Népszava, 2023. július (150. évfolyam, 151-176. szám)
2023-07-24 / 170. szám
10 I_________________________________________________________VÉLEMÉNY Századunk idilljei HOZOTT ANYAGBÓL. rásom címét valahai nagyszerű irodalomtanárom, Jávor Ottó egyik kötetéből kölcsönöztem. Jávor a II. világháború történéseit, a borzalmas XX. századot idézi fel, éppen ezért a „századunk idilljei” kifejezésben nem kevés az irónia. Nem kevés irónia van abban is, hogy Bukta Imre hetvenedik születésnapja alkalmából készült, az új műveit bemutató kiállításának címe Voltaire Candide-jának utolsó mondata. Az óbudai Godot Galériában látható - „Műveljük kertjeinket!” címmel - a minden szempontból egyedülálló, minden teátrális drámaiságot nélkülöző, ám mégis megrendítő tárlat. A kiállításon hangsúlyosan a festő lakhelye, Mezőszemere egyik utcáját, a Kertek alja utcát - helyszínrajzon is azonosíthatóan - rekonstruáló, erre az alkalomra alkotott művek szerepelnek. Van abban is valami szimbolikusan ironikus, hogy a halódó vidéki Magyarországot megörökítő Bukta Imre-kiállítás a rendszerváltáskor elpusztult egyik szocialista gyáróriásban látható. A textilipar összevonásokkal keletkezett dinoszaurusza, a Panyovaként kimúlt valahai Goldberger gyár textilfestődéjének négyszintes épülete ad otthont a galériának. Persze az is szimbolikus, hogy a kiállítást éppen a Godot-ról elneve Az is szimbolikus, hogy Bukta Imre kiállítását éppen a Godot-ról elnevezett kiállítótérben rendezték meg, hisz Samuel Beckett Godot-ra várva című darabjában a várakozáson kívül nem történik semmi. A tett kiállítótérben rendezték meg, hisz emlékszünk a Samuel Beckett Godot-ra várva című darabjára, amelyben a várakozáson kívül nem történik semmi. Végül Godot megüzeni, hogy nem ma, hanem holnap jön, addig az élet változatlanul a „semmi ágán ül” és vár. Magyarországon, a szülőföldemen éppúgy a végtelen időtlenség, a semmibe tartó kizökkenthetetlen reménytelenség lett úrrá, mint Bukta Imre újabb képein, a szebb napokat látott Goldberger gyár megmaradt, torzó épületén, vagy Samuel Beckett darabjában. Életünk a semmiből a végtelenbe tartó életképpé vált. Nem úgy, mint Vermeer polgári megelégedettséget, rendet tükröző udvarbelsőin vagy a levélírást, a fess úriemberek meghódítását rögzítő ábrázolásain. Mert azok nem a belenyugvást, hanem a jól, eredményesen és jó minőségben végzett munka, illetve az ezen az áron elért, megbecsült polgári élet elégedettségét tükrözik. Bukta Imre életképei - a nagyszerű ábrázolás, a kompozíciók magával ragadó ereje és a festői tudás maximuma ellenére - a végtelenből a semmibe, vagy fordítva, a semmiből a végtelenbe vesző üresség remekművei. A XXI. század magyarországi idilljei vannak jelen Bukta Imre kiállításán. Mert századunk, a XXI. század idilljei között lenne a helye a Goldberger gyár valaha jól működő festődéjének, amely az elismert, hatékony cégből behemóttá szervezett Panyovában a gyártási folyamat logikája szempontjából áttekinthetetlen, négyemeletes összevisszasággá vált. És amely - szemben a valahai tőkés Goldbergerrel - csak akkor tudta termékeit, a kelméket értékesíteni, ha azt nem igényes háziasszonyok, hanem a hadsereg vagy az oroszok vásárolták. Ugyanígy a XXI. század idilljei között van a helyük azoknak a falusi udvaroknak, amelyeket a kertek aljáról, tehát hátulról nézve az jellemez, hogy bennük és a hozzájuk vezető utcában minden eső után áll a víz, így megközelíteni csak gumicsizmában lehet őket, és - hogy használják is valamire - a valaha a kockaházakba folyó méterszámra vásárolt A világirodalom remekei sorozat köteteit hasznosítják homokzsák vagy járdalap helyett - ahogy azt Bukta Imre groteszk festménye mutatja. A XXI. század idillje lép elénk a szociális otthonban rendezett szülinapi buliképeken, vagy az ünnepi lakoma