Népszava, 2023. február (150. évfolyam, 27-50. szám)
2023-02-23 / 46. szám
AJÁNLÓ Fenntartható kórházi rendszer a cél „Van 3 millió négyzetméternyi kórház, amelynek 30 százaléka mindig üresen áll. Ezt át kell adni a szociális szektornak, hogy az idősödéssel jelentkező ápolási feladatokat át tudják vállalni" mondta Takács Péter egészségügyi államtitkár a kórházszövetség tegnapi konferenciáján. 3. oldal Súlyos kérdések könnyedén és mélyen Nem a Berlinalén vetített Elmúlt életek az első olyan film, melynek főszereplője transznemű (rendezte Vuk Lungulov-Klotz), de bizonyára az egyik első, amelyben nem ez a fontos, hanem az emberi vonások. Életműdíjat kapott a német fővárosban Steven Spielberg háromszoros Oscar-díjas amerikai filmrendező. 11. oldal Állami sporttámogatás szigorúbb ellenőrzéssel A többlethatáskörrel felruházott Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) feladata lesz a sport támogatására fordított állami források felhasználásának ellenőrzése. A tervek szerint az NSÜ felügyeli az állam által finanszírozott programok végrehajtását is. Ha ez megvalósul, akkor az eddiginél szigorúbb lesz a közpénzek felhasználásának ellenőrzése. 15. oldal &NÉPSZf&íl ~f%rSzociáldemokrata napilap 2023. február 23. csütörtök 150. évfolyam, 46. szám Ára: 460 forint Új célpont: a közvilágítás ÉTVÁGY Ismét önkormányzati hatáskört vonhat el az állam; úgy tudjuk, a települések éjjeli világításának feladatait és eszközeit szereznék meg Orbánék. SZALAI ANNA Kielégíthetetlennek tűnik a kormány étvágya; az iskolák és a kórházak bekebelezése után a szemétszállítás, majd a víziközművek kerültek célkeresztbe. A Népszava értesülése szerint most - a rezsitámogatás fejében - a közvilágítást venné át az önkormányzatoktól az Orbán-kormány. Január végén Szita Károly, Kaposvár polgármestere a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökeként kereste fel a karmelita kolostorban Orbán Viktort, és együtt „áttekintették, hogy az állam milyen segítséget tud adni a nehéz helyzetbe került településeknek”. Szita azzal az ígérettel távozott, hogy a - lélekszámukat tekintve - közepes méretű megyei jogú városok, mint amilyen például Kaposvár, 800 millió forint körüli kompenzációra számíthatnak, míg a jelentősebb adóbevétellel rendelkező városok ennél kevesebbet, 200 millió forint körüli összeget kaphatnak. (Az első rezsikompenzációs körből kimaradt önkormányzatok azóta is hiába várnak a támogatásra.) Már a találkozó előtt beharangozták, hogy Orbán Viktorral a rezsitámogatás mellett arról is szót ejtenek, milyen önkormányzati feladatokat vehetne át az állam a forráshiányos helyhatóságoktól. Kaposvár polgármestere akkor azt mondta: „sok olyan van, amit szívesen átadnának az önkormányzatok, de kevesebb, aminek átvételére a kormány nyitott is”. Szita később egy informális beszélgetésen elárulta, a kormányfővel „sorra vették” az átvehető önkormányzati feladatokat, amelyek közül Orbán a közvilágítást „választotta” FOLYTATÁS A 4. OLDALON KIVÁR SZITA KÁROLY a közvilágítás államosításáról „még nem szeretne semmit sem kommunikálni", és „ha majd publikus lesz, elmondja" NEM LEPNÉ MEG SCHMIDT JENŐ még nem értesült a felvetésről, de nem lepődne meg rajta Elállt vétószándékától az Orbán-kormány DIPLOMÁCIA Varsóban Novák Katalin államfő ellenvetés nélkül aláírta az orosz agressziót elítélő közös B9-ek-nyilatkozatot, Brüsszelben az Orbán-kormány állt el meglebegtetett vétószándékától. Az Oroszországot sújtó 10 szankciós csomagot ugyan tegnap nem fogadták el, de hírek szerint