Népszava, 2023. május (150. évfolyam, 100-124. szám)

2023-05-23 / 118. szám

pm rrSI n Du­rvJLU' népszava­­ , 2023. május 23., kedd I O Listán az OTP: az Unió is közvetít a magyar-ukrán vitában PÉNZ Az Európai Központi Bank (EKB) azt javasolja az eurózóna bankjainak, hogy lehetőség szerint vonuljanak ki Oroszországból. HALMAI KATALIN BRÜSSZEL Magyarország egyelőre akadályoz­za, hogy az Európai Unió 500 mil­lió eurót folyósítson az érintett tagállamoknak az ukrajnai fegy­verszállítások költségének részle­ges megtérítésére - derült ki a hu­szonhét ország külügyminiszterei­nek hétfői brüsszeli tanácskozásán. Az Európai Békekeret nevű pénz­ügyi eszközből eddig 5,7 milliár­­dot költöttek erre a célra, de a kö­vetkező részlet kiutalása a magyar ellenkezés miatt veszélybe került. Szijjártó Péter külgazdasági és kül­ügyminiszter a találkozó szüneté­ben tartott szűk körű sajtóértekez­letén megerősítette: Magyarország mindaddig ellenezni fogja a félmil­­liárd euró kifizetését, ameddig Uk­rajna a háború nemzetközi szpon­zorainak a listáján tartja az OTP Bankot. Ukrán indoklás szerint a pénzintézet azért került a jegy­zékre, mert hivatalosan elismeri a szakadár köztársaságokat Ukrajna területén, s kedvezményes hitel­­feltételeket biztosít az orosz hadse­regnek. A vádakat a bank tételesen cáfolta. Josep Borrell, az EU kül- és biz­tonságpolitikai főképviselője a ma­gyar-ukrán vitáról azt mondta: a nézetkülönbségeket tárgyaláso­kon kell rendezni. Szijjártó szerint az uniós fődiplomata már beszélt a magyar kifogásokról Dmitro Ku­­leba ukrán külügyminiszterrel, és hétfőn megerősítette, hogy további kapcsolatfelvételt tervez vele. „Az a szerepem, hogy mindenkivel tár­gyaljak a megoldás érdekében. Ed­dig képesek voltunk mindenki szá­mára elfogadható eredményre jutni a katonai támogatás minden egyes részletéről, és biztos vagyok benne, hogy ezután is így lesz” - jelentet­te ki Borrell a tanácskozás után tar­tott sajtótájékoztatóján. Sajtóhírek szerint az 500 millió euró folyósítá­sáról szóló döntés akár már kedden, a védelmi miniszterek ülésén meg­születhet. Bár Magyarország az egyetlen tagállam, amely az ukrán lista miatt blokkolja a megegyezést, koránt­sem az OTP Bank az egyetlen euró­pai cég, illetve pénzintézet, amelyet Kijev szégyenpadra ültetne. Példá­ul az osztrák Raiffeisen Bank is a háború szponzorainak a jegyzékén van, az osztrák kormány mégsem fenyegetőzik a közös döntések vétó­jával. Információink szerint egyéb­ként az uniós döntéshozatal több tagja is fenntartásait hangoztatja az ukrán listázással kapcsolatban. Az Európai Központi Bank, amely felügyeletet gyakorol a közös valutát használó országok pénzin­tézetei fölött, korábban arra kérte ezeket a bankokat, hogy szorosan kövessék figyelemmel oroszorszá­gi üzleti tevékenységüket, és le­hetőség szerint csökkentsék vagy szüntessék meg azt. Ez a felszólítás ugyan nem az OTP Banknak szólt, de akár iránymutatásnak is tekint­hető a magyar pénzintézet számá­ra. Akárcsak az EKB éves jelentésé­ben szereplő figyelmeztetés, amely rámutat: az Oroszországban műkö­dő euróövezeti bankcsoportok el­szenvedhetnek veszteségeket, ha sikerül kivonulniuk az orosz piac­ról. Egyes pénzintézetek már fel­vállalták ezt a kockázatot, s a követ­kezmények korlátozottak és kezel­hetők voltak. Szijjártó sajtótájékoztatóján is­mét kikelt azok ellen, akik szorgal­mazzák a fegyverszállításokat és a háború katonai megoldását. Josep Borrell szerint azonban a fegyver­­szállítások kulcsfontosságúak ah­hoz, hogy Ukrajna megvédje terü­letét és szuverenitását. „Mindenki a háború végét szeretné. Ezért tá­mogatjuk Zelenszkij ukrán elnök tervét az igazságos békére. Aki bé­két szeretne teremteni, nem mos­hatja össze az áldozatot és az ag­­resszort” - érvelt a külügyi főkép­viselő. Szijjártó Péter külügyminisz­ter bejelentet­te: Magyar­­ország megint ellenez Ö2oo'<2 O A községek lakói ötöst, a fővárosiak egyest adnak OKTATÁS A kormánypártra sza­vazók több mint fele (55 száza­lék) teljesen elégedett a lassan vé­get érő iskolai tanévvel, miközben az ellenzékieknek csak a 27 száza­léka adna ötös érdemjegyet. A bi­zonytalanok közül még keveseb­ben, 22 százaléknyian értékelték példásra az oktatási esztendőt. A Fidesz-KDNP-szimpatizánsok közül