imitációjaként a Nyugdíjasklub - Imi 70 című installációban. Ezek a képek sem a vidéki élet, a paraszti kultúra tárgyi környezetét, sem az itt élők talán valaha szebb napokat látott ábrázatát nem idealizálják, pedig az álnépiek antikapitalizmusa alapján erre bizony lenne igény. Mert nem a kapitalizmus, hanem a gyors, azonnali meggazdagodás reménye vágatja ki a falusi út melletti nyárfasort, hogy azután a kiállításon a benzinmotoros fűrészek fémlapjain mutatkozzanak meg a fák emlékképőrző sziluettjei. Az igénytelen, megnyúlt, elhordott pulóverek, a műanyag reklámzacskók nem a sohasem volt falusi idillt teszik zárójelbe, hanem az olcsó, mindennapos örömök vigyorát keretezik. Ha nem a Bükk meg a Mátra alján volnánk, akkor a Hortobágy poétáit láthatnánk, akiket nem a fásult beletörődés vagy a „felszabadult öröm” jellemez, hogy hoz majd Orbán Viktor öt kiló krumplit. Hiszen ide, a Kertek aljára csak Bukta Imre meg Wahorn András jut el, de akkor sem történne semmi, ha maga Horthy Miklós léptetne Mezőszemerére fakó lován. Az ország nagyobb közfigyelmet élvező településeinek főterén persze szépen kopogna Horthy fehér lovának patkója az Orbán Győző által szállított gánti térköveken, a kertek alján azonban a gumicsizma a divat. A Bukta Imre képein ábrázolt, meg Orbán Viktornak a „helló, Röfi!” kedélyességével fényképezett Magyarországon megállt az idő. No nem Vámosi János búgó hangú előadásában, egy végtelenített, sercegő lemezről hallgatjuk, hogy „megáll az idő”, hanem a Godot Galériához vezető kátyús úton járva, a Panyovává züllött valahai Goldberger kitöredezett lépcsőin botorkálva, meg Bukta Imre falusi portáinak hátsó traktusában, a könyvekből épített kutyaólból kinéző kutyák ugatását hallgatva érezzük meg, hogy szülőföldünkön, amely egyre kevésbé akar a hazánk is lenni, megállt az idő. Idilli pillanatok ezek, nemdebár? CSILLAG ISTVi közgazdász oQo DO Pálfordulás t öbb mint tíz évvel ezelőtt, 2012. január 14- én az akkori Magyar Nemzet vezércikkírója „aljas gazembernek” nevezett, majd kiátkozott nemcsak engem, de egész családomat is. Egy meghamisított interjúm után az akkori Válasz ugyanis pont az ellenkezőjét közölte, mint amit írásban átküldtem a szerkesztőnek - másoktól is kikaptam. Ha jól emlékszem, egy alkalommal Kövér László például öreg, szenilis nyugdíjasnak titulált. Valóban elég öreg voltam már akkor is, bár nyugdíjas még nem, szenilis pláne nem. Ám ha ilyesmivel foglalkozik az Országgyűlés elnöke, mondtam magamnak, ez az ő problémája, nem az enyém. Az a bizonyos publicisztika más volt. Körmendy Zsuzsanna írta nagy elánnal. Más volt, mint a támadások zöme: durvább és alattomosabb, ugyanakkor meglepően Németh Zsolt, Navracsics Tibor, egykori barátaim, ismerőseim, mikor léptek ki végre a sorból? választékos stílusban íródott. Már akkor felmerült bennem a kérdés: lehet, hogy ez a hölgy egy kulturált, intelligens teremtés? Lehet, hogy csak pénzért ír ilyesmit, nem meggyőződésből; vagy olyan személyiség, akinek a szokásosnál is nagyobb szüksége van a figyelemre, a közéleti tapsra? Még most is azt gyanítom, hogy nem azt írta, amit gondolt. Felnőtt, tanult ember nem ír így, nem átkozódik. Alighanem még önmagának is hazudott. Körmendy akkori hitelességéről egy vicc jut eszembe. Egy amerikai püspök Budapestre utazik. Barátai óva intik: vigyázz, a pártsajtó ott kíméletlen, jobb, ha kérdésre csak kérdéssel válaszolsz. Sajtóértekezletén az első kérdés: „Püspök úr, mi a véleménye a pesti kuplerájokról?” Az óvatos püspök válasza: „Miért, vannak itt kuplerájok?” Másnap megjelenik a szalagcím: „Az amerikai püspök első kérdése Budapesten: Vannak itt kuplerájok?” A pártsajtó ma is így ír, így szerkeszt: Viszont mivel nem követtem a pályafutását, csak most vettem észre, hogy Körmendy mára kilépett a sorból. Egy recenzió