Népszava, 2023. május (150. évfolyam, 100-124. szám)
2023-05-26 / 121. szám
4 Nyitott mondat A japán egyetemi klubban látta először a japánt. Néptáncok, csizmában, farmerban, fehér atlétában. A japán barátja a fal mellett ült. Amerikai srác. '56-os szülők kései gyereke. Szovjet tiszti kabátot viselt. Makacs bőrbetegsége miatt ujjatlan kesztyűvel. Éjjel-nappal. Minden évszakban. A kabátot délelőtt vették, a valamikori lengyel piacon. A dél-alföldi város külső kerületébe villamosoztak. Egy japán, egy amerikai a lengyel piacon. A viccek kezdődtek így. Ott minden eladó volt. A szovjet hadsereg hátrahagyott felszerelése is. A délszláv háborús övezetbe küldött nyugati élelmiszer is. A holland paradicsom olcsóbban, mint a magyar. Ellopták, eladják. És alkatrészek, NDK-szexújságok, ruhák, játékok, por és szemét. Száz év szemete. Lacikonyhák, bögrecsárdák csehszlovák sátrakban. Hamisított gázolajat is vehettek volna, ha lett volna autójuk. Reggeliztek, ittak, megvették a kabátot. Tulajdonképpen ezért jöttek. Az amerikai szeretett volna egyet. Akik az apját elüldözték innen, azok viseltek ilyet. A kabátok tucatszám lógnak a vállfákon. Hazamentek belőlük a katonák. A vásár után kicsit még lődörögtek a piacon. Nézelődtek, piszmogtak az árukkal. A japán egy bekeretezett tablót talált. Az üveg függőlegesen kettérepedt. A karton ovális ablakaiban hetven körüli férfiak. NYÖDE, 50 éves találkozó, 1892-1942. Nyíregyházi Öregdiákok Egyesülete. Csupa férfi. Fiúiskola. Hányan nincsenek a tablón? A Nagy Háború, spanyolnátha... És '45 után hányan nem voltak ott a következő találkozón? Zsidók, svábok... Az amerikai művelt fiú volt. Magyar Tábor, nyári iskola minden évben, a Sziklás helységben. A japánra idegen európai arcok néztek. Sok bajusz, sok szakáll. Honnan ez a sok szőr? - Niode - mondta a japán. - Mint egy japán szó. - NYÖDE - mondta az amerikai. - Meg kell tanulnod magyarul, rendesen. Angolul beszélgettek. Visszamentek a sátrakhoz inni még egy sört. Ittak nagyon. Az amerikai bírta. A japán gyermekkori emlékét mesélte. Nagyszüleinél töltötte a nyarakat, kis házban, az üvegpalotában. A földszintes utcák ipszilon alakban futottak össze. A két szár között apró, ék alakú üzlet. Kétoldalt osztott kirakatok, középen egyszárnyú üvegajtó. Benn csengő az ajtó felett, szemben pult, mögötte nagymama és tükrös vitrinek. Innen nyílt a műhely nagypapával. Lakás és édességbolt. Itt nyaralt gyerekként, a puritán japán kisváros közepén. Esténként nagyanyja felmosta a padlót az eladótérben, nagypapa matracokat hozott elő a műhelyből. Megmosakodtak és megvacsoráztak, lefeküdtek a matracokra. Nagyapa ilyenkor nem húzta be a kirakatok függönyeit. Kétoldalt a mérhetetlen csillagos éjszaka, neszek a padlón, kintről hallatszott a járókelők köhögése. Kicsi háromszögű ház az irdatlan térben. Azt képzelte, egy óriás szívében fekszik. Az amerikai nagy átéléssel hallgatta. Elérzékenyült. Meg irigy is volt. Ő mindig más gyereke szeretett volna lenni. Hisztérikus anya, elfoglalt apa, ismeretlen nagyszülők. Bal kézzel megérintette a japán arcát. Ő rábízta a fejét a kezére. Ez a második üvegpalota. Az első szebb volt nagyapám szerint. Lebombázták az amerikaiak. - Azok nem mi voltunk. Az én őseim akkor pincében ültek Pesten. Bombázták őket más amerikaiak. Ezen gondolkodtak. - Bár az is igaz, Magyarország üzent hadat Amerikának. Ahogy Japán is. Az