Népszava, 2023. szeptember (150. évfolyam, 204-229. szám)

2023-09-18 / 218. szám

Rabokkal leveleznek a Mécses aktivistái 115 fogvatartottal vannak levél­kapcsolatban a Mécses Szere­tetszolgálat önkéntesei. Szívesen segítenék másképp is a rabokat vagy a szabadulókat, de a szol­gálat anyagi gondokkal küzd. Jól­lehet keresztény szellemiségben működik, nem kap se állami, se egyházi támogatást. 4. oldal Visszaengedik a briteket a Horizontba Az Egyesült Királyságnak kínke­serves, hosszú tárgyalássorozat nyomán sikerült visszakerülnie az Európai Unió Horizont nevű tudo­mányos programjába (a magyar kormány egyetem kiszervező hú­zása nyomán innen függesztet­ték föl hazánk egyetemeit). A brit kutatók számára is nagyon fon­tos, 95 milliárd eurós alapban való részvétel a Brexit nyomán Brüs­­­szel és London között kirobbant vita miatt vált kétségessé. 7. oldal Két helyen egyszerre majdnem ugyanaz A hosszú évadok során a hazai tehetségkutató show-k elérték, hogy ne vegyük komolyan őket. Megfáradtak, visszavettek a bu­ligerjesztésből. És így kezdenek kellemes szórakoztató műsorok­ká válni. Sokan ide-oda kapcsol­gatnak a The Voice és a Sztárban sztár leszek! között. 12. oldal AJÁNLÓ&NEPSZ ¥ tÍ­­ Szociáldemokrata napilap 2023. szeptember 18., hétfő 150. évfolyam, 218. szám Ára: 500 forint fOMBP9HVBBflD|IBB||||p KUTATÁS A magyarok zöme szerint jellemző a kormányközeli elitre a rongyrázás, Mészáros Lőrinc pedig politikai hátszéllel gazdagodott meg. CZENE GÁBOR A megkérdezettek többsége (52 százalék) nagyon jellemzőnek tart­ja a kormányközeli elitre a luxust, a rongyrázást, további 24 százalék szerint pedig ez „inkább jellemző”. Még a fideszesek 44 százaléka is társítja ezt a kormányközeli elittel, a bizonytalanok és az ellenzékiek körében kiugró ez az arány - derül ki a Publicus Intézet lapunk meg­bízásából készített reprezentatív kutatásából. Arra a kérdésre is elég meggyő­ző többség gyűlt össze, hogy vajon mennyire felháborító, ha kiderül, hogy kormányközeli vállalkozók az átlagember számára elképzel­hetetlen luxuskörülmények között élnek, nyaralnak. Itt 57 százalék válaszolta azt, hogy felháborító, to­vábbi 16 százalék pedig az „inkább felháborító” választ jelölte meg. Noha a kormánypártiak ebben a kérdésben (is) jóval megengedőb­bek, körükben is 32 százalék fe­jezte ki felháborodását. A megkér­dezetteknek pedig mindössze 10 százaléka tartja Mészáros Lőrincet olyan sikeres üzletembernek, aki nagyrészt saját tehetségének, szor­galmának köszönheti a vagyonát. A többség hallott arról, hogy Mészá­ros Lőrincet egy 27 milliárd forint­ba kerülő luxusjachton fotózták le, és arról is, hogy a jacht az ő egyik érdekeltségéé. A válaszadók közül tízből hatan a Fidesz gazdasági elitjét gazdagabb­nak látják, mint a korábbi kormá­nyokhoz kötődő gazdasági elitet, és csak minden negyedik ember (23 százalék) nem lát különbséget. RÉSZLETEK A 3. OLDALON 6 ■­ 2 c Szerény túrás hajlék. A miniszterel­nök vejének kastélya Ön szerint mennyire jellemző a kormányközeli elitre a luxus? Összes megkérdezett (százalék) Rí­csit Nagyon jellemző Inkább nem Inkább jellemző Egyáltalán nem Nem tudja/nem válaszol Forrás: Publicus/NÉPSZAVA-grafika A mellékutakon kezdődik a Balkán BUKKANÓ Láthatóan külön uta­kon jár a Magyar Közút (MK) és a hazai autóstársadalom: a cég sta­tisztikái szerint a magyarorszá­gi úthálózat minősége évről évre javul, az