jelezte a július 19-i Népszavában, hogy tartalmas könyvet írt Freddy Mercuryról, az angol énekesről és zeneszerzőről. Mivel a szép recenziót Retkes Attila írta, aki nemcsak elismert zenekritikus, de a liberális SZDSZ utolsó elnöke is volt, feltételezem, hogy a valaha átkozódó vezércikkíróból többé-kevésbé szalonképes író lett. Ki tudja, talán már érti, hogy kritizálni nemcsak szabad, de hasznos is, jó is, és szitkozódásnak, alaptalan vagdalkozásnak nincs helye a polgári körökben. Tudom, pesti barátaim szemében naiv amerikai optimista lettem, mégis leírom: megkésve ugyan, de üdvözlöm Körmendy Zsuzsanna pálfordulását. Elnézést kérhetett volna áldozataitól, többek között tőlem is, de még a mai, szinte reménytelen helyzetben is reménykedem, hogy tartósan szalonképes író marad - és mások, sőt politikusok is követik a példáját. Németh Zsolt, Navracsics Tibor, egykori barátaim, ismerőseim, mikor léptek ki végre a sorból? CHARLES GÁTI politológus Az oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére rövidítésére. SZERINTEM Akkuszaurusz Egy fóti lakossági fórumon derült ki, hogy a közigazgatási területükön felépített HelloParks raktárváros tulajdonképpen akkumulátorgyár. A raktárcsarnokok eleve úgy épültek, hogy megfeleljenek az akkumulátorgyártó technológiákhoz szükséges tűzés robbanásvédelmi követelményeknek. A felháborodás óriási. Pedig nem is a fóti lakosok a legveszélyeztetettebbek: a - most még - raktárak a Fóti út mellett, a Fótliget lakóparkkal szemben, a XV. kerület határán helyezkednek el. A nyolcvanezer lakosú kerület egészen közel fekszik az objektumhoz. A környezetszennyezés, a veszélyes üzem jelleg, valamint a várhatóan több ezer ázsiai vendégmunkás jelenléte elsősorban a kerületi lakosokat fogja érinteni. És mi szükség van erre?Hiszen a környéken szabad munkaerő nincs. A kofár döntéshozók a lakosok egészségét, környezetük, levegőjük, vizük tisztaságát és településük nyugalmát adták el. A hadititkokat áruba bocsátó hazaárulók sokkal kisebb károkat okoznak, mint az ilyen döntéseket meghozók. A Dunaszaurusz megépülése kevesebb kártétellel járt volna, mint ami a fővárost körülvevő akkumulátorgyár-komplexumok kiépülése után jöhet. Drága magyar nép!Meddig lehet még ilyen rútul becsapni? MÁTRAHÁZI JÁNOS Egészségügy A Népszava július 20. számában Ladányi János szociológus Tönkretették az egészségügyet címmel írta le a véleményét. A hangzatos cím fontos megállapítások reményét keltette, de sajnos nem így történt. Vannak helyes, elfogadható megállapításai, de többségében az egészségügyi dolgozókat elmarasztaló, sértő véleményt ír. Javaslatot a jobbításra nem tesz, ezért írása nem visz előbbre, így káros. Pedig egyre-másra hallunk a kormányzat átgondolatlan intézkedéseiről, melyek csak rontják a helyzetet, mint a védőnői hálózatot érintő átszervezések vagy az orvosi kamara működését ellehetetlenítő rendeletek. Csak értelmetlen kapkodást látunk. Folyik a megállíthatatlan, célszerűtlen centralizáció, az egészségügy egyre hátrább sodródik a társadalompolitikai rangsorban. dr. hévízi miklós Születésnap így, 10 év felett már nem olyan a születésnap, mint 10-20 évvel ezelőtt volt. Akkor tartottunk egy bulit, ettünk, ittunk, énekeltünk, jól éreztük magunkat. Most legszívesebben elfelejtenénk. De nem tehetjük meg. Jönnek a jókívánságok, Facebookon, Messengeren, amiket illik megköszönni. Aztán jönnek a szürke hétköznapok. Sűrűn járunk a rendelőintézetbe, hiába, az emberi test amortizálódik. Kertészkedünk, olvasunk, igyekszünk hasznosan eltölteni az időt. A legnagyobb örömünk, amikor találkozunk az unokáinkkal. Játszunk velük, igyekszünk a kérdéseikre válaszolni, ami nem könnyű. Amikor őket nézzük, a saját fiatalságunkat látjuk bennük. MOLNÁR ISTVÁN Olvasóink leveleit a következő címre várjuk olvasoi levelnepszava.hu