amerikai művelt fiú volt. Aznap eddig jutottak. Megitták a sörüket, és elmentek. Az amerikait a szülei küldték. A japán a népzene miatt jött. Anyja zenetanár volt, a zenében éltek. A lakásban mindig szólt a magnó. Általában európai klasszikusok. A népzene a fiú hobbija lett, a magyart is ő választotta. Most itt van, hogy megismerje hozzá az embereket. Az amerikaival az egyetemen találkozott. Magyar nyelvet és néprajzot tanultak. Idővel a zenéből tánc lett. A táncházban ő volt az egyetlen külföldi. Egy japán néptáncos a magyar alföldön. Kitartó volt, '92-ben bejárta Erdélyt biciklin. Nagy feltűnést keltett. Akkoriban csak a határ mentén láttak japánt, ott is a Sógun című sorozatban. A magyar tévén ment a '80-as években. Tudták róluk, hogy köntösben járnak, és mérgesen beszélnek. Biciklis japánra, szelídre, nem voltak felkészülve. Nem verték meg. Megnyerő természete miatt megkedvelték. Egy idő után híre volt. Sokfelé látták, ahol nem is járt. Megszerette a füstölt szalonnát és a szilvapálinkát. Közben táncolni tanult. A magyar a táncházra jött az egyetemi klubba. Táncolt sörözött, nézte a lányokat. Kezdett feloldódni. Hosszabb szünet után újra megszólalt a zene. Verbunkot játszottak. A vonó a szívébe fűrészelt. A japán a kör közepére serdült. Egy mozdulattal ledobta az ingét. Vékony volt, inas, egészségtelenül sovány. A bicikli fogyaszt. Fehér atlétában úgy festett, mint egy felső tagozatos. A csizmák lötyögtek a lábán. Középen megállt, megmutatta magát, és táncolni kezdett. Lassan, méltósággal. Visszafogottság, belső tűz. Dacos fegyelmezettség. Mintha minden mozdulat terve akkor születne meg benne. A gyorsuló tempóval nyílik, egyre nagyobb térben táncol, magas lesz, erős, hatalmas és szép. Az őrjöngésig fölfelé, majd lefelé, a lassulás fokozataiban. A zene véget ér. Rövid csönd, utána viharos ováció. Az amerikai felállt, és megölelte a japánt. A szovjet katonakabát beborította őket. A magyar lenyűgözve ült, de nem csodálkozott. Semmi sem volt valószerűtlen. Akkoriban minden lehetségesnek látszott. l Szép Tibor - j II 11 m jl _ |l / \ m Makó Ágnes Hófehér em tölthette fel a telefonját, csak ötnaponként került sorra. A pincében minden konnektornál állt valaki éjjel-nappal, ahogy a vizespalack és a konzervek mellett is egymást váltották a kijelölt őrök. Elképzelte, ahogy Facebookot pörget, üzenetet ír. Röhögő szmájlit, meg dühöset. A lánynak szívecskét, de csak ironikusan, hadd gondolkozzon rajta. Becsukta a szemét, és megnézett néhány jelenetet A Gyűrűk Urának az emlékezetében tárolt saját verziójából. Az óriási csatajelenet felénél felpattant a szemhéja, robbanást hallott és géppisztolyropogást. A pince lakói a sarkokba húzódtak. Órák teltek el. A sötétben ült a többiek között, nem jutott eszébe semmilyen film vagy könyv. Nyikordult egyet a pinceajtó, mindenki odakapta a fejét. Résnyire nyílt, valaki bekiabált rajta. Lelőtték Tamást, vége! Itt fekszik az ajtó előtt, vigyétek valahova! A pincében bujkálók felhördültek. Két idősebb nő egyszerre kapta a szája elé a kezét. - Melyik? A mi Tamásunk? - Kovács Tamás? - Menjünk ki! Most kimehetünk? Két férfi kilépett az ajtón, fény és por ömlött a pincébe. A két nő az ajtónál állt, öt perc múlva az egyikük ugyanott ült a földön és zokogott, másikuk a bableves maradékát próbálta kikaparni a fazék aljáról. Félóra telhetett el. Felnézett a zsivajra, katonaruhás férfiak