. Egy, a Nemzeti Közszol­gálati Egyetem oldaláról letölthető tanulmányban úgy fogalmaztak: a központ lényegében alkalmas a ko­rábbi operatív törzsek kiváltására. Az, hogy ez az új szervezet a mi­niszterelnök jobbkezeként ismert Rogán alá kerül, egybevág a titkos­­szolgálati rendszer közelmúltbeli átszervezésével: a kabinetminisz­ter alatt mind nagyobb és egyre ne­hezebben átlátható védelmi szer­vezeti hálózat jön létre. BŐVEBBEN A 4. OLDALON EU: közösen vennék a gázt, olcsóbban 40 milliárd eurót csoporto­síthatnak át az energiaválság által leginkább sújtott európai fogyasztók és vállalkozások megsegítésére KORLÁTOZÁS A héten éppen csökkennek a tőzsdei energiaárak, például a gáz TTF-ára Megawatt­óránként (MWh) 120-125-ös sá­vig esett, de ez sem feledteti azt az időszakot, amikor még 350 euróba került egy egység. Az esés ellené­re az Európai Bizottság folytatja a javaslatok kidolgozását az ener­giaköltségek enyhítését szolgáló pénzügyi támogatásra, a holland tőzsdei gázár maximumának az ideiglenes meghatározására és a gázár lehetséges korlátozására. A csütörtöki EU-csúcs elé kerülő csomagban egy olyan gázvásárlási konzorciumalakítást is célul tűz­nek ki a biztosok, amelyik a gáztá­roló-kapacitásaik legalább 15 szá­zalékát nem orosz gázzal töltené meg. RÉSZLETEK A 6. OLDALON Ellátásbizton­ság és energia­szolidaritás a javaslat­­csomag kulcsszavai

Next