Népszava, 2022. október (149. évfolyam, 229-254. szám)

2022-10-22 / 247. szám

Hivatalosan utolsó helyen JELENTÉS Tanárbérezésben mindenki megelőzi hazánkat az OECD - országok körében. Holnap tömegdemonstrációt szerveznek a pedagógusokért. JUHÁSZ DÁNIEL Már a diplomás átlagbérek 60 szá­zalékát sem érte el a magyarországi pedagógusok átlagkeresete 2021- ben - derült ki a Gazdasági Együtt­működési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss oktatási adataiból. Míg 2020-ban a magyar óvoda­­pedagógusok, általános és közép­iskolai tanárok a más felsőfokú végzettségűek fizetésének átlago­san 57-65 százalékát keresték, az arányok 2021-re 47-52 százalékra csökkentek. Magyarország ebben az összehasonlításban az utolsó helyre került az OECD-országok körében. A sereghajtók közé tartoztunk a pedagógusok éves bruttó átlagfize­tésének tekintetében is, 2021-ben csak Lettországban és Szlovákiá­ban kerestek kevesebbet a pedagó­gusok magyar kollégáiknál. Ugyan­akkor a munkával töltött órák esetében Magyarország már az első harmadban foglalt helyet: az OECD összesítése szerint egy magyar pe­dagógus a nemzetközi átlag fölött, átlagosan 1656 órát dolgozott ta­valy, körülbelül ugyanannyit, mint dán, holland vagy norvég kollégái - miközben utóbbiak éves átlagke­resete mintegy duplája a magyar pedagógusok átlagfizetésének. Az adatokból az is kiderült, hogy Ma­gyarországon volt az egyik legma­gasabb az iskolán kívül eltöltött munkaórák száma (517 óra).­­ A diplomás átlagbér Magyar­­országon jelenleg bruttó 800 ezer forint körül van a KSH adatai alap­ján, míg egy pályakezdő pedagógus fizetése bruttó 312 ezer forint, pót­lékokkal együtt - mondta lapunk­nak Totyik Tamás. A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke sze­rint ahhoz, hogy a magyar kormány teljesítse arra vonatkozó ígéretét, hogy a következő években a pe­dagógusok átlagfizetése elérheti a diplomás átlagbér 80 százalékát, összesen mintegy 80 százalékos béremelésre lenne szükség. Együtt de­monstráltak tanárok, szü­lők és diákok Szolnokon FOLYTATÁS A 4. OLDALON Buszstop Sopronban VÁLSÁGKEZELÉS A lakosság­ra hárítja az energiakrízis hatásait Sopron fideszes vezetése: az önkor­mányzat durván befékezi a helyi tömegközlekedést, a járatritkítás mértéke meghaladja a 40 száza­lékot. Eddig a hét minden napján 5-23 óra között elfogadható sűrű­séggel, a Jereván lakótelep-belvá­­ros-vasútállomás tengelyen pedig 7-10 percenként jártak a buszok. Mától a vonalak többségénél csúcs­időn kívül és hétvégeken 60-120 percenként indulnak, bizonyos vo­nalakon hétvégén este nyolc után nem lesz járat.­­ Minden városi közösségi közlekedési cég szenved, talán Debrecen kivétel, ott az ön­­kormányzat jelentős támogatást kapott - mondta Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszer­vezet elnöke. Szerinte egy modern társadalom nem működhet haté­kony közösségi közlekedés nélkül. ÍRÁSUNK A 3. OLDALON Több mint 40 százalékkal ritkítják a helyi buszjáratokat Sopronban Papírangyalok Kárpátalján HELYSZÍNI RIPORT Éjszaka légiriadó, nappal nyüzsgő élet az áruval zsúfolásig telt boltokban - ez a kettősség jellemzi Kárpátalja mindennapjait, derül ki a Népszava munkatársainak ungvári, munká­csi riportjából. A nyugalom töré­kenységét nem csupán az éjjelente felvisító szirénák árulják el, hanem az