gyerekeket tereltek a pincébe. A visítás, nevetés, sírás betöltötte a szűk termeket. Bedugta a fülét, másfél perc múlva már legszívesebben kirohant volna, itt vagyok, durrantsatok fülbe! Azt mondták, kilőtték az ovit, oké, szar ügy, de miért pont ide? A zsivajon átszűrődött egy női hang az utcáról. - Ki lehet menni, vizet osztanak a mozinál! Felpattant. - Megyek vízért! - mondta hangosan, és körülnézett. Az egyik idősebb férfi bólintott. Felkapott két tízliteres kannát, és elindult. Fel a lépcsőn, ki a vasajtón. Valamelyik Tamást már elszállították. Átlépte a vértócsát. A járda széttöredezett, inkább az úttesten ment. Felnézett az égre, viszonylag kék, és sehol egy repülő. A távolból sem hallott robbanást. Szeretett volna metáit hallgatni útközben, helyette dudorászott. Végigsétált a szűk mellékutcán, egy férfi sietett el mellette, rajta kívül nem látott élő embert a közelben. Egy hulla feküdt a feldőlt biciklije alatt az úttest közepén, egészen menő kabátban. Egy másik a kiégett autója kormánya mögött. Ez új. Csak félig-meddig nézett arra, kicsit mellé fókuszált, nem kell megtudnia, ismerős volt-e. Elég annyi, hogy kettő, és hogy merre vannak. A kereszteződésnél nem nézett balra, ott a múltkor lógott egy test a fáról. Nem nézte meg, ott van-e még. A tér szélén füstszag, kiégett tank, az első napokban odarohant volna, most már nem érdekelte. A központba ért, itt volt mozgás, páran siettek, mások sétáltak, és fel-felnéztek az égre. Ő is felnézett, sehol semmi. A mozi helyén gödör és téglakupacok, mellette osztották a vizet egy autóból, még nem volt tömeg. Beállt a sorba egy csodálkozó arcú néni mögé, és körülnézett a téren. A kávézó és a cipőbolt találatot kapott, a francba, ezeknek annyi, üvegcserepek és elszenesedett cipők hevertek a járdán. Mellette a zöldes bérház fele még állt, a középső lakásokat elfelezte a bomba, belátott egy nappaliba, hoppá, de jó tévéjük volt. Megint a cipőboltot nézte. Rápillantott a kedvenc fehér Nike-jára. Hónapokig spórolt rá plusz szülinap plusz karácsony, de megérte, ebben van éjjel-nappal hetek óta, és még mindig szuper. Csak már nem fehér. Bordós-barnás-sáros-véres-szaros. Le kellene mosni. Úgyis húsz litert visz, mi az az egy-két deci? Csak valahova be kell húzódnia, mert ha meglátja valaki, szétveri a pofáját. Megkapta a vizet, rohadt nehéz, vitte az elszenesedett cipők között, az üvegcserepek között, a gödrök között, vágta a kezét a műanyag, letette a kannákat, összedörzsölte a tenyerét. Gyerünk tovább, még húsz méter addig az üres házig. Üresnek kell lennie, még teteje sincs. Körülnézett, a kidőlt kapu mellett belépett az előtérbe. Itt nem láthatta senki. Letette a kannákat, az egyikről lecsavarta a kupakot, és vizet csorgatott a cipőjére. A víz kis patakokban vitte a szennyet. Megszólalt a sziréna. Két perce volt visszaérni a pincébe. Gyerünk. Egy utolsó löttyintés. Tádámm, hófehér, mintha új lenne. A részvétel nem önkéntes címmel jelenik meg a szerző első, negyvenöt rövidprózát tartalmazó novelláskötete az Ünnepi Könyvhétre. A sötét humorú, abszurd elemeket sem nélkülöző, időnként meghökkentő, máskor hátborzongató írásokból megtudhatjuk azt is, mi jár egy bankrabló vagy egy cirkószerelő fejében; mit üzenne a húsleves vagy a szójajoghurt a hűtőből; mit válaszol a spamveTériké néni Balassagyarmatról, és mi történik, ha hatalmat adunk kutyák vagy baglyok kezébe.