annak már nem Budapest, hanem technikai akadály az oka, és vélhetően ma véglegesítik. Az Orbán-kormány lényegi akadályt eddig sem gördített Ukrajna uniós és NATO-támogatása útjába, ám cinikus, empátiát és együttérzést nélkülöző retorikájával elérte, hogy Putyin utolsó csatlósaként tekintsen a kabinetre a világ. A független Ukrajnával elsőként nemzetközi egyezményt aláíró Magyarország jó szomszédból potenciális ellenség lett az ukrán köztudatban. ÍRÁSAINK A 2. ÉS A 8. OLDALON A „Ruszkik, haza!” jelszavát Ukrajna esetében nem tűzte zászlajára a Fidesz és vezetője. Novák Katalin aláírta a B9-ek orosz agressziót elítélő nyilatkozatát . Az< .öo z-e? „ Pártot képviselőjelöltjéről” BESZÉD Lapunk gyűjtése szerint Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és miniszterhelyettes 2018 májusa után összesen 21 alkalommal szónokolt a parlamentben a baloldali korrupcióról, miközben akkor a vádirat szerint már korrupciós kapcsolatban állt Schadl Györggyel, a végrehajtói kar elnökével, a nevükkel fémjelzett ügy elsőrendű vádlottjával. Míg „a baloldal hemzseg a korrupciós ügyektől”, addig a Fidesz minden eszközével harcol ellene hangoztatta előszeretettel a volt államtitkár. „A kormány elkötelezett a korrupció elleni küzdelemben, számos intézkedést hozott a korrupció visszaszorítására” - mondta egy 2020. márciusi felszólalásában. Egy másik esetben pedig a DK-s Czeglédy Csabával kapcsolatban úgy fogalmazott: „Madarat tolláról, embert barátjáról, pártot képviselőjelöltjéről.” Ma a Völner- Schadl-ügy harmadik előkészítő tárgyalásán mindkettőjüket meghallgatja a bíróság. CIKKÜNK A 3. OLDALON Völner Pál volt igazságügyi államtitkárt ma hallgatja meg a bíróság Rég nem látott hiánnyal nyitott a büdzsé KIADÁS Az év első hónapjában rögtön deficites lett a magyar költségvetés, annak ellenére, hogy az elmúlt években tisztes, 200 milliárd forint körüli többlettel kezdte az évet - derül ki a pénzügyminisztériumi tájékoztatóból. A miértekre a részletes ismertetőben sem igyekezett választ adni a tárca. A korábbi évek januári többletének az oka prózai: ekkor folynak be a kincstárba a decemberi költések utáni áfabevételek, illetve a karácsonyi hó-Idén januárban sem a bevételek, sem a kiadások nem úgy alakultak, ahogy szoktak, nuszok szja-bevételei is, a kiadások pedig ilyenkor még alacsonyak, hisz az év elején lassabban indulnak el a költségvetési programok. Idén sem a bevételek, sem a kiadások nem úgy alakultak, ahogy szoktak: az állam januári bevételei 2841 milliárd forintra rúgtak, ez 2,3 százalékos növekedés a tavalyihoz képest, ami - figyelembe véve a 25 százalék feletti inflációt - reálértéken durva visszaesés. FOLYTATÁS A 6. OLDALON zo oo~öo DK-remény: „Majd a fiatalok is ideérnek” RIPORT - Azért jöttünk, mert erőt kell mutatnunk. Érezze Klára, hogy sokan állunk mögötte, és érezze a kormány, hogy egyre többen vagyunk - magyarázta egy férfi, miért buszozott 220 kilométerről Pécsre a DK keddi nagygyűlésére, Dobrev Klára beszédére. A résztvevőket faggatva kiderült: eltökéltek a DK-szavazók. És nagyon dühösek. Bűnözők irányítják az országot! Csak a lopás megy és a csalás, meg az emberek lenézése! - tört ki Lajtai Béla. A jobbára hatvan feletti résztvevőknek szóvá tettük, hogy kevés volt a fiatal a rendezvényen, mire kiderült, optimisták is a DK-sok: Talán azért volt kevés fiatal és középkorú, mert dolgoznak, és nem érhettek ide. De egyszer ideérnek. RIPORTUNK AZ 5. OLDALON Jelentős többségben voltak a hatvan év felettiek a DK nagygyűlésén < <; < öo o>o 01 oö