itt élők bizalmatlansága is: a Ma­gyarországról érkezett önkéntes orvoscsapat segítségét is ódzkodtak elfogadni. Mindenkivel óvatosak, különösen, ha olyan országból jöt­tek, melynek kormányfője relati­­vizálja az orosz agressziót. Amikor oldódik a bizalmatlanság, feltárul, hogy a fronttól távol is milyen sok a lelki seb. - Mi már kisírtuk magun­kat, néha azt hisszük, egy könnyünk se maradt - mondja a kárpátaljai Viktória, miközben mutatja a mé­cseseket, amiket helyi fogyatékos­sággal élők készítenek az ukrán katonáknak. Az ungvári egyetemen tanuló Valéria papírangyalfüzért vesz elő. Mindegyiken egy gyerek neve szerepel az életkorával, alatta a város nevével, ahol megölték. Több száz papírangyalt fűztek már össze. RIPORTUNK A SZÉP SZÓ MELLÉKLETBEN Magyar önkéntes orvos vizsgál egy kárpátaljai kisgyermeket Putyinnak dorombol a nemzeti konzultáció PODCAST Megspóroljuk Önök­nek a fáradságot: végigmentünk a szankcióellenes nemzeti konzultá­ció álkérdésein. Finoman szólva is jókora csúsztatások van­nak benne: gyakorlatilag egyetlen sugalmazott állítása sem igaz, az orosz terrorál­lam ellen bevetett nemzetközi szank­ciók közvetlenül nem befolyásolják a magyarok ít­életét. A szélsőségesen oroszpárti, Nyugat-ellenes kormánypolitiká­nak nem látszik a gazdasági vagy politikai haszna, ám annál töb­bet árt Magyarországnak. De akkor mi értelme van­­ ennek az egésznek? - a Népszava Hol élünk? A közéleti podcastjé­­­­ben ezt járta körbe Varga Dóra, Roszná­­ky Varga Emma, Mar­­nitz István és Batka Zoltán. Telefonja kamerájá­val olvas­sa be a kó­dot, és a kapott lin­ket nyis­sa meg a böngészőben! Ha mégis inkább begépelné, használja ezt a címet: https:/Alepszava.hu/3173252 l Kormányzati árnyék a napenergián SÖTÉTSÉG „Túl gyors” volt a napenergia-használat fejlődése, ezért lépett közbe az Orbán-kabi­­net szokatlanul durva eszközökkel. A fenntarthatósági szempont most nem kap szerepet. - Ennél keményebb már csak az adminisztratív tiltás lenne - mondta a Népszavának egy nap­elem-telepítésben utazó cég vezető munkatársa, amikor a kormány új, leginkább a satufék kifejezéssel jel­lemezhető napenergia-politikáj­áról kérdeztük. A pályázati pénzcsapok elzárása és az áramszolgáltatók áramátvételi kötelezettségének el­törlése nyomán minden piaci sze­replő a kereslet sosem látott vis­­­szaesésére számít. A lépés látszólag megmagyarázhatatlan, az állam a legolcsóbban és leggyorsabban elér­hető, legtisztább áramforrástól vág­ja el magát egy olyan időszakban, amikor egyébként minden európai ország áramhiánnyal küzd. FOLYTATÁS A 16. OLDALON Ellehetetleníti a kabinet a termé­szetes energia használatát 8+8 OLDAL MELLÉKLET A MAI LAPSZÁMUNKBAN AJÁNLÓ Egyre kevesebb fiatal a közellátásban A 60 évnél idősebbek men­nek legkevésbé magánorvoshoz, ők stabil páciensei maradnak a közfinanszírozott szolgáltatók­nak, a fiatalok azonban egyre in­kább kikopnak a közellátásból - derült ki a Nemzeti Egészségbiz­tosítási Alapkezelő (NEAK) ada­taiból. 3. oldal Mélyülő világnézeti szakadék Gazdasági szempontból a ma­gyar társadalom többsége (56 százalék) baloldali értékrendet vall. A jobboldali gazdaságpoli­tikai orientáció a magyarok ki­csit több mint tizedére (11 szá­zalék) jellemző - derült ki a Po­licy Solutions pénteken nyilvá­nosságra hozott kutatásából. 2. oldal

Next