senki sem adna hármasnál rosszabb érdemjegyet, közepest is csak 12 százaléknyian. Az ellen­zékiek és a bizonytalanok között szigorúbb értékelők vannak: előb­biek 25 százaléka kettest, míg 14 százaléka egyest adna az évnek. A bizonytalanok közül nem buktatna senki, de valamivel több mint felük (51 százalék) közepesre értékelt, míg nyolc százalék kettest adott a tanítási évnek - derült ki a Publi­­cus Intézet lapunk számára készí­tett reprezentatív felméréséből. A tanév megítélését nem csak a szo­kásosnak mondható pártszimpát­ia határozza meg, nagyban függ ugyanis a megkérdezettek lakó­helyétől. Míg a fővárosiak csak 23 százaléka adna ötöst, addig a köz­ségekben élők többsége, csaknem hatvan százaléka értékelt példás­ra. Még a budapestieknél is ros­­­szabbnak látják a helyzetet a me­gyeszékhelyeken élők: csupán 17 százalékuk adott ötöst. Hónapok óta zajlanak a megmozdulások, ahol tanárok, szülők, diákok pró­bálják arra felhívni a figyelmet: a közoktatás katasztrofális, a stá­tusztörvény, amelyet a kormány be akar vezetni, tovább ront a helyze­ten, s megnyirbálja a pedagógusok jogait. A Publicus kutatása alapján a válaszolók nagy többsége, majd­nem 70 százaléka egyetért a tün­tetésekkel. Még a Fidesz-szavazók közül is csaknem 30 százalék bizo­nyult támogatónak, olyan ellenzé­kit pedig szinte nem is talált a ku­tatóintézet, aki nem értene egyet a demonstrációkkal. Bár az állami közoktatás hely­zete finoman szólva sincs kifogás­talan állapotban, a Publicus ál­tal megkérdezettek csaknem fele (47 százalék) akkor is állami isko­lába járatná gyerekét, ha semmi­lyen nehézséggel nem járna válta­ni. Az állami intézményekkel csak az egyháziak tudják felvenni a nép­szerűségi versenyt: a diplomával rendelkező szülők például szinte ugyanolyan arányban (25-26 szá­zalék) íratnák be egyik, illetve má­sik intézménybe utódaikat. Az ala­pítványi iskolák a szakmunkás vég­zettséggel rendelkező szülőknél a legnépszerűbbek (14 százalék), de a A kormánypártra szavazók több mint fele elégedett a lassan véget érő tanévvel, legfeljebb 8 általánost végzett szü­lők közül például senki sem íratná ilyen intézménybe gyerekét. Az érettségizett vagy általánost végzett szülők két-két harmada gon­dolja azt, hogy utódjuk jó helyen van az állami oktatásban. A szakmun­kás-bizonyítvánnyal vagy diplomá­val rendelkező szülőknek csak a ne­gyede bízik az államban. A Központi Statisztikai Hivatal szerint hazánkban a bruttó átlagbér 530 ezer forint. A diplomás átlag­bér bruttó 800 ezer forint körül van, egy pályakezdő pedagógus fizetése bruttó 312 ezer pótlékokkal együtt a pedagógus-szakszervezetek kal­kulációi alapján. Azzal, hogy emelni kell a tanárok fizetését, a friss Pub­licus-kutatás résztvevőinek a 90 százaléka egyetért. Még a Fidesz- KDNP híveinek a túlnyomó több­sége, 78 százaléka is emelné a peda­gógusok bérét, az ellenzékiek közül pedig szinte mindenki (98 száza­lék). Lakóhely szerint vizsgálva arra, hogy kellene-e bért emelni ebben a szférában, kivétel nélkül minden budapesti igent mondott. A béreme­lés nagyságáról azonban megoszlot­tak a vélemények. A fideszesek közül a legtöbben például csak korrigálná­nak, azaz a bruttó átlagbér szintjét adnák meg a tanároknak, az ellen­zékiek nagy része viszont több mint 610 ezer forint fizetést adna az ok­tatóknak. Ugyanekkora bért kínál­nának a fővárosiak és a diplomások többsége is. A megkérdezettek több mint fele első kézből szerzi az oktatással kap­csolatos információit, erre utal leg­alábbis az, hogy ennyien ismernek személyesen is tanárt. A fideszesek­­nek gyakorlatilag nincs olyan peda­gógus ismerőse, aki a kormányza­ti intézkedések miatt elhagyta vagy tervezi elhagyni a pályát (2 száza­lék). Az ellenzékieknél viszont itt is más a kép: 20 százalékuk ismer ilyen (volt) pedagógust. KRÁLIK EMESE , AMELYIK KORMÁNY NEMZETÉBŐL BIRKÁT NEVEL, A HAZÁT ÁRULJA EL!­­ Még a Fidesz-szavazók közül is csaknem 30 százalék támogatja a pedagógusdemonstrációkat A tanév végéhez közeledve hogy értékeli az idei iskolai évet? (Pártpreferencia szerint, %) ÖSSZESEN Fidesz-KDNP ellenzéki pártok bizonytalan 27 22 37 Forrás: Publicus 23 19 17 1/ 23 minden rendben volt 51 ,­­ 25 nagyon rossz véleménye van róla n 2 14 8 n. t./n. v. 55 NÉPSZAVA-grafika 114 2

Next