Népszava, 2023. augusztus (150. évfolyam, 177-203. szám)

2023-08-18 / 192. szám

4 Nyitott mondat Jó az egyiknek, iszonyatos a másiknak Ezek a nők megérdemlik, hogy megteremtődjenek, és nekem óriási élmény volt megteremteni őket - mondja Bogyó Noémi, akinek című második köteté­ben minden a nők körül forog. A férfiak vágyai is persze! A Pozsonyban élő szerzővel nemcsak határhelyzetekről, hanem a muglizásról is szót ejtettünk. RÁCZI­ PÉTER A #házibuli a kötetnek címadó kisregény mellett novellaciklusokat tartalmaz, köz­tük három hármas történetet is. Mi az, ami mindezeket egységbe kovácsolja? Ennek a kötetnek a központi témája: a Nő, minden, ami nő, a maga sokoldalúságában, változataiban ábrázolva, és persze nem önma­gában, hanem szerelemben, párkapcsolatok­ban, a férfiakkal egyetemben. A könyv borító­ján lévő színes ujjlenyomatpöttyök ezeket az egyedi történeteket hivatottak megidézni - az egyes élethelyzeteket. Ahogy azt a változást is, ami a nyelvezetben, a szemléletben történt időközben, hiszen a kötetben található írások öt-hét év alatt készültek, és én magam is sokat változtam ez idő alatt íróként. A hármas történetek önmagukban is figyelemre méltóak, hiszen összekapcso­lódnak, reflektálnak egymásra, más néző­pontból közelítenek ugyanahhoz a témához, átjárások vannak közöttük. Hasonlót, úgy­nevezett „trnovellákat” eddig még csak Csa­bai László A vidék lelke című novellásköte­­tében olvastam. Önnél mi volt az ambíció a választott műfaj esetében ? Ha nem csak felvillanásnyi módon közelí­tek a témához, ahogy a Carpe Diem Kisasszony ciklusban a női sorslehetőségek valószínűsé­gével játszom el az egyes novellákban, akkor az egész érzetét számomra a művészetben is szé­les körben elterjedt és meghatározó mesei hár­mas megközelítés adja - a hármas koncepció csokornyi sokoldalúsága teszi, mélységében is, tökéletessé az ábrázolást. Görögország, Itália, Svájc - nemcsak a közösségi oldalán tűnnek fel az utazásai képi emlékeiként, de például a Virtuális mí­toszok hármas történetben is helyszínéül szolgálnak az egyes részeknek. A novellák ötlete inspirálja az utakra, vagy éppen for­dítva? Oda-vissza hatásról van szó. Számomra kü­lönösen fontos, hogy a mégoly fiktív történeteim is hitelesek legyenek, ezért sok háttérmunkát végzek, úgymond terepszemlét tartok. Ha azt írom, hogy a tengerpart homokja Nápolynál ilyen és ilyen színű, akkor az a valóságban is igaz. Nemcsak a világban, de a világiroda­lomban is elkalandozik, a Zöld almák cik­lus Nabokov és Márquez regényeinek sajá­tos átirata, méghozzá a nők szemszögéből Ez két olyan irodalmi történet fiatalkorú lányok szexuális kihasználásáról, ami az én értelmezésemben határeset az egyértelmű ítélkezéssel szemben: nem minden helyzet­ben lehet megmondani, mennyire sértő-bántó, degradáló a másik felé való közeledés. A Bána­tos kurváim emlékezetében a nyomornegyed­ben élő kislány beleszeret a férfiba, aki külön világot teremt a számára, és istennővé, király­nővé teszi őt. A Lolitában pedig egy koraérett lány folytat szexuális játszadozást a férfiakkal, nehéz megmondani, ki az áldozat. Ráadásul mindkét történet a férfiak szemszögéből me­­sélődik el - ezek a nők pedig megérdemlik, hogy megteremtődjenek, és a saját nézőpont­jukat érvényesítsék. Nekem óriási élmény volt megteremteni őket. A #metoo mozgalom mennyire motivál­ta az érdeklődését a téma iránt akár ennél a ciklusnál, akár a szexuális erőszak áldo­zatainak történeteit megjelenítő, napjaink­ban, Pozsonyban játszódó, #házibuli című kisregény esetében? A metoo témája mindennapos dolog, és engem mindig is érdekelt, akár a négy fal kö­zött zajlik egy házasságban, akár bármely pár­­kapcsolatban - a mozgalommá válástól függet­lenül. Nagyszerűnek tartom, hogy voltak, akik felemelték a hangjukat, volt bennük kurázsi, és felhívták a figyelmet a visszaélésekre, az erő­szakra. Ugyanakkor túlkapások is történnek, amikor például egy nő hamis vádak alapján ki akar csinálni egy férfit. Még véletlenül sem gondolom, hogy a férfiak en bloc rosszak lenné­nek, ám vannak ilyenek is az olyan nagyszerű­ek mellett, akik az én életemet is végigkísérik, és mindig is a segítségemre voltak. Az írásaim­ban is ezt igyekeztem hangsúlyosan megjele­níteni: a szerelem, a szexualitás sokféle módon mutatkozik meg. Arról valóban szó nincs, hogy ítélkezne a műveiben, netán egy kizárólagos igazság mellett foglalna állást, például hogy mi a helyes cselekvés az erőszak elkövetőjével szemben: fel kell jelenteni, s kilépni a nyil­vánosság elé, vagy az egészet jobb mielőbb az agy hátsó zugába száműzni. Bogyó Noémi író, menedzser, coach; a pozsonyi Comenius Egyetem bölcsészkarán és a brit The Open University MBA szakán szerzett egyetemi fokozatokat. Első regénye, a Vakfoltok (2017) szlovák nyelven is megjelent 2019-ben. Miházibuli című második kötete az idei Ünnepi Könyvhéten a Kalligram Kiadó gondozásában látott napvilágot. Pozsonyban él. Mindenkinek más a megoldás, lehetetlen megmondani, mi az adott helyzetben a mű­ködőképes, ami az egyiknek jó, a másiknak iszonyatos is lehet. A rendőrségi feljelentés üdvözlendő a társadalmi igazságosság, a morá­lis értékek szem előtt tartása okán, ám egyén­ként mindaz a tortúra, amin ezalatt át kell esni a bíróságon, a szembesítésen, nem kicsit emberpróbáló feladat. Ezt a mindenképpen megalázó folyamatot sok nő nem vállalja be, és a talpra állásuk érdekében nehéz is eldönteni, hogy ez-e a helyes út. Engem épp ezeknek a ha­tárhelyzeteknek a komplexitása érdekelt, na­gyon fontos a traumákról beszélni, de éppígy nem elhanyagolandó a belőlük kivezető sokfé­le útról is szót ejteni. És hogy nem egyféle mód létezik arra, ki hogyan harcol meg önmagáért. Az írásokban fel-felbukkannak a szlová­kiai magyar nyelv, tájegységre jellemző sza­vai, kifejezései, fordulatai (pl. bordel, „nem érzem magam a bőrömben” stb.), amik továb­bi sajátossággal ruházzák fel a szereplőket... Igen, de ez csak a magyarországi olvasók­nak tűnik fel, én magam nem is gyanítottam, hogy ezek nem széles körben használatos sza­vak, a szerkesztőm hívta fel rájuk a figyelme­met, számomra ezek anyanyelvi kifejezések. Egyikőnk sem gondolta, hogy ki kellene húzni ezeket a szövegből.­­ A Harry Potter könyvekben a varázsta­­lan emberekre használatos mugli főnévből igésített „muglizni”, „muglizom” kifejezés azonban nem tájszó.­­ Az saját kreálmány, a mindennapi munka mókuskerék jellegét hívom így. Továbbra is nyelvközelben maradva: az 1989-es csehszlovák bársonyos forradalmat feldolgozó, Vakfoltok című regénye szlová­kul is megjelent. Eltértek a reflexiók a ma­gyar kiadásétól? A fordítással vagy újraszületik egy mű, vagy meghal. A Vakfoltokat nagyon szeretem szlovákul olvasni, Tamara Archlebová fordító fantasztikus munkát végzett. A történet per­sze sokkal erősebben rezonált Szlovákiában, mint Magyarországon, ahol idegenként tekin­tettek rá, míg persze a szlovák oldalon is akadt kétkedő hang: mégis miért ír egy magyar nő a forradalmunkról? Az egymással szoros tör­ténelmi-kulturális kapcsolatban álló magyar és szlovák nemzetben mindkét oldalon sok a tüske, a közös történelmünkről írni Pandóra szelencéjének kinyitásával rokon. Az előíté­letek tekintetében mindkét nemzet a poszt­­pubertáskori korszakát éli, és emocionálisan manipulálhatók egymás ellen. Fel kéne végre nőnünk! Én például nagyon boldog vagyok, hogy Szlovákiában élhetek, hogy kétnyelvű va­gyok, két kultúra örököse, ami óriási ajándék annak ellenére, hogy egyúttal kicsit hontalan is vagyok. *1 KÉRDÉS 2019 őszén új szlovákiai magyar iro­dalmi és művészeti egyesületet hoztak létre Bázis néven. Milyen hatékonysággal mű­ködnek? Amikor a magyarországi „kultúrharc” politikai csatározásai Szlovákiába is elértek, eljött az ideje egy új platform létrehozásának, ami kizárólag a művészeti tehetség, és nem a politikai lojalitás, a pártállás alapján támogatja az alkotókat. A Bázis ilyen, abszolút befogadó, független művészeti szervezet: lehetőséget ad a tehetségeknek az irodalomban, a képzőmű­vészetben, a színjátszásban. Rendezvényeket szervez, ahol a művészek bemutatkozhatnak, pénzbeli támogatásokat igyekszik nyújtani, a pályázatok megírásánál segédkezik. Másfelől, információs hálózatként, közösségépítő erővel is bír - és nagyszerűen működik! "A I­o Farkas B. Szabina Az igazi férfiak létezéséről ol van már a határozott ősi vonal? A nagy vadász, a védelmező, a lelki­erő bástyája? Hol van a teremtés - de legalábbis egy bizonyos szintet elérő biodiverzitás és földtörténeti kor­szak helyzetének - koronája? Itt nincs, az bizonyos. Van helyette zavar a fejekben. Düh és káosz az imént, aztán szánalmas dörgölőzés. Hát ki tudja ezen kiismerni magát? Egymás figyelgetése, sunyi szaglászás annak látszólag észrevétlen kiderítésére, hogy ki is az alfa. De hát kiderülni úgyis ki fog, nincs mese. Kakasok a szemétdombon, megegyezésszerű tűzszünetek, bárdelásás, miegymás. A levegő­ben meg terjeng mindennek a szaga. Egysze­rűen nem lehet nem érezni. Igenis szaga van, ha négy fal közé zárjuk a tesztoszteront. Pfújj. Fújja. Fújom. Mindegy is. És a jelek. Az ágyon, a kanapén, sőt már a lábtörlőn innen is. Hogy itt járt, meg ott, meg amott és most ahelyett, hogy állna előttem, mint a cövek, kereshetem elfolyó testét valahol a kanapé, a dolgozószoba bőrtámlás széke és az ágy kusza halmának háromszögében. Szétte­rülve, mintha nem lenne holnap, mintha már félni se kellene, se megvédeni engem például. És egyáltalán, mintha semmi, de semmi dolga nem lenne ezen a világon. Hát hol itt az igaz­ság? Hol az igazi férfi? Gyerünk, Narkisszosz, emeld ki a fejed a pocsolya bűvköréből, itt állok nimfaként, csak látni kellene a nézés helyett! Hiába persze, ha még a tejesdoboz megtalálása is gondot okoz. Hófehér tótükör, ott látom a bajuszodon. Lehetnének az igazibbnál igazibbak, vagy legalább jobbak a premodern változatuknál. De nem azok. Puha talpúak. Puha pamlagon heverő pofátlan piperkőcök. Ami viszont van, az a szőr. Ezt valahogy nem sikerült a mindent elsöprő, bugyutává mutáló evolúciónak megszüntetni a testükről. Finom volt a lazacos tarté, sir. Kérhetnék még? Kivé­ve, tudja, a tetején a... Felkelő nappal ugyan ébredő, de az evést alvással kúráló, majd a pihenést némi evés­sel díszítő fajtársaim teljességgel behálózták a földet. Mondhatni, övék lett a világ. Ezeké a fennkölten lágy léptekkel magukat illegető szőrös zabálóautomatáké. És mindenki elhi­szi, hogy szükség van rájuk. Sőt szinte már­­már mintha kitöltenének valamiféle űrt, amit bár értelmükkel felfogni képtelen lényekként biztosan nem szántszándékkal tesznek, de körbelengi őket valahol ez az örök jogosultság­tudat. Pótolhatatlan házi ragadozók és szoba­­férfiállatok. Végül persze megtalálom. Na, nem az iga­zit, csak a nevetségesen háziassá lett utánza­tát, mégpedig pont ott, ahol nem kerestem, a szomszéd megvetett ágyában. Igazság az nincs, én meg éhes vagyok. Ember, méltóztatnál felbontani az alutasa­­kost, ha kimászom az öledből?

Next