utakon közlekedők sze­rint viszont egyre siralmasabb a helyzet. Az igazság valahol félúton lehet: noha valóban rengeteg új út épült, és sok ezer kilométert felújí­tottak, az autósok nagy része nem a kiemelt fő-, hanem a mind lepusz­­tultabb mellékutakat használja, s bizony a sok számjegyű alsóbb­rendű utak jelentős részén akár évtizedek óta csak a legnagyobb közlekedésbiztonsági kockázatot jelentő kátyúk - ideig-óráig meg­oldást jelentő - betömése számít felújításnak. FOLYTATÁS A 2. OLDALON Az autósok nagy része nem a ki­emelt fő-, hanem a mind lepusz­tultabb mel­lékutakat használja. A felújítás nem olyan lát­ványos, mint az új autóutak építése­­ és átadása Q<Z'<<~n ÖO Rezsialap: túladóztatott cégek KIADÁS Akár ezer milliárd fo­rint megtakarítás is keletkezhet az idén a költségvetés úgynevezett rezsivédelmi alapjában - derül ki a Magyar Államkincstár adataiból. Az ok kettős: az energiaárak tavaly óta a töredékükre estek, eközben a rezsivédelmi, valamint a hon­védelmi alap feltöltésére kivetett különadókat a kormány továbbra is beszedi. A költségvetés részét képező két alap ráadásul csak pa­píron létezik, nem is vonatkoznak rá olyan különös szabályok, mint például a foglalkoztatási vagy a nukleáris alap gazdálkodására. Ez a kormány szempontjából elő­nyös, mert a két alapból gyakor­latilag arra költ, amire tetszik. Az elmúlt hónapokban a kormány fő­leg a rezsivédelmi alapot használ­ta folyó kiadások finanszírozására. Az idén ebből költött a kormány többek között sport- és beruhá­zástámogatásra is, és tehette, mert túlbiztosította magát. FOLYTATÁS A 6. OLDALON :­­ AAA _||||­­—és IBgf V A kormány arra költ, amire csak tetszik Védőháló nélkül a színpadon FELNŐVE „Az egyetemfogla­lás egyszerre volt felszabadító és gyötrelmes, a mai napig dolgozom fel a történteket. Most ott tartok, hogy jobban szeretem a tanulsá­gok felől megközelíteni ezeket az élményeket. Teljesen szélsőséges helyzetekben láthattunk embe­reket” - nyilatkozta lapunknak a Színház- és Filmművészeti Egye­tem Zsámbéki-Fullajtár-Tárno­­ki-Jákfalvi-osztályának egyik volt diákja. Az SZFE-forradalomról ma ,­z egye­temfoglalás és a Covid is kész helyzet elé állított minket.” már árnyaltabb a véleményük, de abban egyetértenek, hogy kivételes tapasztalatokat szereztek, és kü­lönös diákéletük nehézségeinek is köszönhetik, hogy megteremtettek egy olyan fantasztikus közösséget, amely mindannyiuknak hiányozni fog. Mind az öten tudják, milyen Zoomon keresztül csókjelenetet próbálni, de leginkább elfelejtenék a Covid viszontagságos időszakát. INTERJÚSOROZATUNK 2. RÉSZE A 11. OLDALON ))>j Iskolaőrök: két hét alatt 5 intézkedés FEGYELEM Míg az előző tan­év végén 579 iskolaőr teljesített szolgálatot a hazai oktatási intéz­ményekben, az új tanév kezde­tén, szeptember elsején már 690 volt a létszámuk - közölte a Nép­szava érdeklődésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Ezzel már 544 intézményben vannak iskolaőrök, de továbbra is várják a jelentkezőket, ugyan­is a státuszokat még mindig nem töltötték fel teljesen, ráadásul az állomány lehetséges összlétszá­­mát is emelik. Bár az idei tanév még csak bő két hete indult el, a rendőrség kérdésünkre közölte, hogy szeptember elseje óta már öt alkalommal kellett intézked­niük az iskolaőröknek. CIKKÜNK A 3. OLDALON ISKOLAOFI Sulizsaruk. Egyre többen vannak, de most is van